TURIZMUS- ÉS EGÉSZSÉGIPARI KONZULTÁCIÓ

A magyar turizmus jövője

A konferencia a szakma és a kormányzat közötti együttműködést alapozta meg. Az eseményen a turizmus és egészségipar hazai képviselői vettek részt és hozzászólásaikkal hozzá járultak a közös jövőkép kialakításához.

Dr. Schmitt Pál, megválasztott köztársasági elnök és az Országgyűlés elnöke köszöntőjében elmondta: “A konzultáció hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország igazi vonzerő legyen, hiszen a hazai turizmus többre képes. A turizmus az ország fellendülését is szolgálja, nemcsak szívügy, hanem közügy. A turista nem onnantól turista, hogy kifizeti a szállásdíjat, hanem mikor a világhálót böngészve, kiválasztja pihenése célját, majd eldönti, hogy a nemzeti légitársasággal utazik. "

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, nyitó előadásában azt mondta: “Újrakezdjük a 10 évvel ezelőtt útjára indított turizmusfejlesztést. A turizmus az ország működésének tükre. Az elmúlt 6-8 évben a magyar turisztikai vállalkozások nehéz helyzetbe kerültek, Magyarország sokat veszített a versenyképességén. Ezt mutatják a számadatok is, 181 ország közül a turizmus növekedését tekintve, hazánk a 136. helyen áll. A jövőképünk az, hogy a nemzeti jövedelmen belül, megkétszerezzük a turizmus teljesítményét és részarányát, a világrangsorban pedig a legjobb 100 közé kerüljünk. Célunk egy olyan ágazat fejlesztése, amely legalább 700.000 új munkahelyet teremt. Stratégiai programunk, hogy a minőségfejlesztés korát nyissuk meg, nem elég beruházásokat indítani, hanem a hozzáadott érték, a hungarikum, az egyediség, a különlegesség legyen a nemzeti turizmus alapköve.

A konferenciát követően a Sport és Turisztikai Parlamenti Bizottság elnökét, Bánki Eriket kérdeztük.

- Mi volt a konzultáció célja?

- Először is azzal kezdeném, hogy tizenegy éve nem került sor, hasonló nagyságrendű konzultációra, a Kormány és a turisztikai szakma képviselői között. Több mint 400-an fogadták el a meghívásunkat, a szakma teljes vertikumát képviselve. A rendezvény rangját emelte, hogy a Parlament elnöke, a kijelölt köztársasági elnök, Schmitt Pál nyitotta meg és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter volt a konzultáció fő előadója. A Turizmust Felügyelő helyettes államtitkár Horváth Endre és a Turizmus Zrt. vezérigazgatója Horváth Gergely vázolták azokat az elképzeléseket, amelyek távlati, stratégiai szinten a kormányban megfogalmazódtak. A konzultáció célja az volt, hogy ismertesse a turizmus szakmával a kormány részletes fejlesztési elképzeléseit, másrészt pedig a különböző szakterületek előadói olyan helyi problémákat vessenek fel, amelyek segítik a kormányt abban, hogy a korábbi fejlesztési stratégiát újragondolja. Szeretnénk összeállítani az év végére - a szakma képviselőivel egyeztetve, az ő javaslataik alapján - egy olyan tíz éves fejlesztési stratégiát, amely 2011 és 2020 között meghatározza majd a magyar turizmus fejlődését.

- Hogyan fogadta a szakma a kormány elképzeléseit? Milyen volt a hangulat? Lesz folytatás?

- Sok emberrel beszélgettem a témákat, az előadásokat illetően. Mindenki érdeklődő volt, amit hiányoltak, néhány apróbb konkrétum. A konzultáció sorozat, a következő három-négy helyszín vidéken lesz, majd a végén egy nagy összefoglalót tartunk Budapesten. Természetesen az élet közben zajlik, eltörlésre kerültek olyan kis adók és olyan adminisztrációs tehercsökkentésekről döntött a kormány és a Parlament, amely egyszerűsíti a turizmusban érintett vállalkozások életét. Például az Új Széchenyi Terv is egy olyan kézzel fogható fejlesztési program, amit el tudnak érni a hazai turizmusban érdekelt kis- és középvállalkozások.

- Mikor lesz várhatóan a következő konzultáció?

- A következő szeptemberben lesz. Szeretnénk november végéig lebonyolítani a konzultáció sorozatot.

- A turizmus területei közül melyre helyezik a hangsúlyt?

- Egyértelmű, hogy a zászlóshajó, a termálvízre épülő egészségipar, az egészség-turizmusnak a továbbfejlesztése. Szakítanánk azokkal a régi hagyományokkal, hogy minden évben egy új témakör, egy új turisztikai termék köré szerveződjön a marketing stratégia. Úgy gondoljuk, hogy a tíz éves fejlesztési koncepciónak az egészségiparra alapulva kell felépítenie a fejlesztési folyamatot. Természetesen az erre épülő kiegészítő szolgáltatásokkal, mint a szépészeti, a szakegészségügyi szolgáltatások, a kultúra, a gasztronómia, a bor és azok a természeti és épített örökségek, amelyekből kitűnő adottsága van az országnak.

- Ön a Sport és Turisztikai Parlamenti Bizottság elnöke. Milyen törvény módosításokkal lehetne kedvezőbb helyzetbe hozni a hazai tömegsportot és versenysportot?

- Döntött a Parlament a sporttal kapcsolatos törvények módosítását tartalmazó adó és illeték, valamint sporttörvény módosítását tartalmazó csomagról. Azt gondolom, ez forradalmi áttörést hoz a sporttámogatások rendszerében. Egy olyan társasági adókedvezményt vehetnek igénybe látvány csapat sportágak egyesületei, illetve sportági szakszövetségei, amelyre még nem volt példa Magyarországon. Ezzel párhuzamosan az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás elérhetővé válik valamennyi sportoló számára. Ez tisztábbá, átláthatóbbá teszi az egész hazai sportot. Megszűnnek a színlelt szerződések és a fekete pénzek. Az adókedvezménnyel létre tud jönni egy sport gazdaság, sport piac, amely jelentős lökést adhat, nemcsak a versenysportnak, hanem az utánpótlás nevelésnek és a szabadidő sportnak egyaránt.

- Aktívan sportolt, focizott …

- Kilenc éves koromtól fociztam, célom a válogatottság volt, ami nem sikerült. Kárpótlásként 1998-ban, parlamenti képviselőként tagja lettem a magyar parlamenti válogatottnak. Majd rövid idő elteltével a játékosok csapatkapitánynak választottak, ami nagy megtiszteltetés volt számomra. Ma is a hobbim a foci és a tenisz is. Amikor az aktív foci-pályafutásomat abbahagytam 23 éves koromban, a felszabadult időmben átálltam a teniszre. Egész jól sikerült, megyei amatőr bajnokságban szerepeltem. Sőt, elvállaltam annak idején a Baranya Megyei Tenisz Szövetség elnöki tisztét is. Most pedig az a kitűntető megtiszteltetés ért, hogy a Magyar Labdarugó Szövetség közgyűlése az elnökségbe választott meg. Nagyon örülök, hogy én magam is dolgozhatok a hazai labdarúgás megreformálásán. Most olyan új háttér felépítésén dolgozunk, melynek eredményeként egy öt éves távlatban újra versenyképes lehet a magyar labdarúgás.

(Szabados)