HASZNOS INFORMÁCIÓK

Vietnámi Üzleti Fórum és üzletember találkozó

Vietnámi Üzleti Fórumot és üzletember találkozót tartottak Budapesten. A delegációt a miniszterelnök úr H. E. Nguyen Tan Dung vezette és mintegy nyolcvan üzletember kísérte. Vietnam kiemelten fontos partner Magyarország számára a délkelet-ázsiai térségben és stratégiai partner is a fejlesztési együttműködés szempontjából. A sajtótájékoztatón Nguyen Tan Dung elmondta: magyar kollégájával egyetértettek abban, hogy 2010-ben Magyarország és Vietnam több eseménnyel emlékezzen meg a diplomáciai kapcsolatok felvételének hatvanadik évfordulójára. Közölte: Vietnam köztársasági elnöke hivatalos látogatást tesz Magyarországon a jövő év elején, és a magyar miniszterelnök is elfogadta a meghívást. Magyarország hatvanmillió euró értékben kötött segélyhitelt nyújt Vietnamnak, ebből felépül Dél-Vietnamban egy onkológiai modern 500 ágyas központ, amelyben jelentős lesz a magyar beszállítói, technológiai hányad - tudtuk meg Bajnai Gordon miniszterelnöktől a sajtótájékoztatón.

Talentis Program

A Talentis Program első üteme sikeresen megvalósult. Átadták Herceghalomban a Talentis Business Parkot, a négycsillagos Abacus Business&Wellness Hotelt, a Vitalis Lakóparkot valamint az új szennyvíztisztító telepet. Ezek a projektek a Talentis koncepció részei, melynek célja, hogy az elkövetkezendő 20 évben a Zsámbéki medence Európa egyik vezető szellemi és tudományos központja legyen.

Együtt az óvodákért

Magyarországon közel fél millió óvodás gyermek él. Sok helyen anyagi megfontolásokból a minőségi eszközök megvásárlására azonban nincs lehetősége az óvodáknak, ezért az iskolába kerülő gyerekek 15-20%-a nincs birtokában azoknak az ismereteknek és készségeknek, amelyek a tanuláshoz szükségesek. Ennek a problémának a megoldásában segít idén a Tchibo. A kávégyártó 6X600 000 forinttal támogatja az óvodákat. Az "Együtt az óvodákért!" programmal a Tchibo 60 éves jubileuma alkalmából, az ünneplésnek azt a különleges módját választotta, hogy megszólítja a szülőket, nagyszülőket, és minden érintett vásárlót, hogy kávévásárlásukkal óvodákat támogassanak.

FŐGÁZ - Támogatás

Újabb hat kerülettel kötött szerződést a Fővárosi Gázművek Zrt. az önkormányzati intézmények - óvodák, iskolák, orvosi rendelők - fűtéskorszerűsítésének és felújítási munkálatainak támogatására. Ezzel immár 10 kerületi önkormányzatnak adott 1-1 millió forint visszafizetési kötelezettség nélküli támogatást. A takarékos, gazdaságos és környezetkímélő fűtési megoldások alkalmazása egyaránt szolgálja a lakosság, az önkormányzatok és a FŐGÁZ érdekeit - mondta dr. Bakonyi Tibor vezérigazgató.

Átadták a 120 ezredik Széchenyi Kártyát

A kis- és középvállalati szektor támogatási programjának egyik legsikeresebb eleme a Széchenyi Kártya konstrukció támogatása, amely a kormány érdeke is - mondta Dr. Oszkó Péter pénzügyminiszter és Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a 120 ezredik Széchenyi Kártya átadásának alkalmából. A jelenlegi helyzetben mind a kormány, mind pedig a szektor érdeke a program folytatása. Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt, hogy a Széchenyi Kártya programnak továbbra is szüksége van a kamattámogatásra. Méltatta a jegybank jelenlegi kamatstratégiáját, mint mondta jó irányba haladnak a dolgok.

