ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Kiútkeresés

Ne áltassuk magunkat - mondja dr. Kovács Árpád az Állami Számvevőszék elnöke - Magyarországon a válság nem 2008 őszén következett be, a társadalmi-gazdasági teljesítmény és az államháztartás költekezése közötti szakadék, mint az eladósodás trendje mutatja, már jóval korábban jelentkezett. Csak legfeljebb nem vettünk róla tudomást, s erőnk, az is késve, csak a kiadások sokszor öncsonkító, kényszerű megnyirbálásáig terjedt. Amikor már "égett a ház", akkor váltak fontossá az "átláthatóságot" és az "elszámoltathatóságot", a pénzügyi szektorfelügyelete erősítését sürgető törvénymódosítások. Hát igen, de vajon az Állami Számvevőszék hogyan járult hozzá a maga sajátságos eszközeivel az állam, a gazdaság korrekt, átlátható működtetőségeihez az elmúlt közel két évtizedben? Arra kérem az elnököt, hogy kicsit utazzunk vissza a múltba.

- Milyen Állami Számvevőszék jött létre a rendszerváltás hajnalán?

- Az Állami Számvevőszék 1989-ben a Kerek-asztal tárgyalásoknak az Alkotmány Bírósággal egyetemben a legstabilabb eleme volt. A tudós jogászok bevált nemzetközi mintát importáltak Magyarországra, amely sok tekintetben hasonló volt, mint a korábbi, amit az 1800-es években angol mintára alkottak. A megalkotott Számvevőszéki törvény kis mértékben változott ugyan, de ez inkább többlet feladatot, vagy többlet jogosítványt adott, például ilyenek volt a főtitkárnak a szervezet közvetlen gazdálkodással kapcsolatos jogkörei. Vagy kiterjesztették a Számvevőszék vizsgálati jogosítványait különböző felügyelő bizottsági elnökökre . . . ami a modell tisztaságát és sikerességét mutatta. Az első elnök Hágelmayer István - akit én végtelenül tisztelek -, hagyta a társaságot dolgozni és felépült az a struktúra, amelyre mind a mai napig nagyfokú stabilitás jellemző.

- Hogyan alakult ki a jelenlegi gazdaságpolitikánk? Voltak minták, amelyeket követtünk?

- A gazdaságpolitika sodródott. Az Európai Unió által közvetített piacgazdaság mintái jelentek meg de elhalasztódott a társadalmi ellátórendszerek modernizációja, mert arra gondoltak, hogy ezeket azokból a pénzekből fogják majd fedezni, amelyek a nemzeti vagyonnak az értelmes, okos értékesítéséből befolynak. Hiszen alapelv, hogy a modernizációra először mindig pénzt kell fordítani. Az nem jelent modernizációt, ha valamit megszüntetünk és nem adunk helyette az embereknek jobbat, hasznosabbat, többet, vagy mást. A célrendszerben nem volt vita. A hogyanjában már igen, abban, hogy mi legyen az állam szerepe. Az Európai Unió mintáira építsük fel, vagy az EU mintáitól eltérően, egy neokonzervatív gazdaságpolitikát valósítsunk meg. Az emlékeim szerint a kezdetekben keveredett a keynesi és a friedmani gazdaságpolitikai iskola. Antall József a konzervatív megoldást választotta, amely Milton Friedmann közgazdász (Chicagói iskola) nevéhez fűződik, amelyet Thatcher és Reagan valósított meg sikeresen. Ebben a rendszerben a növekedés biztosításának eszköze az állam szerepének, és újra elosztó funkciójának a növelése volt, beruházások, közmunkák, keresletbővítés, stb. finanszírozása által. De ez néha váltakozott az elmúlt 20 évben a neoliberális közgazdasági iskola John Maynard Keynes elképzelése szerinti eszközrendszerrel, ami azt mondja, hogy az ideális a beavatkozás mentes, önszabályozó piaci gazdaság, minimális állami kiadásokkal, amelyben az oktatás, a nyugdíj, az egészségügyi és egyéb biztosítás az egyes állampolgárok magánügye. Egy teljes mintakövetési zavar támadt - amely még ma sem dőlt el - a két rendszer közötti csapongás a jellemző. Egy mixtúra jött létre, ami azt eredményezte, hogy sem a privatizációból, sem másból nem tudtak forrást teremteni. A versenyképességre fokuszálás és a szociális szempontok 2-3 évenként váltogatták egymást. Nem volt hosszú távú jövőképe az országnak, nem volt folyamatos az építkezés. A jogszabályok a 90-es évek elejétől már a piacgazdaság elvárásainak megfelelőek lettek, ugyanakkor a szociális ellátórendszerek tekintetében lényegében nem történt semmi változás. A belföldi kereslet minimális volt, miből is lett volna, az államnak nem voltak tartalékai, hogy egy új tőkésosztályt teremtsen. Mindeközben a párhuzamos kelet-európai túlkínálat miatt, nagyfokú leértékelődése következett be a vagyonnak. A privatizációs bevételek nem jelentek meg az elvárt mértékben. Ötszáz vállalat ment tőnkre és a bankrendszer megroppant. Talán emlékszik még a bankkonszolidációs időszakra. Kialakult egy olyan helyzet 1990 - 1998 között, akárcsak 2005-ben, hogy az államnak komoly finanszírozási problémái voltak, másrészt az államháztartás finanszírozási éhsége bizonyos vagyonelemek értékesítését felgyorsította. A bevételszerzés elsődlegessé vált, más komplex érdekérvényesítés kevésbé volt sikeres. Magyarországon egy duális gazdaság alakult ki. Viszonylag nagy teljesítőképességű, jelentős exporthányadot biztosító, külföldi nagyvállalati szektor telepedett meg Magyarországon, amely technológia transzfert, piacokat és sok mást hozott, ugyanakkor itt volt a kisvállalkozásokból, meg a tönkrement vállalatok vagyonának a kivásárlásából alakult magánszektor, amely a versenyképességét tekintve messze elmaradt az előzőtől.

