E - MAGYARORSZÁG, E - KORMÁNYZAT

Kihívás a digitális írástudatlanság felszámolása

Magyarország számára egyértelműen kitörési pont az IT szektor fejlesztése, ahogy ezt az Európai Unió ajánlása is megfogalmazza - derült ki a Siófokon tartott "E-Magyarország, e-kormányzat" konferencián, amelyen a kormányzat, a közigazgatás, az önkormányzatok és hazai ágazati nagyvállalatok szakemberei két napon keresztül folytattak párbeszédet Magyarország informatikai jövőjéről. A rendezvényen kiderült, hogy az infokommunikáció világában tapintható közelségbe került egymáshoz a távközlés és az informatika, és az információs és kommunikációs technológiai (IKT) szektor egységes abban a kérdésben, hogy intenzívebbnek kell lennie az informatikai fejlődésnek Magyarországon. Ennek érdekében pedig szívesen látnák egy kézben az informatika és a távközlés irányítását. A digitális közműrendszerek fejlesztése kapcsán az állam és a piaci szereplők közös felelősségéről is szó esett, valamint a konferencia fontos kérdése volt az úgynevezett e-befogadás, vagyis a digitálisan leszakadó társadalmi rétegek felzárkóztatását célzó, 2008-ban Európa-szerte kiemelt program.

A kormányzat és önkormányzatok képviselői, a szakmai szervezetek és az ágazatot képviselő vállalatok közös megállapodásra jutottak abban, hogy az információs társadalom kialakítása az egyik legfontosabb aktuális feladat. Ennek kapcsán fogalmazódott meg, hogy nagy kihívás lesz az internetet használni nem tudók bevonása, a szinte minden területen uralkodóvá váló elektronikus szolgáltatásokba. "Aki kimarad, behozhatatlan hátrányt szenved. Az előadások és azt követő dialógusok jól mutatták, hogy a szakértők szerint a válság még jobban rászorít bennünket a jövő tudatos tervezésére, ezért különösen időszerű a digitális írástudatlanság felszámolása, a szükséges infrastruktúra megteremtése és az e-szolgáltatások továbbfejlesztése" - adott összegzést Demcsák Mária, a Piac és Profit főszerkesztője, a konferencia rendezője.

A konferencián részt vett többek között Veres János pénzügyminiszter, aki előadást tartott a PM tapasztalatai az elektronikus közszolgáltatások bevezetéséről: e-adó, e-vám, illetve az állampolgárok és a vállalatok közigazgatással szembeni fizetési kötelezettségei teljesítésének elektronikus alapokra helyezése témában. Baja Ferenc informatikáért felelős kormánybiztos előadásában átfogó tervekről, jogszabályokról és konkrét projektekről beszélt, amely az e-gazdaság, az e- közigazgatás, a hálózatfejlesztés és a digitális írástudás bővítését érintette. Gyenesei István önkormányzati miniszter az önkormányzatok és a régiók jövője címmel tartott előadást.

A kerekasztal-beszélgetéseken terítékre került: Van-e esély arra, hogy az információs társadalom és gazdaság prioritást kapjon a kormánynál, illetve mikor lépünk a legfejlettebb e-közszolgáltató államok sorába? Mi akadályozza az e-közigazgatás szolgáltatásainak fejlesztését és az intézmények hatékonyabb működését? Mit kell tudni a kormány által elfogadott "E-közigazgatás 2010 Stratégiáról? Melyek a legfontosabb kiemelt projektek? Mi kell ahhoz, hogy az önkormányzatok eljussanak a korszerű, egymással megosztott szolgáltatások megvalósításáig?

Az üzleti szféra képviseletében olyan nevek fémjelezték a rendezvényt, mint a Hewlett-Packard (HP), a Magyar Telekom, a Microsoft, a Synergon, de megjelent a konferencián az Infórum, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) is.