KULTÚRA - KIÁLLÍTÁSOK - KÖNYVEK

Magyar Jazzművészek Társasága

Három éven keresztül évi 25 millió forinttal kívánja támogatni Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Jazzművészek Társaságát. Hazánkban 43 éve – Európában másodikként – indult jazzoktatás, mely 1990 óta főiskolai szinten is zajlik, jelenleg pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszéke jelenti a legmagasabb szintű képzést. Itt évente 12-15 hallgató szerez diplomát, ezen kívül az országban több helyen folyik alap- közép- és főiskolai szintű jazzoktatás. Ez folyamatos és magas szintű zenész utánpótlást jelent a műfaj számára. A Magyar Jazzművészek Társaságát Babos Gyula, Balázs Elemér, Berki Tamás, Borbély Mihály, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán, Oláh Kálmán és Szakcsi-Lakatos Béla hozta létre 2004 őszén. A Társaságot az alapítók és a hozzájuk kapcsolódó zenekarok alkotják. A Magyar Jazzművészek Társasága hozta létre az ország egyetlen, napi rendszerességgel működő jazzklubját, a Columbus Jazzklubot és – management irodájának közreműködésével – az ország számos pontján fesztiválok, koncertek szervezésével próbálja népszerűsíteni a műfajt. A Columbus Jazz klubban 2005 januárja óta 590 koncerten több mint 100 jazzformáció mutatkozott be.

Szabó Magda emlékére

Életének 91. évében elhunyt Szabó Magda. Halálával olyan köztiszteletnek és közszeretetnek örvendő polgára ment el Magyarországnak, aki talán a legtöbbet tudta rólunk: tudta, hogy az egyéni történeteinkből hogyan áll össze a közös történelmünk, különbözőségeinkből hogyan lesz azonosság és közösség. Szabó Magda azon szerzők közé tartozik, akik korosztályok sokaságát hódították vissza az igazi irodalomhoz, az olvasáshoz. Írásaival évről évre, könyvről, könyvre új olvasókat tudott meghódítani. Könyvei 43 nyelven sorakoznak a könyvespolcokon. Történetei a fiatalok, a felnőttek és idősek körében is közkedveltek, munkássága a legnagyobb érdeklődésre tart számot, alkotásai a könyvtári kölcsönzési listáinkat évek óta vezetik.

Habán kerámia kincsek az Iparművészeti Múzeumban

A magyar köz- és magángyűjtemények rendelkeznek a világon a legnagyobb és legértékesebb habán műtárgyállománnyal, ebből kaphatunk ízelítőt az Iparművészeti Múzeum "Habán mítosz 1593-1738" című kiállításán. A "Magyar magángyűjtemények kincsei" alcímet viselő tárlat magángyűjtők, valamint a múzeum néhány darabját mutatja be, így a látogató egy közel 150 darabos válogatást tekinthet meg, amely együtt még soha nem került a nagyközönség elé. A habánok 16. századi protestáns vallási irányzat tagjai voltak, akik zárt közösségekben, szigorú, kötött rendszabályok szerint éltek. Magas szinten űzött kézműves tevékenységeik közül a kerámia-készítés a legismertebb. Ónmázas fajanszaik olyan luxuscikknek számítottak a 16-17. századi Európában, amelyet csak a főurak engedhettek meg maguknak. Az edényekre a megrendelő kívánságára gyakran évszámot, monogramot, nevet, címert festettek. A kiállításon bemutatott habán kerámiák is nagyrészt felirattal, évszámmal ellátott darabok, a 17. századi habán művészet színét-javát reprezentálják. A május végén nyílt tárlatot eddig mintegy 30.000 látogató kereste fel, a nagy érdeklődésre való tekintettel az Iparművészeti Múzeum 2008 január 6-ig meghosszabbítja a kiállítást.

Lezárult az országos rendezvénysorozat

Tíz hazai és egy szlovákiai magyar városban járt a "Kodály országa" című rendezvénysorozat október 13 és december 1 között. Az elmúlt hetekben Kecskeméten, Szolnokon, Sopronban, Győrött, Pécsett, Szegeden, Nyíregyházán, Miskolcon, Galántán, Székesfehérváron és Budapesten 46 együttes csaknem 1600 fellépője tett meg mindent azért, hogy megvalósuljon Kodály Zoltán álma: “Legyen a zene mindenkié!”

A nem mindennapi programsorozat célja az volt, hogy Kodály Zoltán születésének 125. évfordulóján a Mester életműve minél több emberhez eljusson. Hogy ne csak koncert- és tantermekben találkozhassunk vele, hanem olyan szokatlannak tűnő, ámde nagyon látogatott helyszíneken is, mint a bevásárlóközpontok.

A tizenegy városban tizenegyféleképp fogadták a Kodály-műveket. Volt, ahol a közös éneklés során egybeolvadt a közönség és a kórus, máshol együtt néptáncolt idős és fiatal, rapper és komolyzenész. Voltak, akiket ebéd közben szórakoztatott a kórusok műsora, előfordult, hogy kisgyermekeket ringatott álomba, avagy biztonsági őrök figyelmét terelte el egy bársonyos hang, megint mások pedig megkönnyeztek egy-egy gyönyörű dallamot.

