ÖKO-PANNON KHT.

Bemutatkozott az ország legnagyobb, óriás italos kartondoboza

Az óriás italos kartondoboz az Árkád bevásárlóközpontban kezdte meg körútját. A 4 méter magas, 2 méter széles és majdnem 9.000-szer férne el benne egy 1 literes "valódi társa". Így néz ki az ország legnagyobb, óriás italos kartondoboza, amellyel az ÖKO-Pannon Kht. valamint az Italoskarton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) kívánja az italos kartondobozok szelektív hulladékgyűjtésére ösztönözni a lakosságot.

A két szervezet a látványos eszközzel arra kívánja a lakosság figyelmét ráirányítani, hogy az italos kartondobozok hazai gyűjtési és hasznosítási aránya Európai Uniós összehasonlításban is alacsony. Annak ellenére, hogy az italos kartondobozok akár 100 százalékban hasznosíthatók, tavaly 100 italos kartondobozból mindössze 8 darab került a szelektív gyűjtőedényekbe és újrahasznosításra. Az ÖKO-Pannon Kht. szelektív hulladékgyűjtési rendszerében tavaly 351 ezer tonna csomagolási hulladék, azaz a kht. partnerei által kibocsátott teljes csomagolásmennyiség 57 százaléka került visszagyűjtésre és hasznosításra. Ebből mintegy 4000 tonnát tett ki a társított csomagolás, amelynek legjellemzőbb lakosságnál előforduló fajtája az italos kartondoboz.

Magyarországon, az ÖKO-Pannon Kht. által koordinált lakossági szelektív hulladékgyűjtési rendszerben a tavalyi év végén már mintegy 4,7 millió lakosnak, összesen több mint 4.500 gyűjtősziget segítségével volt lehetősége arra, hogy szelektíven, azaz anyaga szerint külön válogatva gyűjtse az otthonában képződött csomagolási hulladékokat. 3,4 millió fő az ország közel 100 településén szelektíven gyűjthette a tejes és üdítős italos kartondobozokat is. 2007 során az ÖKO-Pannon Kht. 2.000 szerződéses partnere mintegy 615 ezer tonna csomagolást bocsátott ki, amelyből a kht. az általa koordinált begyűjtési és hasznosítási hálózat révén mintegy 351 ezer tonnát gyűjtetett vissza és hasznosíttatott. Ez azt jelenti, hogy a jogszabályban rögzített 54 százalékos kötelező hasznosítási arányt meghaladva, partnerei csomagolás kibocsátásának 57 százalékát hasznosíttatta az ÖKO-Pannon Kht. A tavalyi év során a begyűjtött és hasznosított hulladékmennyiség csaknem 13 százaléka származott a lakossági szelektív gyűjtésből. "Bár évről-évre nő a lakossági begyűjtés aránya és volumene, 2008-ban egyes hulladékfrakciók - mint a társított csomagolás, az üveg és az alumínium - esetében csak nagyon aktív lakossági részvétellel teljesíthetők a kötelező hasznosítási előírások" - mondta Viszkei György, az ÖKO-Pannon Kht. ügyvezető igazgatója. Ezért szükséges olyan szemléletformáló, tájékoztató kampányokat szerveznünk, amelyek már a vásárlás helyén felhívják a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségére és fontosságára. "Ma Magyarországon sajnos nagyon kevesen gyűjtik szelektíven az italos kartondobozokat, ennek egyik fő oka az, hogy a lakosság nem tudja, hogy ez a csomagolási hulladék is újrahasznosítható, és kevéssé tájékozott arról, hogy hová is kell dobni a gyűjtőszigeten" - tudtuk meg Baka Évától, az Italoskarton Környezetvédelmi Egyesülés ügyvezető igazgatója.

Az óriás italos kartondoboz kampánynak több célja is van. Felhívja a figyelmet az alacsony gyűjtési eredményekre és arra, hogy az italos karton újrahasznosítható. Ezen kívül tájékoztat arról is, hogy mely településen hová kell dobni az italos kartondobozokat. Az IKSZ célja, hogy 2012-re a visszagyűjtött és újrahasznosított italos kartondobozok aránya elérje a 20 százalékot. Az italos kartondoboz gyűjtés terén különösen Budapest van lemaradva, ahol ellentétben az országos 8 százalékos visszagyűjtés és újrahasznosítási aránnyal, e csomagolóanyag típusnak mindössze 3 százaléka kerül vissza az anyagok körforgásába. A szervezők várakozásai szerint, a kampány lendületet ad majd a budapesti italos kartondoboz gyűjtésnek.