"A magyar Salzburg"

A Liszt Ferenc Kulturális Egyesület 2002-ben a művész emlékének, a soproni LF Fesztivál szervezésére alakult meg. Jelenleg is ennek folytatására törekszik és az ügy kulturális és turisztikai rendezvénysorozattá nőtte ki magát. A zeneszerző 195. születésnapi évfordulója alkalmából - október l5-22 között - megrendezik az első Nemzetközi LF Fesztivált. A helyszín a mester szülővárosa Doborján, a mai Raiding. A rendezvény-sorozat pénzügyi fedezetét a "Határon átnyúló turizmusfejlesztési hálózatok" elnevezésű pályázat megnyerése adja, amely a német partnerekkel valósul meg.

A Fesztivál október l6-án veszi kezdetét "Lisztezni Doborjánban" címmel, a zeneszerző háza mellett felépülő új koncertteremben. E létesítmény lesz a Nemzetközi Liszt Ferenc hagyományok ápolásának központja is. A koncertterem 600 ülőhellyel rendelkezik. A házat és a koncerttermet a holland Kempe Thill Építészeti Iroda tervezte, amely l50 jelölt közül nyert a nemzetközi pályázaton. Az akusztikai tanácsadást a müncheni Karheinz Müller professzor végezte. A program középpontjában Liszt Ferenc zongora- és kamaradarabjai állnak, de a művészeti előadásmód, valamint a zeneszerző más mesterekhez való viszonya is helyet kap.

A naptár 1811. október 15-ét jelzett, amikor az újszülött világra jött. Ferenc zenei képességei nagyapjáig, L. György Ádámig vezethetők vissza, aki az eszterházi uradalom szolgálatában állt. A nagypapa másodszülött gyermeke Ádám /Ferenc apja/ már komoly zenei tanulmányokat folytat. 1805-ben Kismartonba helyezik, majd l8ll-ben elveszi Lager Annát. Kettőjük frigyéből születik Ferenc, aki eleinte gyenge és beteges gyermek Zenei hajlama már 6 évesen megnyilatkozik, így az apa maga kezdi el zongoraoktatását. A fiú első bemutatkozását - Eszterházy Miklós herceg előtt - a soproni nyilvános fellépés követi. 1820-ban átköltöznek Bécsbe. Híres a történet, miszerint 1823. április 13-án a Redout-ban adott matinéján Beethoven homlokon csókolta. Európai vándorútjuk során nevezetes az 183l. esztendő, amikor az "ördög hegedűseként" ismert művész - Paganini - játékát hallván, ráébred saját hangszerének eddig nem sejtett technikai lehetőségeire. Ennek a felismerésnek köszönhető, bravúros zongorajátéka. Korának zeneszerzői közül Berliozzal való kapcsolata a programzene felé terelték alkotói képzeletét.

A hazai földdel kezdettől fogva szoros kapcsolatot tartott. Itthon lelkesednek érte, díszkardot nyújtanak át neki, Vörösmarty Mihály lángoló ódával köszönti . . . Liszt Ferenc a felé irányuló szeretetet 1840-ben, a Nemzeti Zenede megalapítására tett alapítvánnyal köszöni meg. Hazaszeretetére utal az 1838-as pesti árvízkárosultak javára adott kilenc jótékonysági koncert bevételének felajánlása is.

Wagner frakkban várta vendégeit, sőt kezében még klakk is volt, melyet időnként kinyitott és becsukott, mulatva az ezzel járó zörejen, amikor Liszt Ferenc váratlanul megjelent a Wahnfried-villa híres fogadóestélyén. Wagner átölelte és megcsókolta, ami eléggé mulatságos jelenet volt, Wagner ugyanis sokkal alacsonyabb volt a hosszú és szikár Lisztnél. Közvetlenül a Parsifal bemutatója előtt állott a mester, aki nevetve így szólt Liszthez:

Weimart elhagyva ideje nagy részét Rómában tölti, végül pedig l87l novemberében a magyar fővárosba helyezi át működésének súlypontját, mint a Zeneakadémia főigazgatója és az ifjú magyar zenész-nemzedék nevelője. Tanítványainak nemzetközi serege ide is követi az idős mestert, aki már Rómán kívül csak Bayreuthba látogat az Ünnepi Játékokra. Előadói művészetét továbbra is dicsfény ragyogja körül, de mint alkotó, annál inkább magára marad. Rendkívül éberen figyel fel minden új hangra, Grieg művészetére éppúgy, mint Borogyin úttörő szinfonikus munkásságára. Utolsó éveiben látnoki erővel pillantja meg, a jövő fejlődésének útját - Bartók irányában.

1886. július 31-én bekövetkezett halála alkalmából, a római polgármester a következő sürgönyt intézte Finck János polgármester úrhoz: "Sopron város polgármesterének Magyarország. Önnek, mint azon város képviselőjének, mely Liszt Ferenc szülővárosának tekintetik, e pillanatban, midőn az ő életével annyi fény tűnt el, meghatva küldi tiszteletteljes részvétét Róma, melynek ő kedves vendége volt és őt magasztos eszmékkel lelkesítette, Róma, mely őt szerette, mely őt, geniális művészt csodálta, mely őt siratja, mint saját fiát az egész világgal együtt. Sindicus Bastianelli."