ÉVÉRTÉKELÉS 2008

Munka, tudás, tulajdon!

A miniszterelnök Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédében három dolgot tűzött ki célul: a változások révén "felszabadítani az embert", azaz polgárosodni, valamint mindenki számára hozzáférhetővé tenni a "tulajdonlás örömét".

Nehéz másfél év volt tudom, átkozottul nehéz - kezdte beszédét a miniszterelnök. Olyan másfél év volt, amely sok csalódást és sok bizonytalanságot is hozott. Olyan, amelyben gyorsabban növekedtek az árak és az adók, mint a jövedelmek, amelyben a folyamatos változások gyökeresen átalakították, sokak szerint felforgatták a régi, a megszokott rendet az államigazgatásban, az oktatásban és az egészségügyben. Sokan, akik hittek bennünk - akik hittek bennem -, elveszítették a hitüket. Nem kevesen elfordultak tőlünk, vannak, akik alig rejtett indulattal tekintenek ránk. Látom és értem a csalódást, a kiábrándulást, nem lehet nem észrevenni. Ez a másfél év sokunk életének egyik legnehezebb másfél éve volt. Az országban azok közül is, akik támogattak és hittek bennünk, egyszerű munkás embereknek, tanítóknak, nővéreknek . . . Sajnálom, hogy sokaknak csalódást okoztunk. De nézzék el nekem ha azt mondom, hogy még ennél is jobban bánnám, ha nem teljesítettük volna kötelességünket. Ugyanakkor köszönöm mindenkinek, hogy volt ereje elviselni, tudomásul venni, esetleg még támogatni is az emberpróbáló változások sorát! Tudom, hogy ma ez utóbbiak, a támogatók még kisebbségben vannak. Miért emeltünk adókat, miért csökkentettük a gáz- és a gyógyszerek árának támogatását, miért alakítottuk át az igazgatást, az oktatást és az egészségügyet, ha tudtuk, hogy ez lesz az eredménye? Azért, mert minden gond és nehézség közepette, amit az elmúlt másfél év politikája magával hozott - tudva azt is, hogy sokan nem értettek velünk egyet - mindvégig biztosak voltunk és maradtunk abban, hogy amit teszünk, az Magyarország érdeke . . .

Költségvetés, eredmények

Idén a költségvetés jobb lesz a tervezettnél, jövőre pedig úgy érjük el az egyensúly küszöbét jelentő 3 százalék körüli hiányt, hogy mintegy 250 milliárd forintunk még meg is marad. Azaz már nem arról kell dönteni, hogy honnan veszünk el pénzt, vagy hol emelünk adót annak érdekében, hogy helyreállítsuk az egyensúlyt, hanem arról, hogy mit teszünk ezzel a párszáz milliárd forinttal. Növekedhetnek a jövedelmek, a nyugdíjak és a fogyasztás is, jövőre ennek hatását újra milliók fogják érezni. Az átalakítások eredményeként ma olcsóbban működik az állam, kevesebbe kerül az adófizetőknek, mint valaha. Tavaly 2500 gyógyszer ára csökkent, sőt a szakértők azt vetítik előre, hogy idén összességében is csökkenni fognak a gyógyszerárak. Mindeközben az egészségügyi átalakítások eredményeként, mintegy 200 ezer ember kezdett el járulékot fizetni, olyanok, akik korábban ránk, tisztességes járulékfizetőkre hárították át költségeiket.

Építés, EU-források

Utakat és hidakat is építettünk. Kőröshegyen viadukt, Dunaújvárosnál a Dunán híd épült. Autópálya vezet végig a Balaton déli partján és autópályán lehet eljutni Nyíregyházára meg Debrecenbe. Mindeközben olyan tempóban és minőségben használjuk fel az európai uniós forrásokat, hogy nem egyszer példaként ajánlanak bennünket a többi országnak . . .

Munka, tudás és tulajdon

A polgárosodás Magyarország egyetlen esélye. A polgárosodást támogatni kell, s ez az Új Magyarország politikájának társadalmi lényege. Majd hozzátette: rendezzük be együtt, támogassuk a magyar polgárosodást. Munkahely, tudás és tulajdon - ez adja a biztonságot, s erről kell szólni a politikának . . .

Első alappillér a munkahely

A munkahely teremtés kapcsán a miniszterelnök elmondta, hogy jövőre mintegy 200 milliárd forinttal csökkenthető az adóterhelés. Korrigálni kell a segélyezési rendszert is azért, hogy aki tud, az dolgozhasson. Ha így teszünk, akkor több marad a rászorulóknak.

A második alappillér a tudás

Az elmúlt hónapokban a szakértők átfogó javaslatokat dolgoztak ki a bölcsődei, óvodai és iskolai fejlesztésekre, az informatika, az idegen nyelv, a természettudományok oktatásának és tanulásának kiemelt támogatására. A tanulókat és a tanárokat hordozható számítógéppel látják majd el. Mint mondta, átfogó közösségi és kulturális programot indítanak, újra élettel kívánják megtölteni a közösségi kulturális intézményeket, művelődési köröket és házakat. És jelentősen növelik a közművelődés költségvetési támogatását. Hozzátette: fektessünk be a tudásba és műveltségbe, áldozzunk erre. Jövőre 50 milliárd forinttal több pénzt különítenek el erre a programra.

A harmadik alappillér a tulajdon

Tulajdon nélkül nincs szabad polgárság - mondta Gyurcsány Ferenc. Itt az ideje, hogy megnyissuk a tulajdonossá válás útját, ezért egy új program indul, melyben az állampolgárok párezer forint induló befizetéssel vásárolhatnak az állami cégekben akár százezer forint értékű tulajdont - közölte a kormányfő és hozzátette: a következő hetekben meghatározzák azoknak az állami vállalatoknak a körét, amelyek jelentős tulajdonhányadát felajánlják majd a magyar, illetve a huzamosabb ideje Magyarországon élő európai uniós polgároknak. Gyurcsány Ferenc a tulajdont szerzőknek részletfizetést és adókedvezményt, illetve árfolyamkedvezményt ígért és garanciákat arra, hogy ne kevesek kezébe kerüljön a tulajdon. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy akik a '90-es évek elején az egyik magyar bankban tulajdont vásároltak, azoknak az akkori tízezer forintjuk mára közel egy milliót is érhet. Az Új Tulajdonosi Program egy új Magyarországról szól, amely nem csak a mának él. Amelyben érték a teljesítmény, a siker, a kockázatvállalás, az előrelátás, amely nemcsak beszél szolidaritásról, hanem eszerint él és cselekszik.

Az egyéni boldogulást és a társadalmi szolidaritást a polgárosodás programja foglalja egységbe. Munka, tudás, tulajdon! Ez a program kötheti össze a politikai értelemben kettészakadt Magyarországot. Erről szól az új magyar polgárosodás.

Összeállította: O. G.