IN MEMORIEN

Kisfiamnak!

Egy hónap múlva öt éves leszel. Hogy szalad az idő. Nemrég még a pocakomban voltál és álmodoztam arról, milyen leszel. Amikor az orvos mutatta a monitoron a kis kezed, emlékszem végigsírtam örömömben a hazafelé vezető utat. És mikor megszülettél, megérintett az örökkévalóság. Egyszerre éreztem a múltat, a jelent, a jövőt. Ízlelgettem a szót. Fiam, kisfiam. Most hallgatom szuszogásod, nézem kócos kis fejed. Eltörpül melletted minden és csak annyira fontos a világ, amennyire Neked, mert a Te szemeddel nézem. Bizalom és aggodalom váltakozik bennem. Mi lesz Velünk, mi lesz Veled? A papa és fia alszik. Milyen szerencsés vagyok. Amikor az óvodába megyek érted, és Te futsz felém kiabálva "Drága Mama" én vagyok a földön a legboldogabb.

Anya, Apa! Ez alatt a 18 év alatt rengeteg szép emléket gyűjtöttem össze és ezeket mind nektek köszönhetem, mert mindig mellettem álltatok és gyakran erőn felül teljesítettetek, hogy én jól érezzem magamat, és hogy semmiben ne szenvedjek hiányt. Ám sajnos a rossz dolgokból is jutott bőven. Bármerre jártam és valahányszor valami jó történt velem, azt kétszer annyi rossz dolog követte. Beilleszkednem úgy igazán soha nem sikerült, legalábbis én mindig így éreztem. Minden reggel úgy keltem fel és mentem iskolába, hogy azért imádkoztam, minél hamarabb vége legyen a napnak, mert már képtelen voltam elviselni ezt az egészet. És ez még hosszú-hosszú évekig így menne tovább, amit nem tudnék elviselni. A jövőben sokkal több rossz dolog várna rám, mint jó és ez így nem éri meg. Sajnálom, hogy így végződött ez az egész, ti tényleg mindent megtettetek, hogy nekem jó legyen. Köszönöm azt a mérhetetlen kedvességet és szeretetet, amit tőletek kaptam és remélem, hogy meg tudtok majd bocsátani.

ORMÁNDLAKY GÁBOR BENCE

1988. június 12-én született Budapesten. Szerencsés volt, nem járt bölcsödébe, édesanyja otthon volt vele három évig. Óvodába a II. kerületi Virág Benedek utcába járt. Ez egy szép időszaka volt életének. Kreatív volt, édesanyja gyakran vitte bábszínházba és az ott látott élmények hatással voltak rá. A gyerekek gyakran tőle kérdezték meg, mit játsszanak. Édesapja az óvoda utolsó évében beíratta karatéra a Virányosi Közösségi Házba, ahová harmadikos koráig járt. 1995-ben kezdte tanulmányait a II. kerületi Fenyves úti Általános Iskolában. Eszes, jó tanuló volt, szeretett iskolába járni. Barátai, az óvodástársak is ebbe az iskolába jártak. Harmadikos volt, amikor 1998-ban, kilenc évesen kivették a manduláját és ezzel megváltozott az Ő kis élete. Mandulaműtét közben, orvosi hiba folytán elvágták az artéri eret a torkában és majdnem elvérzett. Három hónap harc kezdődött az életéért, míg végül találtak olyan orvost - Szikora István doktor agysebész személyében - aki mikroplatina kapoccsal lezárta a megsérült érfalat. Ez a műtét kihatott további életére. Abba hagyta a karatét, visszahúzódóbb lett, ezzel elveszítette a gyerekek körében a vezető szerepét. A harmadikos tanárnőjével hiába próbált beszélni az édesanya, hogy most több szeretetre és figyelemre lenne szüksége a gyereknek, nem segítette, sőt sokszor igazságtalan volt, dicséretet nem kapott, a kezdeményező képességét elvette. Szülei igyekeztek a kedvébe járni, beíratták zongorára, majd teniszre, mondván az nem durva sport. 1999-ben a felső tagozatot a II. kerületi Budenz József Általános Iskola és Gimnáziumban folytatta. Továbbra is jó tanuló volt, logikusan és rendszerezetten gondolkozott, az országos teszteknél mindig jó eredményt ért el. Óvodás kora óta ügyvéd szeretett volna lenni. Volt rálátása a világra, járt Olaszországban, Görögországban, Angliában, Spanyolországban és Kanadában is. 2003-ban a Szabó Lőrinc angol-magyar két-tannyelvű Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Sajnos, itt sem volt szerencséje a tanárokkal, úgy kapott hármast angolból, hogy közben 2005 májusában elkísérte édesanyját Jeruzsálembe egy békekonferenciára, ahol ő volt a tolmács. Ezért a teljesítményéért - hajnaltól késő estig fordított 10 napon keresztül - békenagyköveti címmel jutalmazták. Hogy a tanárokat kikerülje, nemzetközi nyelvvizsgát tett és leérettségizett angolból. Idén 2006-ban azt kért, hogy nyáron Spanyolországba mehessen tanulni, mivel a második nyelve a spanyol volt. Madridból augusztus 5-én jött haza. Itthon a számítógép (és a barátok?) várta(ák), majd elkezdődött az iskola, ahol vágyott az elismerésre, a figyelemre, amit nem kapott meg . . . 2006. szeptember 11-én 11.17-perckor ment át a másik világba.

ORMÁNDLAKY GÁBOR BENCE néven ALAPÍTVÁNY -t indítanak Bence szülei

Bencéért mindnyájan felelősek vagyunk, akik rövid élete során kapcsolatba kerültünk vele. Halála felkiáltójel! Nézzünk a szívünkbe és vizsgáljuk meg, odafigyeltünk-e rá, vagy csak az önös érdekek hajtottak bennünket? Bence amit a búcsúlevelében írt, mely szerint "a jövőben sokkal több rossz dolog várna rám, mint jó . . ." , ezt a keserű tapasztalatot elsősorban az iskolában őt ért szeretetlenségre, méltánytalanságokra, igazságtalanságokra alapozta, azt vetítette előre az ÉLETRE, hogy ott sem lesz másképp.

Az ORMÁNDLAKY GÁBOR BENCE ALAPÍTVÁNY segíteni kívánja azokat a pedagógusokat, akik több szeretet tudnak adni az iskoláikban, és tiszteletben tartják tanítványaik emberi méltóságát . . . Az Alapítvány azért jött létre, hogy a pedagógusok a rájuk bízott gyermekekért több felelősséget vállaljanak, több szeretetet adjanak, és jobban együttműködjenek a gyermekek érdekében a szülőkkel.

Az Alapítvány fontos célja még a tudatformálás, a figyelem felhívása, a közvélemény tájékoztatása, esetenként konkrét segítségnyújtás és évente egy alkalommal az OGB-DÍJ kiosztása, három kategóriában: diák, szülő és tanár.

Várjuk mindazokat, akik egyetértenek céljainkkal a 1538 Budapest, Pf.: 511. postacímen, illetve a kronika@t-online.hu email címen.