"CSÓK TENISZ"

A tenisz szerelmeseinek csapatversenye

A HGS Reklám Kft. nyolcadik alkalommal rendezte meg a "Csók Tenisz!" elnevezésű, társasági tenisztornát a Park Teniszklubban. A versenyen a kormánypárti képviselők és a kormány tagjai, az ellenzéki pártok képviselői, ismert közéleti személyek, valamint üzletemberek csapatai mérkőztek meg egymással. Az esemény fővédnöke: Mandur László a Parlament alelnöke volt.

EGRESSY LAJOS

Rendezvény igazgató

- A Csók Tenisztorna nyolcadik alkalommal került megrendezésre, melynek láthatóan nagy a presztízse. Mikor született az ötlet?

- A 80-as években már sokan teniszeztek, de kevés fedett pálya volt. Én a Hungexpo területén szerveztem rendezvényeket, ide tömörültek és persze külön-külön játszottak egymás közt a miniszterek, a diplomaták, a bankárok, az ügyvédek, az orvosok . . . Akkor jött az ötlet, hogy hozzuk össze a kormányt és az ellenzéket, eleget vitatkoznak a Parlamentben, legalább a teniszpályán legyen vitamentes jó hangulat.

- Nehéz volt őket összehozni?

- Nem, mert mindenki szeret sportolni és abban a pillanatban, amikor a teniszpályára lépnek, elfelejtik a politikai harcot, amit a Parlamentben folytatnak.

- Ennek a tenisztornának, már hagyománya van.

- A kezdetben a Valentin napra szerveztük a tenisztornát, ami februárban van. Ennek a kezdeményezésnek lett a folytatása a "Csók Tenisz", amelyet közkívánatra március utolsó vasárnapján rendezünk. Évről-évre, elölről kezdjük a szervezést. A politikusok, a művészek nagyon szívesen jönnek, szeretnek teniszezni. A gazdasági szereplőkön kell egy kicsit dolgoznunk, ők szponzorálják a rendezvényt.

- Hogyan történik a párosítás, hogy ki kinek lesz a partnere?

- Minden csapatnak van kapitánya, akik ismerik a játékosok tudását és erősorrendet állítanak fel. És az erősorrendnek megfelelő párosok játszanak a másik csapat hasonló helyen lévő párosával.

- Ön is játszott ma . . .

- Az én párom Szikora Róbert volt, aki ragyogóan játszik és egy klasszis páros volt az ellenfelünk, Fazakas Szabolcs - Baja Ferenc. Nagy meccs volt, fej-fej mellett haladtunk sokáig, végül 7 : 6 -ra sikerült nyernünk.

- Mi az Ön erőssége a teniszben?

- A gyorsaság és aránylag jól szerválok.

 

MANDUR LÁSZLÓ

Alelnök - Magyar Köztársaság - Országgyűlés

- Elégedett az eredménnyel?

- Nagyon, megnyertünk mindent, amit csak lehetett. Két éve fogtam először ütőt a kezembe és ehhez képest ma ragyogó eredményeket értem el. Jó partnerem volt, az ifjabb Szilvásy György (főiskolai oktató - Zrínyi Miklós Egyetem), aki tényleg jól játszik. Már többször voltunk párban, összeszoktunk. Ma nagy ellenfeleket sikerült legyőznünk, például Farkas Bertalant, a magyar űrhajóst.  

KOVÁCS KATALIN

Előadóművész

- Rendszeres résztvevője vagy a Csók Tenisz versenyeknek. Ki volt ma a partnered?

- Vass Karcsi (főtanácsos - Nemzeti Utánpótlás Nevelési és Sport Szolgáltató Intézet), vele szoktam játszani, ha elfogad. Ő fifikás játékos. Ma nagyon keményen küzdöttünk.

- Ki volt az ellenfél?

- Juhász Feri, de mondtuk neki, nem játszunk vele többet. A pálya egyik oldaláról a másikra ugrott és a hálónál mindent elért, mindent leütött. Én utálok veszíteni.

- Hogyan játszol?

- Gyors vagyok és keményen ütöm meg a labdát.

- Milyen szerinted itt a hangulat?

- Nagyon jó! Nem kell tekintettel lenni senkinek a párt hova tartozására, üthetjük egymást és a másik nem haragszik meg.

SZILVÁSY GYÖRGY

Miniszterelnöki Hivatal, polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter

- Látom ugyanolyan fitt, mint máskor . . .

- Pedig a tízhónapos fiam két-három óránként kelt fel.

- Hogy sikerült ma a játszma? Önnek milyen eredmények születtek?

- Két meccset már megnyertünk a partneremmel.

- Most kikkel játszott?

