HASZNOS INFORMÁCIÓK

HELYETTES ÁLLAMTITKÁROK

A második Orbán-kormány 8 közigazgatási és 59 helyettes államtitkára között 15 olyan szakember van, aki már korábban is vezető kormányzati tisztségviselőként dolgozott az előző jobboldali kormányban. Kifejezetten az első Orbán-kabinet időszakából pedig összesen 10 egykori államtitkárt és államtitkár-helyettest reaktivált a jobbközép hatalom. Az apparátust Prőhle Gergely irányítja, a Külügy-, Jenőfi György, a Nemzeti Fejlesztési, továbbá Szekeres Pál, Páva Hanna és Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEM) helyettes államtitkárai. A korábbi zöld tárca első számú főhivatalnoka, a mérnök végzettségű Kling István a Vidékfejlesztési Minisztérium, míg a választások lebonyolításáért felelős Virág Rudolf a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyik helyettes államtitkára lett. Ugyancsak visszakapta május végén lejárt megbízatását az adminisztratív államtitkári kar legrégibb szakembere Szaló Péter, akinek szolgálataira megszakítás nélkül a nyolcadik kormány tart igényt. A területfejlesztési apparátust 1991 óta csaknem folyamatosan vezető szakember a gazdasági tárca helyett azonban újra a Belügyminisztériumból irányítja szakterületét. Pintér Sándor minisztériumának vezérkara 80 százalékig azonos a Roosevelt téri apparátust 2001-2002-ben irányító stábbal. A tárcavezető közigazgatási államtitkára Felkai László, a nemzetközi helyettes államtitkár pedig Simonné Berta Krisztina, míg a korábbi informatikai főnök, Eiselt György most a szabályozási és koordinációs feladatokat vezényli helyettes államtitkári rangban. A BM öt adminisztratív államtitkára közül egyedül Tóth László tábornok számít újoncnak a kormányzaton belül: az új gazdasági helyettes államtitkár a büntetés-végrehajtástól igazolt át a belügybe.

BIZTONSÁGUNK A HÁZTARTÁSBAN

A KSH adatai szerint a kb. 3,8 millió magyar háztartásban 23 millió olyan elektronikus berendezés van, amelynek a megfelelő védelméről gondoskodni kellene. Annál is inkább időszerű ez a probléma, mert egy ilyen zivataros nyáron, mint az idei, csap le a legtöbb villám. Ugyanis a zivatarok közel 85-90 százaléka a nyári félévre esik - tudtuk meg Dombai Ferenctől, az OMSZ munkatársától. A villámcsapás számtalan problémát okozhat az elektronikus berendezésekben, az otthoni és irodai szórakoztatóelektronikai és számítástechnikai eszközök folyamatos veszélynek vannak kitéve - mondta el Szarka Attila, az APC by Schneider Electric vezető rendszermérnöke. Majd megnyugtatásul bejelentette, léteznek túlfeszültségvédelmi eszközök, amelyek védelmet nyújtanak és az áruk is eltörpül például egy televíziókészülék, hűtő vagy mosógép ára mellett.

TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS - AZ EGÉSZÉG MEGŐRZÉSE

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, és a világ egyik vezető gyógyszeripari vállalata a GlaxoSmithKline, stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek. A Segélyszervezet által támogatott harmincöt kisgyermek is jelen volt az eseményen és egy óriási rajz elkészítésével köszönték meg a cégnek a számukra is nyújtott segítséget. A kép témája az volt, vajon mit tesznek a gyerekek az egészségükért? Az apróságok nem maradtak egyedül az alkotási folyamatban, segítségükre volt Varga Viktor a "Csillag születik" sztárja, aki nem csak énekelt, hanem festőművész révén segített a kicsiknek, de zsírkrétát ragadott Dr. Lévai Anikó a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Leitner György a GSK ügyvezető igazgatója, Végvári Eszter kiscsillag és Lehel László a Segélyszervezet vezetője. Vincze Ottó focista pedig nem csupán rajzolt, hanem beszélgetett is a gyerekekkel arról, hogyan élhetnek ők és családjaik is - szerény anyagi lehetőségeik ellenére is - egészségesen. Leitner György a GSK ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a GlaxoSmithKline, a világ egyik vezető innovatív gyógyszeripari vállalataként, fontos szerepet szán üzleti stratégiájában a társadalmi felelősségvállalásnak, melynek középpontjában az egészség megőrzése, és a családok védelme áll.

