HASZNOS INFORMÁCIÓK

Májustól Finnországban sem kell munkavállalási engedély

Szakértők már tavaly nyáron jelezték, hogy Finnország és Spanyolország is fontolgatja az első két éves korlátozás után a szabad munkavállalás biztosítását. Újabban Portugáliáról és Belgiumról is feltételezhető ez. A finn kormány most közölte, hogy megegyezett a szakszervezetekkel és csatlakozik a szabad munkavállalást biztosító másik három régi tagállamhoz: május 1-jétől nem követeli meg a munkavállalási engedélyt az új tagországok állampolgáraitól.

Összesen öt évig korlátozhatnak a régi tagországok

Az Egyesült Királyság, Írország és Svédország már az első két éves korlátozási lehetőséget sem vette igénybe, azonnal munkavállalási engedély nélkül fogadta az új tagországokból érkezőket. A régi tagországoknak lehetőségük van arra, hogy amennyiben azt munkaerőpiaci helyzetük indokolja, az első két éves korlátozást további három, majd különösen indokolt esetben újabb két évig fenntartsák. A magyar kormány nevében Csizmár Gábor régóta szorgalmazza a korlátozást fenntartó országoknál, hogy ehelyett hatékony monitoring rendszert alkalmazzanak, s csak akkor kérjenek munkavállalási engedélyt, ha ezt a munkaerőpiaci helyzet ténylegesen indokolja. A magyar javaslattal a többi visegrádi ország is egyetértett, sőt Szlovénia is támogatta azt.

Őry Csaba, aki magyar képviselőként részt vett az Európai Parlament, a szabad munkavállalásról szóló értékelése tervezetének kidolgozásában, a napokban egy sajtótájékoztatón elmondta: az előkészített dokumentum szerint nincs gazdasági indoka a korlátozás fenntartásának. Inkább társadalmi okok, kommunikációs problémák miatt kívánják fenntartani egyes országok a munkavállalási engedély követelményét.

Németországban dolgozik a legtöbb magyar

Korábbi adatok szerint jóval kevesebb magyar dolgozik azokban az országokban, amelyek nem korlátozták munkaerőpiacukat, mint a korlátozást fenntartókban. Bár munkavállalási engedély nélkül dolgozhatnak a magyarok az Egyesült Királyságban, Írországban, Svédországban, a 2004 végi adatok szerint 4 ezer, 2 ezer, illetve 200 magyar vállalt munkát ezekben az államokban. Ugyanakkor Németországban, illetve Ausztriában, ahol munkavállalási engedély szükséges, 17 ezer, illetve 14 ezer magyar dolgozott ebben az időszakban. Viszonylag magas, 1.100, illetve 900 azok száma, akik Olaszországban, illetve Hollandiában dolgoztak, néhány százan Spanyolországban és Görögországban vállaltak munkát. A többi régi uniós tagállamban száznál kevesebb magyar dolgozott.

Nem jelentenek gondot az új tagállamok munkavállalói

Az Európai Bizottság napokban közzétett adatai szerint a szabad munkavállalást biztosító országokban sem jelentett gondot az új tagállamokból érkező munkavállalók nagy száma. Az Egyesült Királyságban például a tíz új tagállamból érkező munkavállalók aránya a munkaképes korú lakosság 0,4 százalékát jelentette. Svédországban a tartózkodási engedélyhez jutó új tagállamokból érkezők aránya a teljes népesség 0,1 százalékának felelt meg. Írországban 1,9 százalék volt ez az arány, mert itt nemcsak a munkavállalókat veszik számításba, de a családtagokat is.

A vezetők nem puskáznak

A CEU Business School ösztöndíjpályázatot indít közép- és felsővezetők számára, melynek nyertese részt vehet az iskola Executive MBA-képzésén. Az ösztöndíj-bizottság által kiválasztott pályázónak csak a tandíj nyolcadát kell megfizetnie.

Már hozzáférhetőek a CEU Business School honlapján az Executive MBA (IMM) programhoz kapcsolódó újonnan meghirdetett ösztöndíjpályázat részletes feltételei - derült ki az egyetem keddi sajtótájékoztatóján.

Az IMM, Közép-Európa egyetlen nemzetközileg rangsorolt képzési programja, amelynek résztvevői rendszerint nagyvállalatok közép- és felsővezetői. A programban való részvétel költségei általában meghaladják a hazai kis- és középvállalkozások képzésre fordítható kereteit, ezért az új ösztöndíjprogram lehetőséget teremt azok számára is, akik még nem képesek azt megfizetni.

"Elsődleges érdek a fiatal magyar vezetői réteg felzárkóztatása a nemzetközi élvonalhoz, ezért alapítottunk ösztöndíjat a szponzorok segítségével. A program keretében egy fiatal, tehetséges szakember, pályázat útján nyerhet felvételt a képzésre" - állítja Dr. Findrik Mária, a program vezetője. Az említett szponzorok között megtalálhatóak a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, a Demján Sándor Alapítvány, illetve az intézmény volt hallgatói is.

Hozzájárulásukkal, a 48 ezer eurós összköltségű képzés csak 6 ezer eurójába kerül majd annak a hallgatónak, aki elnyeri a támogatást.

A kurzuson a magyarországi üzleti élet számos vezetője részt vett. A CEU Business School hallgatója volt többek közt Winkler János, a T-Mobile vezérigazgatója, Czakó Ferenc, a Synergon ügyvezető igazgatója és Inzelt Péter, az MTA Sztaki igazgatója is. Jelenleg is résztvevői a programnak Kurucz Pál, a Vista Utazási Irodák ügyvezető igazgatója és Pandurics Anett, a Posta Biztosító vezérigazgatója.

