HASZNOS INFORMÁCIÓK

Üzleti konferencia Bécsben

Hatalmas érdeklôdés mellett zajlott Bécsben az évente megrendezésre kerülô nemzetközi menedzsment és tanácsadási konferencia, a com.sult, melyen dr. Szanyi Tibor, a Gazdasági Minisztérium Politikai Államtitkára már másodszor vett részt, ezúttal a magyar vezérigazgatókból álló delegáció vezetôjeként. A díszvendégek között köszönthettük Francis Ford Coppola filmrendezôt és Shimon Peres volt izraeli miniszterelnököt is. Coppola többek között az amerikai filmipar azon sajátosságáról beszélt, hogy a nagyobb filmstúdiók nagy költségvetésű filmeket készítenek kizárólag a profitot tartva szem elôtt, míg a független filmstúdiók kisebb költségvetéssel "személyes" filmeket készítenek. A konferencia két igen sikeres com.sult-ot követ, ahol Bill Gates (Microsoft) és Jack Welch (General Electric) tartott elôadást több ezer résztvevônek az üzleti élet területérôl. A com.sult hagyományos módon nagyszabású fórumot biztosít a kapcsolatépítés, az üzleti vezetôk és tanácsadók közötti kommunikáció, valamint az országhatárokon átívelô üzleti kapcsolatok számára. Az üzleti, politikai, és kulturális élet vezetô személyiségei által tartott beszédeken kívül workshop-ok is a résztvevôk rendelkezésére álltak a bank- és pénzügytôl kezdve a befektetési területen át egészen az információtechnológiáig.

Magyarországon 2005-ben Demján Sándor az Év Üzletembere

Az Ernst and Young nemzetközi tanácsadó cég által 3 éve alapított díjat olyan üzletembereknek adják, akik a vállalkozói szellem, a pénzügyi teljesítmény, az innováció, a stratégiai gondolkodásmód, a vezetôi személyiségjegyek, a globális üzleti hatás, valamint a társadalmi felelôsségvállalás szempontjából kiemelkedôt alkottak - mondta Czakó Borbála, a magyarországi Ernst and Young vezérigazgatója. Júniusban az Ernst and Young nemzetközi versenyén, a World Enterpreneur of The Year 2006 gálán Monte Carlóban, Demján Sándor fogja képviselni Magyarországot. A versenyt '86 óta tartják meg, ma már hat kontinens 40 országában, ahol több mint 50 ezer jelölt vállalkozói teljesítményét értékelik. A Budapesten tartott január 15-i díjkiosztó ünnepségen részt vett Baráth Etele EU-ügyekért felelôs tárca nélküli miniszter, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, Somogyi Ferenc külügyminiszter és Veres János pénzügyminiszter is. Jelen volt Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, Kovács Árpád, az Állami Számvevôszék elnöke, valamint több magyar és európai parlamenti képviselô és diplomáciai képviseleti vezetô.

Nemzetközi Gyermekmentô Szolgálat

A Nemzetközi Gyermekmentô Szolgálat elnöksége támogatási programokat fogadott el 2006. január vége és május vége közötti idôszakra 60.555.783,- forint összegben:

- Magyarországi és a határon túli gyermekek egészségügyi (kezelési, kivizsgálási, műtéti, stb.) költségeinek támogatása: 90 gyermek 9.830.108,- forint

- Gyermekétkeztetési programra, szociálisan nehéz helyzetben élô gyermekek számára Magyarország területén:

894 gyermek 8.854.801,- forint

- Létminimum alatt élô, kiemelt tanulmányi eredményű, tehetséges gyermekek számára ösztöndíj:

110 gyermek 18.099.555,- forint

- Egyszeri tanszertámogatás Magyarországon és a határon túl, létminimum alatt élô családok gyermekei számára: 323 gyermek 3.909.000,- forint

- Intézményi és egyéni kérelmek támogatása 6 db használt számítógép 7.862.319,-forint

Továbbá a Nemzetközi Gyermekmentô Szolgálat elnöksége jóváhagyta mozgó fogászati rendelôjének felújítását 4 millió forint értékben annak érdekében, hogy a buszban dolgozó önkéntes fogorvosok a következô években is évente több ezer ingyenes fogászati kezelést tudjanak végezni Magyarországon és határon túl.