IFJÚSÁGI TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY

Tíz pályamunkát díjazott a bírálóbizottság a 19. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen. "Egy nemzet legértékesebb és legnehezebben pótolható erőforrása a fiataljai és a középgeneráció fejében megtalálható tudás, alkotókedv és motiváció" - mondta Dux László, a Nemzeti Erőforrás minisztérium helyettes államtitkára. A fiatalok elért sikere a tehetségekkel való foglalkozás a tanárok és a környezet számára is nagy felelősséget jelent. A 2010-es versenysorozatban hárman részesültek első díjban. Molnár Annának (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) a vastagbéldaganatok perifériás vérben kimutatható jelzőanyagával végzett munkája érzékenyebb szűrési módszert eredményezhet. Böröczki Zoltán István (Puskás Tivadar Távközlési Technikum) új típusú, termodinamikai elven működő elektromos motorjában a meghajtást hő hatására összehúzódó memóriahuzalok végzik. Balassi Márton és Horváth Dániel (ELTE Informatikai Kar és BME) pedig olyan számítógépes modellt dolgozott ki, amely segítségével az iskolákban oktatható az ökológia, rekonstruálni lehet vele konkrét eseteket, amelyek megértése közelebb visz a környezeti tudatosság megerősödéséhez. Balassi Márton részt vehet Stockholmban a Nobel-díj idei átadásán is. A zsűri döntése értelmében az első helyezettek képviselik majd Magyarországot szeptemberben Lisszabonban, a fiatal tudósok versenyén. A második díjakat egyrészt egy újragondolt kerékpárért, a kerékpár és a roller érdekes ötvözetéért adta a zsűri Lipécz Ádámnak (Árpád Vezér Gimnázium, Sárospatak), másrészt egy mozgáskorlátozottak számára kifejlesztett, fejjel mozgatható számítógépes egérért Gyöngyösi Tamásnak (Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola, Debrecen). A harmadik díjban részesült négy pályázat szerzői között van az idei legfiatalabb, a 16 éves Hajdu Gergő (Bánki Donát Műszaki Középiskola, Nyíregyháza), aki méhrajok befogására dolgozott ki egy porszívóhoz hasonló eszközt. A legeredményesebb határon túli pályázó Bartha Noémi Eszter (Bolyai Farkas Elméleti Líceum) lett, aki a vérrokonházasságok előfordulását vizsgálta Erdélyben. Ő a Magyar Innovációs Szövetség különdíját kapta. Az idén 91 pályamunkából választott a 19 tagú, neves szakemberekből álló zsűri. A tehetségkutató második fordulójára 47 pályázót kértek fel ötlete alaposabb kidolgozására.

Internet: www.innovacio.hu

MOBIL - INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDA

A Vodafonenak köszönhetően, a belvárosiak és a turisták már élvezhetik a Szabadság tér és a Szent István tér között, valamint a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti, Pesten a Váci, Budán pedig a Lánchíd utca és a Döbrentei tér által határolt területeken a mobil -információs szupersztráda előnyeit. A csúcstechnológiájú mobilinternetes megoldás segítségével a megfelelő modemmel rendelkezők a megszokott sebesség tízszeresével böngészhetnek a világhálón, miközben a Duna korzón sétálva a világörökségbe tartozó kilátásban gyönyörködnek.

TOKAJ KERESKEDŐHÁZ ZRT.