Zakhar Bron 60. születésnapi koncertje

Különleges kulturális eseményre került sor december 3-án, a Zeneakadémia Nagytermében. Valószínűleg világszerte visszhangja lesz annak, hogy a világhírű orosz hegedűművészt Zakhar Bron-t, Budapesten köszöntötték 60. születésnapja alkalmából. Zakhar Bron korunk egyik legnagyobb hegedűművésze és talán legkiválóbb zenepedagógusa. A hangverseny megrendezése nagy megtiszteltetés, mert Liszt, Bartók és Kodály országa ismét felhívja a figyelmet a világ zenei életében betöltött jelentős szerepére. A születésnap alkalmából Zakhar Bron a kiváló zongoraművész, Irina Vinogradova közreműködésével a következő műsorral örvendeti meg a közönséget. Schnittke: Szvit régi stílusban, Beethoven: Esz-dúr hegedűszonáta, op. 12., Sinding: a-moll szvit, op. 10., Saint-Saëns: Havanaise, op. 83., Ravel: Tzigane. A hangverseny kezdete lehet egy újabb orosz-magyar kulturális együttműködésnek, melynek keretében a legkiválóbb orosz művészek léphetnének fel Budapesten. A kulturális együttműködést erősíti az is, hogy a hangverseny támogatói között jelentős orosz és magyar cégek találhatók: a TVEL Corporation Nuclear fuels for NPP, a Magyar Villamos Művek és a Paksi Atomerőmű.

Üvegen átvillanó érzelmek

Első alkalommal lépett ki a nagyközönség elé két ajkai alkotó, Boros Éva és Szmatona Anikó a halimbai művelődési házban. A két üvegfestő gyakran dolgozik együtt. Éva komoly művészeti képzettséggel rendelkezik, tanult és gyakorolt szakmája porcelánfestő. Kisgyermekként festő és szobrász édesapjától leste el az alkotás folyamatát és örömét. Anikó vegyész és vendéglátós oklevelet szerzett, munkája és a család mellett autodidaktaként keresi útját. Mint mondták, szaklapokat, szakkönyveket olvasnak, múzeumba járnak és sokat tanulnak egymástól is. Az üvegfestészetnek komoly hagyománya és szakirodalma van, hiszen már a rómaiak is ezzel a módszerrel díszítették a templomok, várak ablakait. Napjainkban ez a művészeti ág ismét előtérbe került. - Ha elképzelünk egy félszárnyú madarat, átérezzük a tragédiáját, hogy nem teljesítheti küldetését, amit a természet oltott belé - mondta megnyitó beszédében Barcánfalvi Zsuzsa. - Ha elképzeljük a művészetet közönség nélkül, hasonló a tragédia. Örülök, hogy ennek a kiállításnak van közönsége. A két alkotó a festészet számos ágával, az olajjal, falfestészettel, akvarellel is próbálkozott. Munkáikban az embert és a természetet állítják a középpontba. Sokat merítenek a mesevilágból is. Színeik élénkek, a megfestett arcok érzelmeket fejeznek ki.

Batthyány Lajos 200 éve született

Batthyány Lajos miniszterelnök születésének 200. évfordulója tiszteletére adták ki a "Saját utamat jártam. Batthyány Lajos 1807 - 1849" című emlékalbumot és a "Vértanuk könyve. A magyar forradalom és szabadságharc mártírjai 1848 - 1854" című albumot.

Nápolyi ízek

Ahol mindig kék a tenger és szikrázó a napsütés, az Nápoly. Sokan vágyódunk oda, én magam is. Nos, most Nápoly jött hozzánk, elhozta ízeit, színeit, illatait, zamatait. A Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara szervezésében a Nápolyi tartomány, Nápoly megye Kulturális Javak és Tájak Tanácsa, valamint az Agripromos (Nápolyi Kereskedelmi, Ipari és Kézműves Kamara) mutatta be termékeit. Hallhattunk Nápoly több ezer éves borászatáról és gasztronómiai hagyományairól, megtudtuk, hogy a pizza Nápolyból indult hódító utjára és azt is, hogy az igazi tésztát a napnak és a szélnek kell kiszárítania. Ismertették a térség sajt és felvágott kínálatát, szőlészetét . . . A nápolyi régióban sok kis cég tevékenykedik, ezek házilag állítják elő termékeiket, az igazi ételkülönlegességeket. A rendezvény gálavacsorával zárult. A projekt tervezett következő lépése, nápolyi workshop megszervezése, amelyen a magyar termelők is bemutathatják majd termékeiket.

Reneszánsz év 2008

Jövőre lesz 550 éve, hogy trónra lépett Hunyadi Mátyás. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium célja, hogy a történelmi évforduló kapcsán az akkori - művészeti, kulturális, társadalmi, gazdasági - Magyarországra való visszatekintésen túl megmutassa, mit jelent ma a reneszánsz. Közös összefogásra, gondolkodásra ösztönzi a kulturális intézményeket, a művészeti és a tudományos életet, melybe bevonja a civil szervezeteket is.