MEGYÉK VÁROSOK KERÜLETEK
Tisler Anna rovata
Dunaharaszti
Dunaharaszti Városi Könyvtár minigalériájában bemutatkozott az Üvegfestô Stúdió. Tagjai: Benkôné, Veliczky Ildikó, Fitori Imréné, Jutka, Fekete Józsefné, Anikó, Godánné, Tamási Ibolya, Homoki Anikó, Iványi Erzsébet, Kemenczés Zsuzsa, Wolf Zsuzsa.
Siklósi Szalon
A dél - magyarországi Siklós városában 15 éves megnyitását ünneplte a Siklósi Szalon, amelynek tagjai festô-, fotó-, grafikus-, ipar-, és szobrászművészek, valamint építészek és művészettörténészek (Angyal Mária, Hann Ferenc, Sárkány József, Kovács Ferenc) is. Napjainkban a moszkvai Magyar Kulturális Intézetben mutatkoznak be Bécs, Bukarest, Prága után.
Nagykanizsa
Már IV. Béla (1206-1270) magyar király uralkodása idején 1245-ben szerepelt a neve Nagykanizsának egy adományozó levélben. Várának, Thury György kapitány vezérletével fontos védelmi szerepe volt. Ma várkapitány nevét, Múzeum ôrzi. A város kulturális élete is igen változatos volt: Nemzetközi Jazz Fesztivál 1973-ban, Kárpát-medencei Csengey Dénes Vers- és Prózamondó Verseny 1992-ben, Tungsram Versmondó Kör 1992-ben. Most festôművészeti kiállítást tekinthetünk meg, íme Ambrus Márta: Harlequin alkotása.
Új kompolási lehetôség a Balatonon
Dr. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelôs tárca nélküli miniszter, Miseta István Fonyód polgármestere, Krisztin N. László Badacsonytomaj polgármestere, valamint dr. Horváth Gyula a Bahart vezérigazgatója kompon tette meg a Fonyód-Badacsony közötti utat. A tervezett kompjárat jelentôsen lerövidítheti a menetidôt a Balaton két partján lévô település között. A normál körülmények között 80-100 perc alatt megtehetô út 25 percre csökken a komp segítségével. A Balatoni Hajózási Rt. a közelmúltban készítette el a II. balatoni kompátkelô tanulmányát, melynek szakmai egyeztetése folyamatban van. Az egyik lehetséges helyszín a Fonyód-Badacsony vonal. A technikai feltételek megfelelôek a kompjárat elindításához. A Balatoni Hajózási Rt. kikötôiben a működéshez szükséges infrastruktúra (jegykiadás, szolgálati helyiség, illemhely) átalakítás, átépítés után rendelkezésre áll. Mindkét oldalon megoldható a kikötô megközelíthetôsége. Fonyódon a rév és az M7 autópálya kapcsolata az autópálya három csomópontjával (Ordacsehi, Fonyód, Balatonfenyves) is biztosítható. Badacsonytomajon a kompról érkezô járművek a már meglévô parkoló szélén húzódó úton érhetik el a 71 számú utat. A Balaton északi és déli partján található települések mindegyikén üzletek, éttermek, szolgáltatóegységek, autóbusz és személygépkocsi parkolók, vasútállomás áll az utasok rendelkezésére. Fonyódon tervezik a kikötô bôvítését, a balatonfenyvesi csomópontnál vasúti átjáró építését, a magaspart alatt a vasúti pályát veszélyeztetô helyen (városi strand-bélatelepi strand között) partvédôművel egybeépített parti sétány kiépítését. Badacsonytomajon a tervek között szerepel a parti sétány kiépítése, az “Alsó bazársor” átépítése, a Bahart Rt-vel közösen a kikötôfej melletti park-felújítás III. ütemének megvalósítása. Dr. Kolber István turizmusért felelôs miniszter jelentôsnek értékelte a kompkikötô megvalósításának lehetôségét. A kompjárat célja a balatoni turizmus, valamint a vidék közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése. A Balaton hazánk kiemelt idegenforgalmi övezete. A régió jó megközelíthetôsége hozzájárulhat a balatoni turizmus élénkítéséhez. Az autópályaépítés és a kompjáratok üzemeltetése varhatóan egyaránt pozitív hatással lesz a térségre.
Eladó: Sümegcsehin, az erdô szélén, két helyiségbôl álló, jó állapotú ház és 380 négyszögöl kissé elhanyagolt telek. Kiváló kilátás nyílik a térségre, Sümegtôl 8, Hévíztôl 15, a Balatontól 20 kilométerre fekszik, könnyen megközelíthetô helyen.
Irányár: 480 ezer forint.
Eladó: Orosztonyban, Zala megyében közel egy hektár mezôgazdasági terület. Irányár: 300 ezer forint. Érdeklôdni lehet: 06-30-287-3942
Rábapatona
Agár világbajnokságnak ad helyet a Gyôr és Csorna városok között fekvô Rábapatona község, amely világhírnévre tett szert a bajnokság rendezési jogának megnyerésével. A Rába Agárklub 1992-ben alakult, a pályaavatásra 1994-ben került sor. 1996-ban rendeztek elôször világbajnokságot, majd Európa Bajnokságot. Idén június 10 - 11-én ismét világbajnokságra kerül sor, jelentette be dr. Mohos Lajos a Magyar Verseny Agár Bizottsága elnöke.