A fogorvosi busz 2006-os tervezett felújítási és működési költsége összesen: 12.000.000,- forint.

Lengyelország

XVI. Benedek Pápa 2006. május 25.-28 között látogat Lengyelországba. Útvonala: Varsó, Czestochowa, Krakkó, Oswiecim, Wadowice, Kalwaria Zebrzydowska. Lengyelország idegenforgalma növekvôben van, ezt támasztotta alá a 2005-ös statisztika is, miszerint az országban 6,1 milliárd $ költöttek a külföldi turisták. Ez az elmúlt évekhez viszonyítva nagyon jó eredmény (2004-ben 5,78 milliárd $ költöttek), különösen ha figyelembe vesszük, hogy a Zloty árfolyama magas volt. 2005-ben a turisták száma 15,2 millió volt, ami 0,9 millió fôvel több, mint 2004-ben. A 2006-os évre a Lengyel Idegenforgalmi Intézet 16,1 millió turistát prognosztizál.

Megnyílnak a területfejlesztési pályázati források

2006-ban jelentôsen megnô a hazai régiók és megyék által önállóan elosztható hazai területfejlesztési támogatások összege, mivel a kormány szándéka szerint az emberek életét érintô döntéseknek helyben kell megszületni. A regionális fejlesztési tanácsok a 2007-re áthúzódó kötelezettségvállalásokkal együtt, több mint 25 milliárd, a megyei területfejlesztési tanácsok pedig 19 milliárd forint felett dönthetnek. A régiókban a legfontosabb támogatható célok a munkahelyteremtô beruházások, az önkormányzatok termelô és humán infrastruktúra fejlesztései, a turisztikai fejlesztések és rendezvények, az önkormányzati utak felújítása, a közmunkaprogramok, a belterületi utak és kerékpárutak fejlesztése, valamint a Vásárhelyi tervben érintett települések termelô infrastruktúra fejlesztései.

Az elegáns és hasznos a K750i

A Sony Ericsson K750i elegáns, megjelenése multimédiás, felsôkategóriás készülékre utal. A telefon hátoldala digitális fényképezôgépet rejt magába, melynek fejlett optikai rendszerével - autofókusz, négyszeres digitális zoom, fotófény - jó minôségű, két megapixeles fotók készíthetôk. A készülék a szórakoztatás terén is kiemelkedô teljesítményt nyújt, MP3 lejátszó, sztereó FM rádió és diktafon egyaránt megtalálható benne, a VideoDJ funkcióval pedig lehetôség nyílik különbözô hangok mixelésére, szerkesztésére. Az egyetlen gombnyomással elérhetô t-zones WAP-on információk böngészhetôk és csengôhangok, háttérképek tölthetôk le, sôt akár vásárolni is lehet. A készülék hasznos és irodai alkalmazások egész sorát kínálja, így küldhetô-fogadható vele e-mail és MMS, határidônaplójában rendszerezni lehet a teendôket, az eseményeket . . .

