CO-OP HUNGARY ZRT.

A Magyar Olimpiai Csapat Aranyfokozatú főtámogatója

A Co-op Hungary Zrt. a következő négy évben is Aranyfokozatú főtámogatóként segíti a Magyar Olimpiai Bizottságot, és ezzel a magyar olimpiai mozgalmat. A támogatásról szóló dokumentumot dr. Schmitt Pál, a MOB elnöke, Csepeli Lajos, az üzletlánc Igazgatóságának elnöke, valamint Murányi László vezérigazgató írták alá. A Co-op Hungary Zrt. 1996 óta a MOB Aranyfokozatú főtámogatója és kiemelt szponzora a hazai kézilabda- és a vízilabda-válogatottnak is.

- A Coop neve mára összeforrt a magyar olimpiai eszmével. Miből táplálkozik a sportszeretetük? Mi motiválta Önöket erre a társadalmi szerepvállalásra? - kérdeztük Csepeli Lajost, az üzletlánc Igazgatóságának elnökét.

- Az ország 1650 településén, 5000 üzletünkben több mint 30 ezer dolgozót foglalkoztatunk és naponta másfél millió vásárlót szolgálunk ki, ezzel Magyarország egészét lefedjük. A Coop számára magától értetődő a sport, mint teljesítmény és a magyar olimpiai csapat melletti elkötelezettség, ezért öröm, hogy közvetve hozzájárulhatunk a nemzettudat erősítéséhez a sport támogatása által.

- Milyen anyagi és erkölcsi támogatást ajánlottak fel?

- Az olimpiai eszme támogatása nem csupán anyagi kérdés. A háttér biztosítása mellett az olimpia szellemiségét terjesztjük rendezvényeinken, programjainkon. Munkatársaink az elmúlt évek során szurkolói mozgalmat szerveztek. 2004-ben és 2008-ban az olimpia előtt a Coop Olimpiai Staféta mozgalom keretében a Coop boltokban egy hónapon keresztül gyűjtöttük buzdító aláírásokat az olimpiára utazó magyar sportolóknak. Az akció rendkívül sikeres volt, a vásárlóink több mint 10 kilométernyi szalagot írtak tele az olimpiára szóló jókívánságaikkal. Ezeket a szalagokat a Tatai Edzőtáborban, a hivatalos búcsúztatón adtuk át. A szalagok ott voltak Athénban és Pekingben az Olimpiai faluban, és a szalagokon lévő jókívánságok, és szeretet nap-mint nap erőt adott a sportolóknak. A londoni olimpia marketingprogramján még dolgozunk, de erre még van három évünk. Idén ősszel Szingapúrban lesz egy junior olimpia, amely első alkalommal kerül megrendezésre, erre készülünk.

- Társadalmi szerepvállalásuk része, hogy nemcsak az aktív, hanem az elmúlt évtizedek olimpikonjaira is gondolnak.

- Igen, az Olimpiai Staféták kapcsán régi olimpikonokat kérünk fel, hogy vegyenek részt a rendezvényeinken, adják át élményeiket és azt hogy milyen erőt ad a hazai szeretet, a bátorító szó. Különösen megható a megjelenésük ott, ahol volt valamilyen kötődésük, születési hely, vagy iskola Az olimpikonoktól tudjuk, hogy örömmel vettek részt a Staféta rendezvényein, ez pedig megerősített bennünket abban, hogy folytassuk a kezdeményezést. Sajnos hajlamosak vagyunk elfeledkezni a korábbi évek sportolóiról, és azokra fordítunk nagyobb figyelmet, akik éppen a csúcson vannak, de a Coop filozófiája mindig is az egyetemes értékek megőrzése és támogatása volt.

- A vízilabdát és a kézilabdát is kiemelten támogatják.

- Ez szintén jelzés értékű, hiszen mindkettő csapat sportág, és a Coop is egy nagy csapat! Konkrét visszajelzéseink vannak, hogy vevőink és dolgozóink méltányolják ezt. Az olimpiai évhez közeledve márkatermékeink egy részénél feltüntetjük az olimpiai logót, ezzel éreztetjük vevőinkkel, ha ilyen terméket vásárolnak, ők is támogatóivá válnak a magyar olimpiai csapatnak. Ezen kívül élünk azzal a lehetőséggel is, hogy minden marketing eszközön - plakáton, szórólapon, valamint az üzleti életben és az egymás közti levelezésben - használjuk az olimpiai címert és logót.

- Milyen termékekre kerül rá az olimpiai logó?

- Összesen 716 saját márkás termékünk van, ebből mindig egy-kétszáz az, amelyen az olimpiai logó megjelenik. A Coop márkatermékeket kivétel nélkül mind Magyarországon állíttatjuk elő, magyar termelőkkel.

