MOSONMAGYARÓVÁR

A művészek és a vizek városa 

Mosonmagyaróvár múltját és jelenét egyaránt meghatározza a város földrajzi elhelyezkedése. A Duna-menti limes útja mentén alakult ki Ad Flexum, a római katonai és polgári település, amely évszázadokon át, jelentős védelmi és kereskedelmi funkciókat látott el. Hatással volt az itt élőkre egy másik fontos útvonal is, a borostyánút, amely a Baltikumot a Földközi-tenger térségével kötötte össze. A középkorban sem vesztette el közlekedéséből adódó fontos szerepét, ekkor kapta a "Mosoni Kapu" nevet a város. Itt található a Mosoni-Duna és a Lajta. Északról a Szigetköz ártéri erdeivel, délről a Hanság vadregényes mocsárvilágával szomszédos. Mindkettő természetvédelmi terület. A műemlékekben gazdag város a Szigetköz és a Hanság gazdasági és kulturális központja. Mosonmagyaróvár alpolgármesterével, dr. Nagy Istvánnal egy kiállítás kapcsán találkoztunk.

- Milyen kiállítási lehetőségek vannak a városban? Hogyan támogatják a kultúrát?

- Ennek sok formája van. Teret, lehetőséget adunk működésre, kiállítások szervezésére a város kulturális központjában és más intézményekben is – így például a Magyar Galériában és a Cselley-házban. A Hansági Múzeum belső udvarának lefedésével szeretnénk egy újabb kiállítóhelyet létrehozni, ahol havi váltásban mutathatnánk be a kortárs művészeket.

- Milyen nagyrendezvények láthatók Önöknél? Művészeti táborokat is szerveznek?

- Szerencsés helyzetben vagyunk, mert több művészeti egyesületünk van. Ez a fajta tevékenység szorosan összefügg azzal, hogy Mosonmagyaróvár a hármas határ közelében fekszik, így gyakorta érkeznek hozzánk művészek Burgenlandból és Felvidékről is. Nem csak a vizek, hanem a művészek városa is vagyunk, mert sokan – köztük külföldiek is - huzamosabb ideig élnek nálunk, hogy a vízparton kellemes körülmények között alkothassanak. Ez nekünk is jó, mert az itt készült művekből kiállításokat rendeznek. Sőt, alkotásaikat nem egy esetben a városnak adományozzák, mellyel gazdagítják Mosonmagyaróvár értékeit. Egy várost – úgy gondolom – az is minősít, hogy mennyit áldoz a kultúrára. Szomorú vagyok, mert az állami költségvetésből idén nagyon keveset kaptunk e terület támogatására, de nekünk mindent meg kell tenni azért, hogy jó kiállítások, színdarabok és koncertek születhessenek. Mosonmagyaróváron nívós zenei találkozókat is rendezünk - ilyen a Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny. Szeretném kiemelni, hogy számos híres ember kezdte karrierjét ezen a megmérettetésen. Kiemelt nagyrendezvényeink a Mosoni Zenés Piac és a Népművészeti Vásár, a Mosonmagyaróvári Nemzetközi Gyermeknéptánc Találkozó, a Mosonmagyaróvári Nyári Fesztivál, a regionális Kórus- és Fúvózenekari Találkozó. Ezek mind komoly látogatottságnak örvendenek.

- Azt hallottam, Mosonmagyaróvár diákváros . . .

- Tizenkét általános- és középiskolája van a városnak, melyből egyet a piarista egyház működtet. Van kéttannyelvű óvodánk, általános iskolánk és gimnáziumunk. Az általános iskolák az alapfeladatok ellátásán túl specializálódtak. Az érdeklődő és tehetséges gyerekek német, matematika, testnevelés, ének-zene és képzőművészeti szakosított tantervű osztályokban tanulhatnak. Mivel sok német nemzetiségű polgár él közöttünk - horvátok és szlovének is -, a kultúrájukat ápolni, az anyanyelvűket őrizni kell. Erre odafigyel a város vezetése.

- És milyen a város gazdasági élete? Várnak befektetni szándékozókat?

