
|
MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök Magyarországnak mindenkire szüksége van A baloldal jó úton jár, győzni szeretne, méghozzá úgy, hogy ez a győzelem az egész országé legyen. Mi, akik itt élünk, valamennyien azt szeretnénk, ha: egy nyugodtabb, igazságosabb, biztonságosabb, jobb világban élhetnénk. Ám akkor beszé lhetünk igazán igazságosságról és biztonságról, ha ezek a fogalmak beköltöznek a hétköznapokba, és senkinek sem kell félni attól, hogy mit hoz a holnap. A baloldal vállalta azt a feladatot, hogy tegyen azért, hogy ez a jussa mindenkinek meglegyen. A szabadság világában a mondatok helyét föl kell, hogy váltsa a cselekvés bátorsága. Hozzátette: olyan kormányt szeretne vezetni, amelynek van bátorsága a cselekvésre, hogy ne csak kevesek, hanem mindenki számára tegyék biztonságossá az országot. A baloldal megfelelő eszközt talált 2002-ben a száz nap programjában a bajok orvoslására. Most a száz lépés programjával - 15 év óta először - a szocialisták hozzányúlnak majd minden olyan elemhez, amely újratermelte az igazságtalanságot és az egyenlőtlenséget. Ehhez bátorság kellett, mint ahhoz is, hogy kimondjuk: minden gyermek egyenlő s jövőjükről tehetségük, szorgalmuk - és nem születésük helye dönt. Bátorság kellett ahhoz is, hogy rendszeresítsék a kék könyvet, hogy differenciáltan emeljék a minimálbért, hogy igazságosabbá tegyék a nyugdíjakat. Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy százezrek élnek szegénységben, s ez a kormány az első, amelyik szegénység ellenes programot készített. Ebben első helyen a gyermekszegénység elleni küzdelem szerepel. A számos közérzetjavító intézkedéshez arra van szükség, hogy dübörögjön a gazdaság, s összetartó legyen a társadalom. Így lehet elérni azt is, hogy megszűnjön a kiszolgáltatottság és a szegénység átka. Mert a baloldal igazi ellenfelei az élet gondjai. Nehéz hónapok jönnek, a baloldalnak be kell bizonyítania, hogy a haladást képviseli. Így tud igazán tenni a hazáért, de nincs egyedül, mert Magyarországnak mindenkire szüksége van. Erős gazdaság, összetartó társadalom - ez az a két nagy pillér, amire építkezünk. Mindenki, aki csak az egyikről beszél - vannak olyanok, akikben van erre hajlandóság -, téved. Erős gazdaság, összetartó társadalom. Egy modern világ, amely tudja, hogy a modernség nem kirakatba való, nem arra való, hogy dicsekedjünk vele. A modernség arra való, hogy az eredményét, gyümölcsét, jövedelmét tisztességgel, egyenlően osszuk meg az emberek között, hogy megszűnjön a legnagyobb átok, a kiszolgáltatottság és a szegénység átka, s hogy végre mindenki büszke lehessen az életére, s magyarságára. Arra, hogy egy olyan közösségnek a tagja - ennek a csodálatos Magyarországnak -, amelyben embernek lehet maradni, amelyben nem azt keressük mindig és minden nap, ami elválaszt, hanem elsősorban azt, ami összeköt bennünket. Mert ez az első: először vagyunk magyarok, magyarként demokraták, és csak ezt követően konzervatívok, liberálisok vagy szociáldemokraták. Aki ezt eltéveszti, az nem érti, hogy miről szól Magyarország. Az igazi ellenfelünk, és nekem személyesen is - mondta a miniszterelnök - nem az ellenzék padsoraiban ülők, ők legfeljebb a riválisaink, hanem azok a kihívások, amelyekről beszéltem: a munka hiánya, a lehetőségek hiánya, az értelmes élet beszűkülése. A politika az életről, az emberről szól, és nem a hatalomról. Az élet gondjait kell megoldani, az élet kihívásaira kell választ adnunk. A Magyar Szocialista Párt, a magyar baloldal akkor jár jó úton, ha érti, hogy hidat kell építenie múlt és jövő, vidék és város, gyermekek és nagyszülők között. És ha hidakat épít, akkor a jövőbe tart . . . |
