- Megalakulásakor volt-e olyan elképzelés, hogy a több évtizeddel ezelőtti Egyetemi Színpadot újraélessze? – kérdeztük Regős János igazgatót. - A színházat a Szkéné együttes részére alakította Keleti István, aki egy nagyszerű színházi rendező volt. Alapvetően az itteni egyetemistákra épült, ill. más oktatási intézményekből is látogatták. A 60-70-es években fontos szerepet töltött be az egyetemi színjátszásban. Amikor én l979-ben ide kerültem a Pesti Barnabás u-i egyetemi színpad még megvolt, de már nem élte fénykorát. Én is sokat látogattam, barátaimmal együtt. Ebben az időszakban különböző csoportok működtek, mint pl. Surányi Ibolya, az Universitas, ill. különböző vers- és prózamondók. Tehát l979-ben még egyetemi amatőr színpad volt. Az én elképzelésemben egy magasabbra törő színjátszás szerepelt, vagyis az, hogy átvegyük és továbbvigyük azt a szerepet, amit ez a színpad betöltött. Ehhez adott volt három meglehetősen ismert társulat: a Szkéné, az édesapám által működtetett BME Pantomim Mozgásszínház, ill. a Hegedűs Tibor által vezetett Utcaszínház.

- Hogy kezdett hozzá az átalakításhoz? - Megpróbáltam kibővíteni ezt az amatőr világot. Ők is alternatív társulatok voltak, de túljutottak az amatőr szinten és nagyon fontos előadásokat produkáltak. Ezen kívül még volt egy hagyomány, a szólista és előadói estek megjelenése. Sándor György, például, az Egyetemi Színpad utáni években sokszor lépett fel itt. Ugyancsak sokszor jelent meg a Szkénében Cseh Tamás is. Végül a nyolcvanas évek elején találkoztam Somogyi Istvánnal, aki a kőbányai Szent László Gimnázium biológia-kémia szakos tanára volt akkoriban, és mozgásszínházszerű csoportot vezetett. A Szkéné első aranykorát Arvisura három előadása fémjelezte. Szentivánéji álom, a Magyar Elektra, valamint A Mester és Margarita. És ekkor a Szkéné Színház már kezdett átalakulni, szép sikereket értünk el, széles rétegeket tudtunk megszólítani. Ezzel egy időben elindult a néptánc-vonal is, pl.: a Muzsikás Együttes, Sebestyén Márta, Zsuravszki Zoltán mutattak be előadásokat. A 80-as és 90-es években Nemzetközi Mozgásszínházi Találkozókat rendeztünk kétévente. Egy-egy ilyen fesztiválra 10-12 külföldi együttest hívtunk meg, köztük számos világhírű társulatot. Ezt rajtunk kívül ebben az időben senki nem csinálta. Voltak ugyan vendégjátékok, de fesztiválok nem. Ma is felvetődik a kérdés. Nem hiányzanak-e ezek a szakmában? A 90-es évekre ezeket a fesztiválokat elsorvasztották, mert már nem lehetett ugyanannyi pénzből megszervezni, mint tíz évvel azelőtt. Visszatérve a 80-as évekre – olyan neveket kell megemlítenem, mint Szemző Tibor, Melis László, Márta István, Forgács Péter. Akik itt nálunk bemutatkozási lehetőséget találtak. Sok embernek jelentett ugródeszkát a Szkéné, mert nálunk mindent ki lehetett próbálni, aztán hogy műsoron marad-e egy-egy darab, az már a fogadtatástól, a minőségtől, illetve a csoport szándékától függött.

- Mi jellemző a Szkéné következő periódusára? - A második periódusban saját darabokkal álltunk a közönség elé, ami azt jelentette, hogy a rendező írta és ő is állította színre az előadást. Ez az Utolsó Vonal Színházi Érdektömörülés időszaka volt, és tartott a 80-as évek végétől a 90-es évek végéig. E laza társulatban négy-öt meghatározó művész írta és rendezte saját előadásait, melyeknek szövegei többnyire egyenesen a színészekre szabva alakultak ki. Célunk mindenképpen az, hogy olyan színház jöjjön létre, mely érzékeli a kort, kapcsolatban van a nézőkkel. Iróniával, humorral tekint önmagára és a világra, ami nagyban segíti a befogadást.

- A mostani Dosztojevszkij mű, a Karamazov testvérek hogy illeszkedik be a repertoárba? - Általában úgy jönnek létre az előadások, hogy a rendezők keresnek meg valamilyen elképzeléssel. Mivel nincs sok lehetőségünk sem pénzben, sem időben, ezért vissza-fogottabbak vagyunk. A Pintér Béla Társulat, mely jelenleg a színház állandó együttese, általában havonta l0-12 alkalommal játszik 4-5 különböző darabot. A hónap fennmaradó estéi a befogadott társulatoké, produkcióké. Ez esetben Kárpáti Levente keresett meg, aki társulatával tavaly fejezett be egy tévé sorozatot az RTL-klubban, amiben annyira megkedvelték egymást a színészek, hogy továbbra is együtt kívántak dolgozni. Ők azzal állítottak be hozzám, hogy Dosztojevszkij művét állítanák színpadra. Ennek a kérésnek nem tudtam ellenállni. Annál is inkább, mert én is rendeztem egy előadást Ördögök c. regénye alapján. Így most mindkét darabot láthatja a közönség. Tavasszal megvolt az előbemutató, most október l5-én pedig a bemutató /további előadások okt. l6-l7./

- Milyen hosszú ideig tartanak repertoáron egy-egy darabot? - Mindaddig, amíg a színészek és a közönség egyaránt így kívánja. Évekig játszunk egy-egy darabot, sőt még az is előfordul, hogy máshonnan tér vissza egy-egy előadás, mint most a Gyévuska (Pintér Béla Társulata), melynek eredetileg a Nemzeti Stúdió Színpadán ment.

- Milyen helyet foglal el a Szkéné a színházi életben? - Mondhatnám, különleges, sajátos és összehasonlíthatatlan a szerepe. Működésünket alapszinten a Budapesti Műszaki Egyetem biztosítja, beleértve a négy fős munkatársi kollektíva bérét is. Ugyanakkor fontos támogatást kapunk a NEKÖM-től , A Fővárostól, sőt ebben a szezonban a XI. kerületi önkormányzattól is.

- Milyen összetételű a közönség? - Jó esetben, ha a darabra fogékony a közönség 30-40 diák mellett 40-60 felnőtt korú látogat minket. Amikor ide jöttem, azt hittem a műszaki egyetemisták fognak a legtöbben járni hozzánk. De ez igazán soha nem volt így. Olyan előadások vagy olyan előadók iránt, akiket már a médiákon keresztül is megismertek, mindig nagyobb az érdeklődés. Szerencsére elég sok ilyen előadást lehet nálunk látni. A Szkénében nagyon kedvező áron, 300 Ft-ért, vehetnek jegyet a műegyetemisták.

- Hogy tartják a kapcsolatot a közönséggel? - Én magam találkozom velük, mert a kezdésnél, a jegykezelésnél többnyire ott vagyok, és látom, ki jön diákjeggyel. Továbbra is mind a műegyetemi, mind a főiskolai hallgató réteget célozzuk meg, de nem diákszínházi profillal működünk, hanem nyilvános, alternatív befogadó színházként olyan darabokat bemutatva, melyek érzékenyen reagálnak a bennünket izgató kérdésekre, miáltal természetes érdeklődést ébresztenek a fiatalokban.