A Nyíregyházi Állatpark fejlesztése

A sóstói erdő közepére varázsolt Ázsiát - Ócenárium, Esőerdőház és Tarzán Ösvénye néven - Gajdos László, a Nyíregyházi Állatkert igazgatója álmodta meg. Pályázata az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A Zöld Piramisnak nevezett épületben - föld alatti szinten - az Indiai Óceán élővilága jelenik meg. Üvegfolyosókon közlekedve, az 500.000 literes akváriumban cápák, ráják, korallok stb. élővilága figyelhető meg. A medence feletti esőerdő gazdag élővilágát barlangok, függőhidak, tavak tesznek teljessé. A Tarzan Ösvénye nevet viselő ösvény, a Szafari híddal, kapcsolódik az Afrika házhoz, amely két hektáros területen mutatja be a kontinens állatait. Az alapkőletétel megtörtént, a tervező-csapat - Gáva Attilával az élen - a projekt megvalósulásán munkálkodik.Ezzel olyan fejlesztés jön létre a Nyíregyházi Állatparkban, mely Európában ritka, Közép-Európában pedig egyedülálló turistalátványosság lesz majd.

EUZERT - Pályázati szakértő - Minősített Pályázatíró tanfolyam (keretbe!)

Magyarországon ez az egyetlen Pályázatíró képzés, amely 3 akkreditációval + egy regisztrációval rendelkezik: NFGM, MEVI, OKÉV és Munkaügyi Központ regisztráció. A tanfolyam elvégzése után a résztvevők önállóan vállalkozhatnak a legkülönbözőbb EU-s pályázatok elkészítésére. Igény van rá, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy jelenleg kevés a sikeres projektek kidolgozására megfelelően felkészült szakember.

Miben más a Mi tanfolyamunk?

Képzésünkön a pályázatkészítés menetét, módszertanát tanítjuk meg résztvevőinknek. Nagy hangsúlyt helyezünk a gyakorlatokra, számos példával, mintapályázattal, esettanulmánnyal segítjük a pályázatkészítés fortélyainak elsajátítását. A tematikát folyamatosan frissítjük, így ezen a képzésen már az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) irányelveit, útmutatásait, új lehetőségeit ismerik meg hallgatóink. A tanfolyam vizsgával végződik.

A szeminárium időpontja: Pályázati szakértő: november 30 - december 3.
Minősített Pályázatíró: december 2-4., 10-11., 19. (összesen 6 nap, 3 blokkban)
Összevont - Pályázati szakértő és Minősített Pályázatíró - képzés: november 30 - december 4., 10-11., 19. (összesen 8 nap, 3 blokkban) A képzésbe való bekapcsolódás feltétele: Érettségi

Részvételi díj: Pályázati szakértő: 147.000.-/fő + ÁFA. Minősített Pályázatíró: 177.000.-/fő + ÁFA

A kettő együtt: 247.000.-/fő + ÁFA. A részvételi díj tartalmazza a rendezvény anyagát, az étkezést, a vizsga díját, az okleveleket, melyen NFGM minisztériumi ellenjegyzés, FAT akkreditációnk és a képzés MK regisztrációja szerepel.
Az EUZERT Kft. akkreditált felnőttképzési intézmény, így a részvételi díj a Szakképzési Alap terhére ELSZÁMOLHATÓ

