- Mikor vetted észre, hogy megterem benned az ének? - Szinte idejét sem tudom. Még beszélni sem tudtam, olyan hangokat produkáltam, amely sokkal jobban hasonlított az énekléshez, mint a beszédhez. Így szórakoztattam saját magam, "ultrahangon". Édesanyám mindig énekelt körülöttem, ezért az ének számomra a boldogság forrása volt. Ha bajom, ha örömöm volt, énekeltem. Erdélyben szélfútta porszeme vagyok. Édesanyám Nagyenyeden született, Nagymamikám Magyarigenben. Földim Márton Áron püspök és sok olyan barátsággal, ismeretséggel rendelkezem, melyet szüleimtől, nagyszüleimtől örököltem: Koós Károly, Sütő András, Molter Károly, Bajor Andor, Kányádi Sándor. Távoli rokonom Makkai Sándor püspök és Makkai Ádám költő, valamint Ignácz Rózsa. . . Nagyapám katonatársa volt Tamási Áron, gyermekként sokszor ültem a térdén. Nagyon szerettem, a gyerekeim tőle kapták a nevüket, az egyik Balázs Áron, a másik Bálint Ábel lett.

- Azt, hogy énekes leszel, mikor határoztad el? Hogyan indult a pályád? - Szóba sem került otthon, nem is akartam énekes lenni, annak ellenére, hogy állandóan énekeltem. A gimnáziumban minden versenyen indultam és általában meg is nyertem őket. Tanítani szerettem volna. Kétszer is jelentkeztem a Zeneakadémiára, de nem vettek fel, mert azt mondták, hogy már túlságosan befutottam, 1968-ban, a “Nyílik a rózsa”, és a “Röpülj páva” vetélkedőkön tűntem fel. Azt mondták, ne vegyem el a helyet azok elől, akik csak tanítani akarnak, mert én úgyse fogok ilyen temperamentummal a katedra mögött elhervadni. Pedig az első felvételin fél pontom hiányzott csak, majd a második alkalommal megkaptam a maximális 20 pontot. Ekkor úgy elkeseredtem, hogy felmásztam a Szabadság híd tetejére - meg akartam halni. Onnan udvarolt le Dévai György, aki később a férjem lett. Sokáig élt bennem a tüske, amiért nem vettek fel a Zeneakadémiára, nem is mentem el énekelni, hiába hívtak. Vecsésre mentem képesítés nélküli énektanárnak. De mivel nem tudtunk kijönni a férjem ösztöndíjából és az én fizetésemből, szólista lettem a Rajkó Zenekarnál, ahol 1500 forintot kerestem. Sokáig szenvedtem, mert hiányzott a tanítás. Öt év kínlódás után Pécs mellett, egy Kémes nevezetű helyen éreztem meg először az éneklés varázsát, a zene hatalmát, a csendteremtés gyönyörűségét. A légy zümmögését is meg lehetett hallani és én csak énekeltem és énekeltem. Rájöttem arra, hogy ha ideképzelek egy katedrát, akkor ez nem is színpad. Így elmondhatom, hogy miért szeretem ezt a népdalt, honnan származik, ki gyűjtötte, és milyen alkalmakkor szokták énekelni. A közönség abban a hiszemben, hogy koncerten van, tanári előadást hallgat, mely zenével illusztrált. Ettől a pillanattól kezdve minden előadás fontos lett számomra. Már előző este úgy feküdtem le, hogy másnap fellépésem lesz, és végtelen szeretettel készültem rá.

