MINISZTERELNÖK: GYURCSÁNY FERENC
Erős, sikeres Magyarországot szeretnék, olyan országot, amely nem menekül el a kihívások elől - mondta Gyurcsány Ferenc, miután Sólyom László köztársasági elnök őt bízta meg a kormányalakítással. A reformok kormányát szeretném vezetni legjobb tudásom, tisztességem alapján, demokrataként, hazafiként. szociáldemokrataként, aki tiszteletben tartja mások meggyőződését. A nemzeti lobogó
három színe azt is jelenti, hogy "együtt nem kevesebbek, hanem többek vagyunk, belőlünk áll a haza". Tízmillió magyar nevében és tizenötmillió érdekében akarom elvégezni a kiszabott feladatot, az Országgyűlésnek felelős, számonkérhető és ellenőrizhető politikusként. Szeretné, ha az állam az egyének boldogulását, előrejutását segítené, és felszabadulhatna a nemzetben lévő tehetség. Olyan programot nyújtok be a parlamentnek, amely a haza javát, az erős, sikeres Magyarországot fogja szolgálni . . .