Nem tartom magam igazi emigránsnak, mert nem a politikai rendôrség, a nyomor, az adósság kergetett el otthonról. Eldöntöttem, Kanadában fogok élni. “Újkanadás”-nak mondanak. Tisztelettel tekintek azokra, akik hatvan-hetven év után is akcentus nélkül beszélik nyelvünket, és unokáikat, dédunokáikat tanítgatják kisebb nagyobb sikerrel. Az 1920-30 között letelepült magyarok csodálatos “ízes-zamatos” nyelvüket adták át gyermekeiknek, és ôk ma is azt a tájszólást beszélik, melyet szüleik hoztak át az Óperencián. Szakember füllel azonnal tudni, honnan érkeztek a valamikori kivándorlók, Észak-Dunántúlról, Kisalföldrôl, Duna-Tisza közérôl? Ötven, hetven évesek, - élvezet ôket hallgatni, - itt születtek, iskolában magyar nyelvet, - nyelvtant - soha nem tanultak. Ezért lenne kívánatos, hogy azok a meghívók, röpcédulák, egyéb nyomdai termékek, melyek közkézen forognak, helyes magyarsággal íródott, jól fogalmazott írások legyenek, mert ha ennyi idôn keresztül képesek voltak - nem tökéletesen ugyan, de - megôrizni nyelvüket, sôt tájszólásukat, megérdemlik, hogy “utánpótlásként” nyelvtanilag, stilisztikailag hibátlan “nyelv-anyagot” kapjanak. Sokáig nem értettem, ez miért nem lehetséges, hiszen állandóan érkeznek Kanadába iskolapadból frissen kikerült magyarok. Ismerek tanárokat, dramaturgokat, hivatásos korrektort.

Ime ezért: Flamingo Béla barátom meghívókat küldött szét, - tele hibával. Kérd’tem tölle, mé’ nem szóót? Javítottunk vón’, eggyet rajta, vagy kettôt? Még akko’ res maradhat benn’ hiba böven, ha má’ annyira ragaszkodnak hozzá!

Ooo, nem, nem. Leültünk hárman, és eldöntöttük, hogy így jó lessz.

- ???

Tátva maradt a szám, “lélek(gzet) az ajtón se be, se ki”!

Béla barátom, ha nem is kisgyermekként, de nagyon fiatalon került el 56-ban Magyarországról. Ráadásul nem abból a környezetbôl jött ahol az akadémiai nyelvet beszélik. Társai, akikkel hármasban határoztak, - döntöttek - dettó! Sajnos, az emigrációban gyakorta (értsd: szinte mindig) nem helyesírási szabályok, hanem Anal, Fla és Béla “döntenek” nyelvi kérdésekben. “A sok újemigráns (85-90 óta érkeznek folyamatosan) meg ne akadékoskodjon, mert otthon még mindig a kommunista helyesírást taníccsák. Legjobb, ha az Akadémia, sürgôsen megváltoztassa az alapszabályokat!”

Egy fiktív mutét példájával próbálom érzékeltetni, hogyan születnek az ún.“szakmai döntés”-ek..” Szabó, Kovács, és Mészáros összedugják a fejüket szívoperáció ügyében.

Szabó brilliánsan bánik az ollóval. A vágáshoz nagyon ért! Múltkor elszabta az öltönyömet. Nadrágfölhajtást a világért nem bíznék rá, mert ahogyan ismerem, képes bevarrni a szárát, de a szívmutéthez éppen ezért nélkülözhetetlen, mivel összevarrni azt tud! Biztos nem fog kifesleni a seb. Kovács kitunôen patkol. Az állat orvosbarátom szerint jómúltkor egy lónak a négy lábát kellett levágni miatta, ugyanis háromban túl mélyre verte a patkószeget. A negyedik lábat azért amputálták, legyen akkor már szép egyforma. Azon az egyen úgyis billegett volna szegény pára. Minden szempontból jobb, ha egy sincs neki. Most így várja, hogy valami öreg franciától megörököljön egy hintaszéket, és a hintatalpra ráállítsák. Tehát Kovácsnak feltétlen hasznát fogják venni. Altatásra kitunô, rendkívül olcsó muszer a kalapács. Csak nehogy túlaltasson vele egy beteget! Mészáros rengeteg marhát küldött eddig a másvilágra. Eggyel több, vagy kevesebb nem számít. Meggyôzôdésem, nem a vakbél helyén keresi majd a szívet, bár kicsit félek, a vesével nem téveszti-e össze, de ennyi kockázat vállalható. A vese páros szerv, egy marad a betegnek! Minek annyi belôle? Teljesen fölösleges dr. Honnan tudjam kicsodához menni, aki egyszeru szívspecialista. Huszonöt évig mást sem csinált, csak iskolába, egyetemre járt. Most is egyfolytában képezi magát. Világosan látszik, nem tud semmit, különben miért tanulna állandóan? Persze, mert öttusázott, Kanada és Quebec bajnoka! Mészárosék viszont igazi szakemberek, nem terhelték túl az agyukat a sok tanulással, izmaikat hiábavaló mozgással. Ennek ellenére a mutétért nem kérnek sokat. Ugyanazért az árért csinálják, mint a doki. Sôt, tulajdonképpen olcsóbban, mert adó nincs, a temetést ingyen adják. A mutéthez nem egyetem kell, hanem leülni, megbeszélni, és dönteni, lehetôleg egy üveg bikavér társaságában, amirôl Mészáros gondoskodik. Akkor biztos jó lesz. Ennyi az egész. Csak az orvosok csinálnak akkora hókusz-pókuszt. Na lássák! Igy megy ez! Igy készülnek a meghívók, hirdetések, így oktassák, taníccsák a cserkészeket, ilyen színvonalú nyomtatványokat, ismertetôket küldenek szét, közölnek a kamarák, közösségi szervezetek. Fontos, hogy a magyar nyelv berkeiben jártas szakember a közelben ne legyen! Ha valakinek még a sokadik visszautasítás után is van kedve szakmai segítséget fölajánlania, akkor legföljebb nyalhassa a bélyegeket a gyermeteg stílusú, rossz helyesírású körlevelek borítékaira.

Dr.Akácz Lilla