HASZNOS INFORMÁCIÓK

Átadták a Talentum Akadémiai és Művészeti Díjat

Farkas Illés fizikus, Kovács Mihály biokémikus, Lukács Ágnes pszichológus-nyelvész és Bajári Levente balettművész vehette át a Talentum Akadémiai és Művészeti Díjakat, melyeket idén hetedik alkalommal ítéltek oda. A 20 000 euróval járó elismerést Kenyeres Sándor üzletember alapította 2002-ben a kimagasló tudományos tevékenységet folytató fiatal, 35 év alatti kutatók támogatására. Az elmúlt hét év során közel 300 pályázat érkezett a díjra, amelyekből 23-at jutalmaztak összesen 460 000 euróval.

Glatz Ferenc a díjak átadásakor hangoztatta, az olyan válságos időkben mint a jelenlegi, mindenki a kivezető utat keresi, ám mint minden korban, most is az oktatás és a kutatás a legjobb befektetés. A Talentum Akadémiai Díjjal kapcsolatban kiemelte: az elismerés segít megtartani a fiatal tehetségeket a kutatói pályán, hogy a hazai és európai költségvetés "mégoly mostoha volta" se tudja eltántorítani őket a tudománytól.

Kiváló Magyar Élelmiszer Védjegy

A már tíz éves múltra visszatekintő Kiváló Magyar Élelmiszer (KMÉ) védjegy működtetője, az Agrármarketing Centrum (AMC) az eddigieknél még nagyobb összefogást szorgalmaz a magyar gyártókkal. Az egy évtizede sikeresen szereplő védjegy már több mint 350 hazai terméken látható, és az AMC idén is várja az újabb pályázatokat. A tanúsított magyar élelmiszerek kiemelkedő jelentőségűek a termelők, a fogyasztók és a kereskedők számára egyaránt. Ahogy ezt egy, a közelmúltban végzett felmérés is bizonyítja, a tanúsítvány belépő egy elitklubba: emeli a termék presztízsét és erősíti a gyártó pozícióját, ugyanakkor a fogyasztóban bizalmat ébreszt, ami a kereskedőre is pozitív hatással van.

Idén is díjazzák a minőségi hazai termékeket

A hazai és nemzetközi piacon versenyképes, kiemelkedő minőségű termékek elismerésére meghirdették a 2009. évi Magyar Termék Nagydíj Pályázatot, jelentkezni május 22-éig lehet. Kiss Károlyné, az Industorg Kft. ügyvivője elmondta: a tizenkettedik alkalommal megjelentetett felhívásra tizenhat témakörben lehet pályázni. Idén először lehet jelentkezni többek között gyógyhatású készítményekkel, a szabadidő kulturált eltöltését segítő és turisztikai szolgáltatásokkal. A "Magyar Termék Nagydíj Pályázat leginnovatívabb terméke" elismerő címet azok a gyártók nyerhetik el, amelyeknek a pályázatra benyújtott terméke kiemelkedő innovációs teljesítménnyel rendelkezik. A nagydíjakat, a kiírók által felajánlott különdíjakat, a civilszervezetek elismeréseit a Gazdaság Ünnepén, 2009. szeptember 2-án a parlamentben adják át.

Mindenünk a kutya - Pedigree Örökbefogadási Program

Hazánk egyik legnagyobb állateledel gyártó és forgalmazó vállalata a MARS Magyarország, tovább erősíti programjait a felelős állattartás területén - mondta Ács Tamás ügyvezető a Pedigree Örökbefogadási Programjának indítását bejelentő sajtótájékoztatón. A Pedigree Örökbefogadási Program 2006-ban kezdődött az Egyesült Államokban és az ott elért sikerek nyomán terjedt tovább más országokba is: Kanada, Brazília, Chile, Ausztrália, Dél-Afrikai Köztársaság, Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Ausztria. 2009-ben Hollandia és Magyarország csatlakozik a programhoz. Tevékenységük során támogattak menhelyeket és rászoruló kutyákat, ám ez az első alkalom, hogy szélesebb közönséget szólítanak meg a témával, és a segítségnyújtás változatos módjaira hívják fel a figyelmet. Április 1 és szeptember 31 között minden eladott Pedigree eledel után kg-onként 5 Ft-ot ajánlanak fel a menhelyi kutyák támogatására. A pénzbeni támogatást egyenlő arányban osztják szét 5 kiválasztott menhely számára, amely pályázat útján a Magyarországon törvényesen bejegyzett 48 állatmenhelyből lett kiválasztva. A projekt első lépése, a kutyamenhelyek számára felajánlott közvetlen adomány 10 millió Ft értékben. "Örökbefogadási csomag"-ot is felajánlanak, melyet azok kapnak, akik az adott menhelyről örökbefogadnak egy kutyát. Az Örökbefogadási Programot a menhelyen élő kutyák helyzetét bemutató filmmel indítják, ahol bepillanthatunk a gazdátlan kutyák életébe, majd később nyomon követhetjük a főhős, Bella történetét. Új weboldalt is indítanak, melynek feladata, hogy találkozási pontként szolgáljon a menhelyek, a kutyák és a segíteni vágyó emberek számára.

