Schuman verseny

Ismerkedés az Európai Unióval

A Robert Schuman középiskolai tanulmányi versenyt a DHV Magyarország Kft. szervezte a Külügyminisztérium megbízásából. A háromfordulós vetélkedő a minisztérium több éves közvélemény felkészítési programjába illeszkedve, Phare támogatásokat felhasználva segíti elő, hogy a fiatalok valós képet alkothassanak az egyesül Európáról.

A verseny fővédnökei Michael Lake nagykövet úr, az Európai Bizottság Budapesti Delegációjának vezetője és Martonyi János külügyminiszter úr volt.

A verseny története

Robert Schuman az Európai Unió egyik alapító "atyja”. Francia külügyminiszterként 1950 május 9-én javaslatot tett az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) létrehozására. Az ESZAK ( más néven Montánunió), melynek feladata a közös szén- és acéltermelés felügyelete, végül Belgium, a Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia részvételével 1951. április 18-án jött létre. "(...) Európa nem teremtődik meg sem egy csapásra, sem közösségi építéssel: csak konkrét intézkedésekkel hozható létre, melyek első lépésben tényleges szolidaritást teremtenek. Az európai nemzetek tömörülése megköveteli, hogy megszunjön Franciaország és Németország évszázados szembenállása(...) ez a javaslat megteremti a béke megőrzéséhez elengedhetetlen európai szövetség első konkrét alapjait."

Az Európai Unió tagállamaiban 1995 óta évente rendezik meg a Robert Schuman esszéversenyt. Magyarországon eddig kétszer, az 1996/97-es és az 1997/98-as tanévekben szervezték meg országos tanulmányi versenyek formájában, amelyek során a résztvevő háromfős csapatok számot adhattak Európai Uniós tudásukról, felkészültségükről. Az eredetileg uniós kezdeményezéssel elindított "Robert Schuman tanulmányi verseny" nevu középiskolai vetélkedő sorozat célja kettős: a majdani uniós polgárok első generációja körében, a korcsoport sajátosságaihoz alkalmazkodó eszközökkel felkelteni az érdeklődést az uniós ügyek iránt, másrészt az Unióval és az uniós csatlakozással kapcsolatos praktikus információkhoz segíteni a középiskolás korosztályt.

Schuman verseny 1999-2000 Az Europróba néven futó Robert Schuman középiskolai tanulmányi verseny célja, hogy a mai 16-18 éves korosztály körében bővítse az Európai Unióval és annak tagországaival kapcsolatos ismereteket úgy, hogy ezáltal saját maguk legyenek képesek ítéletet alkotni az őket is érintő kérdésekben, valamint megállni helyüket a jövő társadalmában. A verseny megyei selejtezői tavaly decemberben már lezajlottak, és 2000. február-márciusában a regionális eldöntőkre került sor, majd áprilisban az országos döntőn derült ki, melyik középiskolát képviselő csapat a legtájékozottabb uniós ügyekben.

Hét régióban 6-6 csapat vett részt. A regionális forduló feladatainak összeállításánál elsősorban arra törekedtünk, hogy a csapatok a megyei döntőre való felkészülésnél megszerzett lexikális tudásanyagra alapozva, illetve azt felhasználva bemutathassák az Európai Unióval kapcsolatos általános tájékozottságukat és muveltségüket, valamint legyen alkalom saját véleményük kifejtésére is. A zsuri nemcsak a csapatok felkészültségét és a tudását, hanem az önálló gondolkodásra való képességét, kreativitását, kifejező- és vitakészségét is figyelembe vette.

A végeredmény:

Régió Csapat neve Iskola neve Város

I. Közép-Magyarország Euton Móricz Zsigmond Gimnázium Budapest 102

II. Észak-Alföld Brussels Sprouts Tóth Árpád Gimnázium Debrecen 99

III. Közép-Dunántúl B.A.B. Team Lovassy László Gimnázium Veszprém 87

IV. Dél-Dunántúl Illyés Illyés Gyula Gimnázium Dombóvár 84

V. Észak-Magyarország Unionisták Neumann János Közgazdasági SzKI és Gimnázium Eger 84

VI. Dél-Alföld "Navigare necesse est" Petőfi Sándor Gimnázium Mezőberény 81

VII. Nyugat-Dunántúl Europróba 3. Premontrei Rendi Szent-Norbert Gimnázium Szombathely 76

 

Személyes véleményem, hogy egy jó hangulatú versenysorozatot zártunk, mely képet adott arról, hogy hazánk középiskolás diákjainak nagy része igen érdeklődő és felkészült az EU-hoz történő csatlakozásra.

Nagy Adrienn

projektvezető