- Nagy Imre - Varga László párossal az üzletemberek részéről. Nagyon jók voltak, csak tie-breakben nyertünk, ami mutatja, hogy szoros volt a meccs. Végül nekünk sikerült jobban koncentrálni.

JUHÁSZ FERENC

Országgyűlési képviselő - MSZP Frakció

- Kovács Kati mondta, milyen gyors és veszélyes ellenfél . . .

- Katika mint egy fiatal tini úgy mozgott a pályán, de én is felgyorsulok könnyen. Egyszer-kétszer elértem távoli labdákat is.

- Mióta teniszezik?

- Későn kezdtem, csak négy éve játszom. Sok barátom, kollégám teniszezik, ők vettek rá, hogy tanuljam meg én is. Bevallom, először nem akartam eljönni mert attól tartottam, politikáról is szó lesz, de látom tévedtem, itt felszabadult, vidám hangulatú a játék.

- Ki volt ma a partnere?

- Puch László képviselő társam, a Parlament Gazdasági Bizottságának elnöke.

PINTÉR SÁNDOR

Ex-miniszter, P & V Tanácsadó Kft. tulajdonos

- Nagyon jól játszik ma az ellenzék, megverték az üzletembereket és a közéleti csapatot is. Önnek ki a partnere?

- Mádi László képviselő úrral játszottam, akivel jól kiegészítjük egymást. Nagyon jó az ütése és én sem húztam vissza, így jók lettek az eredményeink. 6 : 1-re és 6 : 2-re nyertünk.

- Már csak egy mérkőzés van hátra. Mit tippel, ki fog nyerni a kormány vagy az ellenzék?

- Nekünk jobbak az eredményeink, a pont arányok, mint a kormányé. Bízom benne, mi nyerünk.

- Volt már teniszsérülése?

- Az mindig van, tenisz könyök, térd, láb, most is sántítok egy kicsit.

- És hogyan hozza rendbe a sérüléseit?

- Csak természetes módszerrel, maszírozás, gyógyvíz, jakudzi . . .

VERES JÁNOS

Miniszter - Pénzügyminisztérium

- Nemrég a focipályán találkoztunk, most teniszezik. Melyik sportot érzi közelebb a szívéhez?

- A futball sokkal régebbi szerelem, de gyakrabban játszom teniszt mostanában.

- A mai nap volt része sikerélményben?

- Igen, kettőt nyertünk, egyet veszítettünk.

- Ki volt a partnere és ki az ellenfele?

- Karl Imre (Magyar Villamos Művek Zrt. Stratégiai vezérigazgató-helyettes). Az ellenfél Stumpf István dr. ex-miniszter, a Századvég Alapítvány elnöke és Andrási Miklós a Park Teniszklub tulajdonosa volt.

- És mi jellemző a teniszstílusára?

- Vonalon belülre igyekszem ütni a labdát. A tenyeres egyébként az erősségem, jobban ütöm, mint a fonákot.

SZIKORA ROBERT

Előadóművész

- Azt hallottam, hogy Ön gyors és fáradhatatlan. Régóta teniszezik?

- Az Isten adja az energiát, persze genetikailag is kódolva van. Édesapám amíg élt, rövid gatyában járt, edzett volt. Én gyerekkoromban, a Központi Sportiskolában kezdtem el teniszezni, ez adta meg az alapot.

- Elégedett a mai játékával?

- Kétszer nyertünk, egyszer veszítettünk. Az amatőröknél nem lehet taktikázni, mert a meccsek rövidek. Olyan, mint a 100 méteres síkfutás, mindent bele kell adni az elejétől a végéig. Ha kiengedünk, akkor úgy lehet járni, mint ahogy mi Pintér Sanyiék ellen, amikor elbíztuk magunkat és veszítettünk.

- Egyébként hogyan játszik?

- Stabilan ütök. Fontos helyzetekben sem remeg meg a kezem - mondják rólam.

MÁDI LÁSZLÓ

Országgyűlési képviselő - Fidesz MPSz frakció

- Ön az ellenzék csapatkapitánya. Nehéz volt győzni?

- Óriási volt a meccs, de jó és edzett csapatunk van. És ki vagyunk éhezve a sikerre. Ez egy pszichés küzdelem volt, mert évek óta a kormány nyert. Most végre megfordult a kocka és mi győztünk.

- Pintér Sándor volt a partnere. Hogyan került össze a nyerő páros?

- A felelősség az enyém! Nyomasztó teher, de én választottam Pintér Sándort. És jó választás volt!

DOLLENSTEIN PÉTER

Ügyvezető - Do-Beton Kft.

- Ön szponzorként van jelen. Milyen vállalatot képvisel?

- Két cégünk is van. Az egyik márvánnyal, a másik betonnal foglalkozik. Nem panaszkodhatunk, növekszik az igény a márványra . . .