- Egyetértés volt a rendszerváltoztató politikai erők között abban, hogyan lépjen át Magyarország a tervgazdálkodásból a piacgazdálkodásba?

- Mindenki számára természetes volt, hogy a rendszerváltozás a tulajdoni szerkezet, a gazdaság átalakítása nélkül nem lehetséges. Piacgazdaságot építeni piac nélkül és magántulajdonra épülő tőkés gazdaságot, magántulajdon nélkül nem lehetséges. Ebben a rendszerváltoztató politikai erők mind egyet értettek. Az egyetértés több törvénynek a megalkotásával öltött testet, például az átalakulási törvényben, a csődtörvényben, a társasági törvényben, létrehozták az ezzel kapcsolatos intézményeket ...

- Rendben zajlott le a privatizációs folyamat? Vizsgálta ezt az Állami Számvevőszék?

- A privatizációs folyamatok Állami Számvevőszéki vizsgálatai az első időben kísérleteket tettünk egyedi tranzakciók vizsgálatára, de csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem járható, egyrészt a tranzakciók száma miatt, másrészt a szabályok olyanok voltak, hogy érdemileg nem reagálták le azokat az eseteket sem, ahol felléptünk, ahol felelősséget állapítottunk meg. Például a privatizáció kezdeti szakaszában olyan esetekkel találkoztunk, amikor úgy került sor a vállalati vagyon leértékelésére és kimentésére különböző társaságokba, hogy bizonyos személyek saját magukkal leveleztek. Az állam képviselője odaajándékozta, apportálta a vagyont a magántársaság képviselőjének, esetenként önmagának. Ezekben az ügyekben sem tudtunk előre lépni. A vagyonkezeléssel kapcsolatban sok vita volt. Mi azt gondoltuk, hogy azokat a vagyonkezelő intézményeknek a munkáját vizsgáljuk és minősítjük, amelyek központilag felelősek a vagyon kezeléséért. Így annak idején az ÁVÜ-t (Állami Vagyonügynökség), az ÁPV Rt-t, ÁV Rt-t, most a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t. A koncepciónk, azóta sem változott. Ebben a koncepcióban a tulajdonosi menedzsmentek munkájának a minősítése az ÁSZ feladata. Továbbá vizsgáltuk a vagyonkezelés gyakorlatát, a kiépülésnek a problematikáját, az információs rendszereket, a vagyonregisztereket, az értékesítésnek a megalapozottságát, a gondosságát - ezek mind megvannak az Állami Számvevőszék jelentéseiben. Vizsgáltuk a vállalkozásokhoz kötődő állami vagyon lebontását, ami nehezebb feladat volt, a kincstári vagyont elképesztő nyilvántartási hiányosságok, menedzselési zavarok kísérték végig. Csak a rendszerváltás után 18 évvel született meg az egységes vagyonkezelésről szóló törvény, melynek szorgalmazói voltunk. Bár az első év tapasztalatai nem voltak jók, de ezek nem a törvény szellemével és törekvéseivel magyarázhatók, hanem menedzselés gyakorlatának gyengeségeihez kapcsolódtak.