- Ki a példaképed, mik a személyes céljaid? - Édesanyám, akinek szerteágazó tehetsége volt, nemcsak énekelt, de igen szépen fogalmazott és festett is. Úgy érzem, mindazt, amit ő a génjeiben hordozott, nekem kötelességem továbbadni a nagyvilágnak. Az ő emlékének ajánlva, helyette és érte teszek sok mindent. Amikor meghalt, ez volt az utolsó mondata: "Életem értelme az volt, hogy Téged megszültelek…" Ez a mondata örökre bennem él. Annyi mindent kaptam tőle, amit csak most, érett fejjel értek meg. 1996-ban súlyos autóbalesetet szenvedtem, s az Úr “vendége” voltam két napig. Úgy gondolom, hogy mindenből tanulhat az ember. Minél többet ver bennünket a Sors, annál tisztábbakká válunk. Sok embernek szüksége lenne egy hasonló szerencsés visszajövetelre a Túloldalról, biztosan átértékelnék az életüket. Hosszú távon a tisztesség, a becsület, az egyenesség, az őszinteség az egyetlen igaz út. Ez motiválja minden lépésemet, minden cselekedetemet. Segíteni és adni. Az ember, ha önmagából ad, a lelkéből ad.

- Hogyan tettél szert ekkora repertoárra? - Édesanyám minden este az ágyam szélén ülve énekelt, én pedig kértem, hogy még, még… Ebből alakult ki aztán ez a nagy repertoár. Nem kellett sokat tanulnom, csak meg kellett keresni e dalokhoz a gitárkíséretet. Nem szokványos összeállítás, mert a népdal éppúgy szerepel benne, mint történelmi históriás énekek, megzenésített versek. Minden életkoromban megvolt az aktuális kedvenc műfajom. Ma is a szívemben zeng Édesanyám feledhetetlenül szép hangja. Megpróbálom a koncertjeimen továbbadni, amit tőle kaptam.

- Édesapád? - Október 31-én volt a 92-dik születésnapja. Ma is dolgozik, fordít. A népszerű Gésa könyvsorozatot is ő fordította. Szellemileg csodálatosan friss, fizikailag is remekül tartja magát. Pár évvel ezelőtt a Dolomitokban több ezer méteres csúcsokat mászott meg. Nincs szüksége szemüvegre, most hosszabbították meg két évre a jogosítványát. Matematika tanár volt, a Műszaki Egyetemen. Mindig is nagyon szeretettük egymást. Úgy neveltek gyermekoromban, hogy nem ruhákat, hanem élményeket, szeretetet kaptam a szüleimtől. Pici koromtól kezdve vittek a környező országokba és megmutatták, a történelmi magyar emlékeket. És énekeltük együtt: "Haj, Rákóczi, Bercsényi, Bezerédy . . ." meg "Krasznahorszka büszke vára . . ." Végigjártuk azokat az iskolákat Délvidéken, Felvidéken, Erdélyben, ahol például Petőfi járt. Így ismerkedtem meg a magyar történelemmel és Nagy-magyarország területével.

- Gyermekeid, unokáid? - A nagyobbik fiamtól, Balázstól - aki színművész – 8 hónapja született legkisebb unokám, Dévai Borka Hanna. Indonéziában fogant, magával hozva az ottani kecsességet. Kisebbik fiam, Bálint riporter volt a Duna Televízióban, majd elvégezte a Külker Főiskolát. De nem rontotta meg a pénz, azért dolgozik, hogy másokon segíthessen. Neki két gyermeke van, Dévai Dániel Ábel, már óvodás, és Dévai Zsófia Anna, aki egy éves. Mindhárom unokám nagyon muzikális. Két csodálatos menyem van, akiket tiszta szívemből szeretek. Ez is a Jóisten ajándéka.

- Sokat utazol külföldre . . . - Már pályám elején is sok külhoni meghívásnak tettem eleget. Egy szál gitárral léptem fel. Vízöntő vagyok, igen fontos számomra a szabadság. Magam válogattam, szerkesztettem a műsort. Régen, a kezdet kezdetén, csak úgy énekeltem, bele a világba, mint a madár. Nem foglalkoztam azzal, hogy milyen mondanivalója van a dalnak, egyszerűen csak énekeltem, mert sütött a nap, vagy azért, mert kaptam valakitől egy puszit. Fokozatosan jöttem rá, mekkora felelősség egyedül állni a színpadon. Minden előadás hordoz valami értéket, amelyből az emberek hétköznapi gondjaikat feledve erőt, hitet meríthetnek. Ezen sokat munkálkodtam. Magányos farkasként nehezebb, de ugyanakkor könnyebb is volt az életem. Tudtam, ha sikerült valamit megvalósítanom, akkor az a csak Jóistennek és saját magamnak köszönhető.