- És mióta érdeklődik a tenisz iránt?

- A "Csók Tenisz" rendezvény igazgatója Egressy Lajos régi jó ismerősöm, ő hívta fel rá a figyelmem öt-hat évvel ezelőtt, ekkor került a tenisz iránti érdeklődésem - más sportokról - az első helyre. Azóta követem az eseményeket.

KERÉNYI JÁNOS

Országgyűlési képviselő - Fidesz MPSz frakció

- Látom, kifárasztották az ellenfelet. Régóta teniszezik?

- Húsz éve. Korábban kézilabdáztam. Amikor abbahagytam, viszonylag nyugodtabb sportágat kerestem és ez a tenisz volt. Itt nincs ütközés, egy háló választja el az ellenfeleket. Elegáns sport, kortalanul lehet művelni.

- Önök nyertek. Milyen érzés?

- Nagyon jó.

- Vizi Ferenc volt a partnere. Máskor is játszottak együtt?

- Egy teniszklubban vagyunk Soltvadkerten és van egy egyesületünk, amit mi tartunk fenn.

KARÁCSONY MIHÁLY

Politikai szakfőtanácsadó - Miniszterelnöki Hivatal

- Milyen volt a napja?

- A társaság jó volt, a játék sikeres, az eredménnyel nem voltam megelégedve. Sérült vagyok, fáj a könyököm.

- És milyen módszert alkalmaz a gyógyulásra?

- Csak az idő gyógyít, kell 3-4 hónap. Pihentetni kell, lazítani és nyújtani, ez erre a terápia.

- Mióta játszik?

- Nyolc éve.

- Mi a nyerő stratégiája?

- Alapvonalról hosszú labdákat indítok.

- Van állandó partnere?

- Baja Ferivel játszom a legtöbbet.

GYÖRGY MIKLÓS,

Vezérigazgató Hungexpo Zrt.

- Hogyan érezte magát a Csók Tenisz gálán?

- Ebben a jó időben, jó hangulatban, mindenkivel jól érzem magam. És hozzá járulok ahhoz, hogy megértse a két nagy párt, hogy közös nevezőt kell találni.

- Ki volt az ellenfél?

- Mádi László - Pintér Sándor páros. Nagyon kellemes hangulatú partiban 6 : 1 -re simán kikaptunk.

- Nem viselte meg az eredmény?

- Előre láttam, hogy a fényviszonyok nem lesznek kedvezőek számomra a pályán. De komolyra fordítva a szót, itt nem az eredmény a lényeg, hanem az, hogy jobban megismerjük, megértsük egymást.

- Rendszeresen játszik?

- Igen, hetente kétszer de csak azokkal, akiket kedvelek, mert különben nincs értelme.

MOLNÁR GYULA

Országgyűlési képviselő - MSZP Frakció; Budapest XI. kerület polgármestere

- Ma az ellenzék nyert . . .

- Tegnap fontos eseménye volt a kormánynak, ezért mi a mai napon nem mindig tudtuk szétválasztani a játék örömét és a gondokat. Az első meccsen éreztem, hogy fejben nem vagyok itt, később sikerült belemelegedni, de az ellenzék ügyesen taktikázott és nagyon erős játékosokat állítottak ellenünk.

- Jól érezte azért magát?

- Igen és szerintem a XXI. század lehetséges politikai iránya az, ami itt történik, mert az egy dolog, hogy bizonyos kérdésekben eltérő a véleményünk, de nem kell mindig vitatkozni. Talán egyszer ki fog keveredni a magyar közélet ebből a lázas állapotból. Remélem amit itt lehet érzékelni, az lesz az uralkodó a politikában is, mert az többet használna az egész országnak.

TAHI TÓTH LÁSZLÓ

Előadóművész

- Ön úgy játszik, mint egy profi.

- Azért mert az anyatejjel szívtam magamba. A labdaszedéssel kezdtem, ami jó kis zsebpénz volt, majd később ütő is került a kezembe. Heten voltunk testvérek, ebből hatan fiúk és versengtünk egymással, ki a jobb. Ma már én vagyok a Művész Sk. Tenisz szakosztályának az elnöke, lassan 15 éve.

- Elégedett a mai szereplésével?

- Nagyon! Én még ilyen felszabadultan soha nem játszottam, pedig már sok társasági tenisztornán vettem részt. A maximumot adtam magamból.

VARGA LÁSZLÓ

Elnök - Szerencsejáték Zrt.

- Önök megizzasztották az ellenfelet . . .