FIDESZ DR. ORBÁN VIKTOR elnök Új államot, új gazdaságot, új politikát! "Itt az ideje, hogy kitörjünk a tegnapból, és betörjünk a holnapba! Az a feladatunk, hogy megteremtsük a holnapi életet" - jelentette ki Orbán Viktor több tízezer ember előtt a Nemzeti Konzultáció záróeseményé n, amelyen többek között gyors és radikális adó- és bürokrácia-csökkentés mellett érvelt. A rendszerváltozás nem teremtette meg a vágyott jólétet. A Szövetség elnöke a konzultáció-sorozatról szólva a nézőpontok sokféleségét emelte ki. Mint mondta, a média és a politika beskatulyázza az embereket, a megjelenő vélemények nem tükrözik azt a sokféleséget, ahogyan az emberek közös múltunkat, jelenünket és jövőnket látják. Azonban több ponton találkozott is a kérdőíveket kitöltők, a konzultációs fogadóórákon megjelenők és a fórumokon részt vevők álláspontja. Az egyik ilyen a rendszerváltozás megítélése volt, amelynek kezdőpontját Orbán Viktor Németh Miklósnak az államadósság valódi mértékét, a kommunista gazdaságpolitika bukását bevalló beszédében jelölte meg. "Ez volt a jel, amely mindenkit meggyőzött: eljött Magyarországon a változás ideje" - mondta. Azóta a rendszerváltozásról kiderült: nem teremti meg a jólétet, a nyugat-európait megközelítő anyagi biztonságot, a tisztességes versenyt, nem lett gyógyír a bajainkra, nem lett könnyebb az életünk, csak sokan és sokáig ezt nem mertük kimondani - tette hozzá. Tizenöt év alatt megfakult az életöröm. A nemzeti konzultáció során összegyűjtött véleményekből egy szenvedő ország képe bontakozik ki, amelyben mindenki szenved valamitől, és nem értjük meg egymást. Szenvedünk a bürokráciától, a gazdaság szétszakítottságától. Sokan úgy érzik, mások érdemtelenül és az ő kárukra gazdagodtak meg. A fiatalok szenvednek a jövőjük bizonytalanságától, a jobboldal a rendszerváltozás félbe-maradottságától, és a diktatúra örökségétől, a baloldal pedig attól, hogy az ország másik fele bűnösnek bélyegzi - sorolta. Ki kell törnünk a múltból! Még mindig mást okolunk a saját szenvedésünkért, ez azonban "bezár bennünket a tegnap szűk lehetőségei közé ahelyett, hogy lehetőségeket próbálnánk teremteni a magunk számára. Még mindig a tegnap "vacak" vitáit folytatjuk. A nemzeti konzultáció fő üzenete az, hogy zárjuk le a tegnap vitáit, mert azt nem lehet megnyerni. A rendszerváltoztatás korszakának vége, betöltötte a hivatását" a szabadság és a piacgazdaság megteremtésével - mondta a Szövetség elnöke. Józan, megfontolt, de mélyreható változásra van szükség. Itt az ideje, hogy kitörjünk a tegnapból, és betörjünk a holnapba. Nincs mitől félni, mi, magyarok már sokszor bizonyítottunk: Magyarország legény a talpán, ha változtatni kell, és most kell - húzta alá mondandóját az elnök. Azonnali, gyökeres változásokat sürgetett az adók, a bürokrácia és a politikusok számának csökkentése érdekében. Azonban figyelmeztetett: nem szabad változtatni a 13. havi nyugdíjak, a családi adókedvezmények, és hivatásos haderőre való átállás terén sem. "Józan, megfontolt, de mélyreható változásra van szükség, amely helyükre teszi a dolgokat. A holnap kérdéseit, a változás kérdéseit kell megvitatnunk" - összegezte a tennivalókat. "Új gazdaság, új állam, és új politika" - ez a holnap: életöröm és tetterő. A szenvedés és a gyengeség a tegnapé. A rendszerváltás megteremtett egy új országot, de nem volt ereje új életet teremteni. Nekünk most az a feladatunk, hogy megteremtsük a holnapi életet. "A tegnap harcolni fog, és újabb lakatokat szerel majd a holnap ajtajára. Sebaj. Ha nem nyílik, törjük rá!" |
|
SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE KUNCZE GÁBOR elnök Korszakváltás Programja Az SZDSZ 2001. novemberében fogadta el a Korszakváltás Programját. A kitűzött 118 pont nagyobb része már teljesült mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Az elnök szerint fontos hírt adni az eredményekről, főleg akkor, ha indokolatlanul negatív, sokszor hazug hírek uralják a politikát. A liberálisok négy nagy téma köré csoportosították a programjukat: politikai-társadalmi programok (ezek 52%-ban már teljesültek), szociális-egészségügyi programok (53% már megvalósult), gazdasági programok (67%-os eredményesség) és kulturális-oktatási programok (93%-uk már teljesült). A politikai-társadalmi programok kapcsán a demokrácia csomag emelendő ki: a Fidesz kormányzása alatt eljelentéktelenített parlamenti ellenőrző szerep visszaállítása volt az egyik legfontosabb cél. Újra hetente ülésezik a Parlament, és az ellenzék komoly jogosítványokkal rendelkezik, ellentétben az elmúlt ciklus alatti, jogfosztott helyzettel. Ugyanezen program keretében szorgalmazták a liberálisok a közérdekű adatok nagyobb nyilvánosságát. A korrupció-ellenes csomag egyik fontos része volt a közbeszerzési törvény alóli kibúvók megszüntetése. Szintén a liberálisok eredménye a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlése. A rendszerváltáskor még egyedül az SZDSZ képviselte ezt az álláspontot - 15 évbe telt, míg erről a többi pártot is meg tudta győzni. A szociális-egészségügyi programok 30 pontjából 16 teljesült - az őszi ülésszak fontos kérdése lesz az egészségügy finanszírozásának átalakítása. A liberálisok itt ugyanabban a helyzetben vannak, mint korábban a sorkatonaság kérdésében: egyelőre egyedül képviselik a versengő magánbiztosítókra épülő egészségügyi rendszer ügyét. A szociális ügyekben annál eredményesebb volt a liberális politika: a törvényhozás elfogadta az Egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényt, mely fontos része volt az SZDSZ antidiszkriminációs és esélykiegyenlítő csomagjának. Működik a roma esélykiegyenlítő program, és komoly lépések történtek a nemzeti kisebbségek védelmében is. Az életút biztonsági csomag keretében megtörtént a sokat halogatott családi pótlék-emelés, és a magánnyugdíj-pénztár-tagok fokozatos kárpótláshoz jutottak az elveszett tagdíj miatt. Szintén egy korábbi igazságtalanságot szűntett meg a döntés, mellyel bevezetésre került a minimálbér kétszeresének megfelelő diplomás minimálbér a közszférban - megszüntetve azt a korábbi, igazságtalan helyzetet, mely a differenciálatlan emeléssel azonos bért rendelt egy 8 általánost végzett segédmunkás, és egy orvosi diplomával rendelkező pályakezdő orvos számára. A gazdasági-közigazgatási program markáns eleme a liberális politikának. Az adóreform adóalkotmányosságot teremtett, idén a személyi jövedelmek adójának, jövőre az Áfa jelentős csökkentésével sikerül elérni azt, hogy versenyképesebb legyen a magyar gazdaság, és több pénz maradjon annál, aki azt megkereste. Az 5 éves adóreform-csomag minden területen adócsökkentést jelent - mára minden politikai erő magáévá tette a liberális gazdaságpolitika ezen elemét. A terhek csökkentése mellett így lehetséges a távlati cél, a kisebb, olcsóbb állam megteremtése is. Állandó kérdés az agrárium jövője, helyzet Magyarországon. A liberálisok a változó Uniós politikára figyelmeztetnek: a jövő az agrár-környezetgazdálkodásé, az átgondolt tájgazdálkodásé. Ezt támogatja az EU, és saját érdekeink is e területek fejlesztését diktálják. A gazdaság helyzetét nagyban befolyásolja az infrastruktúra minősége. Magyarországon egyetlen korábbi kormány sem épített 4 év alatt ennyi autópályát! Az autópálya- és