150 ÉVES A FÔVÁROSI GÁZSZOLGÁLTATÁS
A legjobb magyar szolgáltató társaság
A Fôvárosi Gázművek 150 évét technológiai szempontból három nagy korszakra osztjuk - mondja az elnök-vezérigazgató, dr. Vasanits Dezsô. Beszélgetésünk elején megtudom, hogy az elsô 100-110 évig tartott, ekkor szénlepárlással és egyéb szénelgázosítási technológiákkal állították elô azt a minôséget, amely 4000 majd 1968 után 5000 kalória / m3 fűtôértékű városi gázszolgáltatást jelentett. Mintegy 100 év után jelent meg számottevô mennyiségben saját földgáz Magyarországon 1960-ban, ugyanis ekkor fedezt
ék fel a hajdúszoboszlói mezôket. És ettôl az idôszaktól indult az a földgázprogram is, amelynek elsô részében a földgázból városi gázt gyártottak, különbözô levegôs és vízgôzös bontási technológiákkal. Késôbb a szénalapú gázgyártás és a földgáz bázisú bontott, városi gázgyártás egymás mellett futott. 1984-ben álltak le a szénalapú gázgyártással és a teljes városi gáz gyártása 1988-ban be is fejezôdött. Azóta Budapesten csak földgázszolgáltatás van, persze azokat az ügyfeleket, akik korábban kiépített városi gáz ellátó rendszerrel rendelkeztek, folyamatosan átállították földgáz használatra 1971 és 1988 között.- A 150 év mit jelent a cég életében? Megünneplik az évfordulót? - A cég és jogelôdjei életében ez a 150 éves idôszak komoly tradíciót jelent. Mivel a Fôvárosi Gázművek Részvénytársaság tiszteli a hagyományait, készítünk egy kiadványt, amely feldolgozza ezt a 150 évet és eljuttatjuk a legnagyobb üzleti partnereinkhez, együttműködô szervezeteinkhez és a munkavállalóinkhoz is. Tekintettel arra, hogy 1856. december 23-án gyulladtak ki azok a gázlámpák, amelyek az elsô gázfelhasználó berendezések voltak, így a jubileumi ünnepségeket, az év végéhez közeli idôpontokban tartjuk meg. Az üzleti partnereinkkel, a szabályozó hatóságokkal, a tulajdonosainkkal, a szakmai grémiumokkal november elején fogunk ünnepséget rendezni, december elején pedig a saját munkavállalóinkkal ünnepeljük ezt a nevezetes jubileumot.
- A fôváros mellett, két nemzetközi nagyvállalat is résztulajdonosa a Fôvárosi Gázműveknek. Ezek a cégek
mit hoztak Magyarországra technológiában, vállalati kultúrában? - Társaságunk privatizációja a többi nagy magyar regionális gázszolgáltatóval egy idôben, 1995-ben történt. Most az RWE Gas International birtokolja a részvények 49,8 százalékát, a többségi tulajdonosunk továbbra is a Fôvárosi Önkormányzat 50 % + két részvénnyel. A privatizáció után, felgyorsult módon törekedtünk arra, hogy ügyfeleink kiszolgálása magas szintű legyen, és jobban közelítsen a Nyugat-Európai gyakorlathoz. Ebben ma már nagyon kedvezô állapotról adhatok tájékoztatást, hiszen hat éves program keretében befejeztük az ügyfelek saját díjelszámolási rendszerbe vételét. Hat ügyfélszolgálati irodát alakítottunk ki, ebbôl három közös az ELMŰ-vel, ahol együtt lehet intézni a villamos energia és a földgázszolgáltatással kapcsolatos ügyeket. Szeretném kiemelni, ezek az irodák területtôl függetlenek. Olyan integrált rendszerünk van, hogy az ügyfél az azonosítója alapján, bármelyik irodánkban el tudja intézni a problémáját. A Díjbeszedô társaságokat kiiktattuk, közvetlen kapcsolat van az ügyfél és a szolgáltató között, ezáltal gyorsabbá, egyszerűbbé, kulturáltabbá és kényelmesebb vált az ügyintézés. Átvettük azt a Nyugat-Európai kultúrát, ami a szakmai befektetônknél az RWE-nél van.- Milyen volt a 2005 -ös évük? Jó évet zártak?