Jelentkezés és felvilágosítás: tel: 413 09 04 vagy 413 09 05

Éghajlatvédelmi Világnap

Az ENSZ tagállamok képviselői idén decemberben, Koppenhágában írják alá az új, nemzetközi klímaegyezményt, amely majd a Kyoto protokollt váltja fel. Az új klímaegyezmény több évtizedre meghatározza majd az országok útjának irányát: a szén-dioxid kibocsátás csökkentést, vagy továbbra is a gyorsuló ütemű környezetpusztítást választva. Az Éghajlatvédelmi Világnapon, szerte a világon több ezer akció lesz, amihez idén a Klíma Klub is csatlakozik. Ezen a napon emberek ezrei egyszerre állnak ki az éghajlat védelméért. A "350" a földi élet egyfajta szimbóluma, mert 350-es szén-dioxid szint mellett még elkerülhetők a klímaváltozás okozta katasztrófák. Ma már 390 ppm-es az érték, így az éghajlatváltozás negatív hatásai naponta köszönnek ránk hőhullámok, árvizek, tengerszint-emelkedés, szárazság, hirtelen jövő, tomboló viharok képében. Csakis globális összefogással térhetünk vissza a 350-es szintre, ezért a Klíma Klub 350 percig 350 emberrel dolgozik azon, hogy szebb és élhetőbb hellyé tegyen egy Budapesti közterületet, a Városligetet. A Klíma Klubnak az akcióval az a célja, hogy felhívja a figyelmet a környezeti problémákra és mindenkit arra buzdít, hogy erre a problémára rendszeresen figyeljen oda. A Klíma Klub elérhetősége e-mail: klima@klimaklub.hu

IV. Coop Rally

Évente ősszel, immár hagyományosan, megrendezésre kerül a teljesen magyar tulajdonban lévő Coop Üzletlánc országos autós versenye a minőségi magyar termékekért. Rendszerint az ország egy-egy nagyobb tájegységének útjain folyik a verseny. Az idén Szegedről, a Pick Szeged Zrt. telephelyéről induló versenyzők két tájegységet is érintettek. Az Alföldön és az Északi-középhegységben tíz állomáshelyet felkeresve, a térség kiemelt élelmiszergyártóit, beszállítóit és kereskedelmi központjait látogatták meg, ahol a házigazdák mutatták be tevékenységüket, terméküket. A mostani versenyt a Gyermely Élelmiszeripari Zrt. csapata nyerte, második helyezettje a Sara Lee Hungary Zrt. lett, melyet a Coop Star Kereskedelmi Zrt. és aTisza-Coop Zrt. közös csapata követte a rangsorban. A 600 kilométeres túrával a szervező Coop Üzletlánc a minőségi magyar élelmiszerekre kívánta felhívni a figyelmet. Naponta 1,5 millió ember keresi fel az 5000 Coop bolt valamelyikét, melyek választékában 80 % feletti arányt képviselnek a magyar termékek. "A jó minőségű magyar termékek forgalmazása nem csak a nemzettudat erősítésének része, de gazdasági érdekünk is, hiszen a hazai foglalkoztatás bővülésével, az adóbevétel emelkedésével a vásárlóerő is nő" - mondta el a Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke, Csepeli Lajos. A versenyképes magyar élelmiszerek piacra jutásának fontosságát emelte ki Murányi László, a Zrt. vezérigazgatója, aki elmondta: a csoport forgalmának 21,6 százalékát kitevő, mintegy 800 saját márkás termék mindegyike hazai forrásból származik.

Szupergyors internet otthonra

Nem elérhetetlen luxus a száz megabites otthoni internet: a hazai szolgáltatók a lakásig elvezetett optikai kábelen, illetve a legmodernebb kábeltelevíziós technológiákkal már olyan gyors böngészést tudnak biztosítani, mint a japánok. A T-Home bejelentése szerint azok számára is van előrelépés, akik nem váltanak a szupergyors csomagokra: szeptembertől minden eddig 2 megabitet nyújtó csomagjuk 5 megabitre, a 8 megabitesek pedig 15 megabitre gyorsulnak. A hazai szolgáltatók egyre gyorsabb internet-eléréseket kínálnak a legújabb technológiák alkalmazásával: optikai szálon és a legújabb kábeltévés technológiák bevetésével húsz-harmincszorosára lehet növelni a letöltési sebességet. Az akár nyolcvan-százhúsz megabites kapcsolattal nem csak a folyamatosan letöltögetőket és a több PC-t használó családokat célozzák meg a cégek, ekkora sávszélességen online videotékát, internetes televíziót is lehet nézni böngészéssel párhuzamosan. A kábeltévés hálózatokon az EuroDocsis 3.0 technológiával, az ADSL helyett pedig a lakásig elvezetett optikai kábelen lehet megvalósítani a nagyobb sebességet, míg a mobiltelefon esetében majd az LTE (Long Term Evolution, hosszútávú fejlődés) hoz majd áttörést, ez utóbbi azonban még a jövő zenéje.

