"TISZTELT ÁSZ!" TÁRSASÁGI TENISZTORNA

Huszonnegyedik alkalommal rendezte meg a "Tisztelt Ász!" teniszversenyt a Parlament Sportegyesület és a HGS Reklám Kft. Az esemény fővédnökségét Schmitt Pál, házelnök vállalta. Nagy számban vettek részt a tornán - miközben a szerepek felcserélődtek - mind a kormány, mind az ellenzék részéről. Többen mondták, életük legjobb Tisztelt Ász eredményét érték el a Tabán Tenisz Centerben, ahol négy főágon és azok vigaszágain hirdettek győzteseket. Az tenisztorna most is abban a formában - a korábbi meghívás elvei alapján – folytatódott, mint a korábbi években, 1998 óta – tudtuk meg Forgács Istvántól a szervező HGS Kft. ügyvezető igazgatójától.

STUMPF ISTVÁN, ELNÖK – EXMINISZTER

SZÁZADVÉG ALAPÍTVÁNY

- Ma alig jött le a pályáról. Milyen eredményt értek el?

- Mind a három mérkőzést megnyertük, hoztuk a formánkat.

- Jól összedolgozott a partnerével ...

- Régóta játszunk együtt Balázs Gyurival. Ő az edzőm, követem a tanácsát. Megnyugtató vele játszani, ugyanakkor számon is kéri a hibákat, de ebből is tanulok. Most a tenyereseket finomítjuk. Ha az első néhány ütés sikerül, bátrabban játszom. Kitűnő a pedagógia érzéke! Sokat tett azért, hogy a társasági tenisz idáig fejlődött és mindenki jól érezi itt magát.

- Mit tervez a nyárra?

- Kata lányom a szinkron úszó válogatott csapatkapitánya, az Európai Bajnokságra készül, neki fogunk augusztus elején szurkolni. Utána elmegyünk a családdal vitorlázni az Adriára – életemben először. Baráti társasággal kibérelünk egy vitorlást, mert úgy gondoljuk, azt is meg kell tanulni, ha a hátralévő nyarainkat a Balatonnál akarjuk tölteni. A feleségemmel közösen kialakítottuk a stratégiánkat – egészség, család és vitorlázás.

BALÁZS GYÖRGY, KLUBIGAZGATÓ

TABÁNI TENISZ CENTRUM

- Úgy játszik, mint aki a teniszpályán született.

- Majdhogy, mert a szüleim teniszeztek. Azt akarták, hogy én is teniszezzek, amiért utólag hálás vagyok nekik. A Testnevelési Egyetemet is elvégeztem, mesteredző lettem.

- Akkor Stumpf István könnyű helyzetben volt maga mellett ...

- Ez tévedés! Én vagyok könnyű helyzetben. Nem kellett a pálya közepét fognom. Hagytam Istvánnak, hogy tanuljon közepén is játszani.

- … és milyen stratégiát ajánlott neki? Fárassza ki az ellenfeleket?

- A fő szempont, hogy engem ne fárasszon ki. Mindenki mást kifáraszthat. Azt szeretem, ha nem nekem kell a poénokat megoldani, ezáltal fejlődik. Elsősorban miatta szeretek nyerni, mert nagyon örül, ha nyerünk.

- Gondolom, a nyeréshez fontos, hogy milyen a teniszütő?

- A Prince ütőt szeretem. Aki Wilsonnal, vagy Prince-el, vagy Head-el játszik, az olyan, mint az autóban a Mercedes, az Audi, vagy a Volvo. Egyik jobb, mint a másik.

- … és a kezdők, az amatőrök milyen ütőt válasszanak?

- Könnyűt, nagyobb fejűt. Kevésbé feszes húrozással.

- Melyik ütés a kedvence?

- Rövideket szeretek ütni.

- Kitölti a tenisz az életét, vagy más sport is érdekli?

- Minden sport érdekel. Több sportot is űztem, de ma már a teniszen kívül más nehezen fér az életembe.

SZŰCS LAJOS - ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ,

FIDESZ MPSZ FRAKCIÓ

- Sok a munka a Parlamentben. Fel tudott készülni a mérkőzésre?

- Most kevésbé, mint máskor, de azért hajnalban, vagy későn este, találtam rá alkalmat, hogy egy-egy tétmérkőzést játsszak.

- Milyen eredmények születtek? Jó meccs volt?

- Győzelemmel iratkoztunk fel a tabellára. Mindkét mérkőzést megnyertük 6 : 2, 6 : 2-re. Megfuttattak minket, de jó meccs volt.

