FÖLDHITEL - ÉS JELZÁLOGBANK RT.

“Álmodj egy otthont magadnak!”

Már az I. világháború előtt jelentős volt a jelzálog hitelintézetek magyarországi szerepe, gyakorlatilag Európa összes értékpapír forgalmazó tőzsdéjén lehetett találkozni a magyarországi bankok jelzálogleveleivel. Még a két világháború között is döntő szerepe volt ennek az intézményrendszernek a finanszírozásban, majd 45 után a jelzálog hitelintézeti tevékenység teljes egészében megszűnt. Csak hosszú szünet után éledt újjá, mikor az 1997. évi harmincas törvénnyel lehetővé vált jelzálog hitelintézet alapítása.

- Mit jelent a jelzáloghitelezés, és mi a jelzáloglevél szerepe? - kérdeztük Gyuris Dániel vezérigazgatót.

- Abban tér el a jelzálog hitelintézet egy általános kereskedelmi banktól, hogy csak hosszú futamidőre gyűjt forrásokat, és öt éven túlra helyez ki hiteleket, ellentétben a kereskedelmi bankokkal, melyek rövid távú finanszírozásban érdekeltek és rövid távú betéteket is gyűjtenek. A jelzálog hitelintézet legjelentősebb specialitása az ún. Jelzáloglevél, amelyet a befektetők hosszú távra vásárolnak meg. Gyakorlatilag csak az állampapírokéval közel megegyező kockázatot jelent a befektetői kör részére. Ma Magyarországon az eddigi jelzáloglevél-kibocsátásokat kizárólag intézményi befektetők, biztosítótársaságok, nyugdíjpénztárak jegyezték. Várható, hogy idővel a befektetők között természetes személyek is lesznek, akik szintén mernek majd hosszú távra vállalkozni.

- Amikor ez szóba került, sokan remélték, ha hitelt vesznek fel, nem kell különböző dokumentumokkal bizonyítani a hitelképességet, hanem a megvásárolt lakás, a gépkocsi lesz a fedezet.

- Ez csak részben igaz külföldön is. A német jelzálog bankok felügyeletének a vezetőivel tárgyaltam a minap, és bizony a német jelzálog hitelintézet is valamilyen szinten megnézi, hogy miből történik majd a hitel visszafizetése. Magyarországon hosszabb folyamat lesz, amíg a jelzáloghitelezés arra épülhet, hogy elsődlegesen csak az ingatlanbiztosíték jelenti a visszafizetés fedezetét. Ehhez elsősorban a jogi háttérnek a stabilitása szükséges. Ma, ha nem fizet egy adós, sok esetben több éves vita, pereskedés és eljárási procedúra szükséges ahhoz, hogy a fedezetből a hitel visszafizetése megteremthető legyen. E folyamatban ma félúton vagyunk. A jelzálogbank - lakáshitelek esetében is - nem a bevallott jövedelem nagyságrendjére kíváncsi, elegendő, ha minimálbérre van bejelentve a hitelfelvevő, de a jövedelemszerző tevékenységet igazolnia kell.

- Milyen az FHB tulajdonosi szerkezete, mennyire stabil gazdaságilag a bank, és mi a stratégiája?

- Ma már 100%-ig állami tulajdonban van, tőkeszerkezete az idei tőkeemeléssel rendeződött. De ahhoz az üzletmenethez, ami a terveinkben szerepel, és aminek a megalapozottságát a jelenlegi ügyfélérdeklődés és ennek a piacnak a fejlődése jelent, további tőkeemelést is igényelhet. Az FHB Rt. stratégiájának változásáról döntött a bank közgyulése. A legkiemeltebb feladatunk természetesen a lakásprogram, az állami lakáspolitikában történő fokozott részvétel, a lakossági ügyfélkör bővítése a középrétegek irányába, a lakáscélú hitelek felvásárlása a kereskedelmi bankoktól, az állami támogatások biztosítása különös tekintettel a 3%-os kamattámogatásra, a piaci részesedés növelése a lakosság lakáshiteleinél és a lakásépítési célú projekt-finanszírozásban, ezen kívül a bank hatékonyságának növelése és két éven belül nyereségessé tétele.

- Nyomon lehet követni, hányan tudnak élni a kedvezőbb lakáshitel-felvételi lehetőséggel?

- Az érdeklődés jelentős, de a hitelkérelem mögött nem mindig a tényleges saját vagyoni helyzet áll. Közös érdekünk, hogy reális keretek között tudjuk tartani az érdeklődést. Döntő, hogy 11,2 % kamatszinttel 5 évre fixen lehet kapni lakáshitelt, és ezzel az alacsony kamatszinttel történik a hitelképesség vizsgálata is. Ekkor dől el, hogy milyen nagyságrendu hitelt kap a kérelmező. Mai véleményünk szerint a családok 50%-a hitelképes tud lenni, hiszen lehetőség van arra, hogy “kezes” is segítsen a fedezet megteremtésében. Európában mindenütt a mindenkori infláció plusz 5% a lakáshitel kamat. Ma Magyarországon, ha azt mondja a pénzügyminiszter, hogy 9% az infláció, ehhez 5%-ot hozzáteszek, már 14%-os kamatot jelent. Ehhez az állam ad 3%-támogatást, ami 11%-os a kamatszint, ami bármilyen EU összehasonlításban megállja a helyét.