- Lett volna lehetőséged külföldön maradni, ahol jobban értékeltek, megbecsültek . . . - Igen, például Franciaországban, ahova kerestek valakit keletről, a “vasfüggöny” mögül. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hiszen a magyar mellett franciául beszélek a legjobban. Világsztárt faragtak volna belőlem, de nem vállaltam. Számomra fontosabbak voltak a magyar dalok, hisz már “Kamilla”-ként, keresztnéven szólított egy tizenötmilliós nemzet. Nekem ez mindennél többet jelent ma is. A Columbia Pictures vezérigazgatója Nizzában hallotta előadásomat, megkeresett, és hívott filmezni, koncertezni, és lemezeket készíteni. Világkarrier állt előttem, de tudtam, hogy a megzenésített versekkel igen kevesen foglalkoznak, más műfajt és más hazát pedig nem akartam szolgálni.

- Megbántad-e valaha? - Nem, én így vagyok boldog. Pedig nincs lakásom, fizetésem, pénzem. De sikerült megőriznem nevem tisztességét. Van életcélom. És visszakaptam hozzá az egészségemet is. Mindennap érzem a Jóisten szeretetét. Tudom, hogy fogja a kezemet, jó irányba vezet. Ezt el nem cserélném semmilyen földi gazdagságra. Naponta gondozom, gyomlálom lelkem benső kertjét. Őrzöm a szellemiséget, csodálatos magyar anyanyelvünket, melyet tiszta szívemből szeretek. Úgy próbálok énekelni, hogy minden szót tisztán lehessen érteni, jó helyen legyen a hangsúly, és helyes a szórend. Szeretem ezt a nyelvet, szeretem ezt a népet. Csodálatos nemzet a miénk. Itt érzem magam jól, itt vagyok otthon, és itt vagyok boldog.

- 36 nyelven énekelsz. A világot bejártad, mi volt igazán emlékezetes számodra? - Igazán jól franciául beszélek, de ezen kívül angolul, németül, oroszul, szlovákul, bolgárul, csehül, olaszul, spanyolul sem lehet “eladni” . . . Édesapámtól örököltem a nyelvérzéket. Három utazás volt igazán emlékezetes. 1987-ben Kínában énekeltem. Huszonvalahány év után mi voltunk -- a Honvéd Művészegyüttes - az elsők, akik ott vendégszerepeltünk. Akkoriban már mosolyogtak az emberek Kínában is, elneveztek “a Nagy Fehér Asszony”-nak. Én vezettem kínaiul az egész műsort. Alighogy megszólaltam, tombolt a közönség. A másik nagy élményem Dél-Amerika volt, ahová úgy éreztem, hazamentem. Ezt Ecuadorban éreztem, de hasonlóképp éreztem Argentínában és Venezuelában is. Valamelyik előző életemben valószínűleg ott élhettem. Az arcformám és hajpántom miatt nagyon hasonlítottam rájuk. A legmeghatározóbb élményem Ottavalóban volt, amikor 3000 indián egy stadionban körbeült, s én egy szál gitárral énekeltem. Eleinte döbbent csendben figyeltek, majd a magyar népdal varázsának hatása alá kerülve táncra perdültek. Ez a nap hatalmas örömünneppé vált. A harmadik ország Dél-Afrika, ahol a magyarok összetartanak. Most vendégszerepeltem ott másodszor, ezúttal Hercegemmel, Labant Csabával, aki amellett, hogy remek dalszerző és előadóművész, kiváló természetgyógyász is egyszemélyben. Ő gyógyított ki az orvostudomány által gyógyíthatatlannak vélt cukorbetegségből, az életemet adta vissza. Volt szerencsénk ellátogatni a világ egyik legcsodálatosabb nemzeti parkjába, mely Magyarország méretű. Természetes környezetükben figyelhettük meg a vadon életét. Afrika legdélibb csücskében is jártunk, a Jóreménység-fokánál, ahol az Indiai és az Atlanti-óceán összeér.