- Tizenkét éve az Állami Számvevőszék elnöke, milyen konklúziót tudna a magánosításról levonni?

- Sokan azt gondolták, a privatizáció alkalmas az igazságtételre és az emberek számára megold szociális problémákat. Nem oldott meg, sőt elmélyítette. Azt hitték, az állam vállalkozásokban működő vagyona végtelen és kiderült, hogy nem az. Nagyon furcsa társadalmi közegben folytak a vizsgálataink, mindenki abban a hiedelemben élt, hogy majd neki is jut valami. Eleinte nem volt érzékenység a csínytevőkkel szemben. Állami Számvevőszék hasonlóan a nemzetközi trendekhez - technológiai transzfer által - végzi a munkáját Ennek az intézménynek - Magyarországon és sehol a világon - nincs módja arra, hogy gazdaságpolitikai megfontolásokat vitasson. Az ÁSZ azt tudja vizsgálni, hogy a gazdaságpolitikai megfontolásoknak milyen előkészítettsége van, azok a minták, amelyeket figyelembe vesznek átgondoltak-e, elkészülnek-e a modellszámítások, megjelenik-e a kockázat előrejelzés. Most 20 év után azt tudom mondani, hogy nem működött megfelelően az államvagyon megőrző tevékenység. Sajnos nem volt hatékony a vagyonérték megőrzése, a tárgyi vagyonból - pénzvagyonba való átalakulás.

- Az Állami Számvevőszék eredményes intézmény volt az elmúlt közel két évtizedben?

- Mint szakmai intézmény sikeresnek, eredményesnek gondolom. Az ellenőrzési terveinket maradéktalanul végrehajtottuk, a Parlament rendre, többnyire egységes szavazással elfogadta az éves beszámolóinkat, meghallgatták, ha nem is fogadták meg a tanácsainkat. A szabályosság területén a helyzet jobb, itt a korrekciós kezdeményezéseinket több mint 90 %-ban megvalósították. Ezek a kisebb-nagyobb hibák javításait, újrakönyvelését, szabályozások bevezetését, jobbító intézkedések megtételét jelenti, a "technikai", "csináljuk jobban" ügyekben tehát eredményeket tudunk magunkénak És a nemzetközi kapcsolatrendszer is sokat fejlődött, az INTOSAI elnöksége, vezető funkciók és nagyarányú hazahozott tapasztalat tartozik itt a mérleghez, s talán mi is hozzájárultunk a külföldi kollégák munkájához. Ha ezt nézzük az intézmény fejlődése, a kollégák munkájának köszönhetően sikerként élhető meg annak, aki a kollektíva részese. Ha viszont azt nézzük, milyen arányban tudtunk azokban a hibákban változtatni, amelyek a döntések pragmatikusságához, szakmaiságához kapcsolódik, konszenzust igényeltek, már kevésbé vagyok boldog. Ilyen kérdéseikben jelentéseink hasznosítása legalábbis változó volt. És osztoznunk kell mind abban a sikertelenségben is, amelyet az ország mutat.

- Milyen helyzetben van Ön szerint jelenleg Magyarország?

- Nagyon nehéz helyzetben van! Ezeket a nehézségeket, kockázatokat a költségvetési véleményünkben jeleztük. A kockázatok a társadalom ellátásához kapcsolódnak. Lehet zsugorítani a szolgáltatásokat, de akkor az emberek rosszabbul érzik magukat. Bizonyos modernizációs programok haladnak, de nagyon vontatottan, nincs rá pénz. Öncsonkítással nem lehet reformokat végrehajtani. Meg kellene találni az optimális arányokat, a végrehajtáshoz meg konszenzus és bizalom kell. Eddig nem sikerült az érdekeket összehangolni és a sokféle érdekből, értéket teremteni. Viszont az állami költségvetési zárszámadásról, szabályszerűségi szempontból megnyugtató módon - az összes hibájával együtt - azt tudjuk mondani, hogy megbízható képet mutat, hogy az Önkormányzatokban a gazdálkodás technikája kiérleltté, kiforrottá vált. Magyarországon a kulcsszerepet betöltő intézmények technikailag jól működnek. Az Államkincstár, az Adóhivatal, a Vámhivatal és a többiek is. Az Államadósság Kezelő Központ kifejezetten szép teljesítményt mutat fel, miközben tragikus az államadósság mértéke. Ezeknek az intézményeknek a munkája belesimul az európai trendbe. Viszont nagy kérdésekben, hogy milyen országot akarunk, még mindig nem sikerült megnyugtató válaszokat találni.

