DR. BOKROS LAJOS - ÉVÉRTÉKELÉS

Nem erős államra, hanem okos államra van szükség . . .

A meghívott vendégeket üdvözölte, majd köszöntötte szlovákul, ukránul, románul, szerbül, horvátul, szlovénul és németül a Kárpát-medencében élő népeket -, majd kijelentette, inkább évtized értékelést szeretne tartani. Az elveszett évtized értékelését, amely után Magyarország gazdasági értelemben ott tart, ahol tíz éve.

A politikus véleménye szerint a magyar gazdaság fenntartható, egyensúlyőrző, exportorientált, beruházásösztönző pályája 2000-2001-ben szakadt meg, amikor valaki az erős kormány bűvöletében azt hitte, csak akarni kell, és a gazdaság és a piac szabályai nem számítanak. Ekkor indult be a felelőtlen állami túlköltekezés időszaka. A gazdaságot a belső kereslet mesterséges felpörgetése növelte egy ideig, de ebből nem lehet fenntartható gazdaságot csinálni, ez csak növeli az importot, a fogyasztást és gerjeszti az inflációt.

Bokros professzor elemzése szerint, a magyar gazdaságban négy ördögi kör működik. Az első a közteherviselés, amelyben kevesen fizetnek, egyedileg magas adókat. Ez nem felel meg az igazságos közteherviselés eszméjének, és adóelkerülésre ösztönöz. A második a közszolgáltatások, amelynek gyenge a minősége. A harmadik a beruházások, ebben az állam feléli a nemzeti jövedelem felét, emellett állandó hiánya és adóssága van, így az állam hitelkereslete megemeli a kamatokat, emiatt a vállalkozások jelentő része kiszorul a hitelezésből. A negyedik a szociális ördögi kör, amelynek lényege, hogy egyre több a rászoruló és mindenkinek akarunk adni, így egyre kevesebb jut, szétterül a támogatás.

Nem erős államra, hanem okos államra van szükség, ehhez viszont erős társadalom, erős vállalkozások és erős demokrácia kell. Az okos állam legyen kicsi, hatékony és tisztakezű, és teremtse meg az ellensúlyok egyensúlyát. A bankok persze, hogy mohók, de az erős és független jegybank és bankfelügyelet korlátozhatja őket és ellensúlyozhatja a rossz költségvetést is.

Az MDF miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmazott: "fúj a szél keletről, hideget hoz, néha diktatúrát, de szerencsére van déli szél is, amely India és Brazília felől fúj". Hozzátette: vannak olyan fejlődő országok, amelyek a demokratikus berendezkedés keretei között is gyors gazdasági növekedésre és felemelkedésre képesek. Nem igaz az üzenet, hogy a világ egyértelműen a fél-diktatórikus rendszerek irányába mozog, kiemelte a vállalkozóknak nem több állami gyámkodásra, hanem kevesebb bürokráciára, kiszámíthatóbb szabályokra, alacsonyabb adókra, és jobban felkészült, olcsóbb munkaerőre van szükségük. A politikus felhívta a figyelmet a munkahelyteremtés fontosságára is. Véleménye szerint egy okos államnak nem feladata a munkahelyteremtés, ellenben az igen, hogy létrehozza azokat a feltételeket, szabályokat, körülményeket, amelyek alapján a vállalkozói osztály hajlandó beruházni. Beszélt arról is, hogy az "utolsó időben" vagyunk a felsőoktatás reformjához. Véleménye szerint ma az iskolák "bővítetten újratermelik a munkanélküliek tartalékhadseregét".

Bokros Lajos közgazdaságtant tanult a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (jelenleg Budapesti Corvinus Egyetem). Egy évet hallgatott a panamai Állami Egyetemen. Diplomáját 1978-ban szerezte, majd 1980-ben közgazdasági doktori értekezését védte meg. 1989 és 1991 között a Magyar Nemzeti Bank ügyvezetője, 1990 és 1995 között a Budapesti Értéktőzsde elnöke, ezzel párhuzamosan 1990 és 1991 között az Állami Vagyonügynökség vezetője, majd 1991 és 1995 között a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója volt. 1995. március 1-je és 1996. február 29-e között pénzügyminiszter. Világbank Európáért és Közép-Ázsiáért felelős igazgatója lett, többek között Horvátországban és Lengyelországban dolgozott kormánytanácsadóként. A Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora, 2006. januárjában az intézmény gazdasági irányításáért felelős vezérigazgatójává nevezték ki.

 

Bajnai Gordon miniszterelnök

Tizenegy évvel Orbán Viktor első évértékelője után megtört egy hagyomány. Bajnai Gordon nem értékelte kormánya egyéves munkáját. Az évértékelők általában a jövőbeni feladatokat határozták meg, arra pedig jelen esetben nincs lehetőség. A múlt értékelését pedig már megtette a múlt év végén, legutóbb pedig a költségvetés vitájában ismertette kormánya eredményeit a gazdasági válság megfékezésében.