SPORT KRÓNIKA

Magyar pinpong siker a Körcsarnokban

Fantasztikus sikerrel kezdte szereplését a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligájában a Lombard-BVSC. A Zwickl Dániel, Jakab János, Pázsy Ferenc, összeállítású magyar csapat a Körcsarnokban, drámai csatában nyert a Borussia Düsseldorf / Mizutani, Ovcharov, Korbel/ ellen. A vendégek már 2-0-ra vezettek, amikor is feltámadt a hazai gárda és megfordította a közel négyórás összecsapást.

OLLÉ program

Beindul az OLLÉ program. Hivatalosan is kezdetét vette az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, valamint öt sportág, a labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, vízilabda és kajak-kenu által létrehozott OLLÉ - iskolaprogramm, amelynek keretein belül a jövőben négyszáz új sportpályát adhatnak át. Az erről szóló szándéknyilatkozatot az óbudai Aquincum Általános Iskolában írta alá Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Kiss-Rigó László, Szeged Csanádi Egyházmegye püspöke, Elbert Gábor sport-szakállamtitkár, Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke. Az ő feladatuk, hogy 2007 és 2013 között ellenőrizzék a sportfelújításokat az iskolákban, együttműködve az OLLÉ Sportszövetséggel, amelynek ügyvezetője Gyulay Zsolt olimpiai bajnok kajakos.

Két magyar arany a Maratoni kajak-kenu világbajnokságon

A magyar versenyzők két-két arany-, ezüst- és bronzéremmel zárták a Győrben megrendezett maratoni kajak-kenu világbajnokságot. Kenu egyesben megvédte címét Csabai Edvin és párosban is diadalmaskodott Györe Attillával. A kajakosoknál Csay Renáta és a Csay, Faldum Bereniké páros ezüst-, a Jámbor Attila és a Salga István, Börcsök Balázs kettős bronzérmes lett. Az ifjúságiaknál 3-3 első és második hely volt a hazai mérleg. A lányoknál K-1-ben Hegyi Zomilla nyert Havas Eszter előtt, K-2-ben a Dira Zsófia, Hegyi Zomilla duó diadalmaskodott, a fiúknál a Pélyi Dávid, Péter Kristóf duó nyert a Gál Szabolcs, Molnár Bence kettős előtt. Kenuban egy ezüst jutott a házigazdáknak Devecseri Ádám révén.

Vadkacsa sakkdzsembori a Dunán

Hagyományosan szeptember első hétvégéjén indul az a hajó, amelyen jó hangulatban egy egész napos sakkversenyen indulhatnak a kirándulás résztvevői. Ezúttal 60 versenyző és népes kísérői gárda utazott. A különböző kategóriákban résztvevők nagy csatában küzdöttek a sok kupáért és egyéb ajándékért. A felnőtt kategóriában igazi nagy nevek is harcba szálltak a pénzdíjakért. Gyakorlatilag néhány lelkes játékos mellett csupa 2000 élő pontnál is többel rendelkezők játszottak. A legnagyobb esélyesnek Papp Gellért FIDE mester és a hosszú önkéntes száműzetésből visszatérő Csonkics Tünde olimpiai ezüstérmes számított. A papírforma be is igazolódott, hiszen a két nem győzteseit bennük is tisztelhettük. Kiemelkedett még a kicsiknél Győri Gergő, aki minden mérkőzését megnyerte, valamint Kiss Sydney Olimpia aki az abszolút versenyben másodikként végezve nyerte el kategóriagyőzelme mellé a legjobb leányversenyzőnek járó díjat. A verseny szünetében finom ebéd várta a megéhezett sakkozókat. Végezetül Tusi bácsi a főszervező kiosztotta a legjobbaknak járó díjakat, a következő bajnokoknak. A. Vujosevics Eszter, Kócsó Tamás, B. Adzic Anna és Vida Viktória, Juhász Ármin, C. Kiss Sydney Olimpia, Győri Gergő, D. Benedek Zsuzsa, Suhajda Attila, E. Csonkics Tünde, Papp Gellért. Különdíjas a legkisebb ovis Vida Marcell.

