COOP HUNGARY RT.
10
ÉVES A COOP HUNGARY RT.A COOP Hungary Rt. és a Mecsek Füszért Rt. Pécsre hí
vott egy sajtóbeszélgetésre, melynek témája a "10 éves Coop lánc fejlesztési tervei és a piaci verseny jelenségei a Dunántúlon" volt. Örültem a meghívásnak, szeretem Pécset, szép és kedves város. És érdekelt a legdinamikusabban fejlődő hazai üzletlánc és annak elnöke Bartus Pál is, aki a meghívók egyike volt. A szerencse mellém szegődött, korábban érkeztem a rendezvényre és az elnök úr is, így beszélgetésbe kezdtünk.- 10 éves a Coop Hungary Rt. Ön ott volt a születésénél?
- Igen, a cég alapítói közé tartozom. 1990-ben megváltoztak a körülmények, figyelembe kellett venni a nagyszámú konkurenciát, a mélyre zuhant lakossági fizetőképességet … 1992-ben arra vállalkoztam, hogy segítek létrehozni egy új kereskedelmi hálózatot, felhasználva külföldön szerzett tapasztalataimat és a saját szakmai ismereteimet, hiszen nagyon korán kezdtem ezt a pályát. Leírtam azt a stratégiát, amellyel szerintem működtetni lehet egy kereskedelmi hálózatot. Az akkor működő ÁFÉSZEK vezetői azt mondták, társak ebben és igazuk volt, amelyet a mai eredményeink visszaigazolnak. Közben elszaladt tíz év, most eljutottunk oda, hogy a következő években rövid - középtávon ismét aktuális lesz a COOP megújítása.- Mindenki sír, hogy milyen rossz a gazdasági helyzet, de az önök adatai mégis sikereket, nyereséget mutatnak. Mi ennek a titka?
- Azért nekünk is vannak nehézségeink, hiszen nagyon erős, expanzív a konkurencia, igazi versenypiac van Magyarországon. A mi erőnk az összefogásban van. Egységes szerkezeti bázison alapul a Coop-rendszer, melyre vegyes tulajdon a jellemző. Áthoztuk mindazt a pozitívumot a korábbi szövetkezeti világból, melyet érdemes volt: az összefogást, a szolidaritást, az együttműködést, a közös beszerzést, a közös piacpolitikát, stratégiát. És amíg a Coop-rendszer tulajdonosai össze tudnak fogni, amíg megtalálják egymás kezét és közösen tudják az érdekeiket képviselni, amíg a közös célokért képesek áldozni is anyagilag, eszközben, szellemiekben egyaránt, nyugodtan tervezhetik a jövőjüket akár a Coop-okban, akár egzisztenciálisan.- Hol vannak boltjaik az országban?
- Minden megyében jelen vagyunk. Összesen négyezer üzletünk van és ezen kívül csatlakozott hozzánk még további 1500 kis bolt. Közel 6000 bolttal vagyunk jelen a magyar piacon. A Coop Hungary úgy működik, hogy felül van a vevő, a vevőközpont és alatta az azt kiszolgáló régió - és az országos központ. Az a lényeg, hogy az energiák, úgy a szellemiek és az anyagiak összeadódjanak és létrejöjjön egy olyan szintézis, amely növeli a Coop erejét.- Milyen fejlesztéseket,
változtatásokat terveznek a jövőben? - A profil erősítése és a bolti kategória megemelése a tervünk. Ez azt jelenti, hogy több boltunk lesz az alsó-közép, illetve a közép kategóriában. Ebben érezzük jól magunkat, itt vannak megfelelő létesítményeink, piacpolitikánk, tapasztalatunk, rutinunk. Nem érdemes mással foglalkoznunk, ezt kell, ha lehet még jobban csinálni!- Preferálják a magyar termékeket?
- A magyar termék nálunk mindig központi kérdés volt, azért is, mert első sorban vidéki bázison dolgozunk. Első helyen azok a magyar termékek vannak, melyek minőségben, csomagolásban megfelelők és had tegyem hozzá - jó szívvel - ez egyre inkább nem probléma. A fogyasztók is szívesen vásárolják a magyar termékeinket.- Mit vár el Ön, mint a Coop Hungary elnök-vezérigazgatója a törvényhozóktól, a kormánytól?
- A kormány munkájában - úgy látom - van egy fordulat. Legutóbb az Európai Kereskedelem Napján úgy fogalmazott Kóka János miniszter úr, hogy van dolgunk a kereskedelemben. Ez nagyon fontos kijelentés volt, mert az elmúlt 15 évben az volt a nézet, hogy ehhez semmi köze a kormánynak, mert a kereskedelem egy olyan liberális vállalkozás, amivel nem kell foglalkozni. Tudjuk jól, hogy nem így van, igenis kell vele foglalkozni, és nemcsak nekünk, hanem a kormánynak is. Mi azt várjuk a kormánytól, hogy képviselje ezt a szakmát, amely jelentős mértékben hozzájárul a GDP termeléshez, ahol sokszázezer ember dolgozik azért, hogy élhetővé tegye a városainkat, és amely meghatározó a környezetünk, az életminőségünk szempontjából is. Ott kell lenni nem csak az adókkal, a rendszabályokkal, a megszorításokkal, hanem egy megfontolt, komoly kormánygondolkodással, amely odafigyel a vidékre, az önkormányzatokra, a fejlesztésekre.- Ön hogyan került ebbe a szakmába? - Beleszülettem
a szakmába, mert apám is hasonló pályán volt, először magánkereskedő, majd szövetkezeti kiskereskedő lett. Én az állami SZÖVOSZ ösztöndíjasaként végeztem el a főiskolát és alig múltam húsz éves, amikor az ország legfiatalabb szövetkezeti elnöke lettem. Hatalmas energiával dolgoztam az első perctől kezdve, nyelvet tanultam, kapcsolatokat építettem külföldi partnerekkel. Sokat utaztam, de a műemlékektől egyre inkább a szakma felé fordultam. Szerintem legfontosabb a tudás gyarapítása, az önképzés, mert aki ezt elhanyagolja, annak vége van a szakmában. Nálunk az elnöknek ebben is a legtöbbet kell vállalnia.- A Coop Hungary szponzorálja a sportot. Miért éppen ezt a területet vállalták fel? - A magyar ember számára a sport szívbéli ügy. A magyar olimpikonok, a
magyar sport hagyományai, múltja, dicsősége, az országnak rengeteg elismerést hozott. A magyar sport eredményei messze meghaladják a tízmilliós magyar nemzet nagyságrendjét. Mi a magunk módján igyekszünk ezt támogatni. A kisebb lokális ügyek mellett - úgy gondoltuk - egy nagy ügyet is támogatunk, a Magyar Olimpiai Bizottságot. December 5-én írjuk alá a Pekingi olimpiáig szóló megállapodást Schmidt Pál úrral.- És Ön mit sportol, hogyan szokott lazítani? - Rendszeresen teniszezek, úszom és imádok olvasni.
(Szabados)