Európai Békekonferencián vettem részt Münchenben, ahol Timothy J Miller az Universal Peace Federation, Europe alelnöke tartotta az előadást. A háromnapos konferencia érdekes és aktuális területet ölelt fel. Témái: Az emberiség, mint egy nagy család. A másokért való élet. Lelki és erkölcsi dimenziók. A család, mint a szeretet és a béke iskolája.

Ahhoz, hogy jobb legyen a világ, a társadalomban magasan képzett emberekre van szükség spirituálisan is - kezdte beszédét az alelnök. Olyanokra, akik tiszteletben tartják mások nézeteit, összekötik a gazdasági, politikai és a spirituális különbözőségek ellenére a nemzeteket, hogy ne legyen háború. Ilyenek a béke nagykövetei. A konfliktusokon úgy tudunk túllépni - mondta - ha az emberiséget egy nagy családnak vesszük.

Az okozza sokszor a félreértéseket, hogy neveltetésünk révén más kultúrával rendelkezünk, ezért a szavak mindenkinek mást jelentenek. Ha nem egymással vetélkednénk, kialakulna az összhang. Mert nem az a fontos, mennyi aranyat tesz valaki a nyakába, hanem az, hogy élete során, mennyi örömöt adott másoknak. De ehhez le kell győznünk az önzésünket. Első lépés, hogy magunkban teremtsünk békét, aztán a családban, mert az kihat a társadalomra is.

A család a szeretet iskolája, ott tanuljuk meg először mi a szeretet. A gyerekek fejlődésére nagy hatással van a szülő. Ahogyan mi viselkedünk egymással, az lesz az ő jövőjük. Ma probléma, hogy a gazdagodás az, ami meghatározza a családi légkört. De ha csak erre figyelünk, nagy gondok lesznek a társadalomban! Ezért meg kell erősíteni azt a szeretetet, amely az ön-átadást jelenti, mert az a lélekből indul ki. A szeretet fejlődése: gyerek - testvér - szülő - társ. Nagyszerű ajándék vagyunk egymás számára, mert amikor találkozunk, beindul a szeretet körforgása. A gyerekek amikor még kicsik, mosolyognak ránk és rajzolnak nekünk, hogy szeretetet adjanak. Később ez a szeretet a testvér felé fordul, aztán kiviszik a világba, belépnek a barátok, majd a társ. A szülők feladata a gyerekek szeretetének fejlesztése, hogyan tud örömöt adni másoknak, mert ezzel készítik fel az életre. Az a szülő, aki elvesz a gyerekétől, mert ő sem kapott, borzalmas bűnt követ el! Mert a társadalom fejlődésének a család a legfontosabb mutatója, nem a GDP.

Legyünk élő példaképe a gyerekeinknek. Vannak vitáink, hogyan készítjük a teát? A gyerekeink hány órát számítógépeznek? Ezek kicsi dolgok, de ebből lesznek a nagyok. A társadalom fejlődése attól függ, hogy a szeretet hogyan adódik tovább a családban. Ha a kapcsolatok minősége javul és összedolgozunk, akkor növekszik a szeretet. Ne legyen a férfi-női kapcsolatában önzés, kizsákmányolás, mert az kihat a gyerekekre. A szeretet rendje a legfontosabb törvény!

A tisztelet is fontos, amit a bölcsőtől kezdve tanulunk, ezért nem mindegy, hogyan beszélnek egymással a szülők. Az anya legyen büszke az apára és az apa az anyára. A gyerek a biztonságérzetét a szüleitől kapja, és csak akkor tud a társadalomnak egészséges tagja lenni, ha ez a birtokában van. Timothy J. Miller szerint oktatni kellene az iskolában - tantárgyként - a jellemfejlesztést és az erkölcsi nevelést, mi az, hogy: hűség, család, barátság, egymásért felelősség vállalás ...