Segítségkérés egy leukémiás kislánynak

A hat éves erdélyi Bocz-Zoltán Imoláról fél éve derült ki, hogy beteg, azóta szakadatlanul folyik a gyűjtés azért, hogy előteremtsék a csontvelő-átültetéshez szükséges 90 ezer eurót. A beavatkozást Magyarországon végeznék el. Kérünk minden jóérzésű embert, hogy segítse a hatéves kislány gyógykezelését. További információkért - a pénzadományok eljuttatásával kapcsolatban is! - keressék az édesapát, Bocz-Zoltán Szabolcsot. Telefon: 00 40/727-87 92 11, illetve 00 40/722-64 30 35. E-mail: bocz_szabolcs@yahoo.com

Magyar Termék Program

A Magyar Termék Kht. - 13 cég összefogásával - azzal a céllal jött létre, hogy közös költségkeret összeadásával és központi kommunikációval segítsék visszaállítani a magyar munkaerő és a Magyar Termék becsületét. Ahhoz, hogy a Magyar Termék emblémát használhassák tagjaik, nagyon szigorú szakmai ellenőrző folyamaton kell a terméknek megfelelni - hangzott el a sajtótájékoztatón. Az ország gazdasági helyzetét figyelembe véve, minden résztvevő úgy ítélte meg, hogy ez az utolsó utáni pillanat ahhoz, hogy a magyar munka, a magyar termék és a magyar munkaerő becsületét visszaállítsák. Elhangzott, hogy évek óta erőfeszítéseket tesznek, hogy a magyar termelői, vállalkozói réteget összefogják és a Magyar Termékek védelme érdekében közösen lépjenek fel. És keresik azokat a lehetőségeket, amelyekkel a nagy bevásárlóközpontokban több lehet a versenyképes hazai termék, illetve marketing eszközökkel segíteni kívánják a hazai termékek - különösen az élelmiszerek - védelmét a hazai piacon . . . Szeretnék, ha a mozgalomhoz a teljes magyar termelői társadalom csatlakozna.

Bővebb információ: www.amagyartermek.hu

 

MŰSZAKI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE

 

Dr. Náray-Szabó Gábor, Prof. Dr. Gordos Géza, Kovács Jenő, Szabó Béla Gábor MTESZ alelnökök, valamint Kósz Ágota főigazgató beszámoltak az elmúlt időszak eseményeiről, többek között a gazdálkodás területéről és megfogalmazták az elkövetkező négy hónap, valamint a tisztújítást követő célokat és feladatokat. Megtudtuk, hogy 2005-ben a MTESZ éves forgalma meghaladta az 1 milliárd 200 millió forintot, a veszteség pedig néhány millió Ft - ot tesz ki. Különösen figyelemre méltóak ezek a számok, hiszen 1,5 év alatt több mint a felére csökkent a tartozás, és emellett működtették a szervezetet is. Az évről-évre növekvő tendenciát mutatott állami támogatás 2005 évben történő megszűnése ugyancsak erre az időszakra esett, amely 155 millió Ft volt 2004-ben. Ez a folyamat természetesen nem ment zökkenőmentesen. Széles Gábor elnök közelmúltban történt lemondását követően az elnökség Prof. Dr. Gordos Géza alelnököt jelölte, hogy a tisztújításig lássa el az elnöki teendőket. A jelölés elfogadása a Szövetségi Tanács jogköre. Az elnökjelölt többek között elmondta, hogy bizonyos mértékben meg kell újulnia a szervezetnek. A MTESZ erőssége ágazati sokfélesége és közvetlen kapcsolata a gazdasági szférával, valamint az országos lefedettsége. Kiemelten közhasznú szervezet, amit megújítva is meg kell őrizni függetlenül attól, hogy milyen kormány tevékenykedik. Szó volt a regionalitás fontosságáról és annak kialakításáról. Meg kívánják tartani a jövőben is azon szolgáltatásaikat, amelyek bevételt jelentenek a szövetség számára, mint például az oktatás, szakértés, tanácsadás, konferenciaszervezés, lapkiadás stb. Szó esett a Mérnöki Mobilitás Világkonferenciáról, melynek társzervezője volt a MTESZ és a hazai Nemzeti Vidékfejlesztési Tervről (NVT) is, amely a szélesebb körben történő ismeretátadás, tanácsadás intézményrendszerére egy ingyenes hálózatot hozott létre. Ezen ingyenes hálózat kiépülése 2005. nyarán kezdődött el és a tanácsadók koordinálására az Irányító Hatóság (FVM) szigorú pályázat útján 7 ernyőszervezetet választott ki, melyek közül az egyik a MTESZ lett. Ezen megbízás alapján 2005. november 1-től 2006. február 28-ig, 20 fő tanácsadó végezte a szakmai munkát a MTESZ országos hálózatának berkein belül. A szakmai munka elismeréseként a MTESZ tanácsadói hálózatának munkáját további 12 hónap időtartammal meghosszabbították. Az elnökség álláspontja, hogy a MTESZ ne csak túlélje ezt az időszakot, hanem értékeit megőrizve, megújulva szolgálja tevékenységével az ország érdekeit.

 

INTHOS

Adatközlés az INTHOS (Nemzetközi Kórház Hálózat Alapítvány) Alapítvány számára felajánlott 1%-os személyi

Jövedelemadóról:

2003-as évben 176.368 Ft

2004-es évben 149.192 Ft

2005-ös évben 238.502 Ft

Ezeket az adományokat egyrészt a katasztrófa sújtott területen élők gyógyszer, élelmiszer, ruházat és segélyek szervezésére, kiosztására, másrészt: a hátrányos helyzetben lévő családok segélyszállítmányainak kiosztására fordította az Alapítvány.

Gondos Julianna

a kuratórium elnöke