hídépítési programot folytatni kell, mert ez biztosíthat megfelelő keretet a magyar gazdaság versenyképességéhez. Saját érdek és Uniós elvárás is egyben a környezetvédelem megfelelő képviselete. Az elmúlt három év során a liberálisok következetesen érvényesítették a "zöld" szempontokat, így például a szelektív hulladékgyűjtési program beindításával, vagy az átfogó levegőtisztaság védelmi szabályozás érvényesítésével. A kulturális-oktatási programok 92,8%-a már teljesült. Az e-school az egyik legsikeresebb program, de a gazdaság fejlődésével, átalakulásával egyre nagyobb szerepet kap az e-business is. Az e-democracy pedig a nyilvánosság, és ezzel a hatalom ellenőrzésének egy teljesen új dimenzióját nyitotta meg. Az oktatás területén nagy lemaradást kellett behozni: a mai kritikusok, az oktatási reform mai leghangosabb ellenzői, mikor kormányon voltak, mikor tehettek volna valamit, nem éltek a lehetőséggel, nem tették a dolgukat. Mára sikerült úgy a közoktatásban, mint a felsőoktatásban elindítani egy versenyképes, modern célú átalakítást. Külön kiemelendő a Világnyelv Program, mely lehetőséget ad arra, hogy valódi nyelvtudást szerezzenek a diákok. Kuncze Gábor szerint a liberálisok joggal lehetnek büszkék az elmúlt három év teljesítményére. A főbb hangsúlyok nem változnak, marad a Korszakváltás Programja által kijelölt irány: jelenleg a gazdasági versenyképesség fenntartásának, fokozásának az ügye, és az egészségügyi reform, mely utóbbi kapcsán a liberális párt komoly erőfeszítéseket fog tenni az elkövetkező években, hogy a szükséges átalakítások megtörténhessenek.
|
MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM DÁVID IBOLYA elnök Felzárkózni és utolérni! A mai magyar politika nagy pártjai jövőkép és világos nemzeti vízió hiányától szenvednek, kizárólag marketing üzenetekkel helyettesítik a kiforrott világnézetet. Ez a felismerés hívta életre a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Demokrata Néppárt egyesülését a jobboldali politika megújítása érdekében. Mindkét párt vallja, hogy elvek nélkül nem lehet politizálni. Közös célunk, hogy az MDF korszerű konzervatív és európa i pártként a magyar közélet megkerülhetetlen ereje legyen. Az MDF az egyéni szabadság és közösségi kötelezettség egységét hirdető, a korszerű demokrácia szellemében működő párt. Védi a polgárok tulajdonát, elősegíti a széles középréteg kialakulását gazdasági és kulturális értelemben egyaránt. Célja a közösségi érdekek iránt is érzékeny autonóm emberi törekvések elősegítése. Hirdeti azt az elvet, hogy a jelen generáció az országot elődeitől örökölte és azt az utódainak kell átadnia. Ebből ered a magyar hagyományok iránti tisztelet és a felnövekvő nemzedéket nevelő családok kiemelt támogatásának igénye. Az MDF az ország gazdasági helyzetét kritikusnak ítéli. Különösen aggasztó az államháztartási hiány mértéktelen és szakadatlan növekedése. Az MSZP, a FIDESZ és az SZDSZ együttesen indították el az eladósodási folyamatot, amikor megszavazták a száz napos programot, népszerűségük érdekében figyelmen kívül hagyva az ország tényleges teljesítőképességét. Az MDF elutasít minden olyan módszert, amely a választási siker érdekében, megvalósíthatatlan ígéretekkel vezeti félre a választópolgárokat. 