DUNA TELEVÍZIÓ ÉS AZ MTA
Regionális önkormányzatok az európai stabilitás és jólét szolgálatában
A Duna Televízió és a Magyar Tudományos Akadémia közös konferenciát rendezett. A nagyszabású rendezvény kisebbségi politikusok és nemzetközi szaktekintélyek részvételév
el járult hozzá a magyar nemzeti közösségek boldogulásához vezetô önrendelkezési formák, az autonómiák jogi és politikai kidolgozásához. A konferencia az Európai Unióban működô autonómia-formák bemutatása mellett egységes elvi útmutatást kívánt megfogalmazni az önrendelkezés teljesebb formáit választó közösségek számára az adott status quo, a jelenkori és eljövendô integrációs folyamatok, valamint a nemzetközi jogi keretek figyelembe vételével. A rendezvény díszvendége Josep Bargalló Valls, Katalónia fôminisztere volt.A modern, civilizált, gazdag társadalmak sikerének egyik titka abban rejlik, hogy e társadalmakat alkotó minden egyén és minden közösség zavartalanul élhet szabadságjogaival, és hatásosan működhet a maga, a kisebb és nagyobb közössé
gek, illetve az egész társadalom javára. Cseppet sem véletlen, hogy ha szemügyre vesszük ezeket az államokat, megállapíthatjuk, hogy a legfejlettebbek már évtizedek óta túljutottak az etnikai, vallási, nyelvi elôítéleteken és egyenlô jogállást biztosítanak államuk minden közösségének és az azokat alkotó egyéneknek.Ez jelenti az európai integráció egyik alapelvét is, még akkor is, ha az Európai Unió - mint szervezet - talán nem mindig jeleníti meg kellô súllyal ezeket az elveket. Regionalizmus, önkormányzatiság, szubszidiaritás, vagy más szóval devolúció, mind azt jelentik, hogy egyéneknek és közösségeknek elvitathatatlan joga, hogy a maguk ügyeiben maguk rendelkezzenek, hogy magukat kormányozzák mindenféle felsô hatalom külön engedélye nélkül.
Még létezô gond, hogy egy-egy állam a területén élô kisebbségeket önmaga elleni fenyegetésnek fogja fel, és ezeket a kisebbségeket a többségi állam tulajdonának tekinti, akiknek megengedhet, vagy megtilthat olyan dolgokat, melyek egyébként kizárólag az illetô közösségekre tartoznának. Az uniós logika szerint a cél az, hogy minden ekképpen gondolkodó állam találja meg a módját mai kényszeres logikája felcserélésére.
A Konferencia nem egy állapotot, hanem egy folyamatot elemzett. Pillanatkép a fejlôdô európai önkormányzatiságról, annak sikereirôl, de arról is, hogy milyen lépésekre van szükség ahhoz, hogy a regionalizmus és az önkormányzatiság megfelelô alkotmányos és jogi reformok után, Európa más területein is hasonlóan sikeressé válhasson.