- A gazdasági eredmények tekintetében jó évet zártunk, de ezen kívül több olyan programot is sikerült befejeznünk, amely a további eredményes működésünket és a versenyhelyzetre való felkészülésünket szolgálja. A legnagyobb eredményünk 2005-ben az ügyfélszolgálati hálózatunk kiépítése volt. Büszke vagyok rá, hogy az ügyfelek elégedettsége alapján, az Energia Fogyasztók kuratóriuma, a Fôvárosi Gázműveket választotta a 2005 évi teljesítménye alapján a legjobb magyar földgázszolgáltató társaságnak. Összességében 802 ezer ügyfelünk van, mert azok az ügyfelek is hozzánk tartoznak, akik lakótelepen élnek és gáztűzhellyel rendelkeznek (a melegvíz és a fűtés a FÔTÁV szolgáltatásából származik). Cégünk a befektetés terén is sikeres volt, három 6 megawatt teljesítményű gázmotorral láttuk el a FÔTÁV Füredi úti telephelyét, amely 51 %-os tulajdoni hányadunk, így ezen a területen olcsóbbá vált a távhôszolgáltatás, ami az állampolgárokat szolgálja és a társaságunk pozitív imázsát javítja. Befejeztük a SAP integrált vállalatirányítási rendszer kialakítását, amely hatékony vezetést, számviteli, pénzügyi fegyelmet tesz lehetôvé. Az összes telephelyeinket korszerűsítettük - a Köztársaság téri központunkhoz hasonlóan -, ezzel európai munkakultúrát biztosító feltételeket teremtettünk. Ezen kívül a TIGÁZ-zal közösen terület-racionalizálást végeztünk és elcseréltük a települések gázszolgáltatói jogát, ami az ügyfelek elhelyezkedése és a hálózat konfigurációja szempontjából is kedvezôbb. Most hozzánk tartozik Pécel, Piliscsaba és Pilisjászfalu, ugyanakkor Maglódot és Gyömrôt átadtuk a TIGÁZ részére.- Vannak tartalékok még a gázfelhasználásban? Fejlesztési, bôvítési lehetôség a fôvárosban? - A fôvárosba
n lévô lakások 89 %-a el van látva földgázzal, ez világviszonylatban is nagyon magas szám. Erre büszkék is vagyunk, mert a fôváros levegôje a fűtésbôl eredôen, csak minimális terhelést kap. Több mint 560 ezer direkt gázfűtéses lakás van Budapesten és a 245 ezer távfűtéses lakás alapanyaga is földgáz. Ha ezeket összeadjuk látszik, hogy csak kb. 15 ezer olyan más típusú fűtés lehet, ahol fát, kokszot, vagy olajat használnak. Ennyi az a potenciális tartalék, melyet a fűtéskorszerűsítési programba be lehet vonnunk, de azzal is tisztában kell lennünk, hogy vannak olyan ügyfelek, akik nem feltétlenül akarnak gázfűtéssel rendelkezni.- Januárban volt egy kis izgalom, az orosz-ukrán gázár vita miatt, amikor a gázcsapok elzárása is szóba került . . .
- Sikerült megoldani a problémát, nem kellett a gázszolgáltatást korlátozni sem a lakossági, sem az ipari fogyasztóknál, egyedül az erôműveknél volt átállás más energiahordozóra. A gáztárolóink a téli szezonális idôszak csúcsfogyasztásait biztosítják. Azt azért tudni kell, hogy 81 % nálunk az import földgáz és csak 19 % ami hazai forrásból származik, de ez a mérték is csökken. Stratégiai tárolók felépítésérôl most született a Parlamentben döntés 1,2 milliárd köbméter kapacitással. Ennek a beruházásnak az elôkészítése folyamatban van. Nálunk az orosz gázimport domináns marad, amely stabil árfekvésű, biztos földgáz, de emellett természetesen törekedni kell a többirányú beszállítás lehetôségére.- Milyen feladataik, terveik vannak 2006-ra?
