KONTINENSRŐL KONTINENSRE

Sorozatunk hat kötete a kontinensek természeti viszonyait mutatja be. Ismerteti helyzetüket, felszínüket, kialakulásukat és földtani felépítésüket, éghajlatukat és vízrajzukat, valamint növény- és állatvilágukat. Leírja tájaikat, foglalkozik élőviláguk múltjával és jövőjével: a nemzeti parkokkal és más védett területekkel. Felvázolja az ember megjelenését, a földrészek benépesülését. Végül a hetedik, befejező rész a világtengerekre kalauzol el. Mindezt igyekszik tudományos igénnyel tenni, s ennyiben akár egy hagyományos földrajzkönyv is lehetne. Reményeim szerint azonban több annál. Arra számítok, hogy aki kezébe veszi munkánkat, nem elégszik meg azzal, hogy adatokat, tényeket keres és talál majd benne. Szeretném, ha lapozgatás közben minél több emberben feltámadna a kíváncsiság, a megismerés iránti vágy. Ha észrevennék mindazt a szépséget, ami körülvesz minket, és segítenék megőrizni közös jövőnk színterét, a Földet.

AFRIKA

A sorozat első kötete Afrika. Különös ellentmondásokkal teli kontinens. Közel van Európához, mégis sikerült sokáig távol tartania magától az európaiakat. Amikor más, messzi kontinensekről már mindent tudni véltünk, Afrika jelentős része még felderítetlen volt. Ősi és nyugodt kontinens, állítjuk - s közben az árokrendszer mentén mozog a föld, a vulkánok torkából izzó láva tör elő, és beborítja a Föld gyermekkorából származó, több milliárd éves kőzeteket. Reped a földkéreg, tágul az árok, s ahogy egykor Madagaszkár - és még korábban India is - Afrika testéről vált le, most egy sokkal nagyobb sziget születése van készülőben.

Afrika a legek kontinense. Itt van a legnagyobb sivatag, a leghosszabb folyó és itt találkozhatunk a leghatalmasabb állatcsordákkal. Itt mérték a legmagasabb hőmérsékletet és ez a legmelegebb földrész. De ami talán mindennél fontosabb számunkra: Afrika volt az emberiség bölcsője. Itt alakultak ki elődeink, és innét indult el az ember világhódító útjára. és ki ne lenne kíváncsi arra a vidékre, ahonnét származik?

Vojnits András

a szerző