Miért a Novell

Egyedül a Novell megoldásai teszik lehetővé a hálózati események valós idejű monitorozását és kezelését. A Novell Sentinel Log Manager a Novell biztonsági és eseménykezelési termékcsaládjának tagja, amely logelemző megoldás. A Novell Sentinel már számos nagyvállalatnál bizonyított, használja például a Microsoft, a bwin, a US. Navy, a Citi Media Holding Group, a Telecom Argentina és a Telecom Italia is. További információ a http://www.novell.com/hungary/termekek/biztonsag/sentinel/ weboldalon érhető el.

MinDig TV - kedvezményes dekóder

Az Antenna Hungária, a TechniSat Digital, a Credigen Bank, valamint a BestByte együttműködésében új, kedvező részletvásárlási konstrukció indul a MinDig TV digitális földfelszíni szolgáltatás iránt érdeklődőknek. A MinDig TV matricás dekóder havi törlesztőrészlete mindössze 715 forint, a kedvezményes készülék országosan 92 üzletben vásárolható meg. A MinDig TV digitális földi televíziós szolgáltatás keretében jelenleg 7 népszerű közszolgálati és kereskedelmi program fogható előfizetési díj nélkül, tetőantennás vétellel, ezenkívül egy Terra+ előfizetői kártyával további 2 program érhető el. A digitális szolgáltatás lakossági lefedettsége jelenleg csaknem 60 %, 2009. december 1-jétől az Antenna Hungária Csoport újabb 9 telephelyről kezdi meg a sugárzást, ezáltal a szolgáltatás lakossági lefedettsége jelentősen, 88 %-ra emelkedik.

Korlátlan zeneletöltés mobilra

PlayNow plus néven egyedülálló választékkal, több millió zeneszám korlátlan letöltésével kínál új, havidíjas zene-előfizetést a Sony Ericsson és a T-Mobile. Ezt a szolgáltatást a régiónkban elsőként, a világon hatodikként vezetik be Magyarországon. A zeneletöltési lehetőség csak bizonyos mobiltelefonokkal és csak a T-Mobile magyarországi kínálatában érhető el, havidíjas - 2400 forint - konstrukcióban és egyéves hűségidő vállalása esetén. A szolgáltató és a mobiltelefon gyártó a világ négy legnagyobb zenekiadójának, illetve a legnagyobb hazai kiadók kínálatához biztosít hozzáférést. Az előfizetők egyelőre három készülékkel, a Sony Ericsson W995, W705 és W595 mobiltelefonokkal érhetik el a PlayNow plus szolgáltatást. Egy zeneszám letöltése nagyjából 10-60 másodpercet vesz igénybe. A letöltéshez nincs szükség külön mobilinternet-előfizetésre, a forgalmi díjat a szolgáltatás havidíja tartalmazza.

Anuga - Európa legnagyobb élelmiszeripari szakkiállítása

Az Anuga mára már fogalommá lett. Idén harmincadik alkalommal kerül megrendezésre Kölnben október 10-14. között. Az esemény kiemelkedő népszerűségnek örvend mind a kiállítók, mind pedig a látogatók körében, hiszen koncepciója egyedülálló: nincs még egy olyan szakvásár, amely egyesíti a tíz legfontosabb élelmiszeripari szektort egy fedél alatt. Ez az a helyszín Európában, ahol találkozatnak az élelmiszeripar nemzeti és a nemzetközi felső szintű döntéshozói, a kereskedelem, az élelmiszer-szolgáltatás és vendéglátás piacának kulcsszereplői. Az Agrármarketing Centrum (AMC) három egységes arculatú nemzeti standdal: a delikatesz-, a bio- és a fagyasztott élelmiszerek pavilonjában, összesen 31 élelmiszeripari kiállítóval igyekszik reprezentálni országunk kínálatát.