- Tud segíteni az ÁSZ abban, hogy jobb helyzetbe kerüljünk?

- Feladatkörünkben ez a kötelességünk, és számunkra is igen fontos, hogy jól menjen az ország szekere. Jelentéseket, tanulmányokat készítettünk, az állam szerepéről, a költségvetés pozícióiról, az államadósság helyzetéről, a K+F-ről, a romatámogatásokról, az oktatásról . . . a tanulmányainkat, jelentéseinket megküldtük a döntéshozóknak és sajtótájékoztatókon bemutattuk a közvéleménynek. Az Alkotmány szelleméből indultunk ki, amely szociális piacgazdaságot fogalmaz meg. A szociális piacgazdasághoz pedig ellátó rendszerek tartoznak, az emberek életfeltételeinek a biztosítása, a szociális érzékenység. A szemlélete ezeknek az anyagoknak nem távolságtartó, az emberek oldaláról igyekeztünk nézni a dolgokat.

- Ha Önön múlna, min változtatna?

- A szakmai szabályozások és a pénzügyi lehetőségek vizsgálatának egy gondosabb vizsgálatát biztosan igényelném. A finanszírozás az általában csak következmény. Nálunk most a jogalkotás két sávon megy. Készülnek szakmai törvények, de ezek finanszírozásáról kevesebb szó esik. Az állami feladatokról és annak ellátásáról készített tanulmányt a Kutató Intézetünk (ezt is bemutatjuk) amelyben leírjuk, mit kellene megoldani ahhoz, hogy más vágányon menjenek a dolgok. Az államháztartás nem választható el a reál-folyamatoktól. Sajnos nem foglalkozunk eleget a gazdaság teljesítményével, pedig csak azt tudjuk elkölteni, szétosztani az államháztartásban, amit megtermeltünk. Képzett munkaerő kell, mert előbb-utóbb még közmunka programoknak is akadálya lesz a képzetlenség. És el kell dönteni, milyen oktatásra van szükség, az egészségügyben pedig azt, hová tegyük a súlypontot. Megelőzésre, a fekvőbeteg ellátásra, vagy az egynapos műtéti technikák elterjesztésére.

- Fény az alagút végén?

- Az állam kiszámíthatósága nagyon fontos lenne, nem szabad tovább sodródnunk. El kell dönteni végre, milyen államot akarunk? Az egyén öngondoskodására építő állam felé mozdulunk el, vagy fenn akarjuk tartani a szociális piacgazdaság eszméit. Az állam attól a felelősségétől, hogy gondoskodnia kell az állampolgárairól, nem tud szabadulni, más kérdés, hogy technikailag ezt a feladatot hogyan oldjuk meg, milyen mértékben vonjuk be a magánszférát. Az Európai Unió, az európai környezet biztonságot ad és a stimuláló ereje visz előre bennünket is. Egyfajta normát ad. A kiutat abban látom, hogy a magyar gazdaság az európai konjunktúra elindulásakor, annak a hullámain előre tud jutni. Továbbá harmonizálni kell a külföldi befektetők érdekeit a magyar érdekekkel. Összhangba kell hozni a Világbank, az Európai Unió elvárásait a saját elvárásainkkal. Tehát a kulcs a gazdaság.

- Nemrég a fenntartható fejlődésről, a finanszírozható növekedésről tartott előadást. Megosztaná velünk?