Újdonság a Belvárosban
A fôváros V. kerületében, a Kálmán Imre utcában közlekedik a 70-es és a 78-as trolibusz. Ennek Vadász utcai sarkán felújították és korszerűsítették az 1892-ben épült lakóházat, és négycsillagos szállodává alakították át. A Best Western Premier Hotel Parlament néven 65 kétágyas szoba várja a kedves vendégeket. Étterme nincs, kávézója van.
Újabb “fecskeház” épül a XIII. kerületben
34 család indulását segíti a XIII. kerületi Önkormányzat Béke úti “fecskeháza”, amely mintegy 600 millió forintért, kizárólag önkormányzati költségbôl épül. A házban helyet kap egy gyermekorvosi rendelô is. Az alapkövet dr. Tóth József a beruházó önkormányzat polgármestere és Szabó Lajos az építô Kalotherm Építészeti és Épületgépészeti Rt. elnök-vezérigazgatója helyezte el. A telek 861 m2-es területén pince+földszint+6 emeleten 34 lakás és gyermekorvosi rendelô kerül kialakításra. A teljes átadás ez év második felében várható. A lakások általában 38-40 m2 lesznek, melyek elôtérbôl, konyhából, nappaliból, hálóból és fürdôbôl állnak. Az épületbe beépítésre kerülô liftekbôl az egyik a mozgássérültek szállítására is alkalmas lesz, mely a rendelôig közlekedik. Az épületben 23 gépkocsi részére alkalmas garázs is épül, további 11 parkolót a felszínen alakítanak ki. A 2005. októberében kiírt pályázat nyertese a Kalotherm Rt. lett, a generál kivitelezô a munkaterületre felvonult és a munkát elkezdte. A most épülô fecskeház már a második lesz a kerületben. A Hajdú utcában 2002-ben átadott 26 lakásos ház kedvezô tapasztalatai után döntött az önkormányzat a Béke út 7. sz. alatti újabb fecskeház megépítésérôl. A bérlôket a meghirdetett pályázat után jelölik ki.
Közhasznú munka és közmunka a XIII. kerületben
A képviselô-testület tárgyalta a közhasznú munka és közmunka tapasztalatairól szóló beszámolót és meghatározta a további feladatokat. A foglalkoztatás elôsegítésérôl és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény elfogadásával a kerületben is az új típusú munkaügyi ellátás lépett életbe. Kerületünkben a regisztrált munkanélküliek aránya továbbra is az aktív korú lakosság 2%-a. Az 50 év felettiek hányada 39%. A 26-35 év közöttiek aránya 26%, a 36-45 év közöttiek aránya 24%. A pályakezdô fiatalok, a 25 év alattiak hányada 11%. 16%-uk diplomás, 46%-uk általános, illetve szakmunkásképzô iskolát végzett, 2%-uk az általános iskolát sem “járta” ki. 2005-ben 708 fô tartós munkanélküli adott be rendszeres szociális segély iránti kérelmet. A folyósítás feltételeként megszabott program, a munkaerô piacra történô visszatérést segíti elô. Kerületünkben ez a közhasznú-, közmunka formájában történô foglalkoztatás, másrészt a HÍD Családsegítô és Gyerekjóléti Szolgálat által szervezett álláskeresési segítség, valamint a mentális és életmód tanácsadás. A tartós munkanélküliekkel való foglalkozást segíti a kerületi önkormányzat és a Fôvárosi Munkaügyi Központ XIII. kerületi Kirendeltsége közötti jó és eredményes együttműködés: 77 fô vett részt valamilyen képzésben és 112 fô részére találtak foglalkoztatási lehetôséget. A 2005-ben 35 fô közhasznú dolgozó foglalkoztatásának teljes összege 78 901 766 Ft, melybôl az önkormányzatot terhelô rész 65 millió Ft volt. Tapasztalataink szerint a tanácsadás és a csoportos foglalkozások eredményeként a tartós állás nélküliek egy részét lehet visszaintegrálni a munka világába. A Sima Út Kft. 2005. évben átlag havi 94 fô munkanélkülit foglalkoztatott, akik köztisztasági feladatokat, valamint a szociálisan rászorultak számára villanyszerelési, festési, lakatosi, asztalosi és vízszerelôi feladatokat végeztek el. A parkok gondozását 15 fô megváltozott munkaképességű munkanélküli végezte, eredménye, hogy a programba bevont parkok tiszták, gondozottak. Azoknak, akik egészségi állapotuk miatt nem képesek elhelyezkedni, védett munkahelyet és a megélhetéshez szükséges jövedelmet a Szociális Foglalkoztató biztosít. A közmunkában foglalkoztatottak száma átlagban 32 fô teljes munkaidôs, és 24 fô részmunkaidôs. A 2006. évi közmunka program beindítására behívott 287 fôbôl 203 fô jelent meg. Mintegy 70%-uk betegnek vallotta magát, többségük arra hivatkozott, hogy a rossz egészségi állapot és a gyermeknevelés miatt nem tud munkát vállalni. A foglalkoztatás keretében elsôsorban közterületeket takarítanak. A középfokú, illetve fôiskolai, egyetemi végzettségűek intézményeinkben kaptak végzettségüknek megfelelô állást. A 2006. év fô feladata a tartós munkanélküliekkel való foglalkozás mellett, segítô programok megszervezése a pályakezdô és a diplomás álláskeresôk részére.
Gellért Lajos (sajtóreferens)