HÍR - Hagyományok -Ízek-Régiók

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 1998-ban csatlakozott az Európai Unió Euroterroirs - Európa Vidékei - kezdeményezéshez és HÍR elnevezéssel programot indított azzal a céllak, hogy létrehozza Magyarország hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékeinek gyűjteményét. Jelenleg 300 termék szakmai - történeti leírása készült el, amely letölthető az AMC honlapjáról: www.amc.hu A gyűjteményt bővítik, amelybe minden olyan mezőgazdasági termék és élelmiszer bekerülhet, amelyet hagyományos módon állítanak elő, egy adott tájegységhez köthető, történelmi múltja van, ugyanakkor ma is létező, ismert és forgalmazott, mint például a szatmári szilvalekvár, a makói hagyma, a szegedi fűszerpaprika, a kecskeméti barackpálinka, orosházi libamáj, teasajt (Csermajor), mézes pálinka (Őrség) ...

Éles látás

Sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatóra kaptunk meghívást, melynek háziasszonya Szily Nóra, televíziós és rádiós riporter volt. Különleges vendég is megtisztelte az eseményt, az essilor cég, illetve a progresszív lencse feltalálója, Bernard Maitenaz úr, Franciaországból. A bemutató során megtudtuk, nem is kell idősnek lenni, hogy a szemünk "öreg" legyen, hiszen 40-45 éves kor felett a szem fokozatosan elveszíti természetes alkalmazkodó-képességét, az apró betűk összemosódnak, az olvasnivalót egyre távolabb kell tartanunk a szemünktől, hogy élesen láthassuk. Ez egy teljesen természetes folyamat, amely előbb-utóbb mindenkinél bekövetkezik, presbiópiának (időskori távollátásnak vagy öregszeműségnek) nevezik. A tudomány jelenlegi állása szerint, ezt a folyamatot lassítani lehet, de megállítani nem lehet. A VARILUX az elmúlt 50 év alatt piacvezető lett a progresszív lencsék fejlesztésében és eladásában. A VARILUX név jelentése változó fénysugár, amely kifejezi a lencse progresszív, vagy változó fénytörő erejét. Amíg a bifokális szemüveglencsén a közeli és távoli rész között éles válaszvonal látható, amely képugrást és nagyításbeli különbséget okoz, a progresszív szemüveglencse a távolitól az olvasó részig - a folyamatosan változó dioptriaérték miatt - minden távolságra biztosítja az éles látást. Érdeklődés, további információ: www.essilor.com és www.essilor.hu Internet címen.

INTHOS - Közhasznúsági jelentés 2008

Bevétel: 1% 162.353,-Ft. Cégtámogatás: 400.000,-Ft. Magán személyek támogatása:1.950.000,-Ft. Összesen: 2.512.353,-Ft. Társszervezetek adományok: Használt ruhák, lakásfelszerelések, játékok. Összesen: 8.750.000,-Ft. Mindösszesen: 11.262.353,-Ft. Adószám: 18013234-2-42 Számlaszám: OTP: 11705008-20429760 Cím: 1153 Budapest Pázmány Péter u. 120. Levelezési cím: 1241 Budapest Pf. 10.