- Ki volt a partnere és ki az ellenfele?

- A partnerem Bohács Zsolt, itt ül mellettem az asztalnál. Az ellenfeleink is itt ülnek velünk, Steiner Pál és Budai Ferenc.

- Itt a nyár. Hol tölti a szabadságát?

- Családi körben leszek. A lányaim már nagyok, egyetemisták, családalapítás előtt állnak, idén még megpróbáljuk őket elvinni egy közös nyaralásra.

DR. STEINER PÁL,

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ -MSZP

- Mi volt a taktikájuk?

- Mindig egy labdával többet visszaütni, mint az ellenfél.

- Mintha kevésbé lettek volna ma eredményesek ...

- A párom jól játszott, rá támaszkodtam, én ma gyengébben.

- Régóta teniszezik?

- 45 éves koromtól, azaz tizenkét éve.

- . . . és mióta vesz részt Ász Teniszen?

- 2002 óta mindig itt vagyok.

- Nem volt könnyű az elmúlt félév. Fog nyaralni?

- Remélem! Egyszer csak befejezi a munkáját a Parlament és lesz egy kis nyári szünet. Szeretnék a Balatonnál egy kicsit pihenni.

TÓTH FERENC, ORSZÁGGYÜLÉSI KÉPVISELŐ

FIDESZ MPSZ FRAKCIÓ

- Látom, jó napja van …

- Igen, hol jól játszunk, hol kevésbé, de élveztük a játékot.

- Most is Kerekes László a partnere?

- Hosszú évek óta vele játszom. Jól teniszezik, nála van a technika, a gyorsaság, nálam a korral járó tapasztalat, bölcsesség.

- Szokott teniszezni a családtagokkal is?

- Ők mást sportolnak, rajtam kívül senki nem teniszezik a családban.

VITÁNYI ISTVÁN - ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ

FIDESZ MPSZ FRAKCIÓ

- Hogy érzi magát? Emlékszem, legutóbb megsérült.

- A térdem makrancoskodott. Az elmúlt fél évben csak egyszer-kétszer voltam kint a pályán, ezért most minden részem sajog. Nem egyszerű így játszani, de a tenisz szeretete túlhajt minden fáradtságon.

- Ez látszik is a játékán. Ma is nyertek?

- A csoportkört megnyertük, a döntőbe jutásért mérkőzünk partneremmel, Arany Imrével. Összeszokott páros vagyunk. Ő tényleg “arany ember”, de ezt ne mondja meg neki, mert még elbízza magát.

- A játékstílusához milyen ütőt választott?

- Én a könnyebb ütőket szeretem.

KERÉNYI JÁNOS - ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ

FIDESZ MPSZ FRAKCIÓ

- Fáradtnak látszik, csak nem veszített?

- Sajnos három meccsből, kettőt elvesztettünk.

- Nehéz hónapok vannak a hátuk mögött …?

- Így van, kevés idő maradt a teniszezésre.

- Ön szerint mivel lehet nyerni a teniszben?

- A jó ütő és a jó szerva kulcsfontosságú.

- Milyen ütőt kedvel?

- Head ütőt használok. Szávai Ágnessel egy településről származunk és az ő régebbi ütőjét vettem meg.

DR. KOVÁCS ÁRPÁD,

MNV ZRT. IGAZGATÓSÁGI TAG, ÁSZ EX-ELNÖK

- Milyen volt a meccs?

- Egyszer nyertünk, egyszer nagyon szoros meccsen a tie-brekben 7:6 –os állás után kaptunk ki. Most éppen pihegek, nagyon elfáradtam.

- Szokott játszani a családdal is?

- A feleségemmel régen sokat játszottunk. Most inkább a fiammal és a menyemmel.

- Itt a nyár, volt már vitorlázni?

- Igen, majdnem elsüllyedtünk a szezonnyitó nagy viharban. Eddig két versenyen voltam. A harmadik a Kék Szalag lesz.

- A két sport, a tenisz és a vitorlázás kiegészíti egymást?

- Igen, mert a két sport nagyon különböző. A vitorlázáshoz állóképesség kell és hosszú ideig non-stop koncentrálni. Ha nagy a szél, akkor az elemekkel kell birkózni, ha meg nincs szél, a nap süt borzasztóan. A tenisznél meg szaladni kell ...

- Hol fog nyaralni?

- Egy hétre Horvátországba megyünk a családdal és unokázni fogunk.

- Új munkahelyén az MNV Zrt-ben hogy érzi magát?

