Az 1890-ben bemutatott Pigue Dame, de mindenek előtt az Anyegin című opera, új oldaláról mutatta be Csajkovszkijt. Az 1820-as években - I. Miklós cár uralkodásának idején - játszódó történet zenés korképnek is beillik. A zeneköltő nem éri be hőseinek valószerű ábrázolásával, bemutatja a társadalmat is, melyből azok kinőttek. Az opera 1879 márciusában került színpadra, a Moszkvai Konzervatórium hallgatóinak előadásában. A Magyar Állami Operaház 1902-ben mutatta be Várady Sándor fordításában. Az 1951-es felújítástól kezdődően tartósan megmaradt a repertoáron. Ennek során 1971-ben, 1978-ban, 1984-ben újabb előadások születtek. Puskin verses regénye és Csajkovszkij operája között árulkodó a különbség. Míg a költő számára Anyegin gyermek- és ifjúkora, karaktere, Lenszkij-jel való barátsága, annak szerelme, Olga az elsődleges, addig a komponistának Tatjána a legkedvesebb, a legfontosabb. Egyik levelében így vall erről: “… Mélyen belemerültem a komponálásba, teljesen azonosultam Tatjána lényével, szinte élő személynek éreztem. Szerettem Tatjánát és rettenetesen haragudtam Anyeginre, akit hideg, szívtelen fajankónak tartottam…”

Ezért választja ki a regényből a “lírai jeleneteket” amelyek a leányt veszik körül, őt jellemzik. A kort tükrözi Anyegin és Lenszkij végzetes párbaja is. A félreértés hamar szertefoszlana, ha nem kényszerítené őket a feudális társadalom morálja. Tatjána mellett a zenei korkép együtteséből jellemként emelkedik ki a fáradt, kiábrándult lélek, aki a városban csömört, a falusi idill légkörében csak unalmat érez. A felújítás Kovalik Balázs érdeme, aki az Anyegint már többször színre vitte Schweinben és a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon. Eredetileg Zsámbéki Gábort, majd Anatolij Vsziljevet kérte fel a vezetés, karmesternek pedig Jurij Simonovot. Végül mindhárman lemondták, így vállalta át a bemutatót Kovalik Balázs az Operaház művészeti vezetője, Kovács János karmester, valamint az osztrák jelmez- és díszlettervező, Angelika Höckner. Tatjánaként Bátori Évát láthatja a közönség, aki a Zeneakadémián Sziklai Erika növendéke volt, majd a Salzburgban élő Réthy Eszternél /1912-2003/ ösztöndíjasként tovább képezte magát. Két évig a Bécsi Staatsoper Stúdiójának tagja, majd 1990-ben elindult nemzetközi karrierje. Ekkor még könnyű, lírai hangfajban Mozart operákat énekelt, miután hangja idővel érettebb hangszínnel gazdagodott, már drámaibb szerepeket kapott. Tizenhárom évi külföldi játék után tért haza, azóta Operaházunk tagjaként aratja babérjait.

- Abban az időben, amikor az Anyegin műsoron volt, az előadások egybeestek külföldi tanulmányutammal. Éppen ezért, nagy öröm számomra, hogy most megkaptam Tatjana szerepét. Az opera elején Tatjána hamvasságát, életkorát megpróbálom “kislányos” hangszínnel érzékeltetni, a végére pedig érett női hangon énekelni. Csajkovszkij ezt a művét a konzervatív közönség számára komponálta, a zenei anyag dallamos, könnyen, akár lapról is leénekelhető – ahogy Kovács János karnagy úr említette –, ugyanakkor a hosszú monológok miatt, a színészi játék már nehéz. Az operát a hagyományos recitativo és áriaszerkezet helyett énekbeszéd jellemzi, így a lelki történések, mint például Tatjána levele 15 percig tart. Nem véletlen, hogy fiatal szopránokra nem bízzák ezt a szerepet, mert olyan rutinnal kell rendelkezni, amit csak idővel tudunk megszerezni.

- Az első felvonásban Tatjána megírja levelét Anyeginhez, ami csak egy naiv, őszinte, tapasztalatlan, álmodozó leány lelkében születhetett meg és ezzel elindítja sorsát a végzete felé. Az ebben megszólaló érzelmekről más a véleményem, mint a rendezőnek, aki szeretné, ha nem tengene túl az orosz lélek. Ugyanakkor ezek az érzelmek benne vannak a partitúrában, el kell énekelni. A rendező nem egy “érzelemkitöréses” előadást szeretne, mint amit esetleg elvárna a közönség. A kórus nagy, nyolcvanan mozognak a színpadon, háromszor öltöznek át, nincs balettkar sem, így ők játszanak, énekelnek. A látványvilág sem hivalkodó, csak jelzésszerű és kortalan. Ebben a viszonylag üres térben kell megteremtenünk Tatjána világát.

Imádom Strauss zenéjét, ami talán már túlzás is. Ebben a görög tragédiában a világhírű vendégénekes, Nadin Secunde mellett kellett helyt állnom. Nagy kihívás volt számomra, a felkészülés idejét és az előadásokat életem egy szép, tartalmas szakaszának tartom. Fiatal énekesként szerencsém volt öt évig német, öt évig olasz operákban énekelni, majd következtek a szláv művek, Janacek, majd Sosztakovics. Most pedig Csajkovszkij hősnője. Úgy érzem minden szerepet hangfajomnak, kvalitásomnak, színészi képességeimnek megfelelő időben kaptam. Remélem a következő életszakaszomban eljuthatok Richard Strauss többi főszerepeihez is és jön egy öt év, amikor Capriccio, Arabella, Rózsalovag című operákban énekelhetek. Az is nagy öröm számomra, hogy az idei Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon Anja Siljával léphetek fel a Jenufában.

Herbert Veronika