- Iskolát is alapítottál. Hogyan történt? - Igen, a Krónikás Zenedét, amely 1996. október 16-án nyitotta meg kapuját. Ennek immár 10. éve. A balesetem után gipszben, mankóval sántikálva nyitottam meg a Magyarok Házában. Amikor megtudtam, hogy a teljesen összetört autóban sértetlen maradt a gitárom, ezt égi jelnek tekintettem és elhatároztam, hogy hátralévő életemet az utánpótlás kinevelésére fordítom. Sok-sok nehézség és vajúdás közepette született meg a világ első, és mindmáig egyedülálló énekes – gitáros – előadóművész-képző intézménye. Nemcsak az énekes-gitáros pályára készít fel, hanem tanulunk beszédtechnikát, színpadi előadó-művészetet, színpadi mozgást, hangképzést, klasszikus gitárt, összhangzattant, szolfézst és zeneirodalmat. Változatos, gazdag és egészen különleges fellépéseken csiszolódnak a növendékek.

- Kik az iskola diákjai? - Elsősorban határon túlról érkeznek. Én vagyok nekik a “zenei édesanyjuk”, akire mindig számíthatnak, bármi öröm vagy baj éri is őket. A tartózkodási engedélyüket is én intézem. Segítek munkát szerezni nekik, és orvos után futok, ha betegek. Sajnos, ez alatt a 10 év alatt nem sikerült megoldanom az intézmény akkreditálását, így diákigazolványt nem tudok nekik adni és ösztöndíjat, támogatást sem kaphatnak. Fejkvóta és normatíva híján létbizonytalanságban élünk, csak a drága, aranyos kisnyugdíjasok segítenek rajtunk, de a komoly, tőkeerős cégek és emberek sajnos nem erőltetik meg magukat. Pedig ez az iskola nemcsak a zenéről szól, hanem szemléletmódról, életmódról is. Ez vállalt feladat, amely nagyon kemény szolgálat. Én nem politizálok, a magyar kultúra és a magyar zene szolgálatára tettem fel az életemet.

- Az iskola fenntartásához mire lenne szükséged? - Mi megkaptuk a Zenede nevet, ami számunkra nagy kitüntetés, mert a Zeneakadémia a XIX. században Első Királyi Zenede néven működött. Sajnos még nem kaptuk meg hozzá az akkreditálást, ami sokat segítene. Nem tudok más olyan oktatási, vagy kulturális intézményről, amely eltartja önmagát. Heti 80 órát tanítok, minden az én vállamon van. Ki akarnak lakoltatni bennünket, mert egy 14 millió Ft-ról szóló számlát nem tudunk kiegyenlíteni, hisz csak az előadások és a CD-ink bevételéből finanszírozzuk az összes kiadást, beleértve a tanárok fizetését is. Jómagam ingyen tanítok, immár 11 éve… Adományokat elfogadunk, de nem kérni szeretnénk, hanem megdolgozni érte. Sokat segítene, ha még több előadásunk lenne, mert az évi 150-200 előadás is kevésnek bizonyul.

- Mit kérnél egy jó tündértől, ha három kívánságod teljesítené? - Az első kérés a családomra vonatkozik, hogy mind Édesapám, mind gyerekeim és unokáim egészségesek legyenek, és mindig olyan szeretetben éljünk, ahogyan most. A másik kérésem az, hogy a Jóisten engedje, hogy minél tovább szolgálhassam a Krónikás Zenede ügyét, gyarapíthassam az iskolát, s hogy amikor majdan el kell mennem, nyugodt lélekkel tehessem, mert lesznek, akik tovább viszik ezt a szellemiséget. A harmadik kérésem a 15 milliós magyarságra vonatkozik. Azt szeretném, hogy ez a csodálatos nemzet találjon újból önmagára, ébredjen öntudatára. És tudjuk megfogni mind a 15 millióan egymás kezét.

AZ ISKOLA ELÉRHETŐSÉGE: Bp. 1039 Zipernowsky Károly u. 1-3. 06/30/9493099 devainagykamilla@freemail.hu