MAGYAR INFORMATIKUSOK II. VILÁGTALÁLKOZÓJA

A konferenciára beérkezett közel 200 előadás-javaslat igazolta a széleskörű érdeklődést, és mi mindent elkövettünk azért, hogy szakmailag sikeres rendezvény szervezői, résztvevői lehessünk. A Magyar Informatikusok II. Világtalálkozójának időpontját összehangoltuk Gábor Dénes születésének 100-ik évfordulójával és az Emlékülés eseményeivel, ami egyben azt is jelentette, hogy a Holográfia Szimpózium előadásai lehetőséget biztosítottak Gábor Dénes szakmai eredményeinek magas színvonalú bemutatására. A Világtalálkozó, a Szimpózium és az Emlékülés a Magyar Tudományos Akadémián kezdődött. Az Emlékülés témakörei: Gábor Dénes munkásságát méltató tudománytörténeti előadások. Ezt követte az ünnepi fogadás az MTA dísztermében, majd kezdődött a Holográfia Szimpózium. Másnap a Holográfia Szimpózium szekció-előadásaival párhuzamosan került sor a Világtalálkozó plenáris előadásaira a Gábor Dénes Főiskola Uzsoky Miklós termében. A Világtalálkozó szekciós előadásait 12 szekcióban szerveztük. Mindegyik téma izgalmas, aktuális kérdések megválaszolásának lehetőségét sugallta vagy újabb kérdés-sorozatok felvetését sejtette. A rendezvény szervezői úgy értékelték, hogy e találkozó lehetőséget adott termékeny vitákra, jövőt formáló eredmények elérésére is.

A záró kerekasztal-ülésen a konferencia tanulságainak, eredményeinek összegzésére került sor. A Magyar Informatikusok II. Világtalálkozóját szakmai kiállítások keretében kívántuk mindenki számára hasznosabbá tenni. A hardver-, szoftver- és tankönyvek kiállítói a konferencia szakemberei részére mutatták be legújabb termékeiket, szolgáltatásaikat.

Dr. Kovács Magda

a Magyar Informatikusok

II. Világtalálkozójának elnöke

Fővédnök:

Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke

Védnökök:

Bendzse Miklós

Bihari István

Havass Miklós

Kálmán Attila

Keviczky László

Kiss Ádám

Michelberger Pál

Pungor Ernő

Sima Dezső

Tarlós István

Tuschák Róbert

Vámos Tibor

Elnök:

Kovács Magda, főigazgató, LSI Informatikai Oktatóközpont a Mikroelektronika Alkalmazásának Kultúrájáért Alapítvány, elnök Gábor Dénes Főiskola

A rendezvény fő támogatói, kiállítók:

4D Stúdió

AlbaComp

Art Dimenzió Kft.

Axel-Springer Magyarország

Belügyminisztérium

Budapesti Műszaki Egyetem

City Taxi

Egus Infosystem Kft.

ERICSSON

Gábor Dénes Főiskola

Gáz-Markt Rt.

GTS Magyarország

HM EI Rt.

LSI Oktatóközpont

Magyar Televízió

MATÁV RT.

MATÁVCOM RT.

MTESZ

Motorola Magyarország Kft.

Network Direct Konzorcium

NOKIA Magyarország Kft.

NOVELL Magyarország Kft.

OCÉ Hungária Hungária Kft.

OMIKK

ORACLE Magyarország Kft.

PANNON GSM Távközlési Rt.

PannonPlast Rt.

Profon Informatikai Kft.

RATIO HOMINI RT.

Rudas &Karig Kft.

SIEMENS RT.

VISION Multimédia Kft.

WESTEL 900 Távközlési Rt.

Tudományos Ismeretterjesztő Társulat