Sokat léptünk előre, van jövője Magyarországnak, optimista vagyok . . .

- Gratulálok a Pulitzer életmű díjhoz! (A választásokat is érintő beszélgetésünkre a díjátadó ünnepségen került sor.) És szeretném megkérdezni, mint elismert közgazdászt, kormányok tanácsadóját, számtalan könyv, publikáció íróját, a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatóját arról, hogy Ön szerint, milyen irányba halad az ország? - kezdtük a beszélgetést dr. Lengyel Lászlóval. - Nem vagyok jelenleg kormánytanácsadó, mert arra kellett ráébrednem a 90-es évek közepétől, hogy nagyon kevés hatással jár a tanácsadás a reformok ügyében négyszemközti formában. Inkább megírom, hogyan gondolkodom a gazdaságról, a politikáról és azt többszázezren elolvassák, vagy megnézik a televízióban, másként nincs hatása. A politikusokra csak a közvélemény nyomásával lehet hatni. Ez egyértelműen látszik az elmúlt időszakból, mert 2002-től folyamatosan meghallgatták - Orbán Viktortól, Medgyessy Péteren át Gyurcsány Ferencig - a közgazdászok, a gazdaságpolitikához értők véleményét a magyar gazdaság állapotáról. És azt gondolom, ezek a vélemények elég világosan megmutatták - én is ehhez kapcsolódnék -, rossz úton indultak el, fenntarthatatlan növekedési pályára léptek. Ugyan ezt némileg megpróbálták korrigálni 2003 után, de igazi korrekcióra nem került sor. Én a gazdaság állapotát aggályosnak tekintem, mert törékeny, gazdasági szempontból egyensúlytalan országgá váltunk. Az emberek soha nem látott méretekben vettek fel hiteleke és jelentősem emelkedett a fogyasztás, sokkal jobban, mint amit elbír a jövedelműk. Az ország eladósodott. Az a nagy probléma, hogy a piactól újra visszavállalták a kormányok a terheket, és ezeket a terheket nem bírja ki a gazdaság. Óhatatlanul be kell következnie a kiigazításnak valamikor a nyáron, mivel egyszerűen nem fog működni a rendszer. Probléma az is - ami minket hátra sorol a többi kelet-európai országhoz képest -, hogy 1997 óta nem volt reform ebben az országban. Tehát egyszerre kellene a gazdaságot kiigazítani, és reformokat végrehajtani, ami nem lesz könnyű.

- Milyen konkrét tanácsot adna az új kormánynak? Hol kezdje, és mivel? - Az egyik tanácsom az - amit egyébként újra és újra meg is írok, és személyesen is elmondok Orbán Viktornak, Gyurcsány Ferencnek -, hogy abban a konvergencia programban, amelyet 2006. szeptemberéig újra be kell nyújtanunk az Európai Uniónak, meg kell írni konkrétan, mit akarunk csinálni az euro bevezetéséig, és mikor akarjuk ezt megtenni. Ebben a konvergencia programban már szerepelnie kell a kiigazításnak és a hiteles reformlépéseknek is. De, ahhoz, hogy ezt megtegyék, már most előkészületeknek kellene zajlania, mondjuk például a közigazgatás átalakítására vonatkozóan, amely alatt regionalizációt és kistérségi átalakítást értek. Már dolgoznia kellene a bizottságoknak, hogy mire feláll az új kormány, addigra kész alternatív javaslatokból lehessen választani. Bár tudomásom szerint ezen már dolgozik a Gyurcsány kormányban a Szilvásy féle csapat, és a Fidesz is, azonban nem látom, hogy bármelyik párt programjában megjelenne, bármilyen szinten. És hangsúlyozni szeretném, hogy ebben a csomagban kétharmados törvények is vannak, tehát egyezkedni kell majd a másik féllel. Nagy kérdés, hogy a mindenkori ellenzék (mindegy, hogy melyik) el fogja-e gáncsolni ezeket a reform törekvéseket arra hivatkozva, hogy jobb, ha megbukik a kormány, mert én jövők utána, igaz ebbe az ország is belebukik. Vagy pedig hozzájárulását adja, mert a mindenkori ellenzék nélkül nem lehet majd ezeket a reformokat végrehajtani. Ugyan ez van a Nemzeti Fejlesztési Tervvel kapcsolatban. Egy politikai erő, ezt sem tudja egyedül végigvinni. Politikailag, és a választási rendszerünk matematikája szerint is kizárt nálunk a nagykoalíció. Nem Németországban vagyunk! A választási küzdelem csúcspontja a Schröder-Merkel tv párbaj volt, két héttel a sorsdöntő esemény előtt. (A kancellár - a választók láthatták - elképesztően sokat tudott a gazdaságról, adópolitikáról, külpolitikáról, az európai és a német társadalmi folyamatokról. Angela Merkel szaktudása szintén rendkívül imponáló volt a munkanélküliségről és a családokat érintő kérdésekről. A másfél órás vita minden pillanatában intenzíven jelen voltak. Szerk.) Az ottani választási harc azt mutatta, hogy Schröder és Merkel között, alapjában békés, együttműködő hangnem uralkodott. Ebből egyértelműen következhetett, hogy adott esetben együtt kormányozhatnak. Meg kellene próbálni nálunk is bizonyos stratégiai kérdésekben kiegyezniük, és ezeket a témákat kívül helyezni a választási harcon. Ezt gondoltam és ezt tanácsoltam - nem fogadták meg. Az biztos, hogy a választások után kénytelenek lesznek együttműködni, például az előbb említett közigazgatási reformban. Nagy valószínűséggel az egészségügyben is, amihez szintén hozzá kell nyúlni. Ott 1989 óta nem történt semmi. Ezekben el kellene indulni, de nem vagyok nagyon bizakodó, mert jönnek az Önkormányzati választások, aminek következtében, pillanatokon belül óriási kampány kezdődik a parlamenti választások lezárulta után. Tehát megint lesz, adok-kapok, pedig éppen ekkor kellene elkezdeni valamilyen egyezkedést. Mert, ha egy kormány nem kezdi el a reformokat a ciklusának az elején, akkor azt nem is fogja véghezvinni.