Tudásmenedzsment a gyakorlatban

Rendhagyó és egyedülálló együttműködési megállapodást írt alá a Mindentudás Egyeteme és a Budapesti Kommunikációs Fôiskola február elején a fôiskola újonnan átadott uniós forrásból épült központjában. A két intézmény között több éves, stratégiai együttműködés született, melynek keretében a Mindentudás Egyeteme felsôoktatásban tanuló hallgatóknak biztosít szakmai gyakorlati lehetôséget. A szakmai munka arra szolgál, hogy az info-trade, vagyis az érték alapú tudás forgalmazásának magyarországi gyakorlatába érdemlegesen bepillantást nyerjenek a felsôoktatási hallgatók. A magyarországi tudásmenedzsmentnek még csak most kezd kialakulni a kultúrája, szakembergárdája. "Ez a megállapodás abban segít, hogy az elméletben tanultakat alkalmazva, valódi kihívásoknak feleljen meg a jövô generációja. Egyben egyedülálló, hogy már a legkiválóbb 5-6. szemeszteres hallgatók részt vehetnek a programban." - hallhattuk Vass Lászlótól, a Budapesti Kommunikációs Fôiskola fôigazgatójától. Fábri György, a Mindentudás Egyetemének tudományos igazgatója kijelentette, hogy mivel "Van egy jó tartalmi alapunk, tudásbázisunk, kialakított brand, miért ne vinnénk tovább a programot. Új lesz az elôadások helyszíne, illetve további termékek létrehozását tervezzük az idén. Többek között DVD kiadást, mely az elôadások digitális lexikonná való átalakítását jelentené egyéb interaktív elemekkel kiegészítve; virtuális enciklopédiát közel 4000-5000 illusztrációval; nemzetközi megjelenést a berlini Magyar Ház vendégeként, Budapesten pedig Európai Uniós kitekintésű Nyári Egyetemet. Természetesen mindezen termékek létrehozásában, megvalósításában számítunk a Budapesti Kommunikációs Fôiskola hallgatóinak együttműködésére is." A megállapodás a következô területekre terjed ki: I. Mindentudás Egyeteme marketing, amely a Budapesti Kommunikációs Fôiskola Gazdálkodási és menedzsment szakának hallgatóit képezi; II. Elôadások szervezése, amely a Kommunikáció és médiatudomány, valamint a Közszolgálati szakok hallgatóit érinti; III. Nemzetközi kapcsolatok működtetése területen pedig a Nemzetközi gazdálkodás szak hallgatói vesznek részt.

Hungaricum Club

A Hungaricum Clubot négy nagy hagyományú, nemzetközileg ismert és elismert társaság alapította - Herendi Porcelánmanufaktúra Rt., Pick Szeged Rt., Tokaj Kereskedôház Rt. és a Zwack Unicum Részvénytársaság -, amelyek mindegyike több mint egy évszázada meghatározó módon jelen van a magyar asztali kultúrában.

Amikor a 2000 októberében ünnepélyesen aláírták a Hungaricum Club alapító okmányát, a társuló partnereket nemes célok vezették: az együttes fellépésükbôl adódó szinergia a magyar márkák nemzetközi ismertségének erôsítésén túl, hozzájárulni a hazánkról kialakított pozitív kép erôsítéséhez. Olyan társaságok kerülhetnek a tagjaik sorába, amelyek termékének, vagy szolgáltatásának jelentôs hagyománya van, magas minôséget képvisel, nemzetközileg elismert, azaz ismertsége folytán alkalmas arra, hogy a külföldiek, amikor e termékkel, szolgáltatással találkoznak, azt gondolatilag Magyarországgal társítsák.

Elsôként, 2003-ban a több mint 100 esztendôs múlttal rendelkezô halasi csipkére, a készítését koordináló Halasi Csipke Alapítványra esett a Club alapító tagjainak választása. Most ehhez csatlakozott hatodikként a Petô módszer, a budapesti Petô Intézet. Ezzel a Hungaricum Club kilépett az asztali kultúra körébôl, másrészt a jelenleg kizárólag termékeket tömörítô Club tagsága, ezúttal egy pedagógiai módszerrel, azaz szellemi termékkel bôvült.

100 éves a Nestlé Magyarországon

A Nestlé, a világ elsô számú élelmiszeripari vállalata idén ünnepli magyarországi jelenlétének 100. évfordulóját. E ritka jubileumi évet a cég kiemelkedô gazdasági és üzleti eredményekkel, valamint a fogyasztóknak szóló egyedülálló, a nyeremények értékét tekintve várhatóan a 2006-os év legnagyobb promóciójával szeretné emlékezetessé tenni.