"Vinum regum - rex vinorum" azaz a borok királya - a királyok bora kifejezés, állítólag XIV. Lajos francia királytól ered, amely kifejezi ennek a páratlan hazai "Hungaricumnak" a kiválóságát. A Tokaj-hegyaljai borvidék egyik legfontosabb borászati cége a Tokaj Kereskedőház Zrt. éves sajtótájékoztatót tartott, melyen dr. Kiss István vezérigazgató számolt be a cég eredményeiről. Megtudtuk, hogy a Tokaj Kereskedőház Zrt. törekszik minél több pincészet integrálására hegyalján, hogy közösen megőrizzék a térség tradicionális hagyományait. Ugyanakkor közel másfélmilliárd forint költséggel sikerült megvalósítaniuk a borvidék egyik legkorszerűbb borászati technológiáját - Uniós támogatással. A fejlesztések eredményeként az értékesítés volumenben 40 ezer hl/évről 60 ezer hl/évre emelkedett, az árbevétel 2 milliárd forintról 3,6 milliárd forintra nőtt. Tokaji borkülönlegességekből (szamorodnik, aszúk) több ezer palackot felölelő muzeális készletük a világon egyedülálló. A Tokaj Kereskedőház Zrt-nél jelenleg 170-en dolgoznak, 85 százalékuk középfokú végzettségű. A cég együttműködik a Debreceni Egyetemmel, Miskolci Egyetemmel és a Corvinus Egyetemmel.

ÖNKORMÁNYZATI ELISMERÉS A FŐGÁZNAK

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, az elnökség döntése alapján, minden évben kitünteti a szövetség munkáját támogató szervezeteket és szakértőket. 2010-ben eredményes és következetes tevékenységéért, az önkormányzatok támogatásáért a Fővárosi Gázművek Zrt. nyerte el a TÖOSZ-Emléklap kitüntetést. A Fővárosi Gázművek Zrt. támogatási programján belül kiemelten fontosnak tartja a kerületi önkormányzatok, és rajtuk keresztül a főváros lakosainak érdekeit szolgáló együttműködési lehetőségeket. A társaság a folyamatos és biztonságos földgázszolgáltatás mellett arra törekszik, hogy támogassa a műszaki-biztonság színvonalának növelését, a takarékos energiafelhasználás elterjedését valamint a korszerű fűtési rendszerek további térhódítását..

TERMELŐTŐL A MENZÁRA

Az Országgyűlés elfogadta a közbeszerzési törvény módosítását (augusztus 1-jétől hatályos). A bonyolult eljárási rend és jogalkalmazás miatt a kistermelők, a mikro-, kis- és középvállalkozások nagyobb társaiknál nehezebben tudtak indulni a közbeszerzési eljárásokban. Az új jogszabály lehetővé teszi, hogy a közétkeztetést végző intézmények (bölcsődék, óvodák, iskolák, hivatalok, egészségügyi intézmények) közbeszerzés nélkül, közvetlenül a helyi termelőtől megvásárolhatják a nyers húst, a zöldséget, gyümölcsöt, tejet és tejterméket, mézet, tojást és gabonát. A kereskedelmi lánc lerövidítésével a helyi termelők piacra jutási esélyei növekednek. A helyi beszerzés lehetőségével kevesebb terményt, főzési alapanyagot utaztatnak közúton, így a közlekedési eredetű légszennyezés és az üzemanyag-használat is csökkenthető. A közbeszerzési törvénycsomag a pontosító módosításokkal egyértelmű, átlátható szabályozást jelent. A lánckereskedelem kiiktatásával, a közvetlen beszállítással összekapcsolódnak a helyi élelmiszer-előállító, feldolgozó és értékesítő vállalkozások és a helyi közétkeztető intézmények.

SZEPTEMBER ELSEJÉN MEGALAKUL A NEMZETI FÖLDALAPKEZELŐ

A kormány a Nemzeti Földalap létrehozásával megteremti a közcélú földkészlet-gazdálkodás feltételeit, földhöz juttatja a fiatal gazdákat. A jogszabály-módosítás célja, hogy a földspekulációt és a zsebszerződésekkel való visszaéléseket megakadályozza. A Nemzeti Földalap visszakerül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, azért hogy a kormány népesedési, demográfiai földprogramját végrehajtsa. A Nemzeti Földalapba tartozó földeket négy módon lehet hasznosítani: nyilvános pályázaton történő eladással, haszonbérbe vagy vagyonkezelésbe adással, továbbá földcserével. A földtulajdonosoknak elsőként az NFA-nak kell felajánlaniuk az eladásra szánt földjüket, amelyért a helyben kialakult piaci árat fizeti az alapkezelő. A megkötött szerződés tartalmából nyilvános lesz a szerződő neve, a föld fekvése és helyrajzi száma, az ellenszolgáltatás összege és a fizetési határidő, valamint haszonbérletnél és vagyonkezelésnél a szerződés időtartama is. A nettó 5 millió forintnál magasabb ellenértékű szerződéseket az NFA a honlapján teszi közzé. A földek hasznosításának fő szabálya, a nyilvános pályáztatás.

