- Ön nagyon szerencsés ember, 1982 óta vezeti a Magyar Nemzeti Galériát és a mandátuma 2009-ig szól. Már gyerekkorában kezdett érdeklôdni a művészettörténet iránt? - kezdtük a beszélgetést dr. Bereczky Lóránd fôigazgatóval. - Kispesten jártam gimnáziumba és negyedikes lehettem, mikor úgy megszerettem a magyar irodalmat és a művészettörténelmet, hogy elhatároztam, bölcsészkarra jelentkezem. Elsôre nem vettek fel, de másodszorra sikeresen vettem az akadályt, felvettek művészettörténet-magyar szakra. Késôbb az egyetemen még inkább megtetszett a művészettörténet és azután csak ezzel az egy szakkal foglalkoztam. Elmélyedtem például az Egyiptológiába, ez volt a szakdolgozatom témája is. Végül muzeológus, művészettörténet szakos lettem. Amikor végeztem, nem sikerült művészettörténészként elhelyezkednem, a Tisztiház kulturális osztályára kerültem, ahol szinte népművelôi feladatom volt, a képzôművészettôl a varrótanfolyamig mindennel kellett foglalkoznom. Majd a Kultúrkapcsolatok Intézetébe kerültem, ezt követôen a Minisztérium Képzôművészeti osztályára. A Magyar Nemzeti Galériába 1982-ben kerültem. Közben természetesen a munkám és az érdeklôdésem által is a képzôművészet felé orientálódtam, elsôsorban a kortárs magyar művészet felé. Pályázat útján kerültem ide, amelyet ötévenként meg kellett ismételnem. Most legutoljára 2005-ben pályáztam, ami 2009-ben jár le.

- A Magyar Nemzeti Galéria számtalan sikeres kiállítással büszkélkedhet. Kiemelkedik közülük 1983-ban a Mátyás és a magyarországi reneszánsz című tárlat, amely mintegy ötszázezer érdeklôdôt vonzott. - Az elôre elkészített és megvitatott program alapján dolgozunk, ami tudományos feldolgozást igényel. Nem egyszerűen arról van szó, hogy kirakjuk a műtárgyakat, hanem a kiállításhoz kapcsolódóan, nagyon komoly tudományos kutatást végzünk. Egy-egy kiállítást esetenként 4-5 évig készítünk elô. Így az 1983-as kiállítás is már szervezés alatt volt, a Magyar Nemzeti Galériából sokan dolgoztak rajta, de különösen Török Gyöngyi kolléganômnek voltak érdemei. Úgy lehetett létrehozni, hogy elôször az Osztrákoknál volt és ôk már sok pénzt fektettek bele, onnan jött át hozzánk. Én a kiállítás szervezésében, levezénylésében vettem csak részt, isten igazából ez egy ajándék volt nekem. Azt hiszem, ilyen nagyságú kiállítás évszázadonként egyszer rendezôdhet, közel ötszázezer érdeklôdô volt. Február 24-tôl (Mátyás nap) nyár közepéig volt látható.

- Melyek voltak az elmúlt évek legsikeresebb kiállításai? - Elsôsorban a magyar művészet feldolgozása a kötelességünk, de ha tudunk, hozunk érdekes kiállítást külföldrôl is. Ilyen volt a Dali kiállítás, melyhez szerencse is kellett. Nekünk volt, mert a Dali anyag felett rendelkezô úriember Captain Moor, együtt dolgozott Alexander Kordával és nagyon jó véleménnyel volt a magyarokról, ezért segített, hogy ide kerüljön ez kiállítás. 300 ezer látogatója volt. De izgalmas tárlatok voltak a hazai művészeinknek is, amely kezdôdött Kondor Bélával, majd folytatódott Kassák Lajossal, azután következett Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József. Érdekesek voltak bizonyos törekvéseknek és koroknak a feldolgozása is, például a Pannónai Régia, amely a dunántúli középkor művészeti alkotásaival foglalkozott. Vagy említhetném a XIX. és a XX. század elejének műgyűjtô tevékenységét. Aranyérmek és ezüstkoszorúk címmel történeti kiállítást. A Honfoglalás 1100 éves évfordulójához kapcsolható nagy tárlatunk a történelem és a művészet korabeli kapcsolódásának ügyeit vizsgálta korról-korra haladva. Sorolhatnám a Csontváry kiállítást, a Picasso kiállítást, és a Mednyánszky László életműve is a helyére került.

- A Munkácsy kiállítás iránt is óriási volt az érdeklôdés. . . - A Munkácsy kiállítás specifikum volt. Elsôsorban azt céloztuk meg, hogy a műveit összegyűjtjük. A kiállítás megnyitása elôtt volt egy nagy tudományos elemzés, hiszen sok mindent még ma sem tudunk a festô géniuszról. Óriási munka volt! Sok sztereotípia él Munkácsyról, például az, hogy csak monumentális, sötét tónusú képeket fest, de ez a kiállítás megmutatta a színesebb, vidámabb arcát is. A Munkácsy név nagyon vonzza a látogatókat, a Magyar Nemzeti Galéria százharminc képet ôriz tôle, néhány képet pedig különbözô európai és amerikai köz- és magángyűjteményektôl kaptuk.

