KULTÚRA KIÁLLÍTÁSOK KÖNYVEK
37. Magyar Filmszemle
A 37. Magyar Filmszemlét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyitotta meg. A kormányfô szerint most van egy új filmes csapat, amely olyan dolgokra lesz képes, mint a korábbi nagy generációk. Mint mondta, izgul az alkotókért, hogy szerethessük ezeket a filmeket, idônként kinevethessük magunkat általuk, és a végén mondhassuk, jók a kérdések és izgalmasak a válaszok. És jó lenne, ha tudnánk vigyázni erre a fantasztikus művészetre és azokra az emberekre, akik megteremtették, mert "ôk kicsit mi is vagyunk". Bozóki András kulturális miniszter Nepp József rajzfilmrendezônek átadta a legrangosabb magyar filmszakmai elismerésnek szánt a "Magyar Mozgókép Mestere" kitüntetést. Mint mondta, a mozgóképtörvény megtette hatását, a magyar film háttere, finanszírozása kiszámíthatóbbá vált, és az alkotók a nehéz, változó körülmények ellenére be tudták váltani ígéreteiket. Az idei szemlén több film látható, mint korábban bármikor és miközben a világon a mozik látogatottsága 20-25 százalékkal visszaesett, ugyanez a mutató a magyar alkotások esetében nôtt. A 37. Magyar Játékfilmszemle versenyprogramjában 103 alkotás - 24 nagyjátékfilm, 28 kísérleti és kisjátékfilm, 39 dokumentumfilm és 12 tudományos-ismeretterjesztô film szerepel. Szabó István "Rokonok" című filmjét, amely Móricz Zsigmond azonos című regényébôl készült, a nyitó ünnepségen vetítették le. Az elôzsűrizések ismeretében az idei év kínálata rendkívül ígéretes. A díjazottak névsora - díjátadás február 7-én - lapzártánk után – kerül nyilvánosságra.
Budapesten - El Greco, Velázquez, Goya . . .
Öt évszázad spanyol festészetének remekművei látható április 30-ig a Szépművészeti Múzeumban. A ga
zdag, 1400-as évektôl, a 19. század közepéig ívelô spanyol festészeti válogatást idôrendi sorrendben mutatja be a kiállítás, amely a gótikával kezdôdik - ismeretlen mesterek táblaképeivel, majd a név szerint ismert korai alkotásokkal folytatódik -, ezt követi a középkori és a reneszánsz mesterek művei. A tárlaton bemutatott több mint 100 alkotás többsége németországi, bécsi és madridi múzeumokból érkezett. A külföldrôl kölcsönzött remekművek a világ egyik legjelentôsebb spanyol gyűjteményeként számon tartott budapesti kollekció legjelesebb alkotásaival együtt látható a tárlaton.Olasz konyhaismeret magyar szakácsok részére
A tanfolyam azokat a személyeket célozza meg, akik vendéglátó ipari végzettséggel rendelkeznek és szeretnék szakmai felkészültségük szint
jét emelni. A projekt két részbôl áll: 1. Olasz mesterszakácsok és cukrászok vezetésével az olasz konyha alapjainak megismerése, egyidejűleg egy intenzív olasz nyelvtanfolyammal. 2. Olaszországi szakmai gyakorlat a vendéglátói hálózaton belül, a Magyarországon megtanultak gyakorlati megvalósítására. Bôvebb információ kérhetô, email: studio.martignago@yahoo.itIfjúsági stúdió
Molnár Gyula polgármester támogatásával a XI. kerületben a Villányi út 28/c házszám alatt megnyílt az Újbudai Fotós - Filmes és Ifjúsági Stúdió, amely február hónaptól már kezdô fotós tanfolyamot szervez. Érdeklôdni lehet: 06 30 961 8221
Marton Frigyes díj
Az Újbuda Baráti Kör Egyesület elsô alkalommal osztotta ki a címben megnevezett díjat. A kerületi lakos emlékét ôrzô elismerésben egy
művész és egy nem a művészi pályán tevékenykedô részesülhet, így Majláth Mikes László humorista és Dr. Kolláth György alkotmányjogász vette át az elsô díjat, Janzer Frigyes szobrász, Munkácsy-díjas, érdemes művész emlékérmét, a Mikroszkóp Színpadon. Troszt Margit - Marton Frigyes özvegye - javaslatára a kuratórium különdíjat nyújtott át Hárs István, a Magyar Rádió egykori elnökének, aki felismerte a humor műfaj fontosságát és megszervezte a Rádiókabaré sikeres sorozatát.Cirkuszfesztivál
Idén tíz éves a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál. A magyar artistaművészet méltán világhírű, de a sikerhez az is hozzájárul, hogy félúton kelet és nyugat között, Budapest ideális találkozóhely nem csak az artisták, hanem az ôket foglalkoztató cirkuszigazgatók, ügynökök számára is. Tizenegy ország több mint száz artistaművésze lépett fel a Fôvárosi Nagycirkusz porondján január 26-30 között, a hatodik Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. A gálaelôadáson fellépett Davide Larible a világ legjobb bohóca is.
Suzuki Ház - Galéria
A kínai bölcselet szerint " A képet a tus, a tust az ecset, az ecsetet a csukló, a csuklót a szív irányítja". Rácz Nóra festôművész "Ez is én vagyok, az is én vagyok, rakjatok össze" című, 44 alkotásból álló kiállítását, a gimnáziumi osztálytárs, a közismert színésznô és hobbifestô Szulák Andrea nyitotta meg. Megtekinthetô: 1149 Budapest, Egressy út 17.