Hallottunk a helyes kormányzásról - politikusainknak a spirituális és erkölcsi tudást is el kellene sajátítani. A másokért szolgálok elvét, bevinni a kormányzásba. Sajnos sok olyan politikai vezetőt ismerünk, akiknek volt spirituális fogékonyságuk még az elején, de évek múlva megváltoztak, nem tudtak ellenállni a sok kísértésnek. Tudomásul kell venni, ha kizsákmányolok másokat, vagy akár a természetet, az visszahat rám. És a világ nem arra lett teremtve, hogy elpusztítsa magát. A természet törvényei békések ez 97 %, de 3 %-ot nekünk kell hozzá tenni - mindenkinek. Bár a 3 % csekélynek tűnik, de e nélkül nem lesz semmi - ez Isten akarata.

A békekövetek feladata, hogy erősítsék a szeretetet. Ez egy erőforrás, itt tudunk horizontálisan összefogni, a lelkiismeret hangját felerősíteni. Timothy J. Miller példaként említette Ghandi -t, aki Indiában 40 évig fegyelmezte magát és nem adta vissza azt a bántást, amit kapott, megtartotta Isten törvényét. És nagyon büszke voltam, mikor az alelnök kiemelte előadásában Teréz anyát, aki - mint mondta - világszerte ismert, együttérzése megérintett minden vallású és nemzetiségű embert.

A vallások miatt veszekedések, háborúk vannak, ezt a problémát meg kell oldani, utat kell keresni egymás felé. A vallás az emberiségért, egymás segítéséért kell, hogy működjön. Mert a konfliktusok nem a világháborúknál kezdődnek, hanem bennünk. Nem mindegy, hogy a testünket, vagy a lelkünket tesszük előtérbe, mert mindaz, ami hamis, önzésből keletkezik. A gyerekeink keresik a példaképeket, a mi felelősségünk, hogy megtanítsuk őket jól választani, mert amikor tinédzserek, már nem tudunk vigyázni rájuk. Attól kezdve a lelkiismeretnek kell átvenni a szülő helyét. Nagyon sok rossz példa van gyerekeink előtt, mint önzés, mások kizsákmányolása, gyűlölet, korrupció . . . Pedig a cél az, hogy magasabb értékekért éljünk. És a világban annyi lehetőség van a jóra!

- Az a tanítónő, aki hét éves koromban elkezdett tanítani, nagy hatással volt az életemre. Már akkor eldöntöttem, hogy tanár szeretnék lenni. Ez a nagyon idős hölgy a tanításával nemcsak az értelemre hatott, hanem példát is mutatott, hogyan kell szolgálni, mások javáért élni. Nem volt fizikailag erős, a kora miatt sem, de nagy szeretet áradt belőle és tekintélye volt a gyerekek előtt. Később nagy hatással voltak rám Moon tiszteletes tanításai, akivel bátyámon keresztül találkoztam. Különösen az a gondolata, hogy Isten boldogsága az emberektől függ. Mi védelmet, támogatást, ajándékokat kérünk tőle, de most társkapcsolatról volt szó. Úgy éreztem, Istennek szüksége van rám, tennem kell nekem is érte valamit. Eldöntöttem, hogy feladom korábbi tervemet - társadalomtudományt és gazdaságtörténelmet tanultam az egyetemen - hogy tanár legyek. Rájöttem, hogy a tanításban nem a tudományos oldal érdekel, sokkal inkább a spirituális része. Ez volt nekem is fontos a tanáraimban, ezt akartam továbbadni. Megértettem, hogy a lelket, a szellemet kell fejlesztenem. Bekapcsolódtam én is Moon tiszteletes munkájába, ahol nagyon sok féle emberrel találkoztam. Nagy meglepetésemre, mégis csak tanár lettem, mert most ezeket a gondolatokat tanítom. Mi úgy gondoljuk, hogy elsősorban a szívhez kell szólni, megtanítani a gyerekeket az emberi értékek becsületére, majd ezt erősítve kialakítani a jellemet és csak azután foglalkozni a tudás átadásával. Mert mi értelme annak, ha valaki nagyon okos, sőt profi, de rongyember?