- Szeretnék hasznos része lenni annak a szűk körű csapatnak, amelynek a vagyonkezelés a feladata. Ismerősek a kollégák, szinte mindenkivel dolgoztam már együtt, becsülöm őket.

GYÖRGYI KÁLMÁN

EX-FŐÜGYÉSZ

- Rendszeresen gyakorol?

- Igen, rendszeresen teniszezem, hetente három-négy alkalommal.

- Melyik a kedvenc teniszklubja?

- Több kedvenc helyem van. Szeretek itt a Tabánban játszani, de a Bírói Akadémián a Tóth Lőrincz utcában is, télen a Folyondár utcában, sőt Telkiben is szoktam játszani, nagyon szép a pálya. Hétfőn, kedden, csütörtökön, vasárnap, baráti társaságban játszom.

- A felesége is teniszezik?

- Igen, de nem annyit, mint szeretne. Ügyvéd és sok a munkája.

- Milyen szempont szerint választ ütőt?

- Amivel ma játszottam Yonex, a 70. születésnapomra kaptam ajándékba a barátaimtól. Bevált, elégedett vagyok vele, több nemzetközi topjátékos is ezt használja.

- Mi a véleménye a teniszről?

- Az egyik legszebb sport! Mindenkinek, akivel beszélek, ajánlom a teniszt. Nézni is szeretem, de legjobban játszani.

NASZVADI GYÖRGY, ÁLLAMTITKÁR

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

- Mióta teniszezik?

- 40 éves koromban kezdtem el játszani.

- Ki volt ma a partnere?

- Már 15 éve Gárdos Csabával (Magyar Államkincstár általános elnökhelyettes) játszom. A csoportunkban második, harmadik, negyedik helyen szoktunk végezni.

- Most hogy állnak?

- Elsők lettünk a csoportunkban. A döntőben 7 : 5-re nyertünk.

- Ki teniszezik még a családban?

- Rajtam kívül senki. A fiam inkább a biciklit választotta.

- Ön milyen sportot szeret még?

- A teniszen kívül kosárlabdázom és biciklizem. Van egy társaság, akikkel kerekezni szoktunk a fiammal. Egy-egy hetet eltöltünk Bajorországban, vagy Svájcban, illetve Ausztriában, a hegyekben és a tavak körül is.

- A sok elfoglaltsága mellett, lesz ideje nyaralni?

- Egy kevés nyaralás talán bele fog férni. Ha naponta 14-15 órát dolgozom, akkor kell időnként teniszezni, kosarazni és pihenni is.

SOMOGYI FERENC, EXMINISZTER

SZINGAPURI NAGYKÖVET

- Régen találkoztunk, akkor még washingtoni nagykövet volt.

- Azóta már szingapuri nagykövet lettem. Onnan jöttem haza szabadságra és nagyon örülök, sikerült úgy időzítenem, hogy ezen a hagyományos tenisztornán részt vehessek. Mert ez egy olyan sajátos esemény, ahol mindenki jól érzi magát, annak ellenére, hogy vérre menő küzdelmek vannak, persze sportszerű keretek között. Nagyon jó ismerősökkel találkozni, és egy jót játszani. Ez az a ritka eset, amikor nem kell komoly dolgokkal foglalkoznom. Ami persze nem jelenti azt, hogy a sport és az egészség ne lenne komoly dolog.

- Szingapurban is tud teniszezni?

- Van rá lehetőség, de nagyon meleg van és magas a páratartalom. Egy jó teniszmeccs után, szó szerint csavarni lehet a mezt.

- Ma milyen eredményt ért el?

- A saját csoportunkban bronzérmesek lettünk. Jó hangulatú amatőr verseny ez, a mozgás öröméért. A szüleim is sportolók voltak, mindketten röplabdáztak. Én is röplabdával kezdtem, NB-II-ig eljutottam.

MÁDI LÁSZLÓ, FŐISKOLAI DOCENS

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA

- Gratulálok a győzelemhez és a névnapjához is!

- Köszönöm, ünnepelt páros vagyunk, a partnerem Károly Laci is névnapos. Ez plusz erőt adott nekünk, meccs közben is kaptuk az SMS-ket, ami nagyon jólesett.

- Nagy meccs volt a mai!

