Vallási vezetők a tartós békéért

Az Egyetemes Béke Szövetsége (UPF) 4. beszédkörútját tartja 2006. október 21-e és december 20-a között, amely 120 nemzetet érint. A világbéke körút témája: “Isten eszményi családja és a béke királysága”. A körút első szakaszán a Szövetség békenagyköveteinek 120 fős, lelkészekből, imámokból és vallási vezetőkből álló csoportja vállal fő szerepet, akik az Egyesült Államok, Japán és Korea számos helyszínére látogattak el. A körút ezek után az Egyetemes Béke Szövetségének további régióit érinti, többek között Európát is.

A magyarországi rendezvénysorozatra 2006. november 2-án öt helyszínen került sor:

 Győrben

 Szegeden

Pécsett

 és Budapesten, két helyszínen.

Az Egyetemes Béke Szövetsége 2005. szeptember 12-én New Yorkban, a Lincoln Centerben alakult meg. Alapítói Dr. Sun Myung Moon tiszteletes és felesége itt hozták nyilvánosságra szándékukat, hogy a békéről és a megbékélésről szóló üzenetüket egy, a földön átívelő beszédkörúttal elviszik az egész világnak. Ennek keretében több mint 120 nemzetbe látogattak el. Ezt a körutat, egy 180 országot érintő körút, valamint egy 40 nemzetben 480 várost felkereső körút követte, mely utóbbi a közelmúltban, október 14-én zárult le Moon tiszteletes gyerekeinek és unokáinak szerepvállalása mellett. Most a negyedik világbéke körút indul el, melyen a Szövetség békenagykövetei vállalják a főszerepet, és ők közvetítik az Alapítók békeüzenetét. A beszédkörutak célja, hogy középutat kínáljanak a világi békeprogramok és a szélsőséges vallási nézetek között, és hogy bemutasson egy új, Isten-központú elképzelést a világ békéje érdekében. Moon tiszteletes évek óta sürgeti egy béketanács felállítását az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretében, mely olyan emberekből állna, akik a hazájuk érdekeinek szolgálatán kívül az országukon túlmutató, az egész javát szolgáló célokért küzdenek, és akik bár mélyen vallásosak, a vallásukon túlmutató, az egész javát szolgáló célokat tűznek zászlajukra. Csodálatos volt látni, hogy a hazánkba látogató indiai Amar Nath Gupta, az egyiptomi származású Nagi Fouad Yousef tiszteletes, a fekete bőrű Carolyn Lincoln és Isaac Williams Artis lelkész, valamit az osztrák származású tiszteletes asszony Notburga Mária Hutcherson teljes harmóniában és megértésben hirdették a béke üzenetét.

A Szövetség Alapítóit az elmúlt tizenkét hónap alatt tett beszédkörutjaikon államfők, a vallás és a civil élet, a nők és az ifjúság ügyének fontos vezetői, vezető üzletemberek és más meghatározó személyiségek köszöntötték az általuk meglátogatott 120 országban. E köztiszteletnek örvendő személyiségeket megérintette Moon atya üzenete, amely a béke egy új korszakát hirdeti az emberiség családja számára és kijelenti, hogy tényleg eljött az idő arra, hogy “a kardjainkból ekét, a lándzsáinkból ágmetsző kést kovácsoljunk”. A nyugtalanság és a konfliktusok jelen időszakában ez a remény üzenete az összes hit, nemzet, faj és kultúra számára.