- Nagy feladat elôtt álunk! A gáztörvény szerint 2007. július 1-tôl jogi szétválasztást kell megvalósítanunk az elosztói engedélyes és a közüzemi szolgáltató között, amit praktikus okokból 2007 január 1-vel valósítunk meg. Természetesen stratégiai befektetéseket is tervezünk, mellyel erôsíteni kívánjuk pozíciónkat a gázkereskedelemben, és mint minden szolgáltató, arra törekszünk, hogy még magasabb teljesítményt nyújtsunk ügyfeleinknek.- A fűtéskorszerűsítéssel kapcsolatban együttműködés jött létre a Fôvárosi Gázművek és a XV. kerületi önkormányzat között még 2000-ben, melyhez folyamatosan más kerületek is csatlakoztak. Mit jelent ez a fűtéskorszerűsítési program?
- Ahol az elosztóhálózat kiépítésre került, azonban az egyes épületek tulajdonosai befektetési forráshiány miatt nem tudnak bekapcsolódni a gázszolgáltatásba - fôleg a peremkerületekben -, a Fôvárosi Gázművek vissza nem térítendô támogatással segít, ha a kerületi önkormányzat megalkotja hozzá a rendeletet és hozzájárul ô is a támogatáshoz. 2000-ben indult ez a program és most 2006-ban, már hét ilyen kerületünk van. Mi nyitottak vagyunk minden önkormányzattal együttműködni, ha megalkotják hozzá ezt a rendeletet, mert ôk pályáztatják az ügyfeleket, és ôk is ítélik oda a támogatásokat. Hat év alatt 141 millió forintot fordítottunk erre a célra. Ez olyan befektetés, ami bizonyos idô után megtérül a cégnek, hiszen új fűtési fogyasztók lépnek be, akik az éves felhasználásukkal hozzájárulnak eredményeinkhez. Emellett, most elkezdtünk orvosolni olyan problémát is, amely igazából nem a mi feladatunk volna, ugyanis a gáztörvény kimondja, hogy a társasházakban az alap és a felszálló vezetékeket, a gázberendezéseket ötévente felül kell vizsgálni. Sok olyan régi épület van a fôvárosban - hiszen 150 éves a gázszolgáltatás -, ahol rossz állapotban vannak a belsô épületgépészeti rendszerek, a gázvezetékek a pincében és a lépcsôházban is. Ezeket rekonstruálni kell, azonban a társasházaknak nincs rá pénze. Most úgy döntöttünk, hogy ott, ahol az önkormányzat erre megfelelô támogatást ad, mi is csatlakozunk hozzá. Már három kerülettel van ilyen jellegű megállapodásunk.- Vonzó munkahely a Fôvárosi Gázművek?
- Csak a legjobbak tudnak bekerülni a céghez, hiszen egy-egy ügyintézôi státuszra 80-90-en is jelentkeznek. Nagy súlyt helyezünk dolgozóink megbecsülésére. Munkavállalóink bérezése teljesítményarányos. A szociális ellátottság magas, a bérezésen kívül - hét elembôl választható - vállalati juttatási rendszerünk van és saját nyugdíjpénztárunk . . .- Az Ön személyes kötôdése a Fôvárosi Gázművekhez?
- Azon ritka munkavállalók közé tartozom, aki kezdô mérnökként lépett be a céghez 1967-ben, így már ez évben megkezdem a 40. szolgálati évemet. A teljes életpályámat itt töltöttem, jól ismerem a céget, és büszke vagyok arra, hogy egy olyan vállalatnál tevékenykedhettem, amely sok értelmes célt valósított meg. Remélem, teljesítményemmel magam is hozzájárultam ahhoz, hogy a Fôvárosi Gázművek ezt a fejlôdési pályát be tudta járni.- Mit szeretne még megvalósítani?
- Ma már a Fôvárosi Gázművek részvénytársaság erôsen megközelítette a Nyugat-Európai szolgáltató cégek színvonalát, de természetesen mindig lehet és kell is fejlôdni. Mivel tudjuk, hogy mi a jó irány, arra kívánunk tovább menni . . .(Szabados)