Adományok

Az MVM csoport két tagvállalata ismét nagy értékű adománnyal támogatta a Semmelweis Egyetem I. és II. Számú Gyermekgyógyászati Klinikát, a Bethesda Gyermekkórházat, valamint az SOS-Gyermekfalut. Az adományokat jelképesen a Kincsem Rendezvényközpontban "Élménynap" keretében adták át. Az adományok idén a következők voltak: MVM Trade Zrt. az I. számú Gyermekgyógyászati Klinika a hypothermiás kezeléséhez vásárolt egy speciális, ágy melletti újszülött EEG monitort és egy újszülött hypothermiás berendezést. A 10 millió forintos adományt a Trautsch András Alapítványon keresztül kapja meg a klinika. A II-es gyeremekklinika onkológiai osztálya az ott kezelt daganatos, ellenálló képességgel nem rendelkező beteg gyermekeknek elkülönített baba-mama szobák felújítására kapott 10 millió forintos adományt az MVM Partner Zrt-től, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány közreműködésével. A Bethesda Gyermekkórház röntgen készülék előhívójának digitalizálását az MVM Trade Zrt. segítette meg, 5 millió forinttal, a Bethesda Kórház Alapítványon keresztül. Az MVM Partner Zrt. a mintegy 280 gyermeknek otthont adó SOS-Gyermekfalu villamos energia költségeihez is hozzájárul 5 millió forinttal az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa közreműködésével.

Fine Living Expo Budapesten

Több mint 90 kiállító közel négyezer négyzetméteren három napon át mutatja be a fényűzés sokszínű világát a budapesti VAM Design Centerben. A december 4 - 6 között megrendezendő Fine Living Expo a prémium termékek és szolgáltatások első nagyszabású bemutatója lesz Magyarországon. Szeretnénk közelebb hozni egymáshoz a luxuspiac szereplőit, a média képviselőit és a fogyasztókat - mondta Zsoldos Vanda a rendezvényt szervező Stamford Global Csoport expo projekt menedzsere. A Fine Living Expo a legkiválóbb áruk és szolgáltatások fóruma kíván lenni. Egy olyan seregszemle, amely az igazi ínyenceknek, a kifinomult ízlésűeknek, a csúcsvezetőknek, az igényeseknek vonultatja fel a legjobb brandeket. Az expón 4 kategóriában jelennek meg a kiállítók: Food & Drink, Lifestyle, Home & Design, Fashion & Style. Néhány név a résztvevők közül: Roberto Cavalli, Furla, Dayan Diamonds, BoConcept, Empír Enteriőr, Billerbeck, Telki Magánkórház, Tópark, Kogart, Herendi Porcelán Manufaktúra, Forever Living, Wasabi, Max City, Pernod-Ricard - Chivas Regal, The Scottish Corner. A Fine Living Expót divatbemutatók (Calvin Klein, La Perla, Héjja Trend Line), Herczeg Ágnes a londoni WSET szakon diplomát szerző borszakértő vezetésével tartott borkóstolók, valamint koncertek (Zséda, Kapócs Zsóka) színesítik. A kiállításhoz Fine Living Fórum néven szakmai konferencia is kapcsolódik, amelyen a piac helyzetét, jövőbeni kilátásait, valamint a magyarországi és nemzetközi trendeket elemzik rangos magyar és külföldi szakemberek. Miként hat a válság a luxuspiacra? Vajon valóban egy új szemlélet kialakulásának vagyunk tanúi a magyar kereskedelemben? Tényleg csak pénzkérdés-e a fényűzés? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a meghívott rangos előadók, akik között egyebek mellett Amy Taylor, a Roberto Cavalli világmárka globális marketingvezetője, Petrovszky Gábor a Walker & Williams Investment Group elnöke, Karsai Gábor a Kogart Holding Zrt. vezérigazgatója és Zólyomi Zsolt, parfümőr is ott lesz. A Stamford Global tudatában van társadalmi felelősségének, ezért úgy döntött, hogy a Fine Living Budapest Expo VIP megnyitóján exkluzív tombola-sorsolást tart, melynek teljes bevételét felajánlja a Magyar Hospice Alapítványnak.