EGYETEMES BÉKE SZÖVETSÉGE - UNIVERSAL PEACE FEDERATION

“Tedd azt másokért, amit szeretnél, hogy érted tegyenek”

A világban és hazánkban kialakult jelenlegi helyzetről egyre többen vallják azt, hogy mindenekelőtt erkölcsi válság, az emberek vagyonának kezelésével és életfeltételeik makroszintű alakításának felelősségével megbízott vezetők erkölcsi hozzáállásának válsága. Ilyen körülmények között mind nagyobb teret kap az igény, hogy mielőbb gyökeres változás történjen a vezetői magatartásban.

Az Egyetemes Béke Szövetsége (Universal Peace Federation – UPF) legfőbb jellegzetessége, hogy a mai világban meglévő konfliktusok, válságok ellenére hisz és bízik abban, hogy világunk és társadalmaink képesek arra, hogy békében éljenek és működjenek, mert ehhez minden adottság megvan, és ez csak az emberi jó szándék és akarat függvénye.

A Szövetség legfőbb célja ezért, hogy összefogja azokat, akik a békét keresik és hajlandóak tenni a társadalmainkat megosztó korlátok és akadályok legyőzéséért, akik készek, hogy békenagykövetekként, új típusú vezetőkként tapasztalatukkal, tudásukkal, elkötelezettségükkel szolgálják a békés társadalom és világ ügyét.

Ennek a közösségnek a kialakítását tűzte ki céljául a Szövetség néhány éve futó programja, a Globális Békefesztivál, melynek lényege, hogy kormányzati szervek, oktatási intézmények, civil szervezetek, vallási közösségek és a magánszféra összefogásával több napos rendezvényre kerül sor. A program része az “Irányítás és a helyes kormányzás” témájának szentelt nemzetközi vezetői konferencia, egy civil fórum és több helyszínen zajló társadalmi, önkéntes projekt, valamint a programsorozatot lezáró esti ünnep – a házasság és a család intézménye, a kultúrák és vallások közötti együttműködés megerősítése melletti kiállás ünnepe. A megbékélést, a kölcsönös tiszteletet és együttműködést ösztönző programok fontos része az ún. szent víz szertartás, amikor különböző vallások képviselői egy-egy pohár tiszta vizet öntenek egy kristálytálba, jelképezve ezzel az emberi család összetartozását.

A Globális Békefesztivál programsorozat 2007 decemberében indult a Fülöp-szigetekről, és azóta számos helyszínen rendezték meg. 2008-ban a paraguayi és a londoni békefesztiválon Magyarország országgyűlési tagokkal képviseltette magát, a londoni rendezvényre ezen kívül még egy kilenctagú delegáció is kiutazott. 2009 decemberében a Szövetség egy nagyszabású globális békekonvenciót szervez a Fülöp-szigeteken, melyről részletesebb tájékoztatás olvasható angol nyelven a www.globalpeacefestival.org címen. Az idei év további békefesztiváljainak helyszínei Indonézia, Tajvan, Thaiföld és Nepál.

A Szövetség által vallott nézetek szerint a vezetői szerepvállaláshoz elengedhetetlen, hogy a szakmai és a személyiségjegyekből eredő kompetenciákon túl különös figyelem forduljon az alapvető, ún. spirituális értékekre, amelyeket többnyire a vallások hirdetnek, és amelyeket röviden a szinte minden jelentős vallásban fellelhető aranyszabály erkölcsi törvénye foglal össze: “Tedd azt másokért, amit szeretnél, hogy érted tegyenek”. A gazdagságon, hatalmon és földi hírnéven túlmutató, a rábízott emberek javát kereső, egyetemes értékekhez való ragaszkodás az egyedüli biztosítéka annak, hogy egy vezető munkásságával a békét és az általános jólétet szolgálhassa, mivel az önös érdekek konfliktusokat eredményeznek a családban, a közösségben, a nemzetben és a világban.

A Szövetség alapítója, Dr. Sun Myung Moon ezért már 2000-ben, egy, az ENSZ székházában tartott konferencián javasolta, hogy a spirituális értékek térnyerése érdekében alakuljon az ENSZ szervezetén belül egy vallásközi tanács, mely kezdeményezést a Fülöp-szigetek delegációja felvetette az ENSZ ezt követő közgyűlésén. Ennek eredményeként az ENSZ fokozatosan egyre nagyobb figyelmet szentel a vallásközi és a kultúrák közötti párbeszédnek, és a 2010-20 közötti időszakot a vallások békét szolgáló párbeszédének és együttműködésének évtizedeként hirdette meg.

A vallásközi tanács megalakításának ösztönzésére a Szövetség határozott lépéseket tett: először Genfben, a Nemzetek Palotájában, majd Londonban és végül New Yorkban, az ENSZ székházában megbeszéléseket tartott a “Vallások közötti együttműködés, és az emberi jogok és méltóság megóvása” témájában, a genfi tanácskozáson pedig több vallás fiatal képviselőinek részvételével megalakította a vallásközi tanács modelljét. A konferenciákat, melyeken a vallások és a civil társadalom vezető személyiségei, diplomaták és ENSZ képviselők vettek részt, Indonézia, a Fülöp-szigetek, illetve Guinea, Etiópia, Kenya és Nepál állandó képviseletei támogatták társ-finanszírozókként.

A világválságra való tekintettel az alapító, dr. Moon az év elején meghirdette a Békekörút 2009 programját, melynek célja, hogy a felelős kormányzás gondolatát népszerűsítse a világ 194 országában. A körút magyarországi rendezvényére március 12-én a budapesti Hilton szállodában került sor, ahol hivatalban lévő és korábbi országgyűlési tagok, a tudományos és az üzleti élet, a civil társadalom képviselői és a Szövetség által felkért békenagykövetek álltak ki amellett, hogy valóban paradigmaváltásra van szükség ezen a téren.

Magyarországon jelenleg mintegy 80 békenagykövet szolgálja a békében élő világ ügyét. Bár az első békenagykövetek kinevezésére már 2001 végén sor került, a Szövetség magyarországi szervezetének kialakítása igazából 2006-ban kezdődött el. A békenagykövetek a civil szféra és a tudományos élet képviselői, újságírók és művészek, az egészségügy elkötelezettjei, politikusok és önkormányzati vezetők. A Szövetség célja egy olyan tanácsadói testület létrehozása, amely az egyetemes értékekkel összhangban ajánlásokat tud megfogalmazni a felmerülő problémák orvoslására helyi, de akár országos szinten is.

Mivel az élet legkülönbözőbb területeiről érkeztünk, elsődleges feladatunknak a békenagyköveti közösség kialakítását tekintjük. Az elmúlt időszakban ezért klubszerű összejöveteleket, kulturális programokat tartottunk. Idei terveink között szerepel, hogy április közepén konferenciát tartunk a hazánkban oly nagyon szükséges megbocsátás témájáról, körbejárva azt a jog és filozófia, az egészség és pszichológia, az irodalom, valamint az üzleti tevékenység szemszögéből. További tervünk a közvetlen kapcsolatfelvétel a szomszédos országok békenagyköveteivel, és ifjúsági programok szervezése a nemzedékek közötti együttműködés ösztönzésére.

EGYETEMES BÉKE SZÖVETSÉGE - UNIVERSAL PEACE FEDERATION

Kérjük, támogassa tevékenységüket adója 1 %-ával! Adószám: 18196535-1-42

Telefon: 354-1590 Fax: 354-1591 Mobil: 30/273-9658

Web: www.upf.org E-mail: iifwp-magyarorsz@freemail.hu