- A fenntartható fejlődés, a finanszírozható növekedés érdekében alapvető, tovább nem halogatható változásokra és olyan alkalmazkodásra van szükség, amely nemcsak megfelel a szociális piacgazdaság alapelveinek, hanem a reálgazdasági teljesítményeket segítve, finanszírozható társadalmi ellátásokat vállal. A hivatkozott ÁSZKUT tanulmány lényegi ajánlásaival egyetértve a következő területeken szükséges és lehetséges is változtatni: a jövőkép felvázolásában, s ennek megfelelő fejlesztési stratégiák kidolgozásában, az állami funkciók, feladatok tartalmának meghatározásában és szabályokba foglalásában, a nemzetgazdasági (költségvetési) tervezés és az államháztartási információs rendszerek megújításában, a versenyképességek javítására irányuló eszközök alkalmazásában, intézményi reformokban, a civil társadalom közpolitikai szerepének erősítésében, közpénzügyi menedzsmentek további modernizálásában, az újraelosztás terjedelme és célzottsága harmóniájában, az állami működés elszámoltathatósága és átláthatósága (ellenőrzöttsége) érvényesülésében.

Mindennek megvalósítása ma, a rendkívül megosztott, a betarthatatlan jóléti ígéretek nyomán bizalmát vesztett, az új iránt csekély befogadóképességgel bíró magyar társadalom napi érdekeivel sokszor szemben haladva különösen nehéz. Különösen a különböző visszafogásokkal járó lépések megtétele és azok helyes mértékének a meghatározása a nehéz, hiszen mint láttuk, korábban az adózás, a társadalombiztosítási járulékok világában, a nyugdíjak, a bérek területén, szolgáltatások szervezésében, terjedelmében ezekkel nemcsak ellentétes ígéretek, hanem későbbi hatásaikban rombolónak bizonyuló, markáns, konkrét lépések történtek.

Az adott helyzetben természetszerű, hogy a megfelelő anyagi források nélkül megkezdett, egymást kizáró törekvéseket hordozó, teljesítményhez nem kötött juttatásokat nyújtó, az elavult ellátórendszerek átalakítását csak ígérő forgatókönyv megtett (és a meg nem tett) lépéseinek "visszacsapása" az új pályára álló cselekvés első, legérzékenyebb szakaszában, a gazdasági válság terheit tetézve jelentkezik. A kialakult helyzet egyidejűleg hozza a sokszor bizalomhiánytól vezérelt feszültségeket, de a beszorítottság kényszerben, az új pályára vivő, harmónia-teremtő lehetőségeket is.

- Milyen tervei vannak a következő évre?

- Amit ebben a szakmában ember megkaphatott, mindent megkaptam, a számvevőszékek világszervezetének, az INTOSAI kormányzótanácsának elnöke lehettem. Meg kell köszönnöm, hogy szolgálhattam. Éppen, amikor ez a lap megjelenik, a Nemzetközi Együttműködési Fórum soros elnökeként fogadhatom az Európai Unió számvevőszékeinek vezetőit, hogy együtt találjunk olyan megoldásokat, amelyekkel jobban tudjuk a válságban vergődő államháztartások működését segíteni A Közgazdasági Társaság elnöke is vagyok sok feladat vár. És bárhogy alakul az életem, tanítani fogok tovább.

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK KUTATÓ INTÉZETE

Mint elnök úr elmondta, fontosnak tartják, hogy jól menjen az ország szekere, ezért tanulmányokat készítenek, melyeket átadnak a döntéshozóknak. Az Állami Számvevőszék Kutató Intézete által készített néhány tanulmány bemutatásán részt vett Szerkesztőségünk.