Műemlék a Bukarest utcában
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma rendelete alapján műemléki védelem alá került az egykori Volán autóbusz pályaudvar teljes épületegyüttese. A hivatali épületrészben kávézó - Tranzit Art Café - üzemel.
Duna Galéria
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete a Premier elnevezésű kiállításon mutatta be a 2005-ben felvételt nyert művészek legszebb alkotásait. Varga Amár László festôművész nyitotta meg a XIII. kerületben a Pannónia utca 95-ben a tárlatot. Résztvevôk: Dunai Edit, Földes Ildikó, Kajtárné Tábori Judit, Karkiss Tímea, Kis Antal, Petôcz Tamás, Sascha Müller, Scheiling Domonkos, Schwarz Mária. Sok sikert a n
ehéz pályán!Jégvirágos akvarellek
A Magyar Kultúra Alapítvány Házának aulájában Dr. Sinóros Szabó Katalin művészettörténész nyitotta meg Rudnay Gyula és Elekffy Jenô művészettörténész tanítványának kiállítását.
Szathmáryné Polgár Ida festôművész gyűjteményének a "Tél és a többiek" elnevezést adta. Különlegességük a jégvirágos technika.Bemutatkozó kiállítás
A Fiatal Képzôművészek Stúdiója Egyesület -FKSE - az év elején megnyitotta új tagjaik "PÉÉP" című sajátos bemutatkozó kiállítását, amely megtekinthetô
a Képíró utca 6-ban. A Kerekes Gábor, Mécs Miklós és Vass Miklós által szervezett látványosság résztvevôi: Berei Zoltán, Boros Mátyás, Garami Richárd, Huszár Kata, Kerezsi Nemere, Komlovszky-Szvet Tamás, Korcsmár Eszter, Kovács Tamás, Nagy Otília, Navratil Judit, Orbán Gergely Kristóf, Piros-Boróka Éva, Schikowski Alexander, Schumy Éva, Sárai Borbála Luca, Soós Károly, Szabó Eszter, Szép Katalin, Tarr Hajnal. Reméljük, még sokszor fogunk hallani róluk.Sámánok - Ötszáz év a tudáshoz vezetô ösvényen
Narby és Huxley könyve ötszáz évet tekint át a samanizmus vizsgálatának történetébôl. Sokáig és sokan vitatkoztak a sámánok mentális állapotáról. A maga kifinomult, dialektikus stílusában Claude Lévi-Strauss például azt állította, hogy a sámánok sokkal inkább pszichoanalitikusok, semmint pszichopaták. Más megfigyelôk megerôsítették, hogy a sámánok inkább az adott közösség legegészségesebbjei közé tartoznak, és a többiek gyógyítóknak tekintik ôket. A kötetben Alfred Métraux fontos és érdekes leírását adja a sámánoknak, mely szerint a feladataik közé tartozik a betegségek gyógyítása, a mágikus játék, az elôjelek megfejtése, az idôjárás befolyásolása, a jövôbelátás . . . Egyes kutatók aktívan bekapcsolódtak a sámáni rituálékba, hogy megértsék a tevékenység lényegét. Manapság az Amazon vidékén a samanizmus él és virágzik, a sámánok erdôkben és városokban is élnek, spanyolul és portugálul ugyanúgy beszélnek, mint bennszülött nyelveken, és szabadon közlekednek a mesztic és bennszülött társadalmak között. A sámánok mindig
is értettek ahhoz, hogyan kell különbözô világok között hidat verni, és semmi jel nem utal arra, hogy kevésbé alkalmazkodnának változó világunkhoz, mint mi magunk. A samanizmus rugalmas és "kaméleonszerű", ahogy Piers Vitebsky brit antropológus mondja. Fortélyosan mindig új és újabb álruhát öltenek. Az elsô beszámolóktól számított ötszáz év elteltével a samanizmus belsô magja továbbra is rejtély, melyet e könyv sem old meg.Vétkezés . . ?
Talán Ön is felteszi magának a kérdést kedves olvasó, hogyan lehet eligazodni az élelmiszerek és táplálkozási irányzatok dzsungelében? Melyik évszakban mit érdemes tenni, enni? Mit lehetne csomagolni a gyereknek uzsonnára, tízóraira, ami tápláló, de nem ártalmas? Talán már a bevásárlásnál tanácstalan, mert nem tudja, hogy milyen szempontok szerint válasszon? Elhízott de mitôl, és miért nem tud lefogyni? Milyen természetes gyógymód alkalmazható a különbözô emésztési zavarokra? Szeretné tudni, hogy mi áll a kialakulásuk hátterében testi, lelki és szellemi síkon? Miként lesz egy ételbôl gyógyszer, vagy méreg? Az orvos azt tanácsolta, hogy diétázzon, de hogyan? Szeretné tudni, hogy a gyógytáplálkozást miként valósítsa meg? Talán Ön is úgy gondolja, hogy az eddigi étkezési gyakorlat ma már tarthatatlan! Ez a könyv receptkönyv, am
ely iránytűt ad minden érdeklôdô kezébe, megismerkedhet a holisztikus életmód és táplálkozás alapfogalmaival. Az emésztési folyamattal, az immunrendszer működésével. A sav/bázis egyensúllyal, a savasító és lúgosító élelmiszerekkel. A "szervóra" lényegévet, működésével, jelentôségével, a "bűvös" E-számok rejtelmeivel. A leggyakoribb anyagcsere betegségekkel és azok táplálkozás általi megszüntetésével. A szellemi és lelki táplálék fontosságával és szerepével. A bevásárlás és fôzés fortélyaival, az alapvetô konyhatechnikai fogásokkal . . . És mind emellett, Varga Sándor könyve olyan receptkönyv, amely megfelel a magyaros ízvilágnak.