AZ IDEI WEINER EMLÉKDÍJ KITÜNTETETTJE

Kassai István zongoraművész

A Liszt-díjas zongoraművész a zeneszerző 125. születésnapján vehette át a Weiner-kuratórium kitüntetését. Dr. Batta András a Zeneakadémia rektora laudációjában így méltatta: "Kassai István szerencsésen egyesíti magában a zenetörténészt, a közreadót és az előadóművészt. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában annak a Kertész Lajosnak a növendéke, aki úttörőként oly izzó szuggesztivitással szólaltatta meg Liszt Ferencnek még a hatvanas években is ismeretlennek, népszerűtlennek számító időskori zongoradarabjait. A Zeneakadémiára 14 éves korában került - Kadosa Pál és Ránki Dezső osztályába - de tanult többek között Jandó Jenőnél, Kocsis Zoltánnál, sőt Cziffra Györgynél is. ”Több nemzetközi díjjal és terjedelmes diszkográfiával (30 cd) rendelkezik. Számos publicisztikája jelent meg, többek között Erkel Ferencről, Mosonyi Mihályról. 1989 óta az Erkel Ferenc, 1998-tól a Hubay Jenő és 2000-től a Lajtha László Társaság elnökségi tagja. A zongoraművész kitüntetése jó alkalom volt arra, hogy eddigi kutatásairól és jövőbeli terveiről kérdezzük.

- Pályájának melyik szakaszában fordult a zongorajáték mellett a magyar zenetörténet kevésbé ismert és játszott kincseinek kutatásához, kiadásához?

- Kifürkészhetetlenek Isten útjai. Mindezt annak az egyénnek köszönhetem, aki annyira vágyott egy franciaországi ösztöndíjra, hogy megszerezte az enyémet. Ha Párizsban maradhatok, legfeljebb egy gondok nélkül élő zongorista lettem volna, és mindarról, amit a szakmában itthon elértem, nem is álmodhattam volna. Biztos, hogy készítettem volna hanglemezeket ott is, de nem magyar szerzők műveiből, és nem hangzó összkiadásokat. A kottakészítésbe aligha kóstolhattam volna bele, és a zenetudományból, ismeretterjesztésből teljesen kimaradtam volna.

- Felfedező útjainak eredményeként főleg magyar komponisták, Erkel, Mosonyi, Hubay, Dohnányi, Weiner zongoraművei kerültek felszínre. Az említett mesterek közül talán Mosonyi Mihály munkásságát ismerjük a legkevésbé. Kortársai körében milyen helyet foglalt el? Mennyire egyéni hangvételű, és műfajú műveket alkotott?

- Mosonyi Mihály Michael Brand-ként született, felmenői nem voltak magyarok, anyanyelve a német volt. Ő magyarrá lett, szabad akaratából. Negyvennégy éves korában változtatta meg a nevét, amikor eldöntötte, hogy a továbbiakban kizárólag a magyar zenének akar élni. Ez német-romantikus – Schumanni, Mendelssohni – gyökereinek köszönhetően igen érdekes, sőt korszakalkotó eredményre vezetett. Ő írta az első olyan operát, amely a szerző szándéka szerint, tisztán magyar zenei elemekből épült, az ő szimfonikus zenekarában szerepel először cimbalom. Ő írta az első zenepedagógiai szempontból megalapozott, egyben a kor nyelvén szóló és minőségében is kiváló magyar gyermekdarab-ciklust is. Zenepolitikai célkitűzései, amelyeket a Zenészeti Lapokban közölt, ma is időszerűek. Az alatt a néhány év alatt, amikor módja volt magyar zenét komponálni – 1859-1864 közt, tehát mindössze öt év alatt – olyan művek kerültek ki keze alól, amelyekkel beírta magát a magyar és egyben az egyetemes zenetörténetbe.

- Jelenleg – a koncertek mellett – mi a kutatási területe?

- Épp most fejeztem be disszertációmat Weiner agyonhallgatott művéről, a Toldi szimfonikus költeményről, a belőle készült két szvitről és zongoraátiratról. Kutatási tervem már nincs, kottaközreadásra-kiadásra vonatkozó tervem viszont annál több. Elkészítettem több mint tíz kotta grafikáját, olyanokét, mint Erkel Ferenc összes zongoraműve kritikai kiadásának első kötete, Dohnányi zongoranégyese, Mosonyi két zongorástriója. CD felvételeimet is folytatni kívánom, Goldmark, Liszt és Mosonyi műveket tervezek felvenni. Nem a szponzorokban bízom, hanem Istenben, aki él, hat, nem késik, és nem siet.

Főbb díjak, kitüntetések: 1972: Nemzetközi Ifjúsági. Zongoraverseny, 1978: ARTISJUS jutalom, 1979: Magyar Rádió Országos Zongoraversenye, I. díj, 1982: Nemzetközi Debussy zongoraverseny, Saint-Germain-en-Laye (Párizs) Nagydíj, 1985: UNESCO Fonds International de l’Entraide Musicale díja (1985), 1986: Fondation de France, Bonnaud-Chevillion díja, 1990: Magyar Rádió Nívódíja, 2001: Liszt Ferenc-díj, 2010: Weiner Leó Emlékdíj.