- Egyszer 2003-ban, megkérdezte Öntôl Kieselbach Tamás, kit tart az öt legjelentôsebb modern magyar festônek? Akkor Ön Ferenczy Károlyt, Rippl-Rónai Józsefet, Csontváry Kosztka Tivadart, Mednyánszky Lászlót, Egry Józsefet mondta. Változott azóta a véleménye? - Az idôsebb generációban vagyok inkább járatos, de sok fiatalt is a kedvenceim közé sorolok. Ha festôkrôl van szó, Kokas Ignácot említem, akivel szinte baráti a kapcsolatunk, nagyon közel állnak hozzám a művei, de hasonlóan tisztelem és szeretem Schéner Mihályt, nagy tisztelôje vagyok Keserű Ilonának, aki a kortárs magyar művészet egyik meghatározó jelentôségű egyénisége. A fiatalok közül szeretem a Dienes Gábort, Nagy Gábort, Szűcs Attilát,. . . nem igazán jók ezek a felsorolások, mert csak azokat mondom, akik így hirtelen az eszembe jutnak. Ezeken kívül még sokkal több művész van, akiknek az életműve elôtt megemelem a kalapom.

- A Budapesti Tavaszi Fesztiválon is aktívan részt vállal a Magyar Nemzeti Galéria. Milyen programmal készülnek idén? - A "magyar Vadak"-at mutatjuk be, ami nagyon izgalmas és érdekes lesz! Megjelent a hazai művészettörténeti kutatásban egy új kategória, az úgynevezett magyar Fauve-ok(Vadak). Ebben a témában komoly tudományos munkát végzett dr. Passuth Krisztina professzor asszony, a francia művészet egyik legjobb hazai ismerôje és tanítványai, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársainak közreműködésével. Ennek eredményeként március 17-tôl a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében lesz látható a "magyar Vadak" kiállítás egészen július 30-ig. A "magyar Vadak", Czóbel, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor, Galimberti Sándor és társaik festészeti és grafikai munkásságának legszebb képei szerepelnek a kiállításon. A 20. század elejének francia-magyar kapcsolatában is kiemelkedô szerepet játszott az a Henri Matisse körül gyülekezô modern festôcsoport, amelyet egykori gúnyos jelzôjük nyomán, azóta is világszerte Fauve-oknak, azaz Vadaknak neveznek. Többen Matisse közvetlen tanítványai voltak (Bornemisza Géza, Perlrott Csaba Vilmos), mások pedig rendszeresen kiállítottak a híres párizsi Ôszi Szalonon a Vadak festôivel együtt (Berény Róbert, Czóbel Béla). Hazatérve nemcsak a nagybányai művésztelep, hanem a budapesti művészeti élet szellemiségének átalakítására is kísérletet tettek és sikerült új fejezetet nyitniuk a magyar művészet történetében. A magyar anyag mellett Matisse, Derain, Vlaminck, Dufy, Puy, Valtat művei is helyet kapnak.

- És melyek a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításai? - Csak felsorolásként: Középkori és reneszánsz kôtár, gótikus táblaképek és faszobrok, késô gótikus szárnyasoltárok, késô reneszánsz és barokk művészet, 19. századi festészet, 19. századi szobrászat, Munkácsy Mihály és Paál László művészete, 20. századi művészet 1945 elôtt, 20. századi művészet 1945 után. Megemlíteném még a márciusban látható idôszaki kiállításunkat, amely nagyon érdekes lesz, az ellentétek szintézise, Konecsni György plakátművészete (1932-1948)

- Mivel ünneplik meg az 50 éves évfordulójukat? És mit terveznek az idén induló Ludwig Múzeumban az "A" épület "-ben? - Így igaz, 50 évesek leszünk, melynek megünneplésére összeállítunk egy új gyűjteményt, amely a restaurálási munkát mutatja be. Az év második felében a Ludwig Múzeumban megnyitjuk a XX. századi állandó kiállítást és lesznek grafikai bemutatóink is. Nagyrendezvényünk a Százéves a magyar plakát kiállítás lesz.

- És mit néz meg legszívesebben, ha külföldre utazik? - Nem vagyok nagy utazó, de természetesen elsôsorban az adott ország képzôművészete érdekel. Vannak művek, amelyekhez visszajárok. Például nagyon szeretek Velencébe menni, és újra és újra megcsodálni Bellini, Tiziano, Tintoretto, Tiepolo műveit. A legkedveltebb velencei festôm Carpaccio, de szeretem Giorgione: Viharját (Gallerie dell'Accademia) . . . Ezek a képek nagyon közel vannak hozzám, és úgy érzem, visszavárnak.

- Önnek több könyve is megjelent . . . - Régebben volt idôm publikálni. Egy ekkora intézményt vezetni, a kollegák munkáját összehangolni, kiállításokat szervezni, a működési feltételeket, az anyagi hátteret biztosítani, nem egyszerű feladat.