KULTÚRA - KIÁLLÍTÁSOK - KÖNYVEK

Királylányok messzi földről

A Királylányok messzi földről - Katalónia és Magyarország a középkorban - című kiállítás a Katalán Autonóm Közösség és Magyarország eddigi legnagyobb kulturális vállalkozása - mondta a megnyitón Hiller István oktatási és kulturális miniszter. A kiállítás bepillantást nyújt két nép évszázados történelmébe, történelmi kapcsolataiba, de annál sokkal több is, megjeleníti a történelmi együttműködést, a dinasztikus politikát, másrészt kitűnő szakemberek, művészettörténészek, muzeológusok négy éves együttgondolkodásának lenyomata. Olyan corvinákat is megcsodálhatunk a kiállításon, melyek Buda visszafoglalása után kerültek el Magyarországról. A barcelonai és a budapesti kiállításokon 8 ország 38 kulturális intézményének 303 műtárgyát mutatják be. A hazai megnyitóra olyan különlegesség is érkezett Zárából, mint az Irgalmas Szűzanya (Ara Coeli) oltárkép, a Szent Ferenc templom sekrestyéjéből (1480 körül), vagy a Veszprémvölgyi Apácamonostor kiváltságlevele (1109-ben Könyves Kálmán király által került átírásra és megerősítésre). A kiállítás november 29-ig látogatható.

Polgári Gondola az új magyar kulturális stratégiáról

Egy új magyar kulturális stratégia kidolgozását sürgették, illetve annak alapelveit ismertették a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) által szervezett Polgári Gondola előadói. Balog Zoltán, az egyesület elnöke elmondta: a nemzeti közösség bajain alapvetően a kultúra tud segíteni, ehhez a "teremtő erőhöz" szükség van azonban egy jó kultúrpolitikára; ennek kimunkálásában vesz részt az MPEE is. A kulturális kormányzat jelenleg "nagyvilági esztétikai nihilizmust követ, amelyről azt mondja, ez a demokrácia lényege" - értékelte a jelenlegi viszonyokat. Granasztói György. Az államnak a kultúra területén is a közjóért kell tevékenykednie, mégpedig pártatlanul. Eperjes Károly színművész előadásában a "tanügy rendbetételének" szükségességére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a kormányváltás után nem szabad pártszínekben gondolkodni, hiszen "együtt ülünk egy asztalnál, egy nemzethez tartozunk". Csoóri Sándor író, költő elsősorban a magyar kultúrát hiányolta a hazai televíziók és rádiók műsorkínálatából, míg Kodolányi Gyula költő a kulturális élet "eltartórendszerének" kiépítését jelölte meg az új kormányzat legfontosabb feladatának. A rendezvényen jelen voltak a szervezet védnökségének tagjai, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és Martonyi János volt külügyminiszter is.

Összefogás a Duna Televízióért

A nemzet nagyjai sorakoztak fel a Duna Televízió mellett. Van köztük Nobel -díjas tudós, volt köztársasági elnök, volt miniszterelnök, volt házelnök. Az intézmény mellé álltak egyházi méltóságok, Kossuth-díjas művészek, Széchenyi-díjas akadémikusok, a határon túli magyarok vezetői, arra kérve a mindenkori magyar kormányt és a tulajdonos Országgyűlést, hogy megfelelő támogatással garantálja a sokat bizonyított, kiemelten közszolgálati Duna Televízió biztonságos jövőjét. A lista politikától, világnézettől független, nyitott és folyamatosan bővül. A felhívás szövege, a támogatók neve olvasható: www.dunatv.hu/osszefogas

Mohácsi busójárás - szellemi örökség listán

A szellemi örökség reprezentatív listájára 76 elemet vettek föl az Egyesült Arab Emirátusok fővárosában, Abu Dhabiban rendezett ülésen, egyebek mellett a Magyarország által felterjesztett Mohácsi busójárás című jelölést is. Az eredmény többek között az UNESCO honlapján is olvasható lesz, a busójárásról szóló rövid leírással együtt. A nemzetközi jegyzéken szereplő elemek kihirdetésével a szervezet célja felhívni a figyelmet a kulturális örökség szóban, tudásban, készségben vagy szokásokban élő elemeinek védelmére. Napjainkban a helyi és kis közösségek kultúrájának megőrzése és aktív megélése segítheti a közösségi identitás és a kulturális sokszínűség megerősödését. További információk olvashatók a www.szellemiorokseg.hu honlapon.

