BÁRDY GYÖRGY TENISZALAPÍTVÁNY

Bárdy Györgynek a nyolcvanhét esztendős színészlegendának a nagy szenvedélye mindig is a tenisz volt. Színész pályatársai és teniszbarátai az iránta érzett szeretetből és tiszteletből 2006-ban létre hozták a Bárdy György Teniszalapítványt, melynek díját minden évben a művész születésnapján adják át. Idén a díjátadó ünnepség a Vígszinház Házi Színpadán volt.

- Mi a Bárdy Teniszalapítvány célja - kérdeztük az alapító Székhelyi Józsefet, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatóját.

- Jótékony célú teniszversenyek szervezése, valamint minden évben egy, az adott év első négy hónapjában legeredményesebb, 14 év alatti teniszező megjutalmazása Bárdy György-díjjal.

- Bárdy művész úr hogyan fogadta az ötletet?

- Nagyon meg volt hatva, másrészt úgy gondolta, hogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy lesz Bárdy György díj, így gömbölyű a világ. De valóban így gömbölyű, hiszen itt van köztünk 87 évesen. Szédületes, hogy ma is milyen fiatalos, melyben biztosan van egy genetikai mázli, de benne van a sport, a tenisz is, hiszen már 80 éve teniszezik. Ő nem csak játszik, hanem jókat is beszélget. Mert neki és a hozzá hasonlóknak szükségük van a baráti kötelékre, a csapatszellemre, az összetartozásra, a szolidaritásra, a fairplayre. Nagyon jó érzés, hogy ennyi helyről, ennyi különböző ember összejön azért, hogy összeteniszezzük ennek a kisfiúnak az ösztöndíját, aki remélhetőleg elindul az Európai 50 felé.

- A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. Játszik is?

- Igen, Szegeden a "Pillantás a hídról"-ban vagyok Alfieri ügyvéd úr. Óriási a darab sikere, mint egy popkoncerten kiabálnak, fütyülnek, bravóznak.

- Játszott együtt színpadon Bárdy Györggyel is?

- Nagyon sokszor, tündéri ember.

Milyen érzés Tenisz Alapítvány névadójának lenni - kérdeztük Bárdy Györgyöt, aki több mint 60 évet töltött el színészi pályán.

- Gyönyörű érzés, elsősorban azért, mert mindig szerettem volna a magam módján segíteni a fiatal teniszezőket. És ezzel most megadatott, ami nagyon boldoggá tesz. Az is nagyon jó, hogy az ilyen gyönyörű ünnepségek, mint a díjátadók az én születésnapomon vannak. A legszebb emlékeim közé tartoznak.

- Ön legendásan jól teniszezik. Mi a játékban az erőssége?

- A futás volt az egyik erősségem, a másik az ütőerőm. Nagyon keményen játszottam mindig. És azt mondják rendkívül ravasz játékos voltam.

- Sikerült a lányának átadni a tenisz tudományát?

- Igen, nagyon ügyesen teniszezik. Sajnos mostanában a lábgondjaim miatt nem tudok vele játszani, más pedig nem érdekli teniszpartnerként.

- Ön boldog ember?

- Rendkívül! Jellemző a mi családunkra a humor, ami nagy adomány. Ezt a 21 éves lányom is szerencsésen örökölte. És a feleségem is veszi a lapot. Mondhatom azt, hogy egész nap röhögünk. Csodálatos a családom.

- Színészként melyik szerepére emlékszik vissza szívesen? Olvastam Rómeót is játszott fantasztikus partnerekkel . .

- Mindegyikre. Minden szerepemet szívesen játszottam. Ugyan nem vagyok Rómeó alkat, de állítólag sikeres volt, 95-ször játszottam. Tolnay Klári volt Júlia, Tímár József Merkució, Gregus Zoltán Verona hercege.

- Ha most a születésnapján egy jó tündér megkérdezné, mit kívánna?

- Működjenek úgy a lábaim, mint pár évvel ezelőtt. Tudjak újra teniszezni, mert a tenisz a mindenem.

Bárdy György Teniszalapítvány 2008 évi díjazottja: Madarász Gergely

Madarász Gergely a Malév SC versenyzője, az európai ranglista 41. helyezettje. 1994 október 1-én született Baján. 5 éves kora óta teniszezik. 9 évesen megnyerte a Megyei Korosztályos Bajnokságot. Ezt követően kezdett el versenyezni. Még ebben az évben Fagyas Katalin egy versenyen felfigyelt rá és felhívta Budapestre a Bókay Kertben lévő Malév SC-be. Ettől kezdve ennél a klubnál teniszezik. Legjobb ranglistahelyezése: 10 évesen megnyerte az F10 Babolat Körversenyt a Bókay Kertben. 11 évesen párosban megnyerte az F12 Országos Bajnokságot. 12 évesen korosztályos eredményei: A Malév SC csapatával megnyerték az országos csapatbajnokságot, Budapest Bajnokságon l. helyezést ért el. 12 évesen elért nemzetközi eredményei: Pozsonyban, Portoroseban és a székesfehérvári nemzetkőzi versenyen 1. helyezés. Le Passage-ban: 3. helyezés Bergheim-ben: 2. Helyezés. 13 évesen az alábbi ETA nemzetközi eredményeket érte el: Skopje-ban a 14 évesek között - l. helyezést, Kassán és Pécsett 14 évesek között - 2. helyezést ért el. Idén Kassán ETA nemzetközi versenyen a 14 évesek között 3. helyezett lett valamint Pécsett ETA nemzetközi versenyen párosban szintén a 14 évesek között l. helyezést ért el. Edzője, Böröczki Zoltán.