- Három nagyon érdekes meccset játszottunk, azok közül kettő kifejezetten kedvező volt számunkra, hiszen a kormány csapatában lévő Szilvásy György - Harcsár István volt az ellenfelünk, akik első helyen kiemelt játékosok és mindössze a rövidített játékrészben kaptunk ki 7-6-ra. A közéletiek első helyen kiemelt párosát pedig 6-2-re megvertük. Szerintem minden várakozást felülmúlóan jól szerepeltünk.

- Kivel volt párban?

- Nagy Imrével (Corax Bioner vezérigazgató). Sok-sok felejthetetlen teniszmérkőzés van már mögöttünk.

- Mi a stratégiája? Kifárasztja az ellenfelet?

- Igen a szívósság. Nincsenek nyerő ütéseim, addig küldözgetem vissza a labdát a túloldalra, amíg egyszer csak ront az ellenfelem. Ezt utálják legjobban a teniszezők, mert rengeteget kell dolgozni. Nekik kell megoldani a helyzetet.

- Akkor Ön hosszú távon gondolkodik!

- Azt szokták mondani, amilyen az ember lelkülete, az jelenik meg a munkában, a sportban, a politikában, a közéletben, a családban, a szerelemben . . . Én az élet egyetlen területén sem vagyok kockáztató. És nem vagyok szélsőséges a politikában és a családban sem. Ahogy az ember él, ugyan úgy nyilvánul meg a teniszben is.

GÓGL ÁRPÁD

Országyűlési képviselő - Fidesz MPSz frakció

- Ön rendszeres résztvevője ennek a tornának. Hogy érzi magát?

- Nagyon jól, az ellenzék lendületben van! 4 : 2 -re nyertünk a kormány ellen. Ez a mai magyar valóság . . .

KUN ÉVA

Igazgató - Montana Zrt.

- A sok sportolási lehetőség közül, miért pont teniszezel? Régóta játszol?

- Gyerekkoromban kezdtem játszani, majd hosszú éveket kihagytam, más sportágat választottam. Közel tíz éve kezdtem újra. Nagyon megváltozott a tenisz technikája, annak idején emlékszem, még teli lappal kellett ütni, kalapácsfogással, most már pörgetni kell. Viszont az a jó a teniszben, hogy mindaddig lehet játszani, amíg az ember járni tud, sőt még azután is.

- Jó hallani!

- Édesanyám, aki idén tölti be a 80. évét, a mai napig hetente teniszezik. És Szenior bajnokságon indul.

- Te milyen játékos vagy?

- Technikailag képzett, csak nem elég stabil. A temperamentumomat kell állandóan visszafogni.

- Sokat gyakorolsz?

- Hetente kétszer egy órát edzek. Viszonylag kevés meccset játszom és általában férfiakkal, ha beengednek.

A tenisz egyébként hihetetlenül sokat elárul az ember alaptulajdonságairól. Az, ahogyan valaki a pályán viselkedik és reagál a saját, a partnere, illetve az ellenfél hibáira, mindent elárul az illető karakteréről.

- Ma ki volt a partnered?

- Varga József (Fideszes képviselő). Kiegészítettük egymást és tapasztalatokban is gazdagodtunk.

FORGÁCS ISTVÁN

Versenyigazgató - ügyvezető igazgató HGS Reklám Kft.

- Idén mintha nagyobb lenne az érdeklődés . . .

- Valóban, többen jelentkeztek, mint ahány hely van. A csapatösszeállítások gondot is jelentettek, mert hagyományosan hat párból áll minden csapat, ami 12 játékost jelent. De végül is nem baj, mert így a csapatok cserélni tudják az embereiket. A lényeg az, hogy jól érezzük magunkat.

- Összefoglalná a VIII. Csók Tenisz eseményeit?

- Nagyon éles csata volt és most először nem nyert az MSZP-SZDSZ koalíció csapata. Eddig kormányon és ellenzékben is mindig ők nyertek. De sportemberek vagyunk és mindenki teniszpályafutásában volt már olyan eredmény, amikor biztosnak látszó helyzetből is képes volt kikapni. Ez egy pszichés sport, ahol az ügyességen és a tudáson kívül sok függ attól, hiszi-e az ember, hogy megnyeri a következő labdamenetet. Nagyon fontos a párok összetétele is. Most például a tavalyi győztes, Fazakas Szabolcs új partnerrel játszott, akivel nem voltak összeszokva.

- Ön házigazda. Milyen érzés látni, hogy ekkora az érdeklődés?

- Nagyon örülök, mert kialakult a "Csók Tenisz" imidzse. Ez a nyolcadik alkalom volt, ami a nyolcadik évet is jelenti. A résztvevők megszerették ezt a tenisztornát, mert megkapják hangulatban, játéklehetőségben azt, amit várnak tőle. És remélem, számíthatunk arra - ahogy Mandur László, a fővédnök úr fogalmazott -, találkozunk a IX. "Csók Tenisz" tornán.