A honlap címe: www.pedigree.hu/orokbefogadas

Angela Schuh: Bioklíma - Az időjárás hatása az ember egészségére

Az emberek több mint fele érzékenyen reagál az időjárási hatásokra. A balesetet, sérülést szenvedők és azok, akik műtéten vagy súlyos betegségen estek át, még inkább. Könyvünk az időjárás és az egészség kapcsolatát elemzi, leírja a megelőzés módjait és a terápiás módszereket, de nem feledkezik meg az időjárásnak az egészségre gyakorolt pozitív hatásairól sem. A könyv szerzője, Angela Schuh az orvosi klimatológia szakértőjeként a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem Egészség- és Rehabilitációtudományi Intézetének professzora. A kötet ára: 1990 Ft.

Új Ház Centrum

Új Ház Centrum márkanév alatt országos építőanyag-értékesítési láncot hozott létre az Új Ház Zrt. A 100 százalékban magyar tulajdonosokból álló beszerzési hálózat üzleti sikerének egyik titka, hogy biztos fizetői voltak és maradnak a mintegy 80-100 építőanyagot gyártó beszállítójuknak. Kovács Tamás vezérigazgató sajtótájékoztatón elmondta, eddig az Új Ház Zrt. 43 tagja építőanyag-beszerzési láncként 99 százalékban lefedte az országot. 2008-ban 24 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le. Az Új Ház Zrt. tagjai szigorú belső szabályrendszer szerint működnek, amely egyebek között nem engedi meg, hogy egymás konkurenciái legyenek, illetve garantálja a pénzügyi fegyelmet. Az értékesítési lánc létrehozásával országos akciókat indítanak építőanyag-értékesítésre.

Pólus Program az Új Magyarország Fejlesztési Terv

A Pólus Program az Új Magyarország Fejlesztési Terv legfontosabb, operatív programokon átívelő gazdaságfejlesztési programja, amely képes lehet a világgazdasági válság negatív hatásait részben csökkenteni, több tízezer munkahelyet megmenteni. A Pólus Program keretében olyan alulról építkező, önszerveződő vállalati csoportok oktatási és K+F intézmények részesülhetnek támogatásban, amelyek együttműködésük során kiaknázzák a tudásuk egyesítéséből fakadó előnyöket. Kiemelt céljaik az új, innovatív termékek piacra vitele, a klaszter tagok közötti bizalom elmélyítése közös beruházások támogatásával. A klaszterek számára kiírt pályázatok keretében többek között támogatható: a klaszter-menedzsment tevékenység (új tagok felkutatása, jó megoldások feltárása), projektgenerálás, közös K+F tevékenység megszervezése, adatbázisok létrehozása, információszolgáltatás, tanácsadás, marketing, képzések szervezése. A regionális operatív programok klaszterpályázatain összesen 169 pályázat felelt meg a formai ellenőrzés követelményeinek. 6,2 milliárd Ft forrás áll rendelkezésre, a beadott pályázatok keretében a pályázók összesen 5,6 milliárd Ft-ot igényeltek. Döntések folyamatosan várhatóak.

 

WebRiport

Tavaly késő ősszel indult útjára egy különleges interaktiv riportoldal a www.webriport .hu. Az oldal elsősorban abban kínál többet a a laptársainál, hogy a közönség is kérdezhet, és bejelentkezés után szinte bárki lehet egy-egy gazdasági terület szakértője .A riportok hanganyagokban érhetőek el, ami a válaszadó fényképe mellett lejátszva nagy hitelességet biztosít a hírnek, a kommentárnak.

Az eltelt néhány hónapban a webriport virtuális vitaasztala és az exkluzív interjúi váltották ki a legnagyobb érdeklődést. Ha a kedves olvasó ellátogat az oldalra tapasztalhatja, hogy az azonos kérdésre egy időben egymástól függetlenül elhangzó válaszokat milyen érdekes is meghallgatni. Természetesen a www.webriport.hu közönsége mindjárt az indulás után igényelte, a szorosabb személyes kapcsolatot is . Létrejött és szépen fejlődik a WebRiport Klub az az interaktív vitafórum, ahol mindig egy országosan ismert kiválóság mondja el a pódiumon, egy interjúbeszélgetésben a gondolatait, hogy azt követően kötetlen eszmecsere bontakozzon ki a hallgatóság, a vitavezető és a vendégelőadó között. A klub legutóbbi vendége Bod Péter Ákos volt, aki nagy sikert aratott könnyed stílusú és rendkívül őszinte mondataival.

A rendezvényekre a hó első hétfőin este18 és 20 óra között kerül sor, és szabad a belépés mindenkinek, akik a termékeny, egymás véleményét tisztelő és meghallgató vita hívei.

Fontos tudni, hogy ez az új média felület keresi azokat a rendezvényeket ahol újszerűen , újszerű témákat vetnek fel a rendezők. Ilyen lesz várhatón a Nemzetközi Tőkeexport Konferencia Is, (www.tokeexport.hu) ami az erdélyi Szovátán kerül megrendezésre idén május 25.-én és ilyenek a Dunakanyarban a Regatta Konferencia Központban ( www.regattahotel.hu ) megrendezett kisebb nagyobb konferenciák is. Mindenkit csak arra tudunk biztatni, hogy vegyen rész ebben a máris kedvelt kommunikációban, ha először másképp nem is mint megfigyelőként.