Magyarország új példaképei
Befogadó iskola vezetője, hajléktalan fiatalok segítője és önkéntesként gyógyító orvos kapta a Pannon Példakép Díjat
Pannon Példakép Alapítvány immár kilencedik alkalommal adta át díjait. A 2007. évi első díjátadón a több száz jelölt közül a kuratórium által kiválasztott három legkiválóbb jelölt vehette át a Példakép Díjakat s a velük járó egy-egy millió forintot. A díjazottak: Kókayné Lányi Marietta, a Gyermekek Háza Alapítvány és Alternatív Iskola pedagógiai vezetője, Tinó Krisztina, a Diótörés Alapítvány munkatársa és dr. Nemes János, a Menedék Egyesület elnöke, önkéntes orvos.
A díjátadó után dr. MajorosiEmese, a Pannon sajtó- és információs igazgatója elmondta: "A Pannon és alapítványa izgalmas időszakot él át. Harmadik éve keresi és mutatja fel a nagyközönségnek azokat a kiváló embereket, akik rendkívüli munkát végeznek a közösségért és a díj előtt szinte teljesen ismeretlenek voltak. Nagy öröm számomra. hogy a Pannonhoz csatlakozva az alapítvány kurátoraként is dolgozhatom azon, hogy egyre ismertebbek legyenek ezek a fáradhatatlan, született közösségi vezetők."
A Pannon Példakép Alapítvány - melynek célja, hogy a nyilvánosság erejével és anyagilag is támogassa azokat a honfitársainkat, akik értékteremtő tevékenységükkel mindannyiunk számára követendő példákat mutatnak - immár harmadik éve működik, és negyedévente három díjat ad át. A díj összege szabad felhasználású. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, tagjai: Kepes András televíziós újságíró, Kothencz János Példakép-díjas alapítványi vezető, dr. Majorosi.Emese, a Pannon sajtó és információs igazgatója, Mizsei Kálmán EU-diptomata. Molnár Gabriella a Nők Lapja főszerkesztője és Nádori Péter, a Krecz & Nádori ügyvezető igazgatója. Példakép lehet bárki, az alapítvány nem kívánja korlátozni a tevékenységi kört, melyből kikerülhetnek. Az egész országból és a határokon túlról folyamatosan vár javaslatokat arra, hogy kik legyenek a díjazottak. A jelölő személyekkel, ha ez szükséges, csak az alapítvány munkatársai veszik fel a kapcsolatot, kilétük nem kerül nyilvánosságra. de névtelen jelöléseket nem fogad el és önjelölésekkel sem foglalkozik a kuratórium. A jelölő lehet családtag, barát, munkatárs. akár olyasvalaki is, aki személyesen nem ismeri a jelöltet. Ha egy jelölt nem részesül a díjban, nem esik ki; a kuratórium a későbbiekben is foglalkozik az arra érdemesekkel. Korlátozás csupán a következő: sem jelölt, sem díjazott nem lehet a kuratóriumi tagok vagy az alapítvány munkatársainak közeli hozzátartozója. Illetve az alapító Pannon munkatársa és közeli hozzátartozója. A kuratórium tagjai jelölteket sem állíthatnak. Magyarország új példaképei a Befogadó iskola vezetője, a hajléktalan fiatalok segítője és önkéntesként gyógyító orvos kapta a Pannon Példakép Díjat.
Kókayné Lányi Marietta,
a Gyermekek Háza Alapítvány és Alternatív iskola pedagógiai vezetője alapító társaival együtt személyközpontú iskolát hozott létre, ahol az órák élményszámba mennek: a kis csoportokban dolgozó gyerekeket két tanító segíti, a feladatokat a gyerekek felosztják egymás között. Sérült, eltérő nevelési igényű gyerekek integrált oktatását is végzik. Ebben az iskolában a gyerekeket egymás elfogadására nevelik és arra figyelnek, hogy ki miben jó. A szülők szerint az integráció olyan befogadó légkört, valós szolidaritást fejleszt ki, amihez hasonlót más iskolákban nem látni.
Telefon: 06 (70) 616 1875
Email: lmarietta@freemail.hu
Dr. Nemes János,
a Madarász utcai gyermekkórház gyerekorvosa, kardiológus, önkéntes orvos is - kétévente szabadsága terhére a fejlődő országok nyomornegyedeiben végez önkéntes gyógyító munkát -, és a migránsokat segítő Menedék Egyesület elnöke. Az egyesület eddig 25 ezer, Magyarországon menedéket kereső embernek segített három hazai menekülttáborukban. Az elmúlt évtizedben hétszer járt szegény országokban, ahol két-két hónapig gyógyított egy nemzetközi segélyszervezet karitatív rendelőiben, köztük Teréz anya kalkuttai szeretetotthonában. Az utazások költségeit részben maga fedezi, a helyszíneken spártai körülmények között él és dolgozik napi 12-14 órát kollegáival együtt.
Telefon: 06 (20) 911 4599
Email: nemjan@mail.datanet.hu
Tinó Krisztina,
a Diótörés Alapítvány munkatársa hajléktalan, munkanélküli, többnyire roma fiatalokkal foglalkozik. Maga is roma származású, volt állami gondozott, akinek jó esélye volt, hogy hajléktalanként elkallódjon. Hogy eljutott idáig, elősorban azoknak a segítő felnőtteknek köszöni, akik a sorozatos balhék után is megbíztak benne, esélyt adtak neki. Ma már többdiplomás, tapasztalt segítő, aki különösen hiteles, hiszen megjárta a poklok poklát. Tudatosan keresi a legsúlyosabb helyzetben levő hajléktalanokat, úgy érzi, nekik van leginkább szükségük a munkájára. Az ő tudására, tapasztalataira támaszkodva az alapítvány új programokat dolgozott ki a fiatalok számára, és nagyobb intenzitással küzd az ellátottak emberi jogainak érvényesítéséért.
Telefon: 06 (70) 315 8622
Email: tina.pillango@freemail.hu
A Példakép Alapítvány folyamatosan várja a jelöléseket. Postacíme: Pannon Példakép Alapítvány, 2040 Budaörs, Baross u. 165.; elektronikus levélcíme: peldakep@peldakep.hu. A működéséről további információk az interneten, a www.peldakep.hu oldalon találhatók. Ertsey Katalin ügyvezető elérhetősége:ertsey.katalin@peldakep.hu +36 (20) 957-8409. www.peldakep.hu