Olyan Magyarországot szeretnék, ahol az emberek törôdnek egymással
Dr. Dobrev Klárával beszélgettünk
A "Nemzeti Rákellenes Program" rendezvényén találkoztam dr. Dobrev Klárával, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök feleségével, akit körbe vettek az érdeklôdôk. Visszafogott, figyelmes, megnyerô mosolya volt. Én is megszólítottam - Mi az üzenete annak, hogy részt vett ezen a rendezvényen? Van érintett a családjában, a környezetében? - kérdeztem. Mielôtt válaszolt volna, hozzáléptek és jelezték, mennie kell egy másik rendezvényre. Ekkor ígéretet tett, hogy egy másik alkalommal, lehetôséget ad a beszélgetésre. S valóban, egy hét múlva csengett a telefon és meghívást kaptam az "Egészséges Iskolai Büfé" című konferenciára, ahol várt.
- Talán nincs is Magyarországon olyan család, ahol ne lenne érintett a rákbetegségben, még akkor is, ha errôl keveset beszélünk - kezdte, kérdésemet nem feledve, majd folytatta. - Sajnos, az én családomban is a négy nagyszülôbôl hárman hunytak el rákbetegségben, és a férjem is egészen fiatalon szembesült ezzel a betegséggel, amikor bôrrákot, és annak is egy veszélyesebb fajtáját diagnosztizálták nála. Ô megküzdött a betegségével, és azon szerencsések közé tartozik, aki meggyógyult. Ma már túl van azon a veszélyes öt éven, amely alatt ez a betegség kiújulhat. Az anyósomat is műtötték mellrákkal aki azóta aktívan részt vesz a mellrák elleni szervezetek munkájában. Tapasztalatból mondhatom, hogy az emberek gondolkodását nagyon megváltoztatja az, amikor ilyen betegséggel szembesül. Sajnos, ma Magyarországon rákbetegnek lenni még mindig egy stigma, mindenkinek azonnal a kórház jut az eszébe, a gyógyszerek, a műtét, a kemoterápia, a sugárterápia . . . Pedig, ha egy kicsit hamarabb gondolkodnánk el arról, hogyan éljünk egészségesebben - senki ne ijedjen meg, nem kell teljesen változtatnia a szokásain -, és eljárnánk rákszűrésre, már sokat tennénk a betegség elkerülése érdekében. De ha már beteg az ember, akkor az elsô lépés ahhoz, hogy leküzdje és meggyógyuljon az, hogy szembe néz vele és vállalja. Magyarországon a rákbetegség a vezetô halálokok között van, rögtön a második helyen, és én sokat szeretnék azért dolgozni, hogy ez ne így legyen. A miniszterelnök feleségeként igyekszem ráirányítani a figyelmet arra, hogy a rákellenes küzdelemnek nem feltétlenül az egészségügyi intézményben kell kezdôdnie.
- Gondolom megváltozott az élete, amióta miniszterelnök lett a férje. Mennyire kell egyeztetnie abban, hogy milyen rendezvényre megy, hol jelenik meg, kivel találkozik, mit mond . . .? - Szerencsére egyáltalán nem alakult ki Magyarországon olyan kötelezô szerep, amelyeket a miniszterelnökök feleségeinek vállalnia kell. Az eddigi elnökök feleségei saját személyiségüknek, egyéniségüknek megfelelôen élték tovább az életüket, és én is, ami nagyjából hasonló, mint a korábbi. Még akkor is, ha abban az idôben állami alkalmazottként dolgoztam, most pedig egyetemi oktatóként, illetve a civil szférában - "Alapítvány az Egészséges Településekért" -, ahol ugyan olyan intenzitással és aktivitással veszek részt a munkában, mint korábban. És örülök annak, hogy nincsenek irányomban szerepelvárások, önmagam lehetek, ez nekem nagyon fontos.
- Van példaképe a miniszterelnökök feleségei között, s ha igen, akkor ki? - Talán Göncz Árpádnét, Zsuzsa nénit mondanám, aki elnök-feleségként a lehetôségeit maximálisan kihasználta annak érdekében, hogy a fogyatékos embereken segítsen. De rajta kívül az élet nagyon sok területén vannak olyan emberek, akikre szívesen felnézek és tanulok tôlük, például az egyetemtôl a civil szféráig, vagy éppen anyaként is vannak olyan ismerôseim, akikrôl úgy gondolom, de jól csinálja én is így szeretném . . .
