- 1981-ben, amikor kézhez kaptam diplomámat, egyúttal tényleges tag is lettem, de már 1980-ban ösztöndíjasként színpadra léphettem. Az első alakításom Rossini Hamupipőke c. vígoperájának Ramiro hercege volt. Az első évtizedben a közismert és repertoáron levő tenor-szerepeket énekeltem el, miközben folyamatos változáson ment át a hangom egy hősibb, drámaibb fekvésbe.

- Az operairodalomban vannak úgynevezett “köztes” szerepek. Ilyen volt Massnet Werther c. művének címszerepe, amely már drámaibb hangvételt kívánt, ebben nem tudtam tökéletesen megfelelni. Ekkor Takács Paula operaénekesnőhöz fordultam, aki “helyre tette” a hangomat. A hangfekvésem megváltozásának köszönhetem végül is azt, hogy az utóbbi 10 évben már hősi tenorszerepeket énekelhetek.

- Pályakezdésem után két évvel, 1983-ban. Kezdetben ritkábban, majd egyre sűrűbben kértek fel. Európa valamennyi országát bejártam a lírai és az úgynevezett “köztes” szerepekkel.

- Ennek megvalósítása darabtól, rendezőtől is függ. Eddig két “lélektani” drámában van szerencsém színpadra lépni. Az Otello címszerepét már l6 éve énekelem és megélhettem már a 120. előadást. Csajkovszkij Pikk Dámájának Hermann-ját viszonylag rövidebb ideje keltem életre. Mindkét opera színészileg igényes, de hálás alakítás is, a közönség mindig lelkes tapssal köszöni meg.

- Az előadás után egy-két napig mindenképpen megvisel, de a többi szerep intenzív átélése is sok energiát kíván. Nemcsak látványban kell a közönségre hatni, azt kell elérnem, hogy beleérezze magát a helyzetbe, esetleg szembesüljön saját élettapasztalataival. Távol áll tőlem, hogy e hősöket könnyebben, felületesebben kezeljem.

- Mindenképpen. Szerencsém volt nagyszerű karmesterekkel, rendezőkkel, kollégákkal együtt énekelni, akiktől a szakmát elleshettem. Olyan egyéniségekkel dolgozhattam, akik maguk is színpadi “jelenségek” voltak. Talán magamtól nem biztos, hogy ilyenné váltam volna.

- Életemben eddig ötször léptem színpadra benne, ezt is nagy szórásban. Tavaly Szegeden, azután az Operaházban. Számomra érthetetlen, hogy Erkel műve miért nem lehet az opera világirodalmának része. Németországban például sikeresen vitték színre, majd amikor le akarták venni a műsorról, a közönség kívánalmára maradt. Számomra Bánk világzene! Speciálisan magyar történet, mellyel talán a külföldiek nem tudnak azonosulni, de ugyanakkor nagyon emberi vonások érvényesülnek benne, mint a bosszú, a szenvedély, a szerelem. Politikai üzenetét elveszítette, de az örök emberit a mai napig megtartotta. Gyerekkorom óta olyan nagy példaképekkel láthattam, mint Simándy József, Ilosfalvy Róbert, vagy Réti József. Meghatározó volt számomra.

- Az empátiát. A hazaszeretet is példaértékű, de az minden korban aktuális. Az empátia, a megbocsátás az 1800-as években, amikor a mű íródott, nem volt szokásos. Régen, de - mint tudjuk - az arab országokban ma is, maga a nő is bűnössé válik, ha megbecstelenítik. Nem adhat alkalmat rá, hogy ilyen szégyenteljes helyzetbe hozza magát. Bánk kiemelkedik korából, emberi megértéssel közeledik Melindához. Számomra ez a szerelmi szál a legszebb az operában, ez fog meg a legjobban. Ugyanakkor egyetlen duettben éneklik el azt a csodálatos érzést, amit egymás iránt éreznek. Boldog vagyok, hogy ezt az empatikus, humánus férfit is megjeleníthetem az Operaház színpadán.

- Az új évadban – novemberben - három alkalommal éneklem Otellót. Ezt követi majd a Tannhauser és a Bánk bán címszerepe. De hallható leszek Turandot Kalafjaként és Janacek Jenufa c. operájában Lacaként is.