Tükörben a Világ

Október 15-től tekinthető meg Budapesten a "Tükörben a Világ" kiállítás. Az emberi természet és a fenntartható fejlődés témáját feldolgozó kiállításnak a Klebelsberg Kultúrkúria ad otthont. Az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. szervezésében létrejött kiállítás a Zöld Fiatalok és a Cellux Csoport kreatív ötletei alapján került megvalósításra. A "Tükörben a Világ" célja, hogy rámutasson a fogyasztói szokásokra és felhívja a figyelmet az ezekben rejlő veszélyforrásokra. A "Tükörben a Világ" egy színes, kacskaringós vízió számtalan installációval és játékkal, melynek célja a fenntartható fejlődés ösvényének felkutatása, vagyis az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, ugyanakkor a környezet és a természeti erőforrások megőrzése a jövő generációk számára. A látogatók számos környezettudatos viselkedési formával - mint például a komposztálás, a tudatos vásárlás vagy a szelektív hulladékgyűjtés - találkoznak a tárlat során, amelyekből kiválaszthatják, melyek követését tudják vállalni a jövőben környezetük védelme érdekében. A kiállítás fő üzenete, hogy a mára általánossá vált fogyasztói életforma nem tartható fenn tartósan a modern társadalmakban. Egy olyan új szemléletmód kialakítására van szükség, amely megfékezi az emberi szükségletek mértéktelen fogyasztását. Olyan jólét felépítésére van szükség, ami tiszteletben tartja a Föld ökológiai tartalékait. "A kiállítás egy felfedezőút, mely során a látogatók - amellett, hogy kitekintenek a világra - saját magukat pillanthatják meg a tükörben. A felfedezőút során az érdeklődők megnézhetik a Föld több országának ökológiai lábnyomát, kiszámolhatják, hogy reggelijük hány kilométert utazik a gyártástól a reggeliző asztalig, illetve kideríthetik, hány órát töltenek átlagosan tévézéssel naponta. Célunk, hogy az emberek felelősségteljes döntést hozva, változtassanak egyes életmódbeli szokásaikon, melyekkel hosszú távon hozzájárulhatnak környezetünk fenntarthatóságához" - mondta Hartay Mihály, az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. ügyvezetője. A kiállítást az ÖKO-Pack támogatásával a Zöld Fiatalok és a Cellux Csoport hozták létre. A két szervezet 2006. óta tart interaktív foglalkozásokat a globalizáció témájában. Tevékenységük fő üzenete, hogy az ember nem csupán passzív megfigyelője a világ, így környezetünk történéseinek, hanem annak kreatív alakítója is. További információ: www.tukorbenavilag.hu

Orvosok a zenében

A Magyarországi Orvos Muzsikusok Egyesülete és a Rátkai Márton Klub szeretettel meghívja Önt és kedves Családját 2009. november 26-án (csütörtök) 18,00 órai kezdettel a Rátkai Márton Klub előadótermébe (1068 Budapest, Városligeti fasor 38.) "Orvosok a zenében" c. sorozat előadására. Az est házigazdája: Prof. Dr. Pavlik Gábor. Az est szervezője: Kósáné Kertai Daisy. Műsor: Lisznyai (Szabó Gábor): Ősz, Johannes Brahms: E-moll szonáta Op. 38. 1. Tétel, Arutjunjan: Expromt, Rossini: Sevillai borbély nyitány zongora négykezes átirat, Rahmanyinov: Vocalis, Hervelois: D-dúr szvit V. tétel Plainta, Közreműködik: Dr. Molnár Zoltán - cselló, Dr. Molnár Tibor - zongora, Pless Attila - zongora, Antonio Vivaldi: A-dúr szonáta, Ernő Mericske: Vivaldiana hegedűverseny I.-II.-III. tétel. Közreműködik: Dr. Mericske Ernő - zongora, Márffy Gabriella - hegedű. A hangversenyre a belépés díjtalan, de adományaikat az egyesület köszönettel fogadja.