- Eddig kikkel találkozott a miniszterelnökök feleségei közül? - Magyarországon mindenkivel. És annak örülök, hogy ebben a megosztott politikai közegben is mindig találunk olyan témát, a gyermekétkeztetéstôl a gyermekmentésig, amikor pártállástól függetlenül ott vannak az eddigi miniszterelnökök feleségei. Ezt rendkívül fontos és jó dolognak tartom. Remélem, majd az élet más területein is így alakulnak a dolgok. Amikor külföldön vagyunk, akkor a hivatalos állami látogatások általában úgy zajlanak, hogy a miniszterelnök, vagy az államelnök - attól függôen, hogy milyen a közjogi berendezkedés az adott országban -, felesége is fogad bennünket. Ez Szingapúrtól kezdve, Japánon át Romániáig így van.
- Volt emlékezetes találkozása? - Az Egyesült Államokban kétszer is találkoztam Laura Bush-sal. Egy mellrák ellenes küzdelmet segítô "Verseny a gyógyulásért" nevű alapítvány meghívására mentem ki, amikor elôször találkoztunk, másodszor hivatalos látogatáson voltam a férjemmel. Nagy hatással volt rám, sokat beszélgettünk, megmutatta mindazokat a dolgokat, amelyekben szerepet vállal. A másik emlékezetes találkozás a közös Magyar - Román kormányüléshez kapcsolódik, ami önmagában is történelmi esemény volt. Engem is meghívtak, majd a román miniszterelnök feleségével együtt, ellátogattunk a bukaresti Magyar Líceumba, találkoztunk a román kulturális élet képviselôivel, gyermekrák intézményekben voltunk és nagyon izgalmas magyar-román együttműködéseket találtam, melyek már évek óta hasznosak és jó dolgokat eredményeznek. Remélem, én is tudom majd segíteni a munkájukat.
- Az "Egészséges Településekért Alapítvány" kiket támogat? - "Az Egészséges Településekért Alapítvány" kuratóriumának elnökeként azokat a jó példákat igyekszem támogatni az országban, ahol egy kis település, egy kis közösség, a saját kezébe veszi az egészségének, életmódjának az alakítását. Ahol nem egymás mellett élnek az emberek, hanem együtt, mert a közösség jó dolog. Hogy vagy? - szoktuk kérdezni. Jól? De ha az ember egyedül van, sosincs jól! Az elmúlt idôszakban sok településsel ismerkedtem meg az országban. Érezni lehet, amikor az ember belép egy faluba, vagy községbe, hogy kik élnek ott, olyan polgárok, akik összefognak, segítik egymást, a saját településüket, vagy csak maguknak élnek. Az Alapítvány példamutató programokat szervez. Nem szeretek plakátarc lenni, csak olyan kezdeményezésekben veszek részt, melyekben tevôlegesen dolgozhatok a magam energiáival, ötleteivel, vagy amire éppen szükség van . . .
- Egy kicsit a magánéletérôl kérdezhetem? Mit szeret a férjében? - Mindent! A találkozásunk elsô pillanatban megfogott benne az, amit a nagyfiúnk is mondott, amikor megkérdezték tôle, mit szeret legjobban apában? Azt válaszolta, hogy lehet rá számítani, bármi is történik. És itt nem csak rossz dolgokra kell gondolni - bár szoktuk mondani, bajban ismerszik meg az igazi társ - mert az élet örömeit is meg kell egymással osztani. Ha gond van, Ô megoldja, ha meg öröm, nagyon tud örülni a mások örömének. Nekem a legnagyobb érték egy férfiban, ha sugárzik belôle a megbízhatóság, és belôle sugárzott.
- Vannak olyan tulajdonságai, amelyeken finomítana? - Az ember a maga hibáival, a maga tökéletlenségeivel és a jó tulajdonságaival együtt alkot egy komplex embert. Én a férjemben és a gyerekeimben még a hibáikat is imádom, mert azok is ôk. Persze, ha nyitva hagyják az ajtót, vagy nem kapcsolják le a villanyt, én is bosszankodom, de az egyéniségünknek nagyon sok oldala van, és az mind hozzánk tartozik.
- Szókimondó ember? - Nagyon. Ráadásul megáldott bennünket a sors négy szókimondó gyerekkel is, úgyhogy néha hangos család vagyunk Nálunk mindenki nagyon határozott, kritikai érzékkel rendelkezik, de ha mindannyian együtt vagyunk, nagyon jó tud lenni a hangulat.
- Ki a szigorúbb a családban? - Én szigorúbb vagyok, mint a férjem! Vannak dolgok, amiben ez szükséges, ilyen a tanulás, és a sport is, mert mindkettô nagyon fontos az életben. De a szigorúság nem csak azt jelenti számomra, hogy muszáj edzésre járniuk, hanem azt is, hogy nekem példát kell mutatnom. Amikor például hétvégén a lányomnak szinkronúszás edzése van, én futok egy kört a szigeten. Nagyon hiszek a példamutatásban, azt hiszem ez a nevelés egyik leghasznosabb eszköze, még akkor is, ha nagyon nehéz. Mondhatom én egy gyereknek, hogy muszáj reggelizni, mert egyébként nem leszel jól az iskolában, ha én csak egy kávét innék meg reggelire. Pedig, nekem is egyszerűbb lenne, ha nagyon sietek. De ezekre oda kell figyelni.
