Szeretem a kihívásokat

- A jubiláló művésznek lehetősége van dönteni az ünnepi előadást illetően. Eddigi szerepei közül miért a rendőrfőnököt választotta? - Úgy érzem, habitusomnak Scarpia a legjobban megfelelő összetett szerep, másrészt szép emlékeim fűződnek hozzá, hiszen 20 éve, 1988 tavaszán énekelhettem először, sőt 1982 júniusában az opera II .felvonásával diplomáztam.

- Milyen énekesi és színészi lehetőségek kínálkoznak a figura megformálására? - Nem véletlenül áll hozzám a legközelebb. Kihívást jelent a számomra, mert nehéz technikai feladatok elé állít. Puccini a bariton hangfaj korlátait feszegeti. Például a partitúrában sok helyen a hangjegyek fölé olyan jelzéseket ír, mint "kiabálva", "ordítva". Ezt elég nehéz elérni, hiszen nem mindegy, hogy az éneklés felől közelítem meg a kiabálást vagy fordítva. Azt érzem ki a partitúrából, hogy ezeken a helyeken hangeffektusokat kell produkálni, ami azt jelenti, hogy nem mindig a szép ének kell ahhoz, hogy a verisztikus drámai helyzet megjelenjen a színpadon. Azokban a jelenetekben viszont, ahol Toscával társalog, szép hosszú legatókat kell énekelni. Ugyanakkor a szerep karakteréből adódóan, erőteljes színészi játékkal meggyőző figurát kell alakítani, vagyis igazi vérbő, néha naturalista drámát kell játszani. Úgy érzem, habitusom alapján alkalmas vagyok erre.

- Ön szerint milyen karakterű Scarpiát képzelt el Puccini? - Azt gondolom, ez a figura kicsit álságos, szereti a külsőségeket, hiszen még mindig hordja a fehér parókát és a pirossarkú csizmát, tehát ragaszkodik az arisztokráciát jellemző jegyekhez. Ezt jelzi például a templombeli viselkedése is, ahol gyakorolja a vallással kapcsolatos mozdulatokat. Úgy próbálom játszani, hogy lelepleződjön ennek teátrális álságossága, hiszen csak a második felvonásban derül ki, hogy mi van e mögött? Az otthoni, saját környezetben ez a buzgón vallását gyakorló rendőrfőnök - bizonyos szituációkban - rossz tulajdonságokkal rendelkező, gátlástalan, ösztöneitől hajtott, erőszakos ember.

- Ez az "álságos" ember - mint férfi - hogy közeledik Toscához? Milyen gondolatokat forgat a fejében, amit az éneklésen túl, a mozdulatokban, az arcjátékban is jeleznie kell? - Szeretem úgy játszani, hogy számomra minden áron kell ez a nő, ezért semmilyen eszköztől nem riadok vissza, ugyanakkor - a lelkem mélyén - mint hatalommal bíró férfi, valójában azt szeretném, ha Tosca erőszak nélkül lenne az enyém. Ezeket olyan pillanatokban tudom eljátszani, amikor egy-egy erőteljes konfliktus helyzetben ott állunk egymással szemben. Azzal próbálom Tosca közelségét éreztetni, hogy már-már " megölelhetném" és milyen jó lenne, ha hagyná, de olyankor mindig ellép a közelemből. Ezután próbálok valami keserűséget eljátszani, amiből érződik a gondolat, nevezetesen az, "nem sikerül erőszak nélkül elérni, hogy az enyém legyen, pedig nagyon vágyom rá". Ilyenkor megfogom a galléromat és kicsit megtépem, mintha az adrenalin szintem felszaladt volna. Apró, finom mozdulatokkal lehet érzékeltetni a lelkiállapotot, ugyanakkor azt is láttatni kell, hogy minden következő pillanatban más gondolat fut át az agyamon, mit tegyek, amivel sikeres lesz a hódítás. A közönség számára láttatni kell, hogy itt valami tarka játék folyik az agyban.

