Sevillai borbély - felújított Rossini vígopera.

Első nápolyi bemutatása botrányos bukással végződött. A közönség nem tudta megbocsátani az ifjú zeneszerzőnek, hogy azt a szövegkönyvet zenésítette meg, amelyhez Paisello mester /1740-1816/ írt már muzsikát. A római bemutató publikuma / 1816. febr. 20./ azonban élvezte a piacterek rögtönzött commedia dell'arték népies vígjátékát és viharosan ünnepelte a mestert. A téma persze nem új, számtalanszor feldolgozták már az öreg gyámapa szerelmét, aki gyámleányát és egyben a hölgy hozományát is meg akarja kaparintani.

Rossini az olasz hagyományokon kívül, szívesen tanul a mozarti muzsikából is, eredetiségét azonban soha nem adja fel, zabolátlan vidámságot, pergő dallamos áriákat, áradó verőfényt varázsolt a színpadra, az olasz ember örök optimizmusával. A római bemutatót követően alig négy évvel később Pesten is műsorra tűzték, 1820-ban német, majd 1837-ben magyar nyelven. A 20. századi premierek történetében kiemelkedőnek számított az 1951. október 21-i bemutató, amely változtatás nélkül 32-évig volt Operaházunk repertoárján. Ez volt a fiatal Mikó András első operarendezése, jó humorú, vidám előadás. A színvonalat Gyurkovics Mária, Székely Mihály, Melis György, és László Margit képviselte. A következő 1986. április 5-i felújítást Békés András neve fémjelezte. Ennek a produkciónak meghatározó része a szereposztás volt, ugyanis döntően a Zeneakadémiát elhagyó fiatalok játszották. A jelenlegi előadásnak szintén egyik alapja, hogy a szereplőgárda nemrég, vagy éppen végzős fiatalokból áll. /Szegedi Csaba, Haja Zsolt, Mester Viktória, Yang Li, Vadász Dániel, Megyeri Zoltán/ Az idősebb korosztályt Sárkány Kázmér képviseli, aki Don Bartolo szerepében lép színpadra.

- A szerepben rejlő élettapasztalaton magam is elgondolkodtam. Feltételezem, hogy dús fantáziával rendelkezhetett a szerző, vagy esetleg környezetében láthatott hasonló esetet. Mivel 55 éves vagyok, nagyon át tudom élni a szituációt, én is szívesen fordulok fiatal nők felé.

- Valószínűnek tartom, a pénz mellett gyengéd vonzalmat is érezhetett gyámleánya iránt, ami arra késztette, hogy ne engedje át egy nála sokkal fiatalabb férfinak. A történet végére azonban tudomásul kell vennie, hogy megöregedett, valamint azt is, hogy egy húsz éves leány nem egy idősödő férfi oldalán képzeli el boldogságát. Ezt a környezetemben is tapasztalom és nem meglepő számomra, hogy a történet, csalódással végződik.

- Nagyon jól, hiszen az operát 1986 óta ismerem. Akkor Fiorillót, a gróf inasát játszhattam, majd néhány év múlva – Csurja Tamás 1986-os legendás alakítását követően – Figaro bőrébe bújhattam, most pedig az öregedő doktor alakítását bízták rám. További szerep sajnos már nem vár rám ebben az operában, mert Basilio a zenetanár – aki a koromba beleférne – basszus hangot kíván. Ami engem illet, van egy rálátásom a történetre, át tudom érezni a szituációt és azt is tudom, hogyan lehet majd csalódni ebben a helyzetben.

- Ami a helyszínt és a történeti korszakot illeti /Sevilla, 18. század./ nincs változás. A díszlet ugyanakkor korszerűbb és a jelmezekre a fekete-fehér színösszeállítás jellemző. Számomra új kosztümöt varrnak, mert ebben a szerepben most debütálok. Egyébként egy bő térd alatti fekete nadrágot viselek, alatta egy csíkos alsót, amit egy adott pillanatban “elveszítek”. Ez bizonyára derűt fog kiváltani a közönség körében. Felül buggyos, csíkos fehér inget és kabátot ad rám a jelmeztervező. Csak Figaro, Rosina és a gróf kap színesebb viseletet.

- Békés András – idős korára való tekintettel – naponta csak néhány órát töltött velünk és főleg szövegértelmezéssel, beszédtechnikai gyakorlatokkal foglalkoztunk, hiszen a mostani előadás nem magyar, hanem olasz nyelven hangzik majd el. Az énekesek színpadi jelenlétét Kovalik Balázsra bízta. A kellő számú próba hozzásegített bennünket, hogy nyugodtan, biztonságosan felkészüljünk a premierre. Békés Andrásnak nagyon hálás vagyok, hogy rám osztotta az idős doktor szerepét, aki az elmúlt évtizedek alatt is mindig gondolt rám, akár operát, akár zenés TV-játékot rendezett.

- 79-ig számoltam. Amikor 1986-ban bekerültem az Operaházba -Rossini Hamupipőke c. operájában debütáltam és már ebben az évadban 14 kis szereppel bíztak meg. Általában az énekesek az úgynevezett főszerep szerint tartják számon repertoárjukat, de számomra minden karakter-alakítás is jelentőséget kap. Ez az utolsó, Don Bartolo is nekem való figura.

Herbert Veronika