PANNONHALMI BENCÉS FŐAPÁTSÁGg

A Pannonhalmi Bencés Főapátság nagyszabású turisztikai fejlesztési programja keretében, ünnepélyes keretek között megnyitotta kapuit az Apátság étterme. Az utóbbi húsz év fejlesztéseivel a Szent István által 996-ban alapított monostor elfoglalta helyét az európai bencés monostorok láncolatában. A 65 vendég befogadására alkalmas étterem a Viator nevet kapta. A latin kifejezés utast, úton lévőt jelent, utal arra is, hogy "úton vagyunk mindannyian" A konferenciateremben tartott rendezvényeken 150-160 ember vehet részt, a parkolóban 70 gépkocsi fér el. Emellett kerékpártárolót alakítottak ki, és a csomagmegőrzőről sem feledkeztek meg. A látogatóközpont húsz munkatársnak ad munkát. A beruházás 880 millió forintba került, az 1 milliárd 560 millió forintos teljes projekt része, amelynek keretében rövidesen elkészül a Szent Jakab zarándokház, a gyógynövény-kert kialakítása és az arborétum rehabilitációja. Várszegi Asztrik főapát úr a megnyitón megköszönte Istennek az ajándékot, az adózó magyar népnek és az uniós támogató szerveknek a lehetőséget, hogy Pannonhalma a nagycsaládok, a kerékpárosok és testileg-lelkileg feltöltődni vágyók valódi, kedvelt állomásává válhat. A látogatás a Pannonhalmi Apátsági Pincészetben szakszerű vezetéssel történik, amelynek keretében a vendégek megismerhetik a bencés szőlő- és borkultúra történelmét, illetve a borkészítés technológiai folyamatait, valamint megkóstolhatják boraikat.

ILLETÉKMENTESEN APÁRÓL FIÚRA SZÁLLHAT A GAZDASÁG

Az Országgyűlés megszavazta az illetéktörvényt (augusztus 1-től hatályos). A családon belüli gazdaságátadás megkönnyítése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezte az illetéktörvény módosítását. Augusztus 1-tól illeték és adómentes lesz a családon belüli gazdaságátadás. A jogszabály-módosítás segíti az egymást követő nemzedékek kapcsolatának erősödését, a családon belüli gazdálkodás folytonosságát, stabilitását. Mentes a vagyonátruházási illeték alól a termőföld, a tanya, és a mezőgazdasági termelőtevékenységhez szükséges művelés alól kivett terület, építmény (magtár, istálló, stb.) valamint ingó - ide értve a gépjárművet és a pótkocsit is - tulajdonának, illetve vagyoni értékű jognak a megszerzése közeli hozzátartozóknál (többek között házastárs, bejegyzett élettárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermek, testvér). Az illetékszabályok módosítása elősegíti, hogy a tradicionálisan mezőgazdasági tevékenységből élő családokban többletteher viselése nélkül - ne csak öröklés jogcímén - átörökíthető legyen minden, ami a mezőgazdasági tevékenység folytatásához szükséges. A törvény összhangban áll az európai vidék- és agrárpolitikával, amelynek alapjait az egyéni és családi gazdaságok adják.

AZ ONCOMAR LEHET AZ ÚJ HUNGARIKUM

Megérkezett Magyarországra az Oncomar, dr. Hidvégi Máté biokémikus professzor legújabb fejlesztése. Az Oncomar-t Németországban és az USA-ban gyártják, a daganatos betegek speciális tápszereként kerül forgalomba. A fejlesztés egy újabb mérföldkövéről van szó, mivel a régebbi termékhez - az Avemarhoz - képest az Oncomar sokkal korszerűbb. Az új gyártási eljárásnak köszönhetően a készítmény adalék- és vivőanyag-mentes, a granulátum teljes egészében az aktív hatóanyagokat tartalmazza, gyorsabban oldódik és könnyebben fogyasztható.