- Kik bírálják el a hitelkérelmeket?

- Alapvetően kétféle kör: az értékesítési partnereink közül azok a kereskedelmi bankok, takarékszövetkezetek vagy biztosító társaságok, akik ún. ügynöki megállapodással kapcsolódnak hozzánk. Az ügynöki kör az ügyfél-tájékoztatáson és a szükséges dokumentumok benyújtásán túl további bírálatban nem vesz részt. Az FHB saját maga bírál, illetve szerződik. Van egy másik partneri kör is, ez a kereskedelmi bankokkal kiépített, közös kockázatra történő, ún. konzorciális hitelezési forma. Ebben az esetben a kereskedelmi bank döntése az elsődleges. Az ily módon kihelyezett lakáshitelnél az ügyfél csak annyit érez, hogy a kereskedelmi banknál megkötött kölcsönszerződés esetén a jelzálogjog bejegyzés a jelzálogbank javára történik.

- És mennyi időt vesz ez igénybe?

- Sajnos a magyarországi közállapotok miatt, és itt az ingatlan nyilvántartásra gondolok, nagyon kevés olyan hitelkérelemmel találkozunk, ahol minden dokumentum rendben van. Ha mégis, 30, maximum 40 nap alatt a hitelt fel lehet venni. De az esetek döntő hányadában sajnos még további ügyintézés szükséges. Sok olyan helyzettel találkozunk, amikor a tulajdoni viszony sem rendezett, hiába az ügyfél a használója, vélt vagy valós jogos tulajdonosa az ingatlannak öt vagy tíz éve. Megnéztünk nyugat-európai példákat is, három héten belül Németországban sem lehet egy 20 éves jelzáloghitelt felvenni.

- Hogyan kommunikálnak? Milyen a marketingtevékenységük? Hogyan jut el az információ az adott célcsoporthoz?

- Háromféle kommunikációs csatornánk van: elsősorban a saját tájékoztató hálózatunk, mely hat vidéki és egy budapesti irodát jelent, (Győr, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Szeged, Székesfehérvár) ahol az ügyfelek érdeklődhetnek, továbbá a társ hitelintézetek, és biztosító társaságok, ahol elérhetők tájékoztatóink. Célunk, hogy 30 kilométeren belül mindenki el tudjon érni egy Jelzálog Hitelintézeti Bankról szóló tájékoztatási pontot. A harmadik kommunikációs csatornánk a média, az Interneten, a képújságban, az elektromos és írott sajtóban szintén folytatunk marketingmunkát.

- Mit szeretnének elérni?

- Azt szeretnénk, hogy legyen a lakáshitel-piacon reális verseny, minél több kereskedelmi bank, biztosítótársaság kapcsolódjon be a lakáshitelek értékesítésébe. Tavaly a 42 hitelintézet közül csak három banknak volt lakáshitel terméke. Célunk, hogy 10-15 kereskedelmi banknak, biztosító társaságnak legyen ez határozott üzleti stratégiája.

- Milyen szakmai életút áll ön mögött? Gondolom, jelentős külföldi tapasztalata is van?

- Vállalatszervező szakmérnöki alapvégzettségem van, ezen kívül Közgazdasági Egyetem és Nemzetközi Bankárképző posztgraduális diplomával rendelkezem. Két kereskedelmi bankban töltöttem el összesen tíz évet ezt megelőzően, induláskor az Agro Banknál, majd az Inter-Europa Banknál területi, később regionális igazgatóként. Kereskedelmi bankos előélet és viszonylag hosszabb egyeztetés után jöttem ide azzal, hogy a Jelzálog Hitelintézetnek a pályáját a korábban főprofilként kijelölt Föld- Jelzálog- Hitel- Intézetről elsősorban az európai normatíváknak jobban megfelelő lakásfinanszírozásra kell átállítani. A Jelzálog Hitelintézeti tevékenységről irodalmi tapasztalataim vannak, hiszen a magyarországi bankszabályozás és jogszabályi környezet alapvetően német típusú jogszabályi környezetre épül, ugyanakkor nagyon komoly és profi gyakorlata van angolszász területeken is. A Magyar Jelzálog Hitelintézet tevékenysége e két modell közös jellemzőit tette magáévá.

 

Otthonteremtési támogatások

Az otthonteremtési támogatás kibővítéséről döntött május 23-i ülésén a kormány. Július 1-jétől minden házaspár és gyermekét egyedül nevelő szülő egyszer igénybe veheti a kedvezményes lakásvásárlási hitelt, amelyet új lakás építésére és vásárlására lehet felhasználni. Megszunik a lakásvásárlások után fizetendő illeték és a 35 év alatti korhatár. Emelkedik az évi nyolc százalékos kamatozású lakáshitel felső határa 8 millió forintról, 10 millió forintra. A kormány évi 40 ezer lakás építésével számol mindaddig, amíg a jelenlegi erős keresleti piaccal egyensúlyba nem kerül a kínálati oldal. Az idei évre 110 milliárd forintos keretet különítettek el.

További részletek megtudhatók a kedvezményes hitel feltételeiről az FHB Rt. ügyfélszolgálatán, telefonon a 06-40-200-115 számon (helyi tarifával hívható) és az értékesítési helyeken.