1990-ben Antall József kormánya sikerrel vezette át az országot a diktatúrából a demokráciába, a szocialista hiánygazdaságból a piacgazdaságba. Az átmenet válságos időszakában a feladat megoldásához, szilárd kormányzati berendezkedésre volt szükség. Ma már nem az átmenet válságos korszakát éljük, a NATO és az Európai Unió tagjaként legfontosabb stratégiai céljainkat elértük. Új korszak kezdetén állunk, feladatunk a felzárkózás az Uniós középmezőnyhöz. Céljaink eléréséhez szükséges a válságkezelés időszakában létrehozott politikai intézményrendszer átalakítása, a megváltozott körülményekhez igazítása. Még működnek a demokratikus intézmények, léteznek alkotmányos fékek a hatalom felett, de határozottan romlottak a demokrácia lényegi feltételei Magyarországon. Pártpolitikai elfogultsággal vádolják - nem mindig alaptalanul - a rendőrséget, az ügyészséget, a bíróságot, az APEH-ot, a pénzügyminisztériumot de még a Nemzeti Bankot is. E szervezetek működésébe vetett bizalom a társadalom biztonságérzetének alapja. Az hatalmi központok oly mértékben korrumpálták az ország intézményrendszerét és a politikai elitek gondolkodását, amely már veszélyezteti a demokráciát, és a magyar nemzet egységét. Az állami intézményrendszernek védelmet kell biztosítani a mindenkori kormánnyal szemben, olyan új biztosítékokat kell törvény által létrehozni, melyek megakadályozzák, hogy az intézmények a politikusok szolgái legyenek. Az MDF fellép a széles körben tapasztalható korrupciós jelenségek ellen, amely a gazdasági és politikai elit hatalomátmentésének eszközévé vált. A politikai érdekű befolyásolásokkal szemben a szakszerűséget, és elhivatottságot kell előtérbe helyezni. Az állami ellenőrzési funkció ma nem tölti be feladatát. Mint szervezeti és szervezési, mint befolyás mentességi szempontból e fontos kérdés általános felülvizsgálatra szorul. A BTK módosítása, a pártfinanszírozási törvény, a lobby törvény megalkotása az alapja annak, hogy a korrupciós fertőzöttségünk gyengüljön. MDF az olcsóbb és hatékonyabb állam érdekében a kormányzati igazgatás reformját és méreteinek szűkítését tartja indokoltnak. Ennek jegyében a kormány ügydöntő szerepét és a miniszteri felelősség követelményét erősíteni kell. Az egyes tárcák létszámkeretének meghatározásával kritikus felülvizsgálat tárgyává kell tenni a vezető-állások számát, a tanácsadói szervezeteket, és erőteljesen csökkenteni kell a KHT-ok, alapítványok, külső megbízások és egyéb kevésbé ellenőrzött szervezetek számát. Az MDF középtávon a pártok túlsúlyos szerepének kiegyenlítésére az országgyűlés kétkamarás rendszerének bevezetését tartja indokoltnak Ezáltal az összes képviselői létszám mindegy 30 %-os csökkentése mellett a hazai tudomány, kultúra képviselői, a civil szervezetek, az egyházak, az eldöntendő kérdésekben korlátozott befolyáshoz jutnának. A demokratikus kompromisszum kényszer érdekében megfontolandó az egyéni képviselői helyek megszüntetése, és áttérés 2010-től, az olcsóbb teljesen listás választásra. Új önkormányzati törvényre van szükség. Úgy kell biztosítani az önkormányzatok finanszírozását, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a mindenkori kormányok "szimpátiájának". Az MDF állandó törekvése, hogy új, korszerű sajtó és média törvény szülessen. A szabadosságnak, nívótlanságnak és tudatos ferdítéseknek társadalmi hatásai mára felmérhetetlenek. Felelős államnak törvényhozási úton kell megjelölni a betartandó normákat. Elő kell segítenie, hogy a tájékoztató, ismeretterjesztő és nevelő funkció előtérbe kerüljön. Ehhez a támogatások és adózás útján történő elvonások eszköztárát is fel kell használni. Törvényt kell hozni a magyar nemzetről, a törvény feladata szabályozni a határon túli magyarok és Magyarország kapcsolatát. Az MDF céljai eléréséhez társakat és szövetségeseket keres. Folytatni kívánja az együttműködést azokkal a kisgazda és kereszténydemokrata körökkel, amelyeket hasonló szándékok vezetnek. Magyarországnak felelős, nemzeti kormányra van szüksége - mondta az elnök asszony. |