- A legnagyobb változás a rendszerváltás óta a kereskedelem, a vendéglátás, a szolgáltatások és az idegenforgalom terültén következett be. A kiskereskedelmi üzletek és a vendéglátóhelyek minden igényt kielégítenek, a személyi szolgáltatások szinte korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésre. Helyi adottságunkból fakadóan mindig is nagy volt a vendégforgalmunk, de a korábbi egynapos túrizmus helyett, már egyre több a tartósan itt maradó vendég. A város földrajzi fekvése kiválóan alkalmas logisztikai, szállítmányozási tevékenységekre is. Befektetőket elsősorban erre a területre várunk. Az új telephelyeknek alkalmas területeket a szabályozási és infrastrukturális hálózatok kialakításával elő is készítjük. A gazdaság növekedését segítheti továbbá a város jövőképében megfogalmazott regionális oktató- és kutató központ kialakítása, és az "óváricumok" megismertetése a hazai és külföldi piacokon.

- Még nem jártam Mosonmagyaróváron. Mi a város különlegessége, mit érdemes megnézni?

- Szereti Ön a sajtot? Mert Mosonmagyaróvár az óvári sajt szülőhazája, de több trappista sajtféleséget is itt készítettek el elsőször. Aki a sajtot szereti, nálunk kedvére válogathat. Egyébként történelmi emlékekben gazdag a város. Ha eljön hozzánk, számos építéstörténeti emlékkel találkozhat. Csodálatos barokk belvárosunk van. A Magyar utcán végigsétálva épen maradt korabeli házakat, kapualjakat talál. És a nap végén ha elfáradt, meglátogathatja közkedvelt és Európa hírű termálfürdőnket. Idegenforgalmi látványosságunk a mosonmagyaróvári vár és erődrendszer (a 13. századból), a Római katolikus templomok (barokk stílus), a Hansági Múzeum, a Református templom. Itt született Fritz József és Totik Vilmos matematikus, Pusztai Antal gitárvirtuóz. Ezen kívül érdekesség még a szélerőmű-parkunk, ahol 12 szélkerék működik. Jelenleg mintegy 40 torony található a város északi határában, melyek egyedülálló látványt nyújtanak. Ám ha eljön hozzánk, programjából ne hagyja ki a Szigetközt se, melynek természeti szépsége közismert. Csodálatos élményekkel lehet ezen a tájon gazdagodni, ahol csónakkal, kerékpárral, sőt lóháton is közlekedhet bárki.

- És a szálláslehetőség milyen Mosonmagyaróváron?

- Magánszállások, számos hotel, köztük négycsillagos is, várják a vendégeket. Több ezer férőhellyel rendelkezünk a városban és a környező falvakban. Hívunk és várunk szeretettel mindenkit.

(Sz. J.)

Mosonmagyaróvár Győr - Moson - Sopron megye harmadik legnagyobb városa, vonzáskörzetében 25 településsel 931 négyzetkilométernyi területen, ahol mintegy 70 ezer ember él. A város természetes kapocs Szlovákia, Ausztria és Magyarország között. Vasútállomása van a Bécs-Budapest (Párizs-Isztambul) nemzetközi vasútvonalon, területén fut össze a Hegyeshalom (Bécs) felől érkező M 10-es és a Rajka (Pozsony) felől jövő főút, és itt van leágazása az M 1-es autópályának. Közúton Győrtől 39 km-re, Pozsonytól 34 km-re, Bécstől 84 km-re, Budapesttől pedig 160 km-re van, s mind a magyar, mind az osztrák fővárosból könnyen megközelíthető közúton és vasúton is. Az ország két határállomásához, Hegyeshalomhoz és Rajkához való közelsége fontos gazdasági, pénzügyi (vám), idegenforgalmi, közlekedési, ipari és kereskedelmi központtá teszi. Szellemi és humán infrastruktúrája a vonzáskörzet lakóinak igényeit is kielégíti, egyeteme pedig kiemelt felsőoktatási és tudományos bázis.

Polgármesteri Hivatal
9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11.
Telefon: 96/577-800
Telefax: 96/217-406, 96/ 211-764