BUDAFOK - NAGYTÉTÉNY

Vendégünk a polgármester

Közel húsz százalékkal bővült a fővárosi P+R parkolók száma azt követően, hogy a Parking Kft. a XVII. és XXII. kerülettel és a MÁV Zrt.-vel közös konzorciuma átadta az első budapesti, Európai Uniós támogatásból létesülő 570 gépjármű (P+R) és 120 kerékpártároló (B+R) helyet. Az EU közel 400 millió forinttal járult hozzá a kerületi fejlesztésekhez. A vasútállomások mentén található, kamerákkal megfigyelt parkolók használata ingyenes, míg az elővárosi vasutat a BKV budapesti bérletével térítésmentesen lehet igénybe venni. A város belső városrészei 1- 1,5 óra helyett 20-25 perc alatt kényelmesen elérhetők. Szabolcs Attila Budafok - Tétény polgármesterével az autósbarát parkolás, valamint a kerékpártároló átadása kapcsán beszélgettünk.

- A P+R parkolók lehetőséget adnak a kerület lakóinak arra, hogy gyorsabban jussanak a belvárosba és egyben környezetbarát megoldást kínálnak az autóval szemben. Mit gondol, mennyire fognak élni ezzel a lehetőséggel az itt lakók?

- A XXII. kerület lakói már évek óta P+R parkolóként használják ezt a területet az elhelyezkedéséből adódóan. De mivel korábban nem voltak a helyek kijelölve, leburkolva, a parkolás rendezetlensége sok bosszúságot okozott. Most a parkolóhelyek kiépítése azt jelenti, hogy a polgári igényeknek megfelelően tudjuk letenni az autóinkat és kerékpárjainkat. A P+R parkolás az a kapocs, amely összeköti az egyéni és a közösségi közlekedést. A haszna vitathatatlan, aki leteszi a kocsiját, az időt és pénzt spórol. Mérséklődik a bevezető utak forgalma, csökken a környezeti kár és gyengül a belvárosra nehezedő forgalmi terhelés.

- Mennyire van kiépítve a kerékpárút a kerületben?

- A kerékpárút a Duna-parton az M0-sig van kiépítve és a Nagytétényi út mellett. Ezen kívül van egy 32 hektáros terület a Nagytétényi kastélytól északra, ami magántulajdonba került, reméljük, hogy ezen a területen keresztül is tovább épül a kerékpárút és 1-2 éven belül egészen Érdig el lehet majd biciklizni.

- Azt hallottam, a szennyvizet nem hagyományos módon tisztítják a kerületben ...

- A régi nagytétényi sertéshizlalda helyén épülő raktárvárosnak volt előírás, hogy biológiai szennyvíztisztítót építsenek. Való igaz, hogy ez a létesítmény olyan, mint egy pálmaház. Nincs büdös, gyönyörű növények vannak, melyeknek a gyökérzete lebontja a szennyvizet. Medencéről - medencére folyik a víz, mindegyikben más növényzet van, amelyek más- és más baktériumokat bontanak le. Az utolsó medencében pedig békák és aranyhalak vannak, mert állítólag ezek a legérzékenyebbek a víz tisztaságára.

- Az önkormányzati választásokig még hátralévő időben milyen feladataik vannak?

- Van egy nyári nagy feladatunk, városközpont rehabilításciós pályázaton elnyertünk négymilliárd forintot, amelynek a második fordulójára - szeptemberre - már engedélyezésre alkalmas tervekkel kell rendelkeznünk. Erre készülünk. A jövő év első negyedévében lesz az első elbírálása ennek a projektnek. Ha ezt sikerül véglegesen megnyernünk, akkor nagyon nagy fejlesztések lesznek Nagytétényben. Ez közterületi és intézményi fejlesztést is egyaránt jelent. A városközponti rész átépítésével, sétáló utca kialakításával idegenforgalmilag még vonzóbbá tehető a kerület. Budafok-Nagytéténynek minden adottsága megvan ahhoz, hogy különleges fekvésével, kastélymúzeumával, vagy a világon egyedülálló borospincerendszerével kiemelt idegenforgalmi célpont lehessen.

Például régi tervünk a közép-európai, kárpát-medencei borászközpont megvalósítása Budafok központjában. Az önkormányzat ezt nem tudja önállóan megvalósítani, ezért befektetőket keresünk. Bőven vannak feladataink, például sürgető a szakorvosi rendelő felújítása, bővítése és az épület is elavult, 40-45 éves. A nyáron aktuális feladat az oktatási intézmények felújítása - tatarozás, sportpályaépítés, szigetelés, ablakcsere ... Bármilyen nehéz is a gazdasági helyzet, nem vagyunk hajlandók iskolát bezárni. Sőt, óvodákat építettünk és fejlesztjük az oktatási intézményeinket, mert szerencsére három év óta folyamatosan nő a gyermeklétszám.

- Milyen események lesznek a kerületben?

- Szeptember első hétvégéjén lesz a hagyományos, Budafoki Pezsgő és Borfesztivál, melyre mindenkit szeretettel várunk.

- Itt a nyár, mennek nyaralni a családdal?

- Baráti társasággal elmegyünk evezni, vagy kenuzni a Rábára, a Mosoni-Duna-ágra. Nagyon szeretem a vizet, a kenuzást, a vitorlázást.

(Sz. J.)