A Siemens legújabb családtagja

A Siemens távközlési ágazata Magyarországon is bemutatta elsôsorban kis- és középvállalatok számára készült, internet-protokollra épülô integrált kommunikációs rendszerének legújabb családtagjait, a HiPath 2000 sorozat berendezéseit. A második generációs IP-technológiát használó, nyitott szoftverarchitektúrájú (SIP protokollt támogató), Linux-alapú rendszer lehetôvé teszi az adat- és beszédkommunikáció egy hálózaton történô, költséghatékony lebonyolítását. Felhasználói oldalról számítógépek, telefonok és egyéb kommunikációs eszközök csatlakoztathatók a HiPath-hálózathoz, míg a szolgáltatói oldalon akár ISDN-, akár DSL-kapcsolat is megvalósítható.

Malév járatok Romániába

A külföldi légitársaságok közül a Malév menetrendjében szerepel a legtöbb romániai célállomás. Bukarest, Temesvár, Konstanca és a Carpatair román légitársasággal közösen üzemeltetett Kolozsvár után Marosvásárhely már az ötödik romániai város, amelyet Malév menetrendszerinti járat köt össze Budapesttel. A magyar nemzeti légitársaság romániai úti céljai iránt az utóbbi idôben jelentôsen megnôtt az érdeklôdés. A Malév hetente összesen 37 járatot közlekedtet Romániába, a legtöbbet, heti 14 járatot Bukarestbe. Temesvárra, Nyugat-Románia legdinamikusabban fejlôdô városába, a Malév 2002. óta üzemel, a téli menetrendben heti 6, nyáron pedig heti 10 frekvenciával. Ezt a járatot elsôsorban a Nyugat-Európából érkezô business utasok veszik igénybe. Tavaly júniusban nyitotta meg a Malév új menetrendszerinti járatát Románia negyedik legnagyobb városába, a Fekete-tenger partján fekvô Konstancába, melynek vonzáskörzete az ország jelentôs ipari és turisztikai régiója. A járat hetente kétszer köti össze a fekete-tengeri várost Budapesttel. A járat iránt mutatkozó jelentôs igény miatt a Malév a nyári idôszakban frekvenciabôvítést hajt végre. Ugyancsak tavaly nyáron került be a kolozsvári célállomás is a Malév menetrendjébe, ahová a magyar légitársaság a Carpatair-rel közösen üzemeltet napi két járatot. Budapest-Marosvásárhely között hetente háromszor közlekedik, a nyári menetrendi idôszaktól pedig heti négyre sűríti járatainak számát a légitársaság. Az új járat nagy vonzereje, hogy a két város közötti, egyórányira lerövidült távolságot mindössze egy vonatjegy áráért lehet megtenni ( egyébként Marosvásárhely - Budapest közötti nyolc órányi közúti és közel tíz órányi vasúti távolság van) a magyar nemzeti légitársaság MA 890/891-es járatszámon közlekedô repülôgépeivel. A bevezetô ajánlat keretében a legalacsonyabb ár magyarországi indulással 2.500 forint egy irányba, míg a retúrjegy 4.900 forint. + adók, illetékek, díjak, Marosvásárhelyi indulással pedig 10 euro az egyirányú, és 19 euró + adók, illetékek, díjak a retúrjegy ára. Ezek a kedvezményes árak a Malév internetes portálján (www.malev.com), illetve a légitársaság marosvásárhelyi repülôtéri irodájában január 17. és február 28. között történô vásárlásokra vonatkoznak, az akciós árú utazásokat legkésôbb március 25-ig be kell fejezni.

A légitársaság európai és észak-amerikai hálózatához jól illeszkedô menetrendet alakított ki:

A Budapest - Marosvásárhely - Budapest járat menetrendje helyi idôben: MA 890 Budapest 13.40 Marosvásárhely 15.35 MA 891 Marosvásárhely 16.05 Budapest 16.05 A járat hétfôi, szerdai és csütörtöki napokon közlekedik.