Lékó Péter a világ legjobbja szeretne lenni

Mexikó-Cityben elindultak a sakkórák a nyolc résztvevős, kétfordulós sakkvilágbajnoki döntőn, ahol hazánkat Lékó Péter képviseli, aki három éven belül harmadszor csatázik a világbajnoki címért. A döntő résztvevői a címvédő Vlagyimir Kramnyik, a világranglistát vezető exvilágbajnok Viswanathan Anand, az örmény Levon Aronjan, az izraeli Borisz Gelfand és az orosz Aleszander Morozevics, Peter Szvidler és Alekszander Griscsuk. Az első játéknapon négy döntetlen született. A magyar színeket képviselő Lékó Péter spanyol megnyitásban a sötét bábukat vezetve remizett a világbajnokság legfiatalabb résztvevője, a 23 éves orosz Alekszander Griscsukkal.

A hetvenes évektől sok konfliktus kísérte a világbajnoki ciklusokat. Az amerikai Robert Fischer játék nélkül elvesztett címe, a Karpov-Korcsnoj, majd a Karpov-Kaszparov párharcoknak nemcsak a játszmái váltak híressé. 1993-tól 13 évig két világbajnoka volt a sakkozásnak. Prágában, 2002-ben írták alá a címegyesítést biztosító dokumentumot. A két világbajnok, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov 2006 őszén játszotta le a döntőt, amely oly sok vihar és rapid rájátszás után Kramnyik győzelmével fejeződött be.

Ezüstérmes a fallabda BEK-ben a Rózsadombi SE

A házigazda Rózsadombi Sport Egyesület (RSE) férficsapata, 3-1-re kikapott az eddig háromszoros BEK-győztes német bajnok Paderborn Squash Club együttesétől, a fallabda Bajnokcsapatok Európa Kupájának budapesti fináléjában. Az RSE nem tudott visszavágni a 2005-ös, BEK-döntőben elszenvedett vereségéért, de ez az eredmény a sportág eddigi legnagyobb magyar csapatsikere. A BEK-ben érdekelt másik magyar férficsapat, a Karakal Pro Squash Akadémia a 10. helyen végzett a 18 csapatos mezőnyben. A női bajnokcsapatok között a rózsadombiak a 12. helyen végeztek.

Quatratlon gála Bohács Zsolt nyert

Sorozatban ötödször Bohács Zsolt korábbi világbajnoki aranyérmes kenus nyerte az idén 17. alkalommal megrendezett quatratlon gálát. A nőknél kettős triatlonos siker született: az első helyen Svéd Amelitta végzett, míg a második Molnár Erika lett. A bronzérem a kajakos Patyi Melinda nyakába került. A Pajor István által megálmodott esemény tizenhét éves történetében eddig ötven olimpiai, valamint további negyven, világversenyen érmes sportoló állt rajthoz, mellettük amatőr meghívottak indulhatnak a viadalon. A versenyzőknek négy különböző felmérésen kellett bizonyítani. Az állóképességükről (férfiak 3000 m, hölgyek 2000 m futásban), az erejükről (egy percig maximális erővel) evezős ergométerrel, a gyorsaságukról (100 m úszással), valamint az ügyességükről (teniszezésben) adtak számot a sportolók. Az eredményeket speciális - a teljesítmény mellett a nemet, illetve az életkort is figyelembe vevő - ponttáblázat alapján számították ki. Az aktív olimpiai bajnokok között Kolonics György kenus volt a legjobb, ő a 13. helyen végzett.

Streetball challenge a Városligetben

A Városligetben fejeződött be az adidas-Samsung streetball challenge versenysorozat 15. idénye, amely egyúttal a 115. streetball-fesztivál volt. A záróeseményre a szervezők egy igazi világsztárral kedveskedtek a megjelenteknek. A korábban itt járt Kareem Abdul-Jabbar, John Starks és Antoine Walker után újabb amerikai klasszis jött Magyarországra, az Atlanta Hawks 206 centis hátvédje Josh Smith NBA-zsákolóbajnok. A 2005-ös Denveri All Star gála 21 éves bajnoka a Városligetben is bemutatta egykori győztes gyakorlatát, melynek során egy felnőtt embert átugorva húzta a labdát a gyűrűbe.

5. Lábtoll-labda Világbajnokság Szolnokon, magyar esélyekkel

A lábtoll-labdázás (jianqiu) látványos csapatjáték, amelyben egy speciális alakú, tollból készült labdát kell a háló felett az ellenfél térfelére továbbítani. A mérkőzéseket egy 11.88 méter hosszú és 6.10 méter széles, középen - a nőknél 150 cm, a férfiaknál 160 cm magas – hálóval két térfélre osztott pályán játszák. A lábtoll-labda versenyeket általában teremben rendezik, de szélcsendes időben és enyhe szélben szabadban is jól játszható. Olcsó sportág csak labda és háló szükséges hozzá. Bármilyen könnyű cipőben játszható. A játékszabályok gyorsan elsajátíthatók férfiak és nők egyaránt játszhatják. A versenyszerű játék sokoldalú képzést igényel. Gyorsaság, ügyesség, ruganyosság szükséges a jó játékhoz. A labda a kezek kivételével minden testrésszel érinthető, de elsősorban lábbal játsszák. A háló feletti rúgások végrehajtásához sok nyújtó – lazító gimnasztikát kell végezniük a versenyzőknek.