- Bemutatná hogyan váltak Magyarország vezető, hazai tulajdonú élelmiszer üzletláncává?

- A Coop Üzletlánc szövetkezeti gyökereken nyugszik. A rendszerváltást megelőzően Áfész boltokként üzemeltünk, majd 1992-93-as években közös beszerzést hoztunk létre.1995-ben a Coop Üzletláncot franchise rendszerré fejlesztettük, és 1997-ben megalakítottuk a Co-op Hungary Zrt.-t, a központi feladatok ellátására, a rendszer hatékonyabb működtetése érdekében. Az üzletlánc felépítése piramis jellegű, a legfontosabb a 3000 Coop üzlet és a 2000 franchise üzlet, amelyek a Coop logót használják. Középen helyezkednek el az elosztó központok, melyek logisztikai feladatokat látnak el. A csúcs a Co-op Hungary, amely az országos szerződéseket köti. Ma már a Coop a legnagyobb magyar élelmiszerlánc. Beszerzési tevékenységünket a határainkon túlra is kiterjesztettük: közösen vásárolunk bizonyos termékeket a szlovákokkal, a csehekkel, és ettől az évtől a bolgárokkal is. Például papírárut - egészségügyi papír, papírzsebkendő, szalvéta -, illetve hazai piacon nem elérhető termékeket, mint rizst, távol-keleti konzerveket, vagy a gyümölcsöket. A piacon jobb kondíciókat tudunk elérni ha együttesen lépünk fel.

- Mi a véleménye arról, hogy július 1-től az áruházak polcain 80%-ban magyar termékeknek kell lenni?

- Mi aláírtuk az etikai kódexet, ez nekünk eddig sem okozott gondot. A magyar termelőkkel és a magyar feldolgozókkal folyamatosan együtt dolgozunk. A multik azonban nem írták alá, ezért ez a történet hamar lecseng majd. Egyébként szakmailag meghatározni, mit nevezünk magyar árunak - nem könnyű. Például a Tibi csokoládét, a Balaton-szeletet, a Tomi mosószert, és még hosszan sorolhatnám, nem Magyarországon állítják elő. A Coca-Cola viszont magyar áru a megegyezés szerint, mert magyar gyárban készül és a cég Magyarországon fizeti az adót. A diszkontok saját márkás termékeit Magyarországon bejegyzett forgalmazó cégek importálják. Az etikai kódex politikai erőlködés, mert az Európai Unió az áruk szabad áramlásáról szól. A piacon holland burgonya és vöröshagyma, argentin és kínai fokhagyma, olasz saláta van. A déli gyümölcsöknél ugyanez a helyzet. Kap magyar virágot? Nem, mert a hollandok uralják a virágpiacot. Későn kaptunk észbe, húsz évvel ezelőtt nem lett volna szabad ennyire liberalizálni a piacot. Az első rossz lépésünk az volt, amikor készületlenül beengedtük a multinacionális kereskedelmet, melyet egyetlen európai ország sem tett úgy, mint mi. Példát vehetnénk a skandináv országokról. Eladtuk a kereskedelmünket, és most jöttünk rá, hogy ezáltal eladtuk a termelést is! Innentől kezdve nincs befolyásunk arra, hogy mi kerül a polcokra.

- Hogyan látja, milyenek ma a vásárlási szokások?

- Sajnos elsősorban nem a minőség, hanem az ár a legfontosabb szempont a vásárlók számára, ami sok kárt okoz az országnak. A korábbi évtizedekben a magyar élelmiszer - termelés és feldolgozás - nagyon fejlett volt, de most a magyar termékeknek nehéz versenyezni a támogatott külföldiekkel.

- A Coop-nak van törzsvásárlói rendszere. Mennyire sikeres?

- A Coop versenyképessége érdekében - svéd modell alapján - törzsvásárlói rendszert indított 3 évvel ezelőtt. A rendszer családi vásárlásra ösztönöz. A lényege az, hogy nemcsak a törzsvásárló gyűjtheti a pontokat, hanem a családtagok is. A magyar családmodellből indultunk ki, így részt vehetnek a nagyszülők is ebben a rendszerben - azaz három generáció, maximum hat fő. Ma már 200 ezer törzsvásárlónk van. A rendszer a kiterjesztés fázisában van, és szeretnénk a jövő év vége felé elérni a félmillió törzsvásárlót. Erre minden esélyünk megvan. Olyan nagy városok, mint Miskolc és környéke, Pécs és környéke most léptek be a rendszerbe, ezáltal komoly vásárlószám növekedés várható. A törzsvásárlói rendszer alkalmat ad a direkt marketingre is. Abban hiszek, hogy mindenki szereti, ha figyelnek rá és megajándékozzák, ezért egyedi kedvezményekkel és meglepetésekkel kedveskedünk törzsvásárlóinknak - születésnap, névnap, nőnap, gyermeknap -, amelyhez az apropót majd az élet adja.