- A tenisz finom, precíz játék, melyben az ember idegállapotának nagy szerepe van. Mert van úgy, hogy mérkőzésen belül, összeomlik az ember, máskor meg föltámad. Ezzel most mi is így voltunk. A döntőbeli ellenféllel szemben már játszottunk egy csoportmeccset, ahol nekik minden összejött, nekünk meg semmi. Megvertek bennünket. A döntőben, amikor visszavágási lehetőségünk adódott, bennünk volt az a lelki plusz, hogy megmutassuk! Motiváltak voltunk. Óriási csata volt, végül sikerült győznünk.

- Jó volt az összhang a párjával…

- A társasági tornáknál fontos az összjáték, mert két ember együtt játszik. A nehéz helyzetből fel tudtunk állni. A döntőben, hátrányból, 2 : 4 - ről meg tudtuk fordítani az eredményt. Megtaláltuk azt a technikai megoldást, ami az adott helyzetben hatékony volt. Nagyon örülök, mert győzelemmel jó a névnapot ünnepelni és ez most sikerült.

- Milyen ütővel szeret játszani?

- Azt mondják a teniszben az ütő és a cipő a fontos, a többi marketing. Nekem egy rugalmas Wilson ütőm van, ami a pörgetéseimnél, a szerváimnál kifejezetten jól használható. Nagyon hűséges vagyok, ez a 12 éves tenisz pályafutásom alatt a második ütőm. Hat év után váltottam és maradtam ennél a márkánál.

- És a cipőnél mire kell figyelni?

- A láb nagy strapának van kitéve. Fontos, hogy a cipő masszív, stabil legyen.

VARGA ZOLTÁN, EX-MINISZTER,

ORSZÁGGYÜLÉSI KÉPVISELŐ - MSZP

- Sikeres volt a mai nap?

- Teljesen! A Becker ágat párommal, Harcsár Istvánnal sikerült megnyernünk. Mióta részt veszek a Tisztelt Ász versenyen, ez volt a legsikeresebb versenyünk. Az a párom, akivel együtt szoktam játszani, ma nem tudott eljönni és Harcsár Pista párja sem volt itt, neki is más elfoglaltsága adódott, így találtunk egymásra. Nagy élmény volt!

- Szép tenisztáskát kaptak a győzelemért. Lecseréli a régit az újra?

- Nem, elajándékozom. Orosházán élek, van ott egy tenisz klub, ahol az ifjúságnak fel szoktam ajánlani már évek óta az itt kapott tárgynyereményeket. A gyerekek nagyon örülnek, amikor egy-egy teniszversenyen felajánlom a győztesnek.

- Régóta játszik, gondolom, sok teniszkupája is van.

- Igen, sorakoznak a szekrény tetején, gyűjtőm őket.

- Tervez valamit a nyárra?

- Most, hogy nincsenek miniszteri kötelezettségeim, kicsit lazább lesz a nyár. A feleségemmel az Adriára utazunk, szeretnék búvárkodni, úszni, pihenni.

FORGÁCS ISTVÁN, ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ

HGS REKLÁM KFT. – A RENDEZVÉNY SZERVEZŐJE

- Schmitt Pál házelnök úr elvállalta a Tisztelt Ász Tenisztorna fővédnökséget és bár nem tudott részt venni, elismerése jeléül levelet és ajándékot küldött. Hogyan értékelte a leendő köztársasági elnök elismerő szavait és ajándékát, a címeres mezt?

- Nagyon örülök, hogy a Parlament Sportegyesület új vezetői a Tisztelt Ász Tenisztorna mellé álltak és Schmitt Pál elnök úr elvállalta a fővédnökséget. Megtisztelő, hogy gondolt arra is, különdíjat ajánl fel - nagyon köszönöm.

- Izgalmas mérkőzéseket láthattunk, például az esélyes csapat második lett. Ezt hogyan kommentálná?

- Ebben a mezőnyben a pillanatnyi forma dönt a győzelemről. A csoportmérkőzésen a Balázs György – Stumpf István páros volt a jobb, a későbbi döntőben fordítva történt, a Mádi László – Károlyi László páros lett a győztes szoros küzdelemben. Ilyen a tenisz!

- Mikor lesz a következő társasági tenisztorna?

- December elejére tervezzük a 25. jubileumi Tisztelt Ász megrendezését.

(Szabados)

Kiemelt támogatók:

E.On Hungary Zrt.

ICT Systems Zrt.

MVM Trade Zrt.

Támogatók:

ELMŰ Nyrt.

ESMA Zrt.

FŐGÁZ Zrt.

Kunság-Szesz Zrt.

Porsche Hungária Kft.

Volán Egyesülés

Az esemény szervezője:

HGS Reklám Kft. És a Parlament SE