A NOVOFER Alapítvány felhívása a 2010 évi Gábor Dénes-díj adományozására

Az 1989-ben alapított és 2007 évben Kármán Tódor díjjal elismert NOVOFER Alapítvány 22. alkalommal hirdeti meg a GÁBOR DÉNES-DÍJ felterjesztési felhívását. Díjazási javaslatot a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek, illetve szövetségek vezetői, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakemberek nyújthatnak be.

Az előterjesztést mind elektronikusan, mind papíralapon kell benyújtani. Az elektronikus és a papíralapú jelölés beküldési/postára adási határideje 2010. október 8. Nyilvános eredményhirdetés és díjátadás: 2010. december 16., Az előterjesztéssel kapcsolatos részletes tudnivalók, az adatlap és a felhívás a www.novofer.hu honlapról letölthetők. További felvilágosítás kérhető:

Garay Tóth János kuratóriumi elnöktől (06-30-900-4850) vagy Kosztolányi Tamás titkártól Tel: 319-5111

JAPÁN -MAGYAR K+F EGYÜTTMŰKÖDÉS

Mintegy 10-15% energia megtakarítás várható azoktól az ún. Smart Grid ("okos hálózat") rendszerek üzembe állításától, amelynek innovációjára szerződött a japán Furukawa Electric hazai leányvállalata és a Dunaújvárosi Főiskola Ecotech Zrt. néven alapított K+F+Innováció profilú vállalkozása. A japánokkal való együttműködés a hatékonyabb össztársadalmi áramellátás és fogyasztás racionalizálása érdekében köttetett. "A SmartGrid rendszer a 21. század energiaellátó rendszere, intelligens, amely valódi társadalmi előnyöket ad a rendszert használó emberek számára. Jelenleg az áram ára elszakad a valós előállítás költségeitől, a SmartGrid rendszer automatikusan megkeresi az adott időszakban elérhető, legolcsóbban előállított áramot a felhasználó számára. Egyfajta automatikus áramtőzsdeként kell elképzelnünk, amely bele lesz kódolva a rendszerbe. Emiatt az elméletben kiszámolt áramköltségek közelében lesz tartható az elfogyasztott áram ténylegesen kiszámlázott ára - mondta dr. Jenei István az Ecotech Zrt. vezérigazgatója. A jelenlegi áramszámla majdnem fele az átviteli díjakat takarja. A sok lokálisan termelt és lokálisan elfogyasztott energia elvileg is csökkenti az átviteli rendszerek energiaveszteségeit, hiszen nincs szükség nagy energiák távoli szállítására. Az USA energetikai minisztériumának (DOE) laboratóriuma (Energy's Pacific Northwest Laboratory) adatai alapján a SmartGrid rendszerű technikai megoldásoknak köszönhetően össztársadalmi szinten 10-15% energia megtakarítás várható.

HELYREÁLLÍTJÁK JÓKAI KERTJÉT

A XII. kerületi Költő utca 21. szám alatt található park ma már nyomokban sem hasonlít a Jókai Mór által kialakított kertre. A fenntartó Duna-Ipoly Nemzeti Park most 70 millió forint uniós támogatást kapott a kert rekonstrukciójára. A munkálatok során visszatelepítik a Jókai által ültetett fajokat, így például a tiszafát, az almafát, a szilvafát, a vadkörtefát, a birset, a fügét és a naspolyát, valamint megújítják az egykori szélvédő erdősávot. A présház mellé szőlőt ültetnek és foltszerűen cserjéket is telepítenek. A rózsakertet az eredeti helyén, a déli oldalon állítják helyre. A kertben való tájékozódás megkönnyítésére egységes arculatú információs táblákat szerelnek fel, míg a pihenni vágyók számára rönkökből készült ülőalkalmatosságokat helyeznek ki. Komposztálóhelyek kiépítését is tervezik, míg a madarak védelmét itatók, etetők és odúk szolgálják majd.

CONTINENTAL HOTEL ZARA

Régi - új fényében fogadja vendégeit az egykori Hungária Fürdő és Continental Szálló helyén felépült Continental Hotel Zara. A Dohány utcai gyöngyszem négycsillagos szálloda, amely teljes komfortot nyújtó modern és elegáns szobáival várja a legigényesebb vendégeket is. Az étterme és a belső udvari terasz a hagyományos magyar és a nemzetközi konyha remekeit kínálja.