- Folytatódik-e a Coop-Rally?

- A Coop Rally-t azért kezdeményeztük, hogy felhívjuk a figyelmet a minőségi magyar termékekre. Egyik évben a Dunántúlon, a másik évben Kelet-Magyarországon szervezzük. Ehhez évek óta jó partner Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A Rally ma már rangos eseménnyé vált, amelyhez szívesen csatlakoznak a beszállítóik, valamint közéleti személyiségek, sportolók, olimpikonok. Idén szeptemberben Kelet-Magyarországon rendezzük meg a pár napos eseményt, a minőségi magyar termékeket előállító üzemekkel együttműködésben.

- Milyen nyári események várhatók?

- A nyár a rádió hallgatás időszaka, sokat utazunk, autózunk, ezért augusztusban ismét lesz rádiós nyereményjátékunk. Most zajlanak a nyárhoz kapcsolódó promócióink, a Coop-Partyk, a Coop receptúrák és egyéb más rendezvények.

- Mi is a Coop-Party?

- Bolthoz kapcsolódó rendezvény, főként családok és gyermekek számára. Vannak sportversenyek, játékos vetélkedők és rengeteg akció a felnőtteknek. Az ilyen események segítik a szorosabb, érzelmi kötődés kialakulását a vásárló és a bolt, és személyzete között.

- Közgyűlésük volt nemrég. Születtek-e fontos döntések?

- A közgyűlés törvényes kötelezettségünk, és egyúttal áttekintjük stratégiánkat is. Döntéseinket folyamatosan a gazdasági körülményekhez igazítjuk. Két új momentumot emelnék ki: fejlesztjük a zöldség-gyümölcs forgalmazást, és a boltok belső képét. Az állandó megújulás, fejlődés ma már követelmény, jövőre pedig már 15 évesek leszünk.

- Az üzletpolitikában milyen új elemek jelennek meg?

- A napi termékeket, hús, húskészítményeket, tej, tejterméket, zöldség-gyümölcsöt, kenyér-pékárut szeretnénk még inkább előtérbe helyezni, amely kifejezetten a magyar élelmiszertermelők, élelmiszer-feldolgozók partnerségét igényli. Azt szoktam mondani, hogy az árat a minőség és az érték arányában lehet minősíteni. Önmagában az ár nem lehet minősítő tényező. Meggyőződésem, hogy a magyar termékek az érték, minőség és ár kategóriában állják a versenyt. Ha a gazdaságpolitika rásegítene, előnyös lenne nemcsak a termelőknek, de a fogyasztóknak is.

- Már több mint két éve tölti be a Co-op Hungary Zrt. elnöki tisztét. Hogyan élte meg ezt az időszakot?

- Ez a tisztség nagy szakmai megtiszteltetés számomra, mert a nagy vevőközpontok igazgatói választják meg maguk közül az Igazgatóság elnökét! Az elnöki teendők időben jelentős elfoglaltságot jelentenek, de azért mertem elvállalni a Szolnoki Zrt. elnök-vezérigazgatói posztja mellett, mert támaszkodhatok a kollégáimra. Csak így tudom a két vezetői tisztséget összehangolni. Munkámhoz azokból az élettapasztalatokból merítek, amit a korábbi években felhalmoztam. Nem távolodtam el az élettől. Szolnokon naponta találkozom gondokkal, problémákkal, így mint elnök hitelesebb és gyakorlatiasabb döntéseket tudok hozni. Elnöki megbízatásom öt évre szól.

- Szeretném bemutatni olvasóimnak, elmondaná karrier történetét?

- A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szereztem diplomát. Ezt követően elvégeztem a Közgazdaságtudományi Egyetemet. Szakmai pályafutásomat a felsőoktatásban, a Szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán kezdtem, tanítottam 12 évet, majd 1989-ben – éppen húsz éve - mentem át a gazdaságba, a Szolnok és Vidéke Áfész-hez. Itt főosztályvezető, majd elnökhelyettes voltam. 1995-től vagyok az első számú vezető.

- Mi a kedvenc időtöltése? Van hobbyja?

- A vadászatnak hódolok és főzni is szeretek. Ha belefér az időmbe, szívesen focizok, teniszezek, kerékpározok.

(Szabados)