AZ ÁLLAM CÉLSZERŰ GAZDASÁGI SZEREPVÁLLALÁSA A XXI. SZÁZAD GLOBÁLIS GAZDASÁGÁBAN

A magyar gazdaság jelenlegi állapota nem egy rövid időszak alatt, hirtelen kialakult válsághelyzet, hanem hosszabb időszakon át tartó, kedvezőtlen folyamatok, felhalmozott feszültségek következménye. A külföldi tőke meghatározó szerepet játszott a gazdasági növekedésben, és ezen belül elsősorban az export dinamikus emelkedésében. 2007 végén a vállalatok teljes nettó árbevételének több mint 50%-át, a magyar export 75%-ot meghaladó részét a külföldi tulajdonú vállalatok állították elő. A külföldi töke ilyen jellegű szerepvállalásának köszönhetően megvalósult az exportorientált gazdasági növekedés is. A magyar export importtartalma magas, a kivitelhez kapcsolódó hazai hozzáadott érték viszont alacsony maradt. Így Magyarország külkereskedelmének hozamai csak részben integrálódtak a belső gazdaságba. A nagy nyitottság miatt és a gyenge belső piac mellett a magyar gazdaságra igen nagymértékben hatnak a külső konjunkturális viszonyok. A magyar export bruttó értéke úgy érte el, majd haladta meg a GDP értékének 70%-át, hogy a Magyarországon előállított hozzáadott érték, és az ehhez kapcsolódó foglalkoztatás alacsony. A külföldi tőke által végrehajtott beruházások jelentős része magas technikai-technológiai színvonalon valósult meg, azaz viszonylag kevés munkahelyet teremtett. Ugyanakkor a foglalkoztatás igen nagy arányban mikro-vállalkozásokban valósul meg. Jelentős részük nem is akar kilépni az önfoglalkoztató státuszból. Magyarországnak a fejlett nyugati országok intézményrendszerébe történt gyors integrálódása ellenére nem jött létre a magyar gazdaság egészének a felzárkózása. Az országban megtelepedett külföldi vállalatok szervesebben kötődnek a globális, mint a magyar gazdasághoz, és ezért húzó hatásuk a nemzetgazdaság egészére kevéssé érvényesült. A következő évek gazdaságpolitikájának a magyar gazdasági fejlődést legerőteljesebben meghatározó pontja: miként lehet úgy megtartani a külföldi működő tőke reális mértékű bevonását, hogy e folyamat a kis- és középvállalati szektor megerősödésével is járjon.

NAGY ÉS NEM HATÉKONY KORMÁNYZATI SZEKTOR PARADOXONJA

A rendszerváltáshoz kapcsolódó államháztartási reformok létrehozták a modern piacgazdaságok fontos intézményeit, de a politikai erők nem jutottak konszenzusra az állam célmodelljéről. Ezért az új intézmények egy része súlyos belső ellentmondásokkal működik. Az államháztartási rendszereket érintő döntéshozatal kerülte a szerkezet-átalakítással járó konfliktusokat. Ehelyett a finanszírozás szűkítésével próbálta az intézményeket, ill. azok fenntartóit hatékonyabb gazdálkodásra ösztönözni. A szerkezetváltoztatás nélküli forrásszűkítés vagyonfeléléshez, ill. a túl sok közfeladat alacsony szintű ellátásához vezetett. Magyarországon a rendszerváltáskor a jóléti kiadások GDP arányos mértéke jelentősen meghaladta a fejlett ipari országokét. 1995-96-ban - elsősorban a jóléti kiadások drasztikus csökkentésével - a magyar államháztartás mérete az európai jóléti államok átlaga körüli értékre zsugorodott. 2001-től kezdődően a kormányzati kiadások a GDP arányában ismét emelkedni kezdtek. A GDP 50 százalékát meghaladó állami újraelosztást a magyar gazdaság és lakosság nem képes sem rövidtávon, sem hosszabb távon finanszírozni. A pénzügyi rendszer fenntarthatósága az újraelosztás mérséklését követeli meg. Az egyes szakpolitikákat jellemzően az ágazatok véleményformáló és érdekhozó csoportok versengése alakította. A változtatások szakmai céljait, elvárt eredményeit nem fogalmazták meg, szakmai, társadalmi, pénzügyi hatásait nem tárták fel megfelelően. A politikai indíttatásból áterőszakolt törvények a gyakorlatban ellentmondásosnak, finanszírozhatatlan és megvalósíthatatlannak bizonyultak. A pártpolitikai befolyás, a legyengített közigazgatás és a civil kontrol hiányának következménye a járadékvadászat elburjánzása. Az ezt megengedő, a következetes reformokat elodázó állam a felzárkózás gátjává vált. Az államháztartási reformok paradoxonja, hogy az állam kiüresedéséhez és teljesítményének a csökkenéséhez képest jelentős maradt az államháztartás terjedelme.