A lábtoll-labdázás Kínában, Vietnamban és még több ázsiai országban nagyon elterjedt sportjáték. A verseny formában is az ázsiaiak a legjobbak. A lábtoll-labdázás Európában, így Magyarországon is az 1990-es években terjedt el. Ázsiában a lábtoll-labdázás ősi változatában, a művészi vagy zsonglőr játékban a résztvevők különleges rúgások és labdamegállítások bemutatásában versenyeznek. Az egyénileg ill. csapatban bemutatott gyakorlatokat a műkorcsolyához vagy tornához hasonlóan pontozzák. Európában ez a szabad stílusú játék nem honosodott meg. Az edzéseken azonban már a magyar játékosok is egészen különleges dolgokat tudnak a labdával művelni. A karate filmek némelyikében látható, hogy a lábtoll-labdát 4-5 fős csapatok kapura is játsszák. A lábtoll-labdázás nemzetközi szövetsége, az International Shuttlecock Federation (ISF) 1999-ben alakult. 2005. decemberében Gungzhouban (Kína) a 4. Lábtoll-labda Világbajnokság ideje alatt megtartott ISF közgyűlésen két pályázó ország – Magyarország és Vietnam – közül Magyarország nyerte el a 2007. évi 5. Lábtoll-labda Világbajnokság rendezési jogát.

A VB időpontja 2007. október 6-10. A VB helyszíne: Szolnok Tiszaliget, Főiskolai Sportcsarnok

A VB tervezett programja:

2007. október 6-10 között 18-20 ország közel 300 versenyzője hét versenyszámban –férfi és női hármas, férfi, női és vegyes páros, férfi és női egyéni – méri össze tudását és dönt a világbajnoki címek sorsáról. A VB ideje alatt kerül sor a Nemzetközi Lábtoll-labda Szövetség közgyűlésére, ahol a sportág nemzetközi ügyeinek megtárgyalása mellett döntés születik a 2009. évi VB helyszínéről.

2007. október 7. Megnyitó, férfi és női hármas verseny.

2007. október 8. Férfi és női hármas verseny helyosztók és döntők

2007. október 9. Férfi és női egyéni verseny, vegyes páros.

2007. október 10. Férfi és női páros verseny.

A Magyar Lábtoll-labda Szövetség a VB megrendezéséhez megfelelő szakmai tapasztalatokkal és szakembergárdával rendelkezik. Felkészültségüket a 2000-ben Újszászon megrendezett 1. Lábtoll-labda Világbajnokság, a 2005-ben megrendezett 2. Lábtoll-labda Európa-bajnokság és az 1996-tól 2007-ig évente 200-250 versenyző részvételével lebonyolított tizenkét Nyílt Magyar Nemzetközi Bajnokság bizonyítja.

Meghívott országok

Afrika: Szomália Amerika: Amerikai Egyesült Államok. Ázsia: Hong-Kong, India, Indonézia, Kambodzsa, Kína, Makaó, Malajzia, Laosz, Pakisztán, Tajvan, Vietnam. Európa: Bulgária, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország Németország, Románia, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna. Magyarország A és B csapattal indulhat. A válogató versenyek befejeződtek. Az eredmények alapján a magyar válogatottat borjádi, nagykanizsai és újszászi versenyzők alkotják.

Létszám

Országonként 6 férfi, 6 női versenyző, 2 edző és 1 játékvezető (összesen 15 fő) kapott meghívást. Kínát 26, Vietnamot 20 fős delegáció képviseli. A kínai delegációt Xiao Min sportminiszter helyettes vezeti.

Esélyek

A világ legjobbjai a vietnamiak. Várhatóan négy-öt világbajnoki címet nyernek. Kína két-három elsőségre esélyes. Magyarország, mint Európa legjobbja öt-hét bronzéremre esélyes, Hong-Kong, Laosz és Németország a vetélytársak. A közönség részére minden nap “dekázó” versenyeket szerveznek, lehetőséget biztosítanak a legjobbakkal való játékra is.