- Mekkorák a gyerekek? - Tamás 8 éves, Anna 9. Mindketten érdeklôdnek a számítógépek, az informatika iránt. A két nagyfiú közül Bálint 16 éves, Péter 18 lesz, lassan pályaválasztás elôtt áll. Minden érdekli, ami kapcsolatos az emberekkel.
- . . . hogyan segíti a férje munkáját? - Szerintem minden jó házasságban az emberek segítik egymást, nem csak a magánéletben, hanem a munkában is. Ha iskolaigazgató lenne a férjem, akkor valószínűleg az iskola ügyeirôl beszélgetnénk otthon. Mivel ma az "Egészséges Iskolai Büfé" konferencián vagyunk, este errôl fogunk beszélgetni. Mit mondtam én és mit a többi elôadó, és utána elmesélem azt is, hogy a Közéleti Gazdasági Krónika milyen kérdéseket tett fel. És ez fordítva is így van. Amikor hazajön, megbeszéljük azokat a témákat, amelyek a legjobban foglalkoztatják, a családtámogatás átalakítása, az agrárium helyzete, az adócsökkentés, vagy épp a baba-kötvény, azonban ezek egyenrangúvá válnak a matematika vagy földrajz dolgozattal, a feleléssel, vagy éppen a baráttal, barátnôvel való összeveszéssel. Hiszen nem lehet egy gyereknek azt mondani, hogy ne haragudj, nem tudlak kikérdezni, hiába van holnap történelem dolgozatod, mert most a költségvetésrôl beszélünk a papával.
- Érdekli az Ön véleménye? - Igen, mindig megbeszéljük a dolgokat. Elvárom a férjemtôl - és ô is elvárja tôlem -, hogy meghallgasson, tanácsot adjon, kritizáljon is néha, ha szükséges. Azonban a döntéseink felelôsségét nem vállalhatjuk át egymástól.
- Milyennek szeretné látni Magyarországot a következô évtizedben? - Alkatomnál fogva optimista vagyok, de szeretnék tenni is azért, hogy jobb és szebb legyen az ország. Egy kicsit visszatérnék az "Egészséges Településekért Alapítványhoz", amely mintegy százötven 1000, 1500, maximum 5000 lakosú településsel vette már fel a kapcsolatot. Sokat utazom az országban és találkozom olyan közösségekkel, amelyeknek sok gondjuk - bajuk van, hátrányos helyzetűek és küzdenek az elöregedés problémájával. És mégis vannak köztük olyan emberek, akik azt mondják, üljünk le, nézzük meg, mit tehetünk, nem mástól várják a megoldást, hanem maguk is keresik. Nem otthon ülnek, hanem körbe néznek és megtalálják a lehetôségeket. Találkoztam olyan iskolaigazgatókkal, akik ha azt látják, hogy vannak gyerekek, akik azért maradnak a napköziben mert nincs otthon fűtés és nem azt, és annyit esznek, mint amennyire szükségük lenne, iskolabált szerveznek, hogy akár csak 100-200 forintos adományokkal segítsék ôket. Vagy számítógépeket szereznek vállalatoktól, és minden követ megmozgatnak, hogy a problémákra megoldást találjanak. Olyan emberekkel találkoztam, akiknek nem foglalkozásuk, hanem hivatásuk van, akár védônôrôl, szociális munkásról van szó, vagy éppen kiskereskedôrôl, aki a saját költségén látja el a falu apraját - nagyját élelmiszerrel és különbözô háztartási eszközökkel. És olyan testnevelô tanárral, aki a munkaideje után focizik a fiúkkal, olyan szülôkkel, akik örömmel varrogatják otthon a mazsorett csoport ruháit annak érdekében, hogy a lányok elmehessenek fellépni. Visszatérve a kérdéséhez, olyan Magyarországot szeretnék, ahol minden településen megvan az emberekben az önmagukért és a másokért való felelôsségvállalás.
Dr. Dobrev Klára: Születési hely, idô: Szófia, 1972. február 2. Gyermekek: Anna (1996), Tamás (1997). Iskolák: 1989 érettségi: Budapesti Eötvös József Gimnázium. 1995 diploma: Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Külgazdasági szakirány, Európai integráció mellék-szakirány. 1997 diploma: Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. 1997-tôl PhD képzés: Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pénzügyi Jog Tanszék. 2000 Jogi szakvizsga. Munkahelyek: 2000-tôl adjunktus, ELTE ÁJTK Pénzügyi jogi tanszék. 2002-2004 elnökhelyettes, Nemzeti Fejlesztési Hivatala. 2005-tôl kuratóriumi elnök, Alapítvány az Egészséges Településekért.
(Szabados)