TV 18 - Nemcsak felnôtteknek
- Hogyan és mikor került kapcsolatba a televíziózással?
- Huszonegy évvel ezelôtt, Gazdagréten alapító tagja voltam a fôváros elsô kábeltévéjének. Akkor “fertôzött meg” a kerületi tv varázsa és azt hiszem, már nem fogok és nem is szeretnék kigyógyulni belôle. Kaptam különbözô ajánlatokat, csábítottak a “nagy médiához”, de én ebben láttam, és látok fantáziát.- Milyen elônyei vannak a helyi televíziózásnak? - Sokkal ember közelibbnek és színesebbnek tartom, szemben a szenzációhajhász vezetô médiával. Itt mindig más témával és a legkülönbözôbb személyekkel találkozom. Az embereket az érdekli, ami a közvetlen környezetükkel történik, ezért nálunk folyamatosan lehetôséget kapnak az egyházak, a kisebbségek és a civil szervezetek is a bemutatkozásra. Természetesen a most kezdôdô kampányidôszakban a pártoknak is teret biztosítunk, és ami minket illet, megpróbálunk számukra egyenlô feltételeket teremteni. Amennyiben egy hátrányt is megemlíthetek, akkor az az lenne, hogy sajnos csak kéthetente tudunk új műsorral jelentkezni, ezáltal sok olyan eseménynek kell kimaradnia, amit szívem szerint műsorra tűznék.
- És mi az, amitôl az itt élô emberek tényleg a sajátjuknak tekinthetik a TV-18-at?
- Az otthonukba visszük a kerületi eseményeket. Például a Lôrinci Sportcsarnokból minden év elsô adásaként élôben közvetítjük az újévi koncertet, ezáltal nemcsak a csarnok látogatói, hanem több ezer kerületi lakos is élvezheti ezt a csodás zenei élményt. És évrôl – évre rendszeresen egész estét betöltô összeállításokat készítünk - természetesen a teljesség igénye nélkül szeretném megemlíteni - a Szeptember Fesztrôl, a Havanna Lakótelepi Napokról, vagy éppen az Ifjúsági Művészeti Fesztiválról, ezáltal ezeket a rendezvényeket az otthon lévôk számára is elérhetôvé tesszük. Bár technikai felszereltségünk lehetôvé tenné, hogy rendszeres élô közvetítésekkel tegyük színesebbé kínálatunkat, sajnos az újévi koncert kivételével csak felvételrôl mehetnek a műsoraink. Újdonság a házunk táján, hogy ma már nem csak a kerületieké a TV-18, mert a világhálónak köszönhetôen néhány hónapja bárki hozzájuthat a műsorainkhoz az Internet segítségével. Tehát szeretettel várjuk önöket a www.keruletitv.hu oldalon, valamint a képernyôk elôtt.Szabó Róbert