A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ SZEMÉLYEK TÁMOGATÁSI RENDSZERE TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA

Dr. Pulay Gyula, az ÁSZKut főigazgatója ismertetve a tanulmányt elmondta, hogy a magyar támogatási rendszer legsúlyosabb hiányossága, hogy nem különbözteti meg a sikeres foglalkoztatási rehabilitáció alapeseteit, vagyis a teljes, a részleges, és a védett foglalkoztatást igénylő rehabilitációt. Az integrált körülmények között megvalósuló teljes rehabilitációhoz nincs elég támogatás, miközben bőkezűen támogatják a részleges rehabilitációt és a védett foglalkoztatást. A tanulmány a sikeres foglalkoztatási rehabilitáció három alapesetét különbözteti meg. Egyrészt a teljes rehabilitációt, amikor a megváltozott munkaképességű személy a rehabilitáció befejezése után további segítség nélkül az egészségesekkel azonos termelékenységű munkát tud végezni. Részleges rehabilitáció esetén a munkavállaló a rehabilitáció után is rendszeres segítséget igényel a munkavégzéshez, és csak alacsonyabb termelékenységű munkát képes végezni. A védett foglalkoztatást igénylő rehabilitáció során pedig alkalmassá teszik a munkaerőt egyszerűbb munkák elvégzésére, de egészségkárosodása miatt csak védett környezetben és az átlagostól elmaradó termelékenységgel tud dolgozni. A tanulmányban feldolgozott adatok alapján a támogatási rendszer potenciális célcsoportja mintegy 250-300 ezer ember, azonban jelenleg évente mindössze 110-130 ezer munkavállaló részesül foglalkoztatást segítő támogatásban, illetve szolgáltatásban. A jelenleg rendelkezésre álló költségvetési előirányzatokból lényegesen több megváltozott munkaképességű embert lehetne foglalkoztatni, ha alkalmazásuk integráltabb formában valósulna meg, valamint ha a védett szervezeti foglalkoztatást szociális foglalkoztatással lehetne felváltani. Ezen kívül a rehabilitáció végeztével meg kellene követelni a rehabilitációs intézkedés értékelését, és a támogatás időszakát csak a legszükségesebb esetben lehetne meghosszabbítani. Nagyon fontos azoknak a szabályoknak a megalkotása, illetve kiterjesztése, amelyek az egészségkárosodást szenvedett munkavállalót és munkáltatóját a foglalkoztatás fenntartására késztetik. Ezért a munkáltatóknak több szakmai segítséget kellene kapniuk a teljes rehabilitációt lehetővé tevő munkakör kialakításához és a munkahely szükséges átalakításához. A tanulmány szerint olyan komplex rehabilitációs rendszert szükséges kialakítani, amely alkalmas évi 50-70 ezer megváltozott munkaképességű ember rehabilitációját, majd munkába állását hatékonyan segíteni. Klauber András, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főorvosa szerint az orvosi, a szociális, a képzési és a foglalkoztatási rendszereknek egymással összehangoltan kellene működnie ahhoz, hogy az egészségkárosodást szenvedett emberek minél hamarabb és minél nagyobb számban munkába állhassanak.

AZ ÖNKORMÁNYZATOK GAZDÁLKODÁSÁRÓL VÉGZETT ÁTFOGÓ VIZSGÁLAT EREDMÉNYEIRŐL - ÁSZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETI ELLENŐRZÉSI IGAZGATÓSÁG TANULMÁNYA

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint javult az önkormányzatok gazdálkodásának szabályszerűsége. Az elmúlt év költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről készített jelentéssel összefüggésben a tanulmány arra figyelmeztet, hogy az önkormányzati rendszerhez, és annak egyes elemeihez a stabilitás megőrzése érdekében csak nagyon óvatosan szabad hozzányúlni. Rámutatott arra, hogy az önkormányzatok funkciói, feladatai és finanszírozása szorosan összefügg, ezért azok nem választhatók el egymástól. A helyi önkormányzatok 2008-ban több mint 1.400 milliárd forintból gazdálkodhattak, és mindössze háromnál indult csőd közeli helyzet miatt adósságrendezési eljárás. A jelentés szerint a zárszámadás megbízhatósága a normatív hozzájárulások elszámolása tekintetében javult. Ennek oka a dokumentum összegzése szerint a figyelmesebb elszámoláson kívül a kincstár ellenőrzési tevékenységének kiterjesztése. A kormánypárti és az ellenzéki képviselők eltérően ítélték meg az önkormányzatok 2008. évi helyzetét, ám abban egyetértettek, hogy a településeknek nem csak az adósságállománya, hanem a betétállománya is nőtt.

(Szabados)