- Van még ilyen összetett figura az operairodalomban? - Nem sok, de ilyen Verdi Otellójában Jágo, aki egyrészt stílusában és korban is más, másrészt csak egy jelenetben - a Credóban - tárulkozik ki, hogy ő egy gonosz ember, és ebben jól is érzi magát. Ez a Credó az eredeti librettóban, Shakespeare drámájában nincs benne, ezt Verdi külön megíratta Boitóval. Verdi - Jágó önvallomásával - arra figyelmeztet bennünket, van olyan ember, aki eredendően gonosz és élvezetet talál abban. Az összes többi jelenetben gáláns mindenkivel. Az éneklés felöl jobban megközelíthető ez a figura, mert az énekesi és a színészi játék azonos súllyal mérhető, így komplex alakítás jöhet létre.

- Fizikai adottságait kamatoztatja azokban a szerepekben, ahol bravúros mozgásformákat kell produkálni, miközben szólamát is tökéletesen kell énekelnie. Gondolok itt egy klasszikus és egy kortárs műben nyújtott alakítására: Wagner "Rajna kincse" c. operájában Alberich és Vajda János "Mario és a varázsló" Cippola szerepeire. - Wagner operájában Alberich a mélyből jön és felfelé tör azzal a céllal, hogy elérje a sellőket akik az aranyra vigyáznak, így felfelé ugrom, nyújtózom, tovább kapaszkodom, majd a "mélybe" esem. Amikor pedig Alberich létformát változtat, azaz békává lesz, ugrálva kell megjelenítenem. Ezeket a mozdulatokat úgy kell megoldani, hogy az éneklést ne zavarják. A Vajda műben viszonylag egyszerűbb a dolog, mert Thomas Mann leírja, hogy milyen is ez a Cippola. Csettlik-botlik, mintha kacskalábú lenne, csapott a válla, lépése bicegő. A zeneszerző pedig apró motívumokkal sejteti a zenében, amiből le tudom képezni, milyen mozgásformát képzelt el. Különösen szeretem az ilyen jellegű feladatokat, mert próba elé állítanak.

- Művészi munkájában az éneklés mellett nagy súllyal szerepel a rendezés. Mikor kapta az első ilyen jellegű felkérést? - Első alkalommal 1990-ben Flotow Márta c. operájának rendezésével bízott meg az operaház vezetősége. Bár az agyamban forgattam olyan gondolatokat, hogy majd egyszer szívesen megrendeznék olyan darabot, amit jól ismerek, de ezt soha senkinek nem említettem. Ezért lepett meg a felkérés, amikor Petrovics Emil, az akkori zeneigazgató - kérdésemre, miért esett rám a választás -, azt mondta, tehetségem és ötleteim erre predesztinálnak. Először megijedtem, mert egy-két ária kivételével nem ismertem az operát. Kételyeim támadtak, hogy fogok megbirkózni vele? De rájöttem, hogy szerencsés vagyok, mert nem volt hagyománya, nem kötődött bizonyos tradíciókhoz vagy szereposztásbeli kívánalmakhoz, ami néha megkötik a rendező kezét. Végül jól sikerült a "Márta" című darab, és azóta is így állok minden újabb feladathoz. Később több darab is színre került az irányításom alatt, például Erkel "Dózsa György" és Johann Strauss "Cigánybáró" c. darabjai, amit több változatban is előadtunk, illetve vidéken a "Sevillai borbély", a "Mario és a varázsló", a "Nabuccó". Sőt, rendeztem operettet is, ami számomra külön kihívás. Ez a műfaj nem hagyja magát könnyen meghódítani összetettsége miatt. Egy-egy prózai jelenetet úgy kell megrendezni, hogy felfuttassa a zárt számot, ami utána következik Máig szeretem a daljáték és az operett műfaját, mert izgalmas feladat. Ezekben a hetekben a Tóth Aladár Stúdióval dolgozom. Ránki György "Muzsikus Péter" c. darabját adjuk elő két estén a Művészetek Palotájában, a szerző száz éves születési évfordulója tiszteletére. Nagy öröm számomra ez a rendezés is, mert remek színpadi lehetőségek adódnak.