MŰVÉSZPORTRÉK

- Már az óvodában. Később az általános iskolában kiderült, hogy ügyesen rajzolok, a tanáraim bíztattak, hogy a művészi pályát válasszam. A családban volt egy festő- szobrászművész Árva Ferenc, aki már nincs közöttünk és anyai nagyanyám, aki kalocsai pingáló asszony volt, így valószínű, hogy rendelkeztem ilyen irányú érzékenységgel.

- Nem nagyon örültek, hiszen látták a családban a példát, a pálya bizonytalanságát, az ezzel járó anyagi helyzetet. Ennek ellenére nem tiltották, így az általános iskola után a Képzőművészeti Középiskolát választottam, de nem vettek fel. Nem estem pánikba, hanem jelentkeztem a Kézműipari Szakközépiskola Keremikus Szakára, ahova felvételt nyertem. Itt érettségiztem, majd l999-ben sikeresen felvételiztem az Iparművészeti Egyetem Szilikát tanszak Kerámia szakára. Két év után sajnos lebetegedtem és kihagytam egy évet. E közben azonban továbbra is vonzódtam a textilszakmához, hiszen szerettem öltözködni, szabtam, varrtam magamnak és diáktársaimnak. Egyetemi éveim alatt ebből éltem, de nem mertem arra gondolni, hogy textiles legyek - képzettségem hiányában -, hiába volt hét év gyakorlatom.

- Végül 1999-ben külső bíztatásra határoztam el magam és 2003-ban diplomáztam. A sikeres vizsgát a magam által választott kalocsai népviseletnek köszönhettem. Mai modern felfogásban megterveztem és kiviteleztem egy több darabos kollekciót és ezzel különdíjat nyertem. E siker után, még ebben az évben megpályáztam a Kozma Lajos Kézműves ösztöndíjat, amit két évre meg is kaptam. Ennek köszönhetően dolgozhattam az első évben Mezőkövesd, Szentistván, Tard, a második évben Kalotaszeg népviseletén. Ez mindkét esetben 5-6 darabos kollekciót jelentett. Az ösztöndíj feltételeként ugyanis minden évben számot kell adni az eredményről, amit azután az Iparművészeti Múzeumban kiállítanak. És ennek alapján, a bíráló bizottság dönti el, ki a következő év ösztöndíjasa.

- Most pedig a Formatervezési Díj különdíját nyerte meg, amely a designszakma legrangosabb hazai elismerése. Ez mit jelent az Ön számára?

- Már a bekerülés is eredményesnek mondható, hiszen a 250 pályázó közül csak ötvenet választottak be, ők állíthattak ki. Végül is, közülünk tizenegy pályázó kapott elismerést, hatan design- öten pedig különdíjat.

- Vigyázni kell arra a vékony határvonalra, ami a népi áramlat és a giccs között keletkezhet. Igyekszem megtartani a motívumkincset, a formavilágot pedig igazítom ahhoz az életmódhoz, amire szánom. Fontosnak tartom, hogy egy népviseletnek a főbb szabásvonalát és a motívumkincsét ne válasszam szét. Például egy kalocsait pólóra semmiképp nem tennék. De az egyszerűsítést meg lehet engedni, egy sokszoknyás viselet megoldható egy-két alsóréteggel is, miközben a formavilágot megtartom. A különböző tájegységeknél például sok eltérés adódik a ruha, szoknya, kötény hosszában, az ing, mellény, vagy csizma- papucsviseletben. Ezért minden esetben megismerkedem a szóban forgó táj szokásaival, ami azt jelenti, hogy elutazom a helyszínre, ismerkedem a környezettel, beszélgetek idős emberekkel és tanulmányozom életmódjukat.

- Augusztus 20-án a "Mesterségek Ünnepén" a Magyarok Háza kért fel egy bemutatóra. Jó érzés töltött el, hogy figyelik munkámat. Ez a kollekció Solymáron is közönség elé került és a "Teremtés Galéria" is rendezett bemutatót az öltözékekből.

- Terveim között szerepel Torockó és Martos népviselete alapján tervezni és kivitelezni új ruhákat. Kis szériás gyártásra is gondolok, mivel a kiállítás kapcsán sok visszajelzés érkezett, hogy szívesen viselnék a ruháimat. Ez azonban nem olyan egyszerű, hiszen nemcsak összehangolt csapatmunkára, hanem az elinduláshoz pénzre is szükségem lenne. Ennek kivitelezésén még gondolkodnom kell.