- Hisz a sorsszerűségben?

- Igen, bár elsősorban lehetőségeknek, esélyeknek tartom, amelyeket Istentől kapunk. Ezután, mi döntjük el vállaljuk-e ezt a sorsot.

- Előadásában arról is beszélt, hogy a társadalom jóléte az állampolgárok testi-lelki összhangjától függ . . .

- Ez a fajta bölcsesség nem nyer akkora tiszteletet a világias világban, de minden vallásban benne van, hogy az embereknek meg kell tanulniuk a fegyelmet és bizonyos szabályokat. Korán kell kelni, meditálni, imádkozni, olvasni, úgy kezdeni a napunkat, hogy a tudatunkat felemeljük. És a nap végén el kell gondolkodnunk azon, hogy amit megtettünk, mennyiben felel meg az elveinknek és Isten elvárásainak. Minél több hatalma, pénze van az embernek, annál fontosabb, hogy ne csak azt tegye, amit jónak tart, amit akar, hanem megfeleljen egy mércének. Szolgálja a közösséget és tartsa tiszteletben a hagyományokat, amelyek minden nagy kultúrában jelen vannak.

- Ez igaz, mert Nagy-Britanniában is látható, hogy hanyatlik a közerkölcs. Egyre több törvényt kell hoznunk, hogy megpróbáljuk ellenőrzés alatt tartani az emberek helytelen viselkedését. De bármennyi törvényt is hozunk, nehéz elérni, hogy ezek a törvények működjenek. Jó lenne, ha az emberek tudnák, hogyan kell viselkedni és uralkodni magukon. Például nem veszem el mások tulajdonát, mert erkölcsileg nem érzem helyesnek. Szociális munkásként láttam, hogy milyen sokba kerül a társadalomnak az, mikor kijavítjuk azokat a hibákat, amelyeket az emberek a saját családjukban szenvedtek el. Rengeteg ember, sok szakmai képzés és anyagi eszköz kell ahhoz, hogy működtetni tudjunk egy olyan intézmény rendszert, amely helyettesíteni próbálja a jó apát és a jó anyát. Ha összeadjuk a nevelőszülők, a szociális munkások költségét, az adminisztrációt, a vezetők pénzét, akkor az hetente ezer euró (250 ezer forint) gyerekenként. Egy terapeutákat foglalkoztató, szakosodott intézménynél ez a négyszerese és még akkor sem lehet kijavítani azt a bajt, ami történt. Mert rövidlátó a politika, ha csak a kárt akarja elhárítani. Azt mondják, a legkorszerűbb gyógyítás a megelőzés. Több figyelmet kell fordítani arra, hogy a fiatalokat megtanítsuk a mások javára való életre, a felelősség vállalására, hogy mit jelent szülőnek lenni . . . Ha mindezekre nem tudunk invesztálni, akkor később sokkal többe kerül a problémák helyre hozatala.

- Amikor összekerültünk a feleségemmel, már a harmincas éveinkben voltunk. Törekedtünk arra, hogy jó legyen a kapcsolatunk, és Isten is jelen legyen benne. Amikor a feleségem szült, mind a négy alkalommal ott tudtam lenni, a fájdalmából így én is megtapasztaltam egy keveset. Ez minden apának javára lenne, ami egyben nagyszerű dolog. Igyekeztem minél többet vállalni abból, ami egy családapára hárul, nagyon erős volt bennem a felelősség érzet. És azért is sokat dolgoztam, hogy másoknak segíteni tudjak. Ez azt is jelentette persze, hogy távol voltam esetleg, amikor a feleségemnek is szüksége volt rám. Sajnos ez igaz! Más oldalról viszont, így példát mutattam a gyerekeimnek a másokért végzett szolgálattal, így kialakult egy finom egyensúly.

(Szabados)