Gordon Ramsay: Csak könnyedén

Gordon Ramsay híres könnyed stílusáról, Michelin-csillagos éttermeiről és remek könyveiről, melyekben arról ír, hogyan is főzhetünk éttermi menüt otthon. A Csak könnyedén Gordon új oldalát mutatja be.

Ebben a könyvben azt osztja meg velünk, hogyan készíthetjük el a konyhánkban minden idők legjobb ételeit anélkül, hogy bankot kéne robbantanunk, vagy órákat kellene a konyhában töltenünk. Mindig a legjobb minőségű alapanyagokat használja (de azért nincs túl sokra szüksége belőlük). Briliánsan kihozza az ételek legfinomabb aromáit a legegyszerűbb főzési eljárásokkal. Több mint 100 receptet állított össze minden lehetséges alkalomra − legyen szó akár reggeliről vagy ebédről, vacsoráról kettesben vagy egy egész vendégsereggel, meghitt családi vagy baráti partikról. A receptek elegánsak, kifinomultak − de egyszerűek is.

A könyv gyönyörű fotói is azt mutatják: lehet nagyon jól, mégis lazán főzni.

Magyar Nemzeti Galéria

A Magyar Nemzeti Galériában 2009 október 1 és 2010 január 10 között látogatható a "München magyarul" című kiállítás. Szinte minden magyar művésznövendék megfordult Münchenben az Isar-parti metropoliszban, hogy a hazai képzés hiányát az ottani akadémián való tanulással pótolja. A kiállítás bemutatja, hogy a XIX. század második felének művészeti fejlődésében melyek azok a mozzanatok, jellegzetességek, vitathatatlan vonások, amelyek a bajor nagyvároshoz kapcsolódnak, amelyeket a magyar festők - szobrászok ott vettek fel és amelyek így közvetlen szerepet játszottak a nagybányai festészeti mozgalom, s így a modern magyar festészet kialakulásában.

IBS SZÍNPAD

Paulinyi Tamás Estje - November 6. 19.00

A parapszichológiai-, vagy más néven pszi-képességek léte sokak számára máig a misztikum területére sorolódik, noha már több, mint száz éve tudományosan bebizonyították létüket. Szintén kevesen tudják, hogy a telepátia, az előérzetek, vagy elvárásaink hatása a véletlenekre, mindenkiben és mindennaposan működik. Noha irányításuk pusztán lelkiállapotaink kézbentartásától függ, ezt kevesen veszik észre és még kevesebben képesek saját "varázspálcájukat" helyesen használni egy eredményesebb, boldogabb élet érdekében.

Erről, vagyis a parapszichológia közérthető megismertetéséről, és a pszi képességek helyes használatának feltételeiről szól Paulinyi Tamás író, pszi kutató, a SZINTÉZIS Szabadegyetem igazgatójának előadása, aki a parakutatás egyik legismertebb és legeredményesebb hazai képviselőjeként most közreadja munkássága tanulságait.

L'art pour l'art Társulat - november 12. 19:00-kor

Társulat ezzel a műsorával a közönség óhajának engedelmeskedik. Színpadra viszi azokat a jeleneteit, dalait, amelyeket az elmúlt 21 évben a rajongók követeltek tőlük újra meg újra. Azokat, amelyek a kreatív l'art-műhely közel két évtizedes televíziós és színpadi munkájából kimagaslanak sikerességük révén, és amelyek már-már a magyar abszurd klasszikusainak tekinthetők. Az ország minden szegletében foglalkozástól és kortól függetlenül, munkahelyeken és otthonokban számtalan humort értő és szerető ember használja az örökzöld l'art pour l'art szlogeneket, kifejezéseket és poénokat. Sokan nem is tudják az elmés mondatok forrását.
Cím: IBS 1021 Budapest, Tárogató út 2-4. Tel: 391 2525