- . . . és Ön mit tett volna a miniszterelnök helyében? - A mai miniszterelnök helyében már nem sokat, néhány hete van. Valószínűleg én is fel-alá rohangálnék az országban, kampányolnék. Azonban biztos, hogy elindítottam volna egy csoportot, hogy gondolkozzanak a reformokon. Nem zúdítottam volna ekkora ígérethalmazt a magyar választókra, mert ha betartják az ígéreteiket az nagyobb baj, mintha nem tartják be. Viszont mind a kettő hiteltelenséghez vezet. De nem szabad betartani, mert például azt mondják, hogy július elsején bevezetik a 10 %-nál kisebb TB járulékot, ez azonnal milliárdokkal rontaná a költségvetés pozícióit, miközben nem hoz semmit. Az ígéretekből vissza kellene venni, bár ezt most már hiába mondom, csak abban reménykedem, hogy nem tartják be. Azt fogják mondani, hogy rosszabb helyzetet találtunk, vagy a másik tehet róla.

- És a választópolgároknak milyen tanácsot adna? - Két tanácsom lenne! Hitelességi szempontból figyeljék a politikusokat, és ne azt nézzék, milyen jól szerepelnek a televízióban. Figyeljék azt -főleg a két főszereplőben -, hogy mennyire képesek együttműködni. Nem egymással, hanem a saját embereikkel. Van-e csapatuk? Tudnak-e csapatban játszani? Itt nem elnökválasztás lesz, kormányt kell felállítani. Van-e jelöltjük arra, hogy ki lesz a pénzügyminiszter, az egészségügyi, az oktatási, . . . miniszterük, és együtt tudnak-e velük működni. Tudják-e vezérelni az országot, a kormányt közigazgatásilag, gazdaságilag. Mind a ketten már kormányoztak, tehát vannak tapasztalataink. Fel lehet mérni, mennyire kompromisszum készek . . . A másik tanácsom, hogy mindenkinek át kell gondolnia a saját háztartását, a saját jövedelmeihez való viszonyát. Arra biztatnám a választópolgárt, hogy gondolja át, szabad-e a lehetőségein felül fogyasztania. A magyar társadalomban nincs semmilyen megtakarítás, az emberek nem fizetnek egészségügyi járulékot, s utána csodálkoznak, hogy ki vannak teljesen szolgáltatva. Azt javaslom, hogy a magyar emberek a gyerekük, a feleségük, férjük érdekében, kicsit próbáljanak jobban hasonlítani a német polgárra, mint az olaszra vagy az amerikaira.

- Optimista ember? - Nagyon érdekes korszak következik, bárki kerül kormányra, annak szüksége lesz arra a tudásra, ami a gazdasági szakemberek fejében felhalmozódott a 80-as évek közepétől a mai napig. Azt várom, hogy történik egy jelentős fordulat három hónapon belül, vagy arra kell berendezkednünk, hogy Magyarország lemarad. Mondtam a jelenlegi miniszterelnöknek, hogy ő már a nyolcadik, akivel találkoztam. Már nem tölt el tragédiaérzéssel egy választás. Azt látom, jönnek - mennek a kormányok, a miniszterek, valójában úgy kell erre a rendszerváltási folyamatra tekinteni, és az előtte lévő évtizedre, hogy be kell helyezni egy hosszú távú trendbe. Sokat léptünk